A NÉPRAJZI MÚZEUM EGYHÁZI GYŰJTEMÉNYE – KIÁLLÍTÓTÉRBEN
MúzeumCafé 92.
A Néprajzi Múzeum Egyházi gyűjteménye a Kárpát-medence területén élő népcsoportok szakrális tárgyainak heterogén együttese: templomi tárgyak és az egyéni vallásosság emlékei a 17. századtól napjainkig. A tárgytípusok nagyobb része felekezethez köthető, míg egyes típusokra közös örökségként tekinthetünk. A gyűjtemény darabjai a készítés szempontból is különbözőek, egyedi kézműves remekek és filléres gyári tömegtermékek egyaránt találhatók közöttük.
A magyar nép hagyományos kultúrája – állandó kiállítás, 2. terem
Sarnyai Krisztina felvétele, 2006–2007
¶ A népi vallásosság iránti érdeklődés és a tematikába sorolható tárgyak gyűjtése a Néprajzi Múzeum legkorábbi korszakától jelen volt. A gyarapodás mindig érzékenyen követte a változó társadalmi környezet lehetőségeit. A régi templomi berendezések lecserélése a 19–20. század fordulóján adott alkalmat az intenzív gyűjtésre. A második világháború után a hagyományos paraszti kultúra gyors átalakulása, a szekularizáció, a vallásos kultúra megszakadó átörökítése kínált kivételes lehetőséget a múzeumi anyag gyarapítására. Az 1960-as évek elejétől a gyűjtemény nemcsak terepmunka, hanem a régiségkereskedelem révén is különleges darabokkal gyarapodott, az állami régiségboltok – „bizományi áruházak” – ekkor váltak a használatból kikerült köznépi tárgykultúra legnagyobb felvevőjévé.
¶ A gyűjtemény történetét és jellegzetes tárgycsoportjait Szacsvay Éva tanulmányában1 részletesen feltárta. A következőkben az anyag kiállításokban való megjelenítését szeretném vázlatosan bemutatni – a gyűjtemény önálló egységként való megalakulása, az 1968-tól eltelt több mint ötven esztendő fényében. Mit reprezentálnak a népi vallásosság emlékei a múzeum kiállításain? Mit tehetnek hozzá más múzeumok anyagához? Hogyan tágíthatják a néprajzi tárgy fogalmát? Mit mondhatnak az ábrázolásról és az elmúlt korok gondolkodásáról? A kiállítások anyagát nézve szembetűnő, hogy
a gyűjtemény jó néhány sztártárggyal, tárgycsoporttal rendelkezik, melyek időről időre, változó kontextusban színre kerülnek. Analóg és digitális tárgykatalógusok2 születtek a kiállítások nyomán, pontosan kirajzolva a többéves, évtizedes érdeklődés, kutatói munka állomásait.
¶ Az Ezredéves Országos Kiállítás házaiban – az enteriőrök részeként – szakrális témájú üvegképeket, olaj- és kőnyomatokat, búcsús tükörképeket is láthatott a közönség. A 19. század végi falusi szentképhasználatot vallási és etnikai metszetben reprezentáló együttes jelentős része a gyűjteménybe került. A forrásokból az is kitűnik, hogy amíg a kiállítási enteriőrök falait képekkel borították, szobrokat, Mária-házakat nem helyeztek el bennük.
¶ A 20. század elején a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztálya a peremvidékek falusi templomaiból több, használatból kikerült templomi berendezést vásárolt és szállíttatott Budapestre. Ezekben az években az intézmény vezetése különös figyelmet fordított a hazai vallási felekezetek néprajzi anyagának archiválására. Ekkor került a gyűjteménybe több református templom berendezése, két görögkatolikus ikonosztáz és templomi ikonok egész sorozata, ekkor keletkezett az intézmény unikális zsidó kollekciója. Az Iparcsarnokban 1911-ben rendezett, majd többször frissített állandó kiállításon készült fényképsorozat a gyűjtemény több műtárgyát is megörökítette. A Viskón és Tornahorvátiban lebontott ikonosztázokat a budapesti kiállítóhelyen felállították, a templomok egykori hangulatát facsillár és gyertyatartók, szövött textíliák segítségével is megidézték. A felekezet bemutatását tárlóban álló görögkatolikus papi öltözéket viselő bábu egészítette ki. A ránk maradt fényképeken a kemsei reformátustemplom karzatmellvédtáblái, valamint a gyöngyösi ferences rendház 1913-ban báró Nyáry Alberttől vásárolt, fára festett oltárképe is feltűnik.A múzeum következő állomáshelyén, az egykori Tisztviselőtelepi Gimnázium épületében 1929-ben rendezett állandó kiállításon a Kárpát-medence népi vallásosságát reprezentáló tárgyak a Néphagyományt bemutató részben, a profán szokástárgyak között jelentek meg.
