A SZÉPREMÉNYŰ MAGYAR KUBIZMUS ELTŰNÉSE AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚBAN
MúzeumCafé 91.
Magyar kubisták a La Palette Akadémián, 1913 körül (Csáky József, Kórody Elemér,
Szobotka Imre, Farkas István, Miklós Gusztáv
„»A bas l’autrichien!« Azután később, hogy a nép már a verekedésre is elszánta magát: »Il faut couper en quatre. Chacun son morceau.« És Józsi bácsit körülfogták. Szegény nem tudott mit csinálni ezekkel a dühös emberekkel, akiknek eltökélt szándéka volt, hogy őt megöljék, darabokra vagdalják. Apám, bátyám és néhány okosabb ember csitítani akarta őket, de nem értek célt, nem tehettek ellenük semmit. Végre is az egész község ellen nem léphet fel néhány ember! Szerencsére, lakó-
házunk nem volt messze az állomástól. Siettek hazamenekülni. Mikor az ajtóhoz értek, Lazarine néni is meghallotta a lármát, kijött és tudni akarta, mit jelent a nagy zaj. Majdnem elesett ámulatában, mikor meglátta, hogy Józsi bácsit körülfogja a sok kiabáló ember. Mielőtt az ajtóhoz jutottak volna, Józsi bácsi egy rúgást kapott és néhány ökölütést előlegül Ducharme nevezetű gonosz embertől, aki a falu mészárosa volt. A nép azt hitte, nem vagyunk rendben a papírjainkkal, főleg azt hitték, Józsi bácsi kémkedni jött.”1 Az 1914. augusztus 3-án történteket Rippl-Rónai József fogadott lánya, Anella Paris jegyezte fel naplójában, de a festő is megörökítette néhány érzékletes grafikában „megveretése történetét”. A magyar–francia családot teljesen váratlanul érte az ellenük szított lincshangulat. Előző nap ugyan kihirdették az általános mozgósítást Franciaországban, az Osztrák–Magyar Monarchia elleni hadüzenetre azonban csak kilenc nappal később került sor. A nemrég még Párizsban is ünnepelt magyar festő francia feleségével, Lazarine-nal és nevelt lányukkal, Anellával épp rokonlátogatáson voltak Issy-l’Évêque-
ben, és álmukban sem gondolták volna, hogy bajuk eshet szeretett országukban. Pedig ezzel még korántsem volt vége a megpróbáltatásoknak. A népharagot Rippl-Rónai ugyan kisebb sérülésekkel megúszta, ám hamarosan a hatóságokkal is szembe kellett néznie. Házi őrizetbe került, majd Le Puybe, a Chartreuse kolostorhoz tartozó táborba internálták. Csak befolyásos művészbarátai: Aristide Maillol és Maurice Denis közbenjárására, valamint a magyar kormány külön kérelmére szabadult és térhetett haza hét hónapnyi fogságot követően.2
¶ Más magyar művészek kevésbé voltak szerencsések. Aki nem tudott idejekorán elmenekülni Franciaországból, bizony évekre ott rekedt, és leginkább valamelyik internálótáborban rostokolt a háború végéig. A háborús szembenállás ténye az egyéni sorstragédiákon túl súlyos következményekkel járt a magyar művészi szcéna fejlődésére is. A néhány évtized alatt kiépült, felhőtlen és gyümölcsöző magyar–francia kulturális kapcsolat drasztikus törést szenvedett, és az 1914 nyara előtti színvonalon soha többé nem regenerálódott.
¶ Különösen fájdalmas volt mindez képzőművészetünk számára. A századelő új művészi áramlatai addig akadálytalanul jutottak el Magyarországra. A plein air naturalizmus megtermékenyítő hatása a hazai művésztelepeken – elsősorban Nagybányán – keresztül emelte az élvonalba (vagy legalábbis az európai élvonal közelébe) festészetünket, nyomában az új utakat kereső generáció, a magyar Vadak nemzedékének tagjai már-már kétlaki életet élvén kapcsolódtak a fauve-ok mozgalmához, és hozták létre itthon a nagybányai neósok laza csoportját, illetve az 1909-ben megalakuló első magyar avantgárd festőtársaságot, a Nyolcakat. Cezanne elementáris erővel divatba jövő festészete a század első évtizedének fordulójára a magyar Vadak közül többeket – hasonlóan a franciákhoz – a kubizálás útjára vezette, az őket váltó, fiatalabb generáció tagjai 1912-től pedig már tudatosan a kubizmus szellemében kezdtek alkotni. Ők már többnyire nem a Julian Akadémiát választották tanulmányaik színteréül, hanem a La Palette Akadémiára jártak, amelyet ettől az évtől kezdődően két teoretikus hajlamú kubista festő, Henri Le Fauconnier és Jean Metzinger vezetett. A magyar kubisták kibontakozófélben lévő kis csoportja3 – amennyire ez a ránk maradt levelezésekből megállapítható – sokkal inkább összetartott, mint közvetlen elődeik, a magyar Vadak. Ennek részben az is oka, hogy a fiatalabbak közül többen szegediek voltak, illetve a század első évtizedében
az Iparművészeti Iskola padjait koptatták, így már korábbról is ismerték egymást.
Miklós Gusztáv az Idegenlégióban, Saida, 1914
¶ Az újonnan érkezőket a néhány évvel régebben kint lévők: Réth Alfréd, Csáky József és a Galimberti házaspár segítették a kezdeti lépések megtételében. Kubistáink 1914 derekáig rendszeresen kiállítottak az új stílus párizsi mestereivel a Függetlenek Szalonján és az Őszi Szalonon. Sőt Réth Alfrédet– az elérhetetlen Picasso helyett –, már mint „a francia kubizmus” képviselőjét hívta meg Herwarth Walden a berlini Der Sturmba gyűjteményes bemutatkozásra. Réth 1914 februárjában a párizsi modernek egyik fő kiállítóhelyén, a Berth Weill Galériában is lehetőséget kapott, ugyanitt májusban a Galimberti
Sándor és Dénes Valéria állította ki kubista festményeit.
1913 májusától Miklós Gusztáv és Késmárky Árpád vásznai egy éven át szerepeltek együtt Fernand Léger, Albert Gleizes, Jean Metzinger, Pierre Dumont és Jacques Villon műveivel az Egyesült Államok városaiban egy kubizmust bemutató körúton. Szobotkáról, Csákyról, Miklósról, Kóródyról beszámoltak a lapok, köztük a kubizmus irodalmi vezére, Apollinaire is dicsérőleg írt róluk. A szárnyait még csak bontogató Farkas István is gyűjteményes kiállításra készült 1915-ben Párizsban. A sajátos karakterű magyar kubizmus elismertsége küszöbén állt, de a háború miatt arra alig kerülhetett sor, hogy az eredményeikkel itthon masszívan megjelenjenek. Magyarországra érdemben ezért nem jutott el híre annak, hogy létezett egy nagyon is markáns magyar kubista közösség a francia fővárosban. Olyannyira nem, hogy a hazai művészettörténet jó száz évig nem is vett tudomást erről a tényről.
A Saint Brieuc-i internáló tábor kívülről, 1915 körül
¶ Mi történt tehát a magyar kubistákkal?
