KÍSÉRLET HIÁTUSOK BETÖLTÉSÉRE
MúzeumCafé 96.
„Írjuk bele a nőket a múzeumok történetébe!” – szólt Fisli Éva felhívása a MúzeumCafé 77. számában.1 A hiátus felfedezése és a nők láthatóvá tételének különböző kísérletei az elmúlt évtizedben korábban nem látott mennyiségű nőtörténeti publikációt, kiállítást, programot eredményeztek. A nők „hozzáadása”, az adding women stratégia azonban kétélű fegyvernek bizonyul. A genderspecifikus vizsgálatok megkísérlik feltárni a nők láthatatlanságát, hiányát bizonyos (tudomány)területeken, a kritikátlan „nőtörténeti” eredmények azonban akár gettósíthatják is önmagukat, egy másodrangú történelmet létrehozva – másodrangú állampolgárokról. Kérdés tehát, hogy a nőkre koncentráló vizsgálatok beleírják a nőket a szaktudományok történetébe, vagy pusztán mellé- és alárendelt történeteket nyújtanak a férfiközpontú intézménytörténet számára. Van-e hasznuk az alternatív történeteknek, és mit tanulhatunk ezek felszínre hozásából?
Az alábbiakban három, a Néprajzi Múzeum kötelékében dolgozó kutató munkásságának tudomány- és intézménytörténeti metszéspontjait vázolom fel. Fél Edit, Kresz Mária és Morvay Judit pályájának mozaikjait a monografikus településkutatás, a tárgygyűjtés és gyűjteménygyarapítás, illetve a társadalomvizsgálat tükrében ismertetem azzal a céllal, hogy az 1930-as évek közepétől szaktudományos kutatóként fellépő nők eredményei explicitté és integrálhatóvá váljanak a néprajztudomány mainstream történetébe. A szöveg célja, hogy rávilágítson: a kutató nők jelen voltak már a harmincas évek falukutató mozgalmában, tevékenyen hozzájárultak az ötvenes évek gyűjtéseihez, illetve a szocialista korszak nagy néprajzos vállalkozásaihoz is.
Fél Edit és adatközlője Átányban, 1959-ben
Hofer Tamás felvétele. Néprajzi Múzeum – Etnológiai Archívum, F128159
Településmonográfiák
¶ Fél Edit mestere, Györffy István révén kapcsolatba került az 1930-as években fénykorát élő falukutató mozgalommal. A bölcsészdoktori értekezésén alapuló Harta néprajza (1935) egy kisalföldi, Duna-menti sváb település vizsgálata, amelyben Fél kimutatta, hogy a hagyományos nemi szerepek által meghatározott társadalmi feladatok összekapcsolódnak a nyelvvel és a kultúrával: az otthon szférájában mozgó asszonyok jobban megőrizték a német hagyományokat, mint a környező magyar falvakkal többet érintkező férfiak. A Kocs 1936-ban című munkája (1941) a Magyary Zoltán vezette Közigazgatástudományi Intézet kutatásának részeként készült el. A kocsi kutatást Györffy István vezette, de a különböző intézetek égisze alatt zajló közigazgatási vizsgálatokban Gunda Béla és Viski Károly is részt vett.2 Fél Edit kutatása egy térben és időben meghatározott állapot pillanatképszerű rögzítését tűzte ki célul, különös tekintettel a társadalmi rétegződésre. A múltbéli, „hagyományos” állapotok feltárására irányuló korabeli néprajzi leírásokból hiányzott az ilyen jellegű kortárs adatok rögzítése, így Fél Editnek úttörő szerepe volt a társadalmi jelenkutatás néprajzi meghonosításában. A kulcsadatközlők teljes materiális világának rögzítése pedig megalapozta a család- és egyéniségkutatásokat. Az 1939 és 1943 közötti adatfelvételen alapuló martosi nagycsaládot és jogszokásokat összegző községmonográfia a mindennapi élet emberi kapcsolatait tárta fel az ezeket szabályozó szokások tükrében. Külön kitért a viselet társadalmi aspektusaira, szemiotikájára, valamint a társaságban végzett munkák metó-
dusaira.
¶ A két háború közti falukutató mozgalomhoz csatlakozott egyetemistaként Kresz Mária is az 1940-es évek elején, amikor részt vett a Mády Zoltán nevéhez és a Táj- és Népkutató Központhoz kötődő sárpilisi falukutatásban. A tolnai faluba érkező, tíztagú, csak nőkből álló kutatócsoportot Ujváriné Kerékgyártó Adrienne viselet- és díszítőművészet-kutató, valamint Kazár Leona földrajztanárnő irányította. A helyi társadalom rétegződését feltáró vizsgálat eredményeként végül
öt dolgozat készült el Kovács Ágnes, Kovács Erzsébet, Kresz Mária és Zentai Etelka tollából, ezek A magyar táj- és népismeret könyvtára sorozat 5. részeként jelentek meg Tanulmányok egy sárközi falu társadalmáról címmel.3 Ezzel pedig kezdetét vette az a gyermekkor és a gyermekjátékok önálló társadalomnéprajzi témává emelését elősegítő kutatás, amely a kalotaszegi Nyárszó ifjúságkutatásában (1941–43) csúcsosodott ki. Az 1930-as évek falukutató mozgalmának szellemisége és az Erdélyi Fiatalok munkája nyomán 1940-től, a kolozsvári egyetemi néprajzi képzés megindulásával egyetemben megélénkült az erdélyi falukutatás, melyhez a kor legkiválóbb szakemberei csatlakoztak, tanítványaikkal közösen.