¶ A második világháború utáni évtizedekben ez a tárgycsoport politikai okokból egyáltalán nem kerülhetett a látogatók elé. Az anyag gyűjtése azonban nem szakadt meg. 1968-ban a Hagyománygyűjteményből önálló egységgé váló, egyre jelentősebb Egyházi gyűjtemény gondozását a pályakezdő művészettörténészre, Varga Zsuzsára bízták. Szűk egy évtizedes múzeumi tevékenységének nemcsak a gyűjtemény intenzív gyarapodása vagy az üvegképgyűjtemény műhelyenként való rendszerezése volt a hozadéka, de a köznépi vallásosság tárgyi emlékeinek első, mindmáig legjelentősebb bemutatkozása is.
¶ A Néprajzi Múzeum történetének különleges eseménye volt a székesfehérvári Csók István Képtárban 1969-ben és 1970-ben rendezett, két részből álló kiállítás, A Népművészet Évszázadai. Az első rész a gyűjtemény legszebb templomi famennyezeteit, karzatmellvédtábláit mutatta be Hofer Tamás és Kovács Péter rendezésében. A festett templomi berendezések legkorábbi eleme az ádámosi unitárius templom 1526-ban készült kazettás mennyezete volt, de a 18. század végéig sorakoztak a példák a reneszánsz stílusú festésekre. A templomi berendezéseket festett bútorokkal, textíliákkal és kerámiákkal együtt állították ki, érzékeltetve az előképek erős hatását a köznépi tárgyalkotásra. A következő évben Képek és Szobrok3 címmel Varga Zsuzsa a múzeum szakrális emlékanyagából állított össze nagyszabású válogatást. A kiállítás több szempontból is hatalmas vállalkozás volt: nemcsak nehéz logisztikai feladat, de az anyag első értelmezése, sok esetben azonosítása, csoportosítása és fizikai megújítása is. A falusi templomok berendezési tárgyai és a parasztházak enteriőrjeiből származó képek és szobrok a képtár modern terében, a fiatal művészettörténész-kurátor interpretálásában erős és egységes hangon szólaltak meg. Az anyag friss gyűjtéseket is tartalmazott: Csilléry Klára, Györgyi Erzsébet és Varga Zsuzsa terepmunkái révén bekerülő anyagot és régiségkereskedelemből vásárolt tárgyakat. Analógiaként felvidéki emberalakú méhlakásokat, házi szenteltvíztartókat és más használati tárgyakat is bemutattak, elhelyezve az ábrázolásokat a mindennapok kultúrájában. A kiállítás katalógusának tanulmányában Varga Zsuzsa az anyag máig meghatározó értelmezési keretét adja: a falusi templomok berendezési tárgyait, parasztházakból származó, gyakran szériamunkaként készült képeket és szobrokat sajátos fejlődési utat járó népi ábrázolóművészetnek láttatja. A népi vallásosság tárgyi emlékeinek mindmáig egyedülálló hazai seregszemléje messze túlmutatott a néprajzi muzeológia keretein. Felhívta a figyelmet e gyorsan eltűnő tárgycsoportra, és érzékenyen reagált arra az igényre, mely a Kádár-kor technicista/materialista fősodra mellett a kézművesség és a spiritualitás iránt határozottan jelentkezett. Így a „néprajz és a művészettörténet senkiföldjéről” származó, négyszáz darabos együttes a múzeumi világ falain kívül is érzékelhető társadalmi érdeklődést keltett.
„Virágozódott… Anno” – Az Umlingok Kalotaszegen
Sarnyai Krisztina felvétele, 2007
¶ Az 1980-as években a Néprajzi Múzeum kiállítási programjában a népművészet bemutatása kiemelt szerepet kapott.