Akik a mozgósítás előtt eljöttek
¶ Ferenczy Béni csak igen lazán és rövid ideig kapcsolódott a társasághoz, mégis érdemes szólnunk róla, mert par excellence kubista alkotásai Párizsban maradtak, és azóta is lappanganak. Ferenczy Károly fia rövidebb első párizsi útját követően 1912 végén egy tartósabb másodikra érkezett a francia fővárosba, ahol a Nagybányáról ismert Galimberti Sándor
és elvált felesége, Maria Lanow fogadták. Ferenczy visszaemlékezése4 szerint kezdetben Hannah Orlov [Chana Orloff]
szabadiskolájába járt, ahol egyebek mellett Fernand Léger korrigált, majd egy másik „orosz szabadakadémiába” ment át, anarchisták közé. Végül a kubizmussal ugyancsak kacérkodó Perlrott Csaba Vilmos tanácsára Archipenkóhoz is beiratkozott. Itt egyebek mellett módja volt meghallgatni Apollinaire egyik nagyívű előadását a modern művészetről, ám ez kiábrándítólag hatott rá. Időskori múltidézésében azt állítja, hogy a hallottak nem az avantgárd folytatására ösztönözték, hanem épp ellenkezőleg, a nagybányai szellem irányába terelték vissza művészi érdeklődését. Több hónapos kintlét után, 1913 folyamán tért haza. „Archipenko nagyon csodálkozott, hogy kis kőbe faragott reliefemet otthagytam – azt mondta, végre nem rossz dolog, még ha csak a kubizmusnál tart is, és »annyira kész«, kis ládát csináltathatok neki, és teherárunak feladhatom, hiszen nem is olyan nehéz. De én otthagytam. Tanulmánynak tekintettem, nem gondoltam, hogy méltó
az utókorra” – állította utólag Ferenczy.5
¶ Farkas István viszont már bizonyosan nem szántszándékkal hagyta maga mögött kubista műveit Párizsban.6 Kezdetben Mednyánszky, majd Nagybányán Ferenczy Károly volt a tanára, és a Képzőművészeti Főiskolára beiratkozván ugyancsak a nagybányai mester osztályába járt. 1909 végén Münchenben a konzervatív Akadémie Kern magántanítványa lett (megjegyzendő, hogy ekkor ugyancsak Münchenben tanult szobrászatot Ferenczy Béni is, akivel baráti viszonyt ápolt). Bár a müncheni akadémiák már korántsem számítottak vonzónak az újítók számára, maga a város és környéke a német modernizmus egyik fellegvára volt. Az akkor még Wolfner névre hallgató Farkas István minden valószínűség szerint itt találkozott először a kubizmussal. A Galerie Tannhäuser ugyanis 1910 szeptemberében bemutatta Braque és Picasso
műveit, a Modernen Galerieben pedig a Neue Künstlervereinigung második kiállításának keretében a későbbi Blaue Reiter csoport orosz és német művészei mellett a francia kubisták is részt vettek. Köztük az az Henri Le Fauconnier, aki Párizsban hamarosan Farkas mestere lesz, és e kiállítás katalógusának teoretikus nyitóesszéjét a műalkotások térszerkezetéről is ő írta Das Kunstwerk címmel.7 Farkas tehát 1911 végén átköltözött Párizsba. Gyermekkori barátja, Réth Alfréd, valamint a Galimberti házaspár fogadta. Réth volt az, aki az ugyancsak ekkoriban érkező Dénes Zsófiát – Dénes Valéria unokatestvérét – bevezette a kubizmus rejtelmeibe, így Farkas István párizsi tevékenységeiről épp Zsuka asszony beszámolójából tudjuk a legtöbbet.8 Farkas beiratkozott a La Palette Akadémiára, ahol Le Fauconnier tanítványaként aktmodellekről tanulta a kubista szerkesztést. François Gachot azonban helyesen vette észre, hogy stílusa sokkal közelebb állt az akadémia másik mesterének, Metzingernek a festészetéhez. „Ekkortájt született kompozíciói… jól mutatják: Farkas nem egyszerűen elsajátítani igyekezett a főképpen Metzinger
révén látott és hallott új festői rendszert, hanem megérteni”
– jegyzi meg Gachot.9
¶ Farkas 1913 márciusában, a Függetlenek Szalonjának 29. tárlatán lépett a nyilvánosság elé új képeivel. Magyar társai ebben az évben is a 46. számú, úgynevezett „kubista teremben” állítottak ki, és hogy Farkas festményei is itt szerepeltek-e Gleizes, Metzinger, Archipenko, Szobotka, Csáky, Kórody és Késmárky művei mellett,10 avagy másutt, erről jelenleg nincs információnk. A katalógus szerint két festmény (Portré;
Rózsák) valamint krokik – feltehetően a La Palette-ben készült tanulmányok – voltak tőle a tárlaton.11 Önálló gyűjteményes kiállítást Farkas 1915-re tervezett Párizsban,12 ám erre már nem kerülhetett sor. 1914 nyarán még idejében hazatért, és beállt önkéntesnek a Monarchia hadseregébe. Felderítő tisztként, főhadnagyi rangban szolgált, megsebesült, fogságba esett, de ezt a háborút túlélte.13
¶ Időközben Párizsban az „ellenséges országok” festőinek műtermeit lelakatolták, és otthagyott műveiket egy idő után többnyire elárverezték. Az „osztrák Étienne Wolfner” műterme és benne a kubista képanyag sem kerülhette el a sorsát.14 Farkas kubista korszakából mindössze két nagyszerű aktfestményt ismerünk, azokat is csak fekete-fehér fotókról.15
¶ Galimberti Sándor már 1905-től sokat időzött Párizsban, második felesége, Dénes Valéria pedig 1910-től Matisse növendéke volt.16 Művészetükben nagybányai neós alapokra építkeztek, majd Cezanne nyomán alakították ki sajátos, konstruktív stílusukat. Fokozatosan közeledtek Braque és Picasso szín- és formavilágához, a házak, tárgyak egyszerű mértani formákra való redukálásával együtt vad színeiket is visszafogták. Dénes Valéria még a francia analitikus kubistáknál kedvelt ovális alakú képet is festett, Galimberti Sándor viszont főművével, az Amsterdammal középkori térképekre emlékeztető, egészen egyedi, aviatikus látképet vitt vászonra. A házaspár munkái is rendszeresen szerepeltek a párizsi modern szalonokon. Önálló, gyűjteményes kiállításon Budapesten 1914 februárjában a Nemzeti Szalon, majd májusban a párizsi Berthe Weill Galéria mutatta be alkotásaikat.
Ekkor már egyértelműen a kubista képek jelentették esetükben a fő irányt.
¶ Bár Galimbertiék is elkerülték az internálást, további sorsuk mégis nagyon szerencsétlenül alakult. A háború kitörésekor kisfiukkal, Márióval együtt először Belgiumba, majd Hollandiába menekültek. 1915 áprilisában Galimberti Sándor sorozásra jelentkezett a hágai osztrák–magyar konzulátuson. Alkalmasnak minősítették, hazautaztak, és a festő Pécsett jelentkezett szolgálatra a kijelölt ezrednél. Már indult volna a harctérre, amikor Dénes Valéria tüdőgyulladást kapott, és július 18-án váratlanul meghalt. Két nap múlva, felesége temetésének éjszakáján Galimberti Sándor főbe lőtte magát a Műcsarnok háta mögött.
¶ A tragikusan elhunyt házaspár magyarországi posztumusz tárlatára 1918-ban Kassák Lajos szervezésében a MA égisze alatt került sor. Uitz Béla így kommentálta festészetüket: „Nagyszabású vizuális kompozíció[i]kat a konstruktív világnézet,
a kubizmus eszközeivel oldják meg. És ez megint nem iskola. Az ő kubizmusuk a kubista iskolák ellentmondó eszközeit állítja szembe egymással, és egy belső logika törvényei szerint nem egymás rovására, hanem előnyére. Ők már szintetizálnak. Képeik összetevője az alkotó (zenei) és a materiális (készen kapott anyagi) kubizmus.”17
¶ Galimberti Sándor és Dénes Valéria kubista látásmódja a többi magyar kubistától eltérően közelebb állt a Picasso, Braque, Juan Gris – azaz a Kahnweiler galéria exkluzív művészeinek – irányzatához, mintsem a La Palette Akadémia növendékeinek színes, úgy nevezett szalon-kubizmusához. A magyar művészek közül csak Galimbertiék és Réth Alfréd voltak azok, akik a kubizmust valós időben Magyarországra hozták. Különösen nagy veszteség, hogy műtermi anyaguk jelentős része Párizsban rekedt és elkallódott. Még a magyarországi tárlatokon kiállított alkotásaik közül is sok lappang – ahogy ez a fekete-fehér fotókat közlő 117 képet felvonultató 1914-es katalógusból18 megállapítható –, talán van rá remény, hogy ezek egyike-másika még előkerül.