Ehhez az áramlathoz kötődik Kresz Mária kalotaszegi terepmunkája is.4 Az 1944-ben megvédett doktori disszertációja (A gyermekkor és ifjúkor néprajza egy kalotaszegi faluban), amely a nyárszói kutatás anyagára épült, máig kiadatlan. Míg a Sárközben leginkább a játék (szereplői, eszközei, módjai) került a fókuszba és ezen keresztül vált láthatóvá a gyerekek faluközösségben elfoglalt helye, addig a nyárszói kutatásban már szélesebb perspektívából szemlélte Kresz Mária a gyermekvilágot. A disszertációból publikált részletek többek között a születés körüli szokásokat és rítusokat, a gyerekjátékot,
a gyermekek munkáját és viseletét tárták fel. A hagyományos tudás elsajátítása, a paraszti társadalom rendjébe való belenövés vizsgálata pedig egy speciális korcsoport, a gyerekek életén keresztül adott választ komplex társadalmi kérdésekre.
Fél Edit, Györffy István, Tálasi István és Tagán Galimdzsán Akasztón, 1934-ben
Györffy István felvétele. Néprajzi Múzeum – Etnológiai Archívum, F158183
¶ Morvay Judit pályája már a háborút követően indult. Kezdeti
táplálkozástörténeti érdeklődéséből kibontakozó munkái már lokális specifikumokat tártak fel. Ilyen volt az Ünnepi táplálkozás a Boldva-völgyében (1950), a Tiszaigar táplálkozása (1951), illetve A cserépedény a mezőkövesdiek kultúrájában (1954), amely egy-egy tájegység sajátosságait dolgozta fel. Mezőkövesdi vizsgálata már egyértelműen a tárgyak és a társadalom kapcsolatát vizsgálta, az etnikus specifikumok és a tárgyhasználat figyelembevételével. Ez a palócokra koncentráló vizsgálat alapozta meg legismertebb művét, az Asszonyok a nagycsaládbant (1956), amely már tisztán társadalomnéprajzi, monografikus munka. A hatvanas évektől
a társadalomvizsgálatok problémakörei kerültek érdeklődése középpontjába: a kapitalizmus előtti népi társadalom intézményeit, elsősorban a családformákat, vérségi és műrokonsági kapcsolatokat tanulmányozta.5 Lokális sajátosságokat igyekezett feltárni a kiadatlanul maradt, 1960-as években indult zoborvidéki gyűjtésében, amiből csupán résztanulmányok jelentek meg, például Az etnikai csoport fogalmának kérdéséhez a Nyitra-környéki magyar falvak vizsgálata alapján (1980). A Néprajzi Atlasz kérdőíveinek összeállítása kapcsán is egy-egy település táplálkozási és rokonsági viszonyait vizsgálta. A komasággal kapcsolatos kérdőív eredményeiből közölt részleteket, például A komaválasztás stratégiái Kolozsnémán, 1750–1870 (1984).
Györffy István, Tálasi István, Tagán Galimdsán, Fél Edit, Geleta József mérnök és felesége. Pirtó, 1934
Györffy István felvétele. Néprajzi Múzeum – Etnológiai Archívum, F158208
Tárgygyűjtés
¶ Fél Edit munkahelye 1970-es nyugdíjba vonulásáig a Néprajzi Múzeum volt, ahol a Textilgyűjteményt vezette, de az Afrika-gyűjteményt is kezelte egy ideig. Franciaországi tapasztalataira építve vezette be az új típusú leírókartonokat, amelyeken már szerepelt a tárgy használatára, funkciójára vonatkozó adat is. 1951-ben kezdte meg kutatását a Heves megyei Átányon, amihez három év elteltével csatlakozott az akkor pályakezdő néprajzos Hofer Tamás. Az Átány-kutatás tehát a téeszesítés előtti magyar paraszti munka- és társadalomszervezet egészét kívánta megörökíteni egy református falu életvilágán keresztül. A munkaalapú tradicionális társadalom megértéséhez pedig a gazdasági életen (munkaeszközök, használati tárgyak) keresztül tárta fel a két kutató a társadalom- és családszervezetet, a mindennapi élet rendszereit. Az eredmények végül három kötetben jelentek meg angolul és németül (Proper Peasants. Traditional life in a Hungarian village. 1969; Bäuerliche Denkweise in Wirtschaft und Haushalt. Eine ethnographische Untersuchung über das ungarische Dorf Átány. 1972; Geräte der Átányer Bauern. 1974). Csak a rendszerváltás után érkeztek sorban a magyar fordítások (1997; 2010; 2016). A gyűjtés során több mint 3600 tárgy került a Néprajzi Múzeumba, körülbelül 8000 fényképpel együtt, amelyek kezdetben külön gyűjteményt alkottak.6
¶ Kresz Mária pályája szintén a Néprajzi Múzeum kötelékében telt. Muzeológusi munkája, a Kerámiagyűjtemény vezetése pedig meghatározta pályája későbbi alakulását, hiszen ennek révén kezdett a fazekasság és kerámiaművészet kutatása felé fordulni, különös tekintettel a formákra és a motívumkincsre. A terület legkiválóbb szakértőjeként rengeteg szakcikk mellett ő jegyzi a Magyar Néprajz – Kézművesség kötetének szűcsmunkára és agyagművességre vonatkozó fejezetét, amely már csak halálát követően látott napvilágot. 1965-ben jelent meg a cserépedények szakterminológiáját bemutató, Igaz Máriával közösen írt tanulmány, amelynek segítségével az ország különböző pontjain eltérő névvel illetett edények
az egységes megnevezés révén összehasonlíthatóvá váltak