Az Egyházi gyűjtemény tárgycsoportjai közül az üveg- és tükörképek szerepeltek legtöbbet. Ez a kollekció nemcsak a Kárpát-medence területén készült típusokat foglal magába, de az ausztriai és dél-csehországi műhelyekből is gazdag anyaggal rendelkezik, így kiválóan alkalmas arra, hogy a közép-európai vallásos tematikájú üvegképek széles körképét rajzolja meg. 1982-ben a múzeum épületében láthatott a közönség belőlük egy nagyobb válogatást,4 majd két franciaországi vándor-
kiállítás is készült az anyagból, melyek koncepciója a műhelyek és az ikonográfiai témák bemutatására épült. Az üveg-
képek 1980-as évekbeli karrierjét elősegítette a tárgytípus iránt megnövekedett nemzetközi érdeklődés és a gyűjteménykezelő muzeológus, Szacsvay Éva tudományos feldolgozó munkája is.
¶ Az 1980–90-es években a múzeum karácsonyi reprezentációjában fontos szerepet kaptak a születéstörténetet, Máriát a kisdeddel ábrázoló képek és tárgyak. A szobrokat, Mária-házakat, üvegképeket a rendezők többféle megközelítésben, ikonográfiai, restaurálási módszertani szempontból ismertették meg a látogatókkal. Ezekben az években a múzeum legnépszerűbb programja az évente megrendezett adventi és húsvéti vásár volt. Az épület hatalmas, nyitott belső terében,
az árusok mellett állították fel a karácsonyi tematikájú kamarakiállításokat is. A vásár több tízezer résztvevője így nemcsak a kézműves termékek között válogathatott, koncerteket hallgathatott, de az ünnepre való készülődést előadások
és a karácsonyi tematikájú múzeumi tárgyak élménye is gazdagította.
¶ A magyar nép hagyományos kultúrája című, 1991-ben rendezett,5 több mint huszonöt évig látogatható állandó kiállítás a népi vallásosság tematikáját két nagyobb egységben jelenítette meg. A falusi társadalom intézményrendszerét bemutató második terem nagyméretű központi tárlójában helyezte el Szacsvay Éva kurátor az egyházak felekezetek szerint bontott anyagát. A legjellegzetesebb tárgy- és ikonográfiai típusok megjelenítésére törekedett, a köznépi vallásosság társadalmi vetületei – a templom mint közösségi színtér, a búcsújárás, az otthoni szakrális tér – is csak különállóan elhelyezett tárgyak formájában villantak fel. A legnagyobb helyet a katolikus felekezet anyaga kapta: üvegképek, olajnyomatok, szobrok, búcsústárgyak, olvasók, imakönyvek képviselték a római katolikus emlékeket, míg fametszetek, ikonok, faragott gyertyatartók a gyűjtemény különösen jelentős görögkatolikus anyagát. A rendező a két katolikus felekezet nagyon különböző tárgyait „összefolyatta”, ami, különösen úgy, hogy a látogató nem kapott érdemi segítséget a látvány értelmezéséhez, meglehetősen zavarba ejtő volt. A zsidó vallásgyakorlást reprezentáló néhány tárgy: két hanukkia, szombati terítő, beszámim, sófár a szerepüket magyarázó kiállítási szöveg, értelmező kép, hang nélkül csak judaikák néma együttese lehetett.
¶ A korszak néprajzi kiállításainak elengedhetetlen interpretációs eszköze volt az enteriőr, amellyel ez a tárlat is bőségesen élt. A kiállítás Kalotaszegi templomi esküvő jelenetét a rendezők a gyűjtemény két 18. századi, a területről származó református templomi berendezéséből válogatták. Idősebb Umling Lőrinc 1746-ban festett magyarókereki mennyezetkazettái és a kispetri templomba készített karzatmellvédtáblái, valamint Gyalui Asztalos János kispetri szószéke és szószékkoronája látványos keretet adott a középen viseletben álló három szereplőnek. A berendezés hiányzó elemeit, az úrasztalát, a padokat és néhány mennyezetkazettát a múzeum festőrestaurátora, Gál János rekonstruálta. Az enteriőr a vele szemben álló „kalotaszegi kelengye” egységgel a kiállítás egyik legnépszerűbb részlete volt.