¶ Nem sokkal alakult jobban egy másik fiatal házaspár, Kóródy
Elemér és Ferentzy Márta sorsa.19 Ők is nagybányai festői háttérrel érkeztek Párizsba 1910-ben. Kezdetben a Colarossi Akadémiába jártak, illetve Ferentzy Márta – ahogy Dénes Valéria – szintén Matisse-tanítvány volt. Kóródyék a La Palette-et is látogatták: egy közös curriculum vitaeben tanáraik közt feltüntették Metzingert és Le Fauconnier-t.20 Az akadémia magyar növendékeiről ránk maradt egy csoportkép, amelyen Csáky József, Szobotka Imre, Miklós Gusztáv és Farkas István mellett az ötödik, korábban Galimbert Sándornak vélt, bajszos művész nem más, mint Kóródy Elemér.21
¶ A házaspár 1912-től állított ki Párizsban a kubistákkal, sőt Kóródy 1913-ban részt vett azon a Martin Birnbaum által szervezett vándorkiállításon, amely az Egyesült Államok öt városában (Buffalo, New York, Chicago, St. Louis, Boston) mutatta be az Osztrák–Magyar Monarchia modern művészeinek grafikai munkáit. Kóródy kubista aktrajzai Birnbaum ajándékaként a Metropolitan Múzeum gyűjteményébe kerültek. 1913 végén hazaköltöztek Párizsból, Kóródyt besorozták. Bár a harcteret túlélte, 1918 novemberében Ferentzy Mártával együtt mindketten a spanyolnáthajárvány áldozatai lettek. Jelenleg Ferentzy Mártától mindössze néhány neós kép ismert. Kóródytól a Metropolitanba került hat remek, kubista tanulmányrajzon kívül pedig egy korai önarckép. De az utóbbi időben felbukkant egy hamis Marie Vassilieff szignóval ellátott aktfestmény, amely Barki Gergely kutatásai szerint gyaníthatóan ugyancsak az ő keze munkája.22
Akik az idegenlégiót választották
¶ Kubistáink között akadtak azonban olyanok is, akik úgy gondolták, ha már mindenképpen fegyvert kell fogni, akkor azt inkább a franciák oldalán teszik, mintsem a Monarchiáén. Csáky József közéjük tartozott.23
¶ A szegény sorsú szegedi szobrásznövendék az Iparművészeti
Főiskolára mindössze másfél évet járt, és rövid hazai próbálkozások után 1908-ban gyalog indult Párizsba szerencsét próbálni. Átmenetileg a szintén szegedi Brummer Józsefnél szállt meg, aki néhány éve már a francia metropoliszban élt. Ő Matisse iskoláját is látogatta, szobrászként pedig Rodin tanítványa volt, de a művészetről hamarosan átnyergelt a műkereskedelemre. Csáky, hogy megéljen, egy ideig Brummernek dolgozott, valamint modellkedést vállalt. Szerencséjére azonban 1910-től Szeged városa három éven át 1000 koronás ösztöndíjjal támogatta, amely lehetővé tette számára, hogy tanulmányainak szentelje idejét, így 1910 őszén beiratkozott a La Palette Akadémiára. Bő egy év múlva, 1912 januárjától már Le Fauconnier irányította az iskolát, és mestereit követve Csáky elmélyült a kubista térszerkesztés rejtelmeibe. Új stílusú plasztikáját először 1912-ben az Őszi tárlaton állította ki Metzinger, Picabia, Le Fauconnier, Kupka, és Modigliani alkotásainak társaságában, és mint a kubista szobrászat megteremtője, hamarosan komoly tekintélyt vívott ki magának. Egyik – ma már csak fotóról ismert – kubista férfiportréja Riciotto Canudo lapjának, a Montjoie!-nak címlapjára került,24 leghíresebb, 1914-es fejszobra pedig ma sem hiányozhat egyetlen komoly, kubizmust tárgyaló könyvből sem. A magyar kubista diaszpórában is vezéregyéniségnek számított, az újonnan érkezőket segítette, ha nem is anyagilag, de tanácsokkal és az akadémiákra való bejutással.
Krumplihámozás Saint-Brieuc-ben (Szobotka és Bossányi a kép bal szélén állnak),
1915
¶ A háborús mozgósításkor kétségbeesetten igyekezett figyelmeztetni a Bretagne-ban épp hosszabb alkotói útra berendezkedő barátait, Szobotka Imrét és Bossányi Ervint: „Kedves Fiúk, Nem tudom megkaptátok-e a levelem. Itt őrületes az élet. A fejem zúg e pillanatban is és alig tudok egy pár sort írni. Párizsból kilakoltatnak bennünket, idegeneket, és Isten tudja hova visznek. Valahova nyugatra, talán Bretagne-ba.
Ha még eddig nem tettétek meg, rögtön jelentkezzetek az ottani rendőrségnél, hogy Franciaországban akartok maradni. Ne fessetek, mert azt hinnék az emberek, hogy kémek vagytok. Ők nem tudják – főleg ott – hogy mi az a művészet, és mi ellenünk nagyon fel vannak bíztatva a franciák. Itt Párizsban talán még a legjobban. Ide ne is próbáljatok jönni mert nem lehet: minket is kidobtak. […] Mondhatom szédületes világ ez és nem tudom, hogy kerülünk ki belőle. Csak annyi igaz, hogy felrázza az idegeket és magunk örülni fogunk a fölfeszülésnek, ha addig a fölrázandó vér ki nem ömlik. Én pedig úgy szeretem a franciákat, de nem tudom meg fogják-e ők ezt valaha érteni. […] Én 5-ig itt maradok és csak akkor visznek”
– írta 1914 augusztus első napjaiban.25
Zenekar a Saint-Brieuc-i táborban: Klarinéttal Szobotka Imre
¶ Végül úgy döntött, hogy beáll önkéntesnek az Idegenlégióba. Elhatározásában fontos szerepet játszott, hogy francia szeretője, Marguerite Marie Pétrié gyermeket várt tőle. Augusztus 23-án jelentkezett a katonai parancsokságon, másnap – repatriálási szándékát bizonyítandó – feleségül vette Margueritet. Csákyt Algériába vitték, a harctérre azonban mint ellenséges ország állampolgárát még jó ideig nem küldték ki, nehogy dezertáljon. Másfél évet töltött Saidában, csak 1916 januárjában vezényelték a keleti frontra, Macedóniába. Az afrikai várakozás idején gondja volt rá, hogy francia nyelvű leveleiben tájékoztassa Szobotkáékat a fejleményekről, elsősorban arról, hogy a kubista körhöz tartozó művészbarátaikkal, ismerőseikkel éppen mi történik. Az internált magyarok tőle értesültek arról, hogy Miklós Gusztáv és Ráth Jenő ugyancsak az Idegenlégióban szolgál, s hogy Braque, Léger, Metzinger, Apollinaire is bevonult, Canudót kapitánnyá léptették elő, Gleizes leszerelt, hogy a „civilek” közül Picasso Spanyolországban, Le Fauconnier Hollandiában, Delaunay Portugáliában van, hogy Cendrars elvesztette az egyik karját, hogy a kubistákat támogató újságíró, Olivier Hourcade elesett a fronton… és így tovább. Csáky kezdetben megpróbálta rávenni Szobotkáékat, hogy az ő példáját kövessék: „A helyzetetek tarthatatlan. A háború után a határra visznek benneteket. Kedves gyermekeim, ne várjátok meg ezt a pillanatot. Vonuljatok be, szolgáljátok Franciaországot, vagy találjatok valami más megoldást.”26
¶ Már Macedóniában volt, amikor a magyar sajtóban arról jelent meg hír, hogy Csáky sikertelenül dezertálni próbált: „Csáky József, szegedi származású szobrászművész is meg akart szökni egy francia gyarmatról, a behódolt branesz törzs azonban meghiúsította a légionárus szándékát. A francia haditörvényszék két évi börtönre ítélte Csáky Józsefet szökési kísérlete miatt. A barcellonai tudósitó megjegyzi, hogy a szobrászművészt jól ismeri Párisból, Archipenko, a kubista irányzat mesterének tanítványa volt.”27 A hír azonban kacsának bizonyult, semmi nyoma, hogy Csáky összeütközésbe került volna a francia törvényekkel. 1917 végén súlyosan megbetegedett, és több hónapra Párizsba küldték kezelésre, ekkor láthatta először kétéves kislányát. A következő év augusztusától Joseph Ronald fedőnéven a Deuxième Bureau állományába osztották be, és Dél-Baranyában, majd Budapesten tolmácsként alkalmazták. Ekkor már jutott némi szabadideje arra is, hogy újra művészi munkára gondoljon. Felvette a kapcsolatot Leonce Rosenberggel, aki ekkor a kubisták legfőbb párizsi galériásának számított, lévén hogy Kahnweiler is ellehetetlenült Franciaországban, német származása miatt. Rosenberg exkluzív szerződéseket kötött a legjobb kubista művészekkel, és kiállításokat rendezett a számukra. Csáky 1919. október 28-án szerelt le. Beadta honosítási kérelmét a francia hatóságoknak, és 1920 novemberétől megkötötte a maga szerződését Rosenberggel. Ettől kezdve jó ideig a galéria elismert művészeként alkotott, ám az évtized derekára mindinkább eltávolodott a kubizmustól, és általában véve is egyre kritikusabb lett az avantgárddal szemben.
Bossányi Ervin: Saint-Brieuc, 1914
¶ Miklós Gusztáv sorsa28 sok tekintetben hasonlóan alakult, mint Csákyé. Még az Iparművészeti iskolában kötöttek barátságot a század elején. Miklós egy évvel később követte Csákyt Párizsba, és átmenetileg nála húzta meg magát, majd a La Ruche-ben bérelt műtermet. Csáky ismertette össze Picassóval, Braque-kal és Archipenkóval, és vitte el a La Palette-be, ahol először Le Fauconnier lett a mestere, majd Metzinger stúdiójában képezte magát. Miklós ekkor még nem szobrászként, hanem kubista festményekkel szerepelt 1913 tavaszán a Függetlenek Szalonjában, az év májusában Késmárkyval együtt részt vett a Gimbel testvérek által kezdeményezett amerikai, úgynevezett Departement Stores Cubisme vándorkiállításon. A pittsburghi katalógus címlapjára Metzinger férfiportréja,
a clevelandijére pedig Miklós aktfestménye került.29 Csákyval egy időben lépett be az Idegenlégióba, és bár nem sokáig lehettek együtt, kapcsolatuk nem szakadt meg a háború alatt. 1916-ban ő is a balkáni frontra került, Szalonikibe. Feladata egyebek mellett a térség művészeti emlékeinek dokumentálása volt, így lehetősége nyílott, hogy a bizánci díszítő hagyományt is tanulmányozza, amelynek tapasztalatait később felhasználta iparművészeti munkáiban. Leszerelése után Miklós Gusztáv is megkapta a francia állampolgárságot, és Párizsban dolgozott tovább, de fokozatosan elszakadt a kubista köröktől. Elsősorban mint art deco szobrász és iparművész lett elismert. Kubista életművéből mindössze néhány remek aktfestménye és a La Palette-ben készült, több tucat tanulmány-
rajza ismert.
¶ Ráth Jenőről jószerivel csak a magyar kubisták egymás közti levelezéseiből vannak ismereteink. Az Országos Iparművészeti Iskolában díszítő festészetet tanult, innen ismerhették egymást Csákyval, Miklóssal és Szobotkáékkal. Az 1910-es évek elején ő is Párizsban időzött, pillanatnyilag egyetlen munkát tudunk azonosítani tőle: Raith Tivadar 1914-ben Párizsban kiadott Alkonyi szimfónia című kötetének borítóját, amely azonban nem kubista alkotás, de Bánszky Sándor és Csáky József leveleiből30 kitetszik, hogy ő is a kubista baráti körhöz kapcsolódott. A háború kezdetén a maradásért ő is az Idegenlégiót választotta. Csáky rendszeresen hírt adott róla, tőle tudjuk, hogy Marokkóba került a frontra. 1916-ban még leveleztek egymással, de későbbi sorsa egyelőre nem ismert.
Bossányi Ervin: Madár, 1915 körül
Akiket internáltak
¶ Réth Alfréd31 ugyanazt az utat akarta választani, mint Csáky, Miklós és Ráth, azaz önkéntesnek jelentkezett a francia hadseregbe, de gyenge fizikuma miatt elutasították. Saint-Malóba került házi őrizetbe 1916-ig, ahonnan aztán a közeli granville-i táborba deportálták.
Szobotka Imre: Matróz, 1916
¶ Pedig Réth Alfréd már arrivének (beérkezettnek) számított. Az újító festők generációjából az elsők között, 1903-ban utazott Párizsba. Két év múlva lényegében letelepedett a francia fővárosban, csak időnként tért vissza, hogy Nagybányán fessen. 1905-ben beiratkozott a La Palette Akadémiára, amely már akkor is modern szellemű iskolának számított, de még nem volt – nem is lehetett – kubista központ. Réth Alfréd a saját útját járva, több előképből táplálkozva tette magáévá lényegében ugyanazt a szemléletet, amely Picassót és Braque-ot a kubizmus kidolgozásához vezette. Egyik ilyen forrása Mednyánszky László volt, mint gyermekkori mentora, a par excellence festészeti kérdéseken túl a távol-keleti művészet és misztika iránti érdeklődést is felkeltette benne. Franciaországba érkezve – akárcsak Brancusit vagy Modiglianit – Réthet is lenyűgözte a hindu és khmer művészet.32 Réthet végső soron Cezanne és a primitív művészet csodálata, valamint teoretikus megfontolások vitték a kubizmushoz. A természet és a törzsi művészet tanulmányozása során fogalmazta meg elméletét a festészet harmonikus egyensúlyáról, amelyet szerinte a 2:7-es arány – azaz a két íves vonalra jutó hét egyenes – biztosít, amit aztán 1913-ban a Der Sturm márciusi számában fejtett ki33 a berlini gyűjteményes kiállítása kapcsán. Az ott kiállított nyolcvan festmény fele az év májusában Budapesten is látható volt a Művészház Nemzetközi posztimpresszionista tárlatának keretében, egyebek mellett a párizsi kubista társak – Delaunay, Metzinger, Le Fauconnier, Archipenko – munkáival együtt. Így Réth a magyarok közül az a művész, aki elsőként hazahozta a kubizmust. A kiállítás kapcsán Réthről mint új felfedezésről írt Bölöni a Világban,34 és Bálint Aladár a Nyugatban.35 Párizsban a szalonok rendszeres kiállítója volt, de önálló tárlatára csak 1914 februárjában került sor Berthe Weillnél, ezt követően a Függetleneknél még bemutatott három festményt, majd bő egy évtizedig nem állíthatott ki Franciaországban. Fogva tartása alatt módja volt rajzokat, kollázsokat készíteni, sőt festeni is. Szabadulása után, 1920-ban elhagyta Franciaországot, utazgatott, és egy időre hazajött Magyarországra is. Egykori párizsi műtermébe csak mintegy véletlenül tért vissza 1924-ben, és legnagyobb meglepetésére mindent érintetlenül talált. 1927-ben megkapta a francia állampolgárságot, művészete időközben sokat változott, a harmincas évekre a teljes absztrakció felé fordult. Komoly sérelemnek élte meg azonban, hogy 1948-ban nem hívták meg a kubisták retrospektív emléktárlatára. Amikor ezért szemrehányást tett, Metzinger így felelt: „Tényleg, de a kávéházakban sosem láttuk magát a többiekkel, így aztán nem jutott az eszünkbe, amikor a kiállítást szerveztük.”36
¶ „Drága bátyám, bocsáss meg hogy soká nem írtam, de hurcolkodtam, lefestettem a műtermet, pakoltam, és most ide erre a kedves, igazán szép helyre Bretagne-ba jöttem a jó [Szobotka] Imrével pingálni, 4-6-8 hétre! Az élet a lakás minden olcsó. A legjobb egészségben vagyok. […] Címem: Saint-Brieuc (Bretagne) France 38 Rue du Légué”37 – írta Bossányi Ervin
Angliában élő fivérének 1914. július 20-án. Bossányi Ervin és Szobotka Imre elválaszthatatlan barátok voltak, korábban együtt jártak az Iparművészeti Iskolába is, majd nyaranta olaszországi tanulmányutakra mentek. Most is együtt határozták el, hogy a nyárra maguk mögött hagyják Párizst egy nagyobb lélegzetű, bretagne-i festőút kedvéért. Arra azonban nem számítottak, hogy több mint négy esztendőt rostokolnak majd ott.