¶ Ugyanebben az évben a Magyar Nemzeti Galériában rendezett Kelet és Nyugat között. Ikonok a Kárpát-vidéken a 15–18. században6 című kiállításon a Néprajzi Múzeum görögkatolikus ikonjaiból került ki egy jelentős válogatás. A nemzetközi és belföldi kölcsönzéseket felvonultató remek összeállításban a gyűjtemény hajasdi Utolsó ítélet és Passió ikonjait is láthatta a közönség.
¶ Az 1993-ban a Közép-európai Barokk Év programsorozatának keretében valósult meg a nyírbátori Báthori István Múzeummal társrendezésben a Barokk a magyar népművészetben7 című kiállítás. A tárlat azt a kérdést vizsgálta, hogy a köznépi tárgyak esetében beszélhetünk-e egyáltalán korstílushoz való kapcsolódáshoz. A rendezők egyértelmű igennel válaszoltak: a gyűjteményből kiemelt és kölcsönzött, barokk stílusjegyeket mutató bútorok, textíliák, kerámiák, képek és szobrok a néprajzi tárgyak újfajta értelmezési lehetőségét kínálták. A kiállítás rendezői a gyűjtemény 18. századi szakrális tárgyaiból is válogattak: a zarándokutak, elsősorban Mariazell emlékeit és kolostormunkákat, illetve festett református mennyezetkazettákat helyeztek kontextusba.
¶ A Néprajzi Múzeum tudományos programjának kiemelkedő eseménye volt az ezredfordulón megnyílt Időképek6 című kiállítás. Fejős Zoltán nagyívű koncepciója a gyűjtemények és a múzeumi kutatások számára is széles bemutatkozási lehetőséget kínált. A kiállítás az idő tágan értelmezett fogalmát járta körül: sokféle művelődéstörténeti, kulturális antropológiai nézőpont, tematika köré rendezve a magyar és a nemzetközi anyagot. Az Egyházi gyűjtemény tárgycsoportjai a kiállítás több pontján is szerepet kaptak. Umling Lőrinc a kalotaszegi Magyarókereke református templomának egyik mennyezetkazettáján 1746-ban „virág-óra” képében jelenítette meg a múló időt. A máramarosi rutén fatemplomokból származó Utolsó ítélet-ikonok az idő végének sajátos, 17. századi népi vízióját képviselték a kiállításban. Önálló egységet alkottak a kolostormunkák: a rendkívül időigényes készítési technikát és a világtól elzárt életformában lassabban múló időt egyaránt reprezentálva. A gyűjtemény néhány hadifogoly- és rabmunkája is a végtelennek megélt idő kontextusában jelent meg. Az idő megragadásának konkrétabb értelmezését adták a gyűjtemény keresztelési, elsőáldozó-, konfirmációs- és bérmálási-, esküvői-, valamint leszerelési emléklapjai/emlékképei. Az Időképek egyik kamarakiállítása Szent idő a torlódó időben7 címmel a magyarországi Krisna Tudatú Hívők frissen gyűjtött, az Egyházi gyűjteménybe illesztett szakrális tárgyait mutatta be. „A krisnások ruhadarabjai a magyarókereki templom festett mennyezetkazettái, kolostormunkák, üvegképek, gyertyatartók stb. között kapnak helyet. Ebben az esetben nem közvetlenül a pusztulónak érzett tárgyi világ megmentésének szándéka dominál. Sokkal inkább egy, a jelenben újnak számító társadalmi jelenség megörökítésének tárgyakban megvalósítható törekvése” – írta az anyagról Fejős Zoltán.8
¶ A Virágozódott… Anno. Az Umlingok Kalotaszegen9 című kiállítás 2007-ben a híres festőcsalád tevékenységét mutatta be a múzeum anyagát és a rendező, Kiss Margit erdélyi terepgyűjtéseit is felhasználva. Az Umlingok gyűjteménybe került templomi berendezései közül a legjelentősebb, magyarókereki famennyezetnek valamennyi – az állandó kiállításKalotaszeg-termében fel nem használt – részletét megcsodálhatták a látogatók. A gyűjtemény Kalotadámosról vásárolt szószéke a 18. századi festő-asztalos-család munkáinak magas színvonaláról tanúskodott.