Szobotka Imre: Ülő férfi, 1915
¶ Talán nem túlzás azt állítani, hogy a legeredetibb kubista magyar festő Szobotka Imre volt. Nagy reményekkel érkezett Párizsba 1911 elején, és kezdetben ő is Csáky József szűkös műtermében húzta meg magát.38 Az újonnan érkezettnek meghatározó élményt jelentett a Salon des Indépendants akkori, 27. kiállítása, amely a kubisták botrányától volt hangos. Először maga is megütközött a szokatlan látásmódon, és ironikus hangú, ám a festői lényeget értő, részletes levélben számolt be a látottakról szüleinek.39 Hamarosan aztán ő maga is a „kockaművészet” elkötelezett hívévé vált, és 1912 tavaszán Csáky József révén sikerült tandíjfizetési mentességgel bejutnia a La Palette-be.40 Le Fauconnier, majd Metzinger irányítása mellett Szobotka szinte szárnyalt, és a szabadiskola év végi kiállításán több művet állított ki, mint bármelyik növendék. 1913-ban pedig már a Függetlenek Szalonjának kubista termében szerepelt alkotásaival. A teoretikus hajlamú Szobotka nemcsak a térproblémákban merült el, hanem a színelméletek tanulmányozásába is,41 így egyéni hangulatú, színes kubizmusára Guillaume Apollinaire is felfigyelt.42
¶ Hogy Bossányi mikor kezdett érdeklődni a stílus iránt, erről
jelenleg nincs egyértelmű információnk.43 1910-től sokat időzött Párizsban, kezdetben a Julian Akadémiára járt, de tanulmányait több ízben megszakította, és időközben Rómában és Londonban is képezte magát. Arról nincs tudomásunk, hogy járt volna a La Palette-be Le Fauconnier-hez vagy Metzingerhez. 1914-ben a Függetlenek Szalonján kiállított műveiről Raith Tivadar azt írja, hogy „Bossányi Ervin formai egyszerűségre törekvő vásznai régi hindu freskókra emlékeztetnek”,44 ugyanakkor testvérének egy levelében azt fejtegette,
hogy „kubizmus-e vagy nem, mindegy, nem nevezem el művészetemet. Kétségtelen bár hogy hozzám a nagy kubista mester hatással van…”45 Hogy melyik mesterről van szó, az sajnos nem derül ki a levélből, de ismert művei a szalon-kubisták stílusához áll sokkal közelebb, mintsem Picasso vagy Braque analitikus képeihez. Bossányi szülei elég jómódúak voltak ahhoz, hogy fiúkat, sőt olykor festőbarátait is támogassák.
Ervin bár kezdetben szegényes körülmények között, Csákynál, illetve a La Ruche-ben is lakott, 1914-ben önálló stúdiót tudott bérelni a rue de Pot de Fer-en. Amikor Szobotkával Bretagne-
ba utaztak mintegy 30 olajfestményt és 200 rajzot hagyott a műtermében.46 Minden ingóságának, így a képeknek is
nyoma veszett.
¶ Saint-Brieuc-ben azonban egy ideig mintha mi sem történt volna, egy magánházban laktak Szobotkával, és zavartalanul festegettek. A települést ugyan nem hagyhatták el, de egyéb gondjuk nem nagyon volt egészen 1915. február 5-ig. Ekkor letartóztatták őket, és a városhoz tartozó Usine de Jouguet-ben kialakított táborba kerültek mintegy ötszáz fogoly közé. Csáky ide küldözgette leveleit Saidából, a viszonválaszokat sajnos nem ismerjük. Megmaradtak azonban Bossányi Ervin Bajára, szüleinek írt levelei, valamint tábori feljegyzései, irodalmi próbálkozásai – és szerencsére csaknem száz ott készült akvarellje és néhány festménye is.47 Ezekből kiderül, hogy a négyévnyi internálás, ha nem is volt gondtalan pihenés számukra, de korántsem volt annyira sanyarú, mint az a fogolysors, ami Kuncz Aladár irodalmi visszaemlékezésében,
a Fekete kolostorban48 olvasható. A tábort festési céllal időnként elhagyhatták, portrézással némi bevételre is szert tudtak tenni. A kreatív Szobotka még klarinétot is készített magának, és a tábori zenekarban muzsikált. A katonai cenzúra miatt csak franciául (illetve valamely világnyelven) levelezhettek, de otthonról csomagokat kaphattak pénzzel, ruhákkal, könyvekkel, festőkellékekkel. Szobotka fennmaradt kubista festményeinek jelentős része feltehetően Saint-Brieuc-ben készült, és itt kezdtek hozzá mindketten Paul Claudel misztériumjátékának, az Angyali üdvözletnek illusztrálásához. 1918. február 18-án áthelyezték őket egy vire-i táborba, Normandiába, és csak a következő év júniusának végén térhettek vissza Magyarországra.49 A táborban készült műveiket szerencsére magukkal vihették.
¶ Szobotka ezt követően Magyarországon maradt, és néhány évig még kubista stílusban alkotott; Bossányi Ervin a kommün bukása utáni antiszemita hangulattól megrettenve Németországba menekült, majd 1934-től Londonban telepedett le.
Kubizmussal a későbbiekben nem kísérletezett.
¶ Késmárky Árpád neve alig ismert, pedig a fiatal magyar kubisták tehetséges tagja volt.50 1910-ben érkezett Párizsba, és ő is a La Palette-et, valamint Marija Vaszilijeva [Marie Vassilieff] Orosz Akadémiáját látogatta. Kóródyék baráti körébe tartozott, Kóródy Elemér még portrét is festett róla. Késmárky részt vett a Függetlenek Szalonján és a már említett amerikai körutakon. Olajfestménnyel szerepelt az úgynevezett „Department Store Cubisme” tárlatán, kubista tanulmányrajzait Martin Birnbaum beválogatta a Monarchia grafikai életét bemutató vándorkiállításra, innen került nyolc aktrajza és egy Megfeszítés-ábrázolása a Metropolitan Múzeum gyűjteményébe.
¶ Az első világháború kitörése Párizsban érte, és mint gyanús elemet már augusztus 2-án letartóztatták. Az Indre megyei Le Blanc-ba vitték, majd Bretagne nyugati csücskébe, Finistère-megyébe, a kerbénéat-i monostorba deportálták, ahol több mint négy évet töltött társaival, köztük magyar festőkkel. Korábbi támogatójával, Birnbaummal felvette a kapcsolatot, miként ez egy 1915 nyarán írt francia nyelvű leveléből kiderül: „Tisztelt Birnbaum úr! Bizonyára meglepődik, hogy most, hosszú hallgatást követően, ráadásul Finistère megyéből kap hírt rólam. De azonnal megmagyarázom. A háború kihirdetése óta – vagyis több mint tíz hónapja – egy koncentrációs táborban vagyok internálva, mint ellenséges országból származó idegen. Anélkül, hogy panaszkodnék, mivel összességében a sorsunk elviselhető, de azért bizonyára megérti, hogy ez kemény időszak nekem, és türelmetlenül várom a szabadulás pillanatát. A jelenlegi helyzet annál is inkább nyomasztó számomra, mivel kifogytam a saját pénzemből, és szinte lehetetlen, hogy a hazámból szerezzek valakitől. – Ugyanakkor feltételezem, hogy néhány rajzot eladott abból a kollekcióból, amely Önnél van, így arra kérném, hogy legyen kedves elküldeni nekem az ellenértéküket az alábbi címre. Egyben arra kell kérném, hogy legyen kedves számolja el a többit is, és a szerződésünknek megfelelően küldje el nekem azt az összeget is. – Tekintettel a fent említett körülményekre, bizonyára elnézi nekem, ha azt kérem, hogy mielőbb tegyen meg mindent az ügy teljes rendezése érdekében. Abban a reményben, hogy ezek a sorok jó egészségben találják, egyúttal bízva a jóindulatában kérem, fogadja kiváló tiszteletemet!
Á. de Késmárky. Címem: Dépôt de Kerbénéat, Groupe III. par la Préfécture de Quimper Finistère. France.”51
Késmárky Árpád: Aktok, 1918 körül
¶ A háború már több hete véget ért, amikor 1918. november 30-án Késmárkyt átszállították az île-longue-i táborba, ahol ekkor Bor Pál és más magyar művész is raboskodott. Késmárkynak az internálás idején volt lehetősége alkotni: az Île-Longue-ban német nyelven kiadott művészeti kiadvány három, egyéni stílusú, kubista rézkarcát közli, köztük a Megfeszítés új változatát.52 Ugyanitt Bor Pál kubizáló konstruktivista metszetei is helyet kaptak. Késmárky csak 1919. május 15-én szabadult. 1922-ben Németországon keresztül az Egyesült Államokba emigrált, ahol azonban nem találta meg a számítását. Nehéz körülmények között élt, jószerivel villanyszerelőként dolgozott, és portréfestést is vállalt. Elfeledve halt meg 1955-ben.
Késmárky Árpád: Megfeszítés, 1913–1918
¶ Bor Pálról53 annyit mindenképpen érdemes megjegyeznünk, hogy bár szorosan nem tartozott a magyar kubista körhöz, Csákyval jó viszonyt ápolt, és maga is kísérletezett szintetikus kubista alkotások létrehozásával. 1911-től járt Párizsba, 1914 és 1918 között Bretagne-ban, a Lanveoc erődjébe internálták, később Île-Longue-ra került ő is. A háború idején az alkotás mellett művészetelméleti szövegek írásával foglalatoskodott. 1923-ban tanulmányt írt a kubizmusról, az 1926-ban megjelent, Csáky Józsefről szóló 36 oldalas, 19 reprodukcióval
illusztrált brosúra mind a négy tanulmányát is Bor Pál írta.54
¶ Bánszky Sándor szegedi szobrász a legutóbbi időkig ugyancsak teljesen ismeretlen maradt a szélesebb hazai és nemzetközi kutatás előtt, ám Franciaországban nemrégiben előkerült néhány igen jelentős kubista szobra, amely ráirányította a figyelmet.55
¶ Bánszky 11 éves korától a szegedi árvaházban nevelkedett, de az ottani igazgató, Balog József felfigyelt a fiú kézügyességére, és taníttatni kezdte.56 Tanulmányai során ismerkedett össze a vele egykorú Csáky Józseffel. „[Bánszky] az udvarhelyi agyagipari iskolának volt a növendéke – emlékezett vissza Csáky. – Ettől kezdve Bánszkyval elválhatatlan barátok lettünk.”57 Később mindketten az Iparművészeti Főiskolára jártak, sőt néhány hónapig együtt dolgoztak a pécsi Zsolnay-gyárban is. 1910-ben aztán komoly rivalizálás alakult ki közöttük a
Ferenc József-ösztöndíj elnyerésért, amit Szeged város ajánlott fel hároméves ciklusokban szegedi alkotóknak. Csáky ekkor már Párizsban nyomorgott, míg Bánszky Budapesten dolgozott, és plakettjeivel egyre sikeresebbnek szobrásznak számított itthon. Így az ösztöndíjat részben szociális okokból végül Csáky kapta meg, de a város valamennyi támogatást Bánszkynak is megszavazott.
¶ Bánszky 1911-ben egy időre Párizsba utazott, és találkozott
a kint tanuló magyar művészbarátaival, Szobotka Imre ekkor még olajportrét is festett róla. Eljárt krokizni, de hogy melyik magánakadémiára, az a fennmaradt néhány aktrajz alapján nem eldönthető. Legközelebb 1913 áprilisában ment a francia fővárosba, de ekkor már leginkább kényszerűségből. A katonai sorozáson egészségügyi okokból felmentették a szolgálat alól, ám utóbb felmerült a gyanú, hogy szimuláns, és megvesztegette a bizottság egyik tagját. Bánszky tehát a magyar hatóságok elől menekült Párizsba, és mivel ügyét később sem sikerült megnyugtatóan rendezni,58 vissza se térhetett az Osztrák–Magyar Monarchia területére. Párizsi tanulmányait főként levelezés útján hazai munkák tervezéséből, illetve
a Bossányi szülők támogatásából fedezte. A párizsi Őszi Szalonra Bossányi Ervin testvéréről, Károlyról mintázott portrét adott be, majd az 1914 tavaszán rendezett Salon des Indépendants-on újabb fejportréval jelentkezett. Ez utóbbi, ma már ismeretlen helyen lappangó mű az Érdekes Újságban közölt reprodukció alapján az óvatos kubizálás jegyeit mutatja.59 Ám ekkor már aktívan kísérletezett a kubizmussal, miközben megélhetési céllal hagyományosabb stílusú szobrokat, emlékműveket, iparművészeti munkákat is tervezett. A fentebb említett, franciaországi magángyűjteménybe került három, szignált és datált gipszszobor közül a legkorábbi 1913-ban készült. A kubista hatást mutató alakábrázolás stílusában közel áll a törzsi művészethez éppúgy, mint Réth Alfréd primitivista megfogalmazású, aktos jeleneteihez. 1914-ben Bánszky már olyan par excellence kubista szobrot formázott, amely minőségét tekintve nemzetközi mércével is kiemelkedő jelentőségű alkotás. Előrehajló figurájának formai párhuzamként Raymond Duchamp-Villon ikonikus lószobrát lehetne említeni, amely szintén ebben az évben készült.
Bánszky Sándor: Absztrakt fejszobor, 1916
¶ A mozgósítások idején Bánszky sem kerülhette el a sorsát. Haza nem jöhetett, Vaugirard utcai műtermét lezárták, őt pedig délre, a Villefranche-de-Rouergue településhez tartozó táborba internálták. Ugyanide került egy másik szegedi szobrász, Szolcsányi Gyula is. A háború alatt Csákyék és Szobotkáék is próbálták levélben elérni őket, de mivel rosszul tudták a tábor címét, Bánszky elveszítette kapcsolatát a többi magyar kubistával. Szobotkáék postai küldeménye kézbesítetlenül tért vissza Saint-Brieuc-be, mivel azt egy hasonló nevű városba, Villefranche-sur-Merbe címezték.60
Bánszky Sándor: Kacsa, 1917
¶ A villefranche-de-rouergue-i táborba egyébként elég sok magyar került, és a számos beszámolóból vegyes kép alakulhat ki a körülményekről.61 Összességében így is megállapítható, hogy a fogvatartottak sorsa nem volt annyira keserves, mint ahogy ezt a Fekete kolostor alapján gondolnánk. A gyilkos háborúból kimaradtak, és leginkább csak a honvágy és az elzártság gyötörte őket. A képzőművészeknek szűkös anyaghasználattal bár, de lehetőségük nyílt alkotótevékenységet is folytatni. Úgy tűnik viszont, hogy Bánszky Sándor helyzete egészen kiváltságos volt. Neki még szobrászműhelyt is berendeztek, és a helyi polgárok – köztük a városi bíróság elnöke – plakettportrékat és sírszobrot is rendeltek tőle.62 Ezen túlmenően Bánszkyt Szegedről is felkérték, hogy tervezze meg az 1915-ben elhunyt polgármester, Lázár György síremlékét.63 A szegedi Városi Múzeumba (ma Móra Ferenc Múzeum) került hagyaték gipszöntvényei döntően realista, illetve szecessziós alkotások, de található köztük egy majdnem teljesen absztrakt, elegánsan lekerekített síkokra bontott szobor is, amely a Kacsa címet viseli. „Kacsa című kisplasztikája tömör, zárt formájával, lényegre törő, konstruktív fogalmazásával Constantin Brancusi művészetének megértésről tanúskodik” – állapítja meg Nátyi Róbert.64 A franciaországi magángyűjteményben lévő harmadik, 1916-os keletkezésű alkotás méreteiben is jelentős műremek: immáron teljesen nonfiguratív, leginkább talán fejre emlékeztető kompozíció. E néhány munkából is kitetszik, hogy bár Bánszky elsősorban megrendeléseket igyekezett teljesíteni pénzért, ám a táborban sem hagyott fel modernista, kubizáló kísérleteivel.
¶ Bánszky a fennmaradt dokumentumok tanúsága szerint népszerű volt a fogolytáborban. Rabtársai közül Förstner Miklós verset írt hozzá,65 Szolcsányi Gyula 1915-ben fametszeten, sakkozás közben ábrázolta, egy erdélyi szász festőtársa, Hermann Konnerth66 kubizáló stílusban, két portrén is megörökítette a szobrászt 1918 szeptemberében. Alig néhány héttel később azonban Bánszkyt is utolérte a korszak pestise:
a spanyolnátha. Fogolytársa, Hanák Sándor fényképet őrzött meg a sírjáról, amelynek képes oldalára ezt írta: „Drága jó Sándor barátom nyugodjál békében. Emléked kegyelettel őrzi. Hanák Sándor”, a fénykép hátoldalára pedig: „1918 nov. 10-én spanyol náthába esett; 14-én jobban lett; 15-én kiment sétálni; 12-3 óra: elfáradt; a napon nyugágyra pihent; Boldog volt; örült az életnek; 4 órakor rosszul lett – 5 órakor kiszenvedett az, akit mindenki tiszta szívből szeretett. Villefranche összes népe elkísérte utolsó útjára; Mindenki megsiratta. Háború volt!” Franciaországi hagyatékát 26 ládában raktározták el, de ebből csak két ládát sikerült hazahozni Szegedre, 1922-ben.67
Hermann Konneth: Bánszky Sándor kettős portréja, 1918
Epilógus
¶ A magyar kubizmus kutatása során az elmúlt tíz évben több száz műtárgy, festmények, szobrok, grafikák kerültek elő a feledés vagy a teljes ismeretlenség homályából. Az 1912 és 1914 között működő csoport alkotásainak azonban ez csak a töredéke. Fájdalmas hiány Farkas István, Késmárky, Kóródy teljes kubista életművének eltűnése éppúgy, mint Galimberti Sándor, Dénes Valéria, Miklós Gusztáv festményeinek vagy Csáky József és Bánszky Sándor kubista szobrainak szűkössége. A háború kitörésekor Párizsban élő magyarok műveinek többsége szétszóródott, jó részük még ma is Franciaországban lehet, tehát van esély a jelenleg ismert műtárgyegyüttes bővülésére. Ám ami jelenleg rendelkezésre áll, már az is meggyőző az egykori magyar kubizmus kvalitásáról.