¶ 2008-ban a Reneszánsz év rendezvénysorozat adott a gyűjtemény számára is megjelenési lehetőséget. A Legendás lények, varázslatos virágok – a közkedvelt reneszánsz címmel rendezett kiállítás több hesdáti, falapra ragasztott fametszetet,
a megyaszói református templom szőlőfürtös és körtés karzatmellvédtábláját, valamint a mezőcsáti karzatmellvéd öt kazettából álló részletét is a korstílus továbbélő örökségeként értelmezte.
¶ A gyűjtemény templomberendezései közül több évtizedek óta látható más múzeumok állandó kiállításain. Az ormánsági református felekezetű Kemse „talpas”, gerendákra épített, sövényfalu templomát 1913-ban bontották le. Az „elsüllyedt falu” szószéke ma a debreceni Református Kollégium Múzeumának állandó kiállításán látható. Mellette archív fénykép
és a templom történetéről írt hosszabb megemlékezés áll. A kiállítótér hangulatát a mezőcsáti templomból származó, virágos festésű mennyezetkazetták határozzák meg. A sárospataki vár kiállítótermében is a gyűjteményből kölcsönzött együttes: a magyarfülpösi templom mennyezettáblái,
a mezőcsáti karzattáblák és a gödényházi szószék és hangvető idézik fel a 18. századi festett református templomok világát. A Szentendrei Szabadtéri Múzeum Mándokról áttelepített görögkatolikus fatemplomában a Néprajzi Múzeum gyűjteményéből kölcsönzött viskói ikonosztáz részlete helyettesíti az eredeti berendezést. Izgalmas kísérlet volt a gyűjtemény üvegképeinek vendégszereplése a Művészetek Völgyének egyik megkapó helyszínén: Pula község Szent Flórián-kápolnájában, 2010 nyarán.10 A helyszínre vitt gazdag kiállítási program célja a tárgyak kiszabadítása volt az „archiváló emlékezet fogságából”. A Völgy látogatói azon a nyáron a Néprajzi Múzeum több száz Kárpát-medencei köznépi tárgyával találkozhattak, ismerkedhettek a gyűjtemények muzeológusainak segítségével.
Bocskor, csizma, paduka. Kalandozás a lábbeli körül
Kerék Eszter felvétele, 2017
¶ Az Ars Sacra Fesztivál keretében készült 2013 őszén az Emlék Sasvárról. Pietàk síkban és térben11 című kiállítás. Sasvár a történeti Magyarország legnépszerűbb zarándokhelye volt, csodatévő szobra évszázadokon át vonzotta a segítséget remélő híveket. A Pietà jellegzetes megformálása a magyarországi populáris vallásos tárgykultúra, ábrázolás egyik legfontosabb előképe. A kiállítás emlékként hazahozott népi szobormásolatokat: „Sasvári Pietákat”, a Hétfájdalmú Szűzanyát ábrázoló üveg- és tükörképeket, szentképeket, kerámiákat mutatott be. Az anyagot Gebauer Hangának a templom búcsúján készült fotósorozata és a helyszínen vásárolt kortárs búcsús emlékek egészítették ki.
¶ 2014-ben a Holokauszt emlékév programsorozata adott lehetőséget a Kő kövön. Töredékek a magyarországi vidéki zsidóság kultúrájából12 című kiállítás megrendezésére. Az előkészületek során a több gyűjteményben elszórtan megbúvó, gyakran azonosítatlan tárgyegyüttesből megszületett a Néprajzi Múzeum „zsidó gyűjteménye”. A kiállításban a tárgyak a soá előtti hagyományos zsidó élet vagy a más felekezetekkel való együttélés egy-egy fontos részletét reprezentálták. A kollekció és az Etnológiai Archívum őrzött, részben szintén a kutatás során beazonosított fényképek, nyomatok és dokumentumok segítségével a 19. századi zsidó hétköznapok etnográfiai szempontú megjelenítését tették lehetővé. A kiállítás kísérlet volt arra, hogyan lehet egy viszonylag kisszámú kollekciót különféle eszközökkel, digitális installációkkal, filmekkel, múzeumpedagógiai teremmel olyan módon kiegészíteni, gazdagítani, hogy a látogatókban ne maradjon hiányérzet.