¶ A sors különös fintora, hogy 1914 augusztusa után leginkább azoknak volt lehetősége a magyarok közül alkotni, akiket internáltak. A fogolytáborban Bánszky, Késmárky, Szobotka, Bossányi és talán Réth is, bár nem kizárólagos jelleggel, de folytatták kubista kísérleteiket. A háború után azonban fokozatosan valamennyien felhagytak a kubizmussal, még azok is, akik Párizsba tértek vissza, és ott telepedtek le. Magyarországon 1924-től a Képzőművészek Új Társasága köreiben szórványosan megjelenő szintetikus kubista alkotások már leginkább nem a háború előtt működő kör tagjainak munkái.
Jegyzetek
[1] Rippl-Rónai emlékkönyv. Paris Anella visszaemlékezéseivel Rippl-Rónai Józsefről. Szerk. és bev.: Horváth János. Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága, Kaposvár 2008, 63.
[2] Bernáth Mária: Rippl-Rónai József. Szemimpex, Budapest 1998, 191.
[3] A párizsi magyar kubistákról összefoglalóan szóló, legújabb kutatási eredményeket lásd Barki Gergely: Az elveszett magyar kubizmus. Artmagazin, 2015. 6. 10–19.; Gergely Barki: Wanted / Lost and Found. A la recherche du cubisme hongrois perdu. Catalogue. Institut Hongrois, Paris 2021; Rockenbauer Zoltán: Apacs művészet. Adyzmus a festészetben és a kubista Bartók (1900–1919). Noran-libro, Budapest 2014, 213–236.; Rockenbauer Zoltán: A Nofertiti-jelenség. A magyar Vadak és Kubisták nyomában. In: Újraértelmezett hagyomány. (Konferenciakötet). Műcsarnok, Budapest 2015, 12–31.
[4] Ferenczy Béni: Párizsi emlékeim. In: Ferenczy Béni: Írás és kép. Magvető, Budapest 1962, 24–35.
[5] Uo. 35.
[6] Farkas István kubista korszakáról lásd Rockenbauer Zoltán: Farkas István és a magyar kubisták (1911–1914). Enigma, No. 98. 2019, 7–17.
[7] Henri Le Fauconnier: Das Kunstwerk. Neue Künstlervereinigung / Ausstellungskatalog, München 1910–1911, 3–4.
[8] Dénes Zsófia: Tegnapi újművészek. Kozmosz, Budapest 1974, 76–86.
[9] François Gachot: Farkas István, a művész. Magyar Nemzet, 1946. október 19. 4.
[10] Vö. a Comœdia beszámolóját: Le Salon des Indépendants. I. Fauves et Cubistes. Comœdia, 18. mars 1913, 1.
[11] Société des Artistes Indépendant. Catalogue de la 29e exposition. Quai d’Orsay, Pont de l’Alma, du 19 mars au 18 mai 1913. Paris 1913 – Farkas István művei a 1035–1037. katalógusszámon.
[12] Vö. Bodri Ferenc: Farkas István. Látóhatár, 1968. 3–4. 359–367. (363.); Pataky Dénes: István Farkas. Acta Historiae Artium, 1970. t. 16. 129–144. (144.); S. Nagy Katalin: Farkas István. Arthis Alapítvány, Budapest 1994, 7.
[13] S. Nagy 1994, 7–11.
[14] Extraits des ordonnances de mise sous séquestre rendues jusqu’au 1er janvier 1915 des biens appartenant à des sujets allemands, autrichiens et hongrois autres que les propriétaires ou chefs d’établissements commerciaux, industriels ou agricoles. Journal Officiel de la République française. Lois et décrets. 4 Mai 1915. 2833–2838. (2835). A rendeletet közzétették a napilapokban is.
[15] S. Nagy 1994, 47–48.
[16] Galimberti Sándorról és Dénes Valériáról lásd egyebek közt [Lyka Károly]: Galimberti Sándor, G. Dénes Valéria. Művészet, 1915. 6. sz. 320–322.; Dénes Zsófia: Galimberti Sándor és Dénes Valéria. Corvina, Budapest 1979; Géger Melinda: Kettétört művészsorsok a XX. század elejéről. A Galimberti emlékkiállítás. Galimberti Sándor születésének 120. évfordulója alkalmából. Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár 2003.
[17] Uitz Béla: Galimbertiék. Ma, 1918. dec. 20. 12. sz. 144.
[18] XX. művészeti esztendő. Galimberti Sándor és B.-né Dénes Valéria kiállításának katalógusa. Nemzeti Szalon, Budapest, 1914. február.
[19] A Kóródy házaspár életéről és művészetéről lásd Tóth Károly: Kóródy Elemér és Ferentzy Márta. Egy elfelejtett magyar festő-házaspár a párizsi
avantgárd bűvkörében. Ars Hungarica, 2008., 36. évf., 1–2. 246–268.
[20] Vö. Kóródy Elemér levele ismeretlen személynek, Máramarossziget, 1914. (?), melléklet. Magyar Nemzeti Galéria Adattár, 980/1920. – Közli: Tóth 2008, 248.
[21] A Csáky és Szobotka között látható, bajszos fiatalembert korábban (tévesen) Galimberti Sándorral azonosították. Barki Gergely bizonyította, hogy valójában Kóródy Elemért látjuk a képen. Vö.: Barki 2021, 10–11.
[22] Lásd Barki Gergely: Elveszett kubista művek felbukkanása. Első rész [Jean Metzinger, Kóródy Elemér (?)], Artmagazin, 140. sz. (20. évf.,
2022/8. sz.), kézirat, megjelenés előtt.
[23] Csáky Józsefről lásd egyebek mellett Csáky József: Emlékek a modern művészet nagy évtizedéből (1904–1914). Corvina, Budapest 1972; Félix Marcilhac: Joseph Csáky. Du cubisme historique à la figuration rélaiste. Catalogue résonné des sculptures. Félix Marcilhac – Les édions
de l’amateur, Paris 2007. Az alább hivatkozott, különböző forrásokból származó dokumentumok fénymásolata megtalálható Párizsban a Marcilhac Galéria archívumában. Ez úton mondok köszönetet
a Marcilhac családnak, hogy Barki Gergellyel betekintést nyerhettünk és fotókat készíthettünk a dokumentumokról.
[24] Montjoie! 1914. 3. 1.
[25] Csáky József levele Szobotka Imrének és Bossányi Ervinnek Párizsból, 1914. 08. [eleje]. MKI Adattár, MKCS–C–I–61/7.
[26] Csáky József francia nyelvű levele Szobotka Imrének, Fleury-les-Aubrais-ból, 1914. 10. 27–28. MKI Adattár, MKCS–C–I–61/7 – Ford.: R. Z.
[27] Szegedi művész francia fogságban. Szeged és Vidéke, 1916. április 29. 3.
[28] Miklós Gusztávról lásd egyebek mellett Készman József: Egy világraszóló magyar. Az art déco egyetemes nagykövete: Miklós Gusztáv. Artmagazin, 2004. 5. 48–51.; Felix Marcilhac: Gustave Miklos, Joseph Csaky. Kálmán Makláry Fine Arts, Budapest 2010.
[29] Exhibition of „Cubist” and „Futurist” Pictures. Imported direct from Paris by Gimbel Brothers. Milwaukee [1913]; Exhibition of Cubist Paintings. Imported from Paris. WM Taylor Son & Co. Cleveland [1913].