¶ 2017-ben nyílt meg a Néprajzi Múzeum utolsó kiállítása a Kossuth téri épületben Bocskor, csizma, paduka. Kalandozások
a lábbeli körül13 címmel. A hazai és nemzetközi anyagot összefogó, kulturális antropológiai nézőpontú tárlat első terme a mezítlábasság tematikáját járta körül. Kibontásához a rendezők az Egyházi gyűjtemény 18. századi faszobrait is felhasználták, a különféle ábrázolásokkal a cipőtlenség jelentéseit keresve. Ez a kiállítás adott lehetőséget arra, hogy a gyűjtemény egyik soha be nem mutatott kollekciója: a makkosmáriai kegytemplom láb alakú ezüst offerei – a beteg testrész gyógyulása érdekében készült, felajánlott tárgyak – is színre léphessenek.
¶ A rendszerváltás után több egyházközség is megkereste a múzeumot, hogy templomának berendezését valamilyen formában visszakérje. A forrásközösségek mindenütt nagy erőket mozgatva segítették elő az együttműködést, és örömmel fogadták visszakerülő értékeiket. A templomi berendezések szimbolikus vagy akár valóságos visszaadása a forrásközösségeknek ma az Egyházi gyűjtemény gondozásának, a jövőjéről való gondolkodásnak az egyik legfontosabb kérdése. A megvalósult együttműködések közül a legjelentősebb a hódmezővásárhelyi református Ótemplom festett berendezésének „visszaadása” volt. Az együttes továbbra is a múzeum tulajdonában maradt, de elemeit beépítették a helyreállított templom terébe. A sólyi református templom karzatának oszlopai 2019-ben kerültek vissza a múzeumi raktárból az eredeti helyszínükre. A Görögkatolikus Metropóliával 2018-ban kötött szerződés értelmében a több mint száz éve lebontott magyarkomjáti ikonosztáz restaurálása fejében a rokokó ikonfal a felekezet 2023-ban Nyíregyházán megnyíló új múzeumának legnagyobb látványossága lesz, miközben a tulajdonos továbbra is a Néprajzi Múzeum marad. Bár ez esetben nem az eredeti, Ugocsa megyei ruszin falu templomába kerül az ikonosztáz, lényegében itt is a visszaszármaztatás gesztusa valósul meg. Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmával a 2021-ben a Vigadóban rendezett Orcád világossága. Görögkatolikusok Magyarországon14 című kiállításon az életre kelt műtárgy már látható volt, ékes bizonyítékaként az együttműködés fontosságának.
Kiállítási enteriőr: a viskói görögkatolikus templomból származó ikonosztáz
Iparcsarnok, az állandó kiállítás részlete
Ismeretlen fényképész felvétele, 1913
Jegyzetek
[1] Szacsvay Éva: Egyházi gyűjtemény. A Néprajzi Múzeum gyűjteményei. Főszerk.: Fejős Zoltán. Budapest 2000, 403–432.
[2] Szacsvay Éva: Üvegképek. Néprajzi Múzeum, Budapest 1996, Kiss Margit: Festett famennyezetek, templomi berendezések állami fenntartású közgyűjteményekben, 2012. https://famennyezet.neprajz.hu/.
[3] A kiállítás rendezői: Kovács Péter és Varga Zsuzsa.
[4] Üvegképek. A kiállítás rendezője: Szacsvay Éva.
[5] A kiállítás rendezői Selmeczi Kovács Attila és Szacsvay Éva.
[6] A kiállítás rendezője: Puskás Bernadett
[7] A kiállítás rendezője: Szacsvay Éva
[8] Kiállítási koncepció, főrendező: Fejős Zoltán. Főmunkatársak:
Csupor István, Szacsvay Éva, Wilhelm Gábor.
[9] A kamarakiállítás rendezője: Lux Éva.
[10] Fejős Zoltán: A néprajzi gyűjtések tudományos perspektívái.
Tabula. Néprajzi Múzeum, 2000. 3. 83–84.
[11] A kiállítás rendezője: Kiss Margit.
[12] A Helyszínezők program ötletgazdája, kidolgozója, a kiállítások főrendezője: Tóth G. Péter.
[13] A kiállítás rendezője: Sedlmayr Krisztina.
[14] A kiállítás rendezői: Szarvas Zsuzsa főkurátor, Bata Tímea,
Gebauer Hanga, Sedlmayr Krisztina.
[15] A kiállítás rendezői: Fülöp Hajnalka, Katona Edit, Kerezsi Ágnes, Sedlmayr Krisztina.
[16] A kiállítás rendezője: Szabó Irén.