[30] Vö.: Bánszky Sándor levele Párizsból Bossányi Károlynak Lancesterbe, 1913. október 24. London, Victoria & Albert Museum. AAD/1995/6/104; valamint Csáky József 1914 és 1916 között írt leveleit Szobotka Imrének és Bossányi Ervinnek, MKI Adattár, MKCS–C–I–61.
[31] Réth Alfrédról lásd egyebek mellett: Cserba Júlia–Kopeczky Csaba–Makláry Kálmán–Passuth Krisztina: Alfred Reth. 1884–1966. A kubizmustól az absztrakcióig. Makláry Artworks,
Párizs–Pomáz 2003.
[32] Lásd Passuth Krisztina: Réth Alfréd festészete a primitivizmus, kubizmus és orfizmus vonzáskörében. In: Alfred Reth 2003, 51–53.
[33] Alfred Réth: Meine Ausstellung im ’Sturm’. Der Sturm, März 1913. N. 152–153., 290.
[34] Bgy. [Bölöni György] Kiállítás a Művészházban. Világ,
1913. május 4. 12.
[35] Bálint Aladár: Három kiállítás. Nyugat, 1913. május 16. 10. sz.
786–789.
[36] Alfred Réth: [Autobiographie]. 1948. december 17. [francia nyelvű kézirat]. Fotográfiáját közli: Réth 2003, 299–301. (299.) – Ford.: R. Z.
[37] Bossányi Ervin képeslapja Párizsból Bossányi Károlynak Lancasterbe, 1914. július 20. London, Victoria & Albert Museum AAD/1995/6/19/
1 of 2.
[38] Szobotka kubista korszakáról családi dokumentumok alapján lásd Kerékgyártó István: Három portré – háttérrel: [1.] Szobotka Imre. Kultúra és Közösség, 1990. 4., „Avantgarde-szám”. 67–75.
[39] Szobotka Imre levele édesapjához, Párizs, 1911. március (a levél az örökösök tulajdonában). Közölve: Kultúra és Közösség, 1990. 4., „Avantgarde-szám”. 177–118.
[40] Csáky 1972, 52–53.
[41] Szobotka Imre levele szüleihez, Párizs, 1913. március (a levél eredetije az örökösök tulajdonában). Közölve: Kultúra és Közösség, 1990. 4., „Avantgarde-szám”. 118–119.
[42] „Szobotka: efforts intelligents pour sortir du dessin et de coloris de l’école.” Guillaume Apollinaire: A Travers le Salon des Indépendants. Montjoie! 1913. március 18. 4.
[43] Bossányi Ervinről lásd Geoffrey Fouquet: Ervin Bossanyi. Ashmolean Museum in association with the Bossanyi Trustees, Oxford 1979.
[44] Raith Tivadar: Magyarok a Salon des Artistes Indépendants-ban. Nyugat, 1914. 7. 500.
[45] Bossányi Ervin levele Bossányi Károlynak, dátum nélkül [1915 előtt]. London, Victoria & Albert Museum, AAD/1995/6/25 of 2.
[46] Bossányi Ervin által emlékezetből összeállított műtermi leltár, 1915 (Inventory of Bossányi, Paris, Studios 11 Rue du Pot de Fer 1915). London, Victoria & Albert Museum. AAD/1995/6/20.
[47] Lásd a Bossányi-hagyatékot: London, Victoria & Albert Museum AAD/1995.
[48] Kuncz Aladár: Fekete kolostor. Feljegyzések a francia internáltságból, 1–2. Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár 1931.
[49] Fouquet 83–84.
[50] Késmárky Árpád életéről és művészetéről lásd Monique Drévillon: Árpád von Késmárky, artiste-peintre hongrois, 2014. http://www.ilelongue14-18.eu/?Arpad-von-Kesmarky-artiste-peintre&lang=fr [utolsó módosítás: 2021. szeptember 8.]
[51] Késmárky Árpád francia nyelvű levele Martin Birnbaumnak, Kerbenéat, 1915. június 9. Archive of American Art. – Ford.:
R. Z. – Ez úton köszönöm Barki Gergelynek, hogy a dokumentum másolatát a rendelkezésemre bocsátotta.
[52] Kriegsjahreswende auf Ile-Longue, 1919.
[53] Bor Pálról lásd egyebek mellett: Kopócsy Anna: Útközben. In: Merítés a KUT-ból V.: Bor Pál (1889–1982) festőművész emlékkiállítása, Haas Galéria, Budapest 2001; Bor Pál: Emlékezések, elmélkedések. Önarckép (Számadás önmagamnak). Budapest 2003.
[54] Csáky és szobrászata. Bor Pál négy tanulmányával, Csáky önéletrajzával. Amicus, Budapest 1926. – Bor Pál művészeti írásainak újraközlését lásd Ars Hungarica, 1981. 1. sz. 89–127.
[55] Bánszky Sándorról lásd egyebek mellett Nátyi Róbert: Egy elfeledett magyar „kubista”. Bánszky Sándor (1888–1918) szegedi szobrász. Veritatis Imago. Móra Ferenc Múzeum, Szeged 2017. 2. 19–24.; Rockenbauer Zoltán: A párizsi kubizmus másik szegedi szobrásza, Bánszky Sándor. In: Museum super omnia. Tanulmányok E. Csorba Csilla születésnapjára. Szerk.: Kovács Ida, Sidó Anna. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest 2022, 261–269.
[56] Vö. Apró Ferenc: Bánszky Sándor szobrászművész élete
és munkássága. (Adatok Csáky József pályakezdéséhez). 13 oldalas gépirat., é. n. Apró Ferenc Archívuma: Bánszky dosszié. Ez úton mondok köszönetet Apró Ferencnek, hogy betekintést engedett
az archívumába.
[57] Csáky József pályakezdése. Önéletrajzi részlet. I. (közli: Szelesi Zoltán), Tiszatáj, 1964. 4. 4.
[58] Bánszky Jankovich Béla kultuszminiszterhez címzett felmentési kérelmében részletesen leírja az esetet, a szimulálást
és a vesztegetés tényét nem ismeri el. Lásd a Vargay István ügyvéd által a miniszternek elküldött kérelem másolatát, Apró Ferenc archívuma, Bánszky-dosszié.
[59] Bánszky Sándor, Párisban élő magyar szobrász tanulmányfeje,
az „Indepedants” kiállításon. Érdekes Újság, 1914. (19.) május 10. 6.
[60] Szobotka Imre és Bossányi Ervin képeslapja Bánszky Sándornak, St. Brieuc, 1915. március 22. London, Victoria & Albert Museum, AAD/1995/6/20. – Bossányi szüleinek írt levelében megjegyzi, hogy nem tudják Bánszky címét, mert Franciaországban négy Villefranche is van. Lásd Bossányi Ervin francia nyelvű levele St. Brieuc-ből szüleinek Budapestre 1915. július 3. London, Victoria & Albert Museum, Archivum, AAD/1995/6/20.
[61] Lásd egyebek mellett Vincze Zoltán: Üzenet egy másik fekete kolostorból. Művelődés, 2013. június. 174–178.; Somogyi László: „Te azt írod, a háború mártírjai közt vágyókén is!” Női visszaemlékezés az első világháború alatti francia internálásra. Múltunk, 2018. 2. 100–137.
[62] A szegedi Városi Múzeum leltárkönyvében 1922. január 28-án
a Bánszky-hagyaték darabja között 12 név szerinti portré szerepel Villefranche-ból. A Bánszky-hagyaték tartalmaz egy elszámolást is részletekben megfizetett összesen 300 koronáról, amit Mme Breton fizetett Bánszkynak egy síremlék készítéséért, 1916. július 9-ei szerződésük alapján (Apró Ferenc gépiratos másolata az eredetiről. Apró Ferenc archívuma, Bánszky-dosszié).
[63] Szegediek levelei – ellenséges országokból. Délmagyarország, 1917. november 29. 7.
[64] Nátyi 2017, 21.
[65] A Bánszky-hagyatékban lévő eredeti kézirat gépelt változata. Apró Ferenc archívuma, Bánszky-dosszié.
[66] Konnerth Hermann (1881–1966): Erdélyben született szász festő, művészetkritikus, filozófus.
[67] Hazahozatjuk Bánszky Sándor hagyatékát. Szeged [Délmagyarország], 1920. november 23. 4.; Bánszky Sándor hagyatéka. Szeged [Délmagyarország], 1921. március 1. 3.; Megkapta a múzeum
a Bánszky-hagyatékot. Szegedi Napló, 1922. január 31. 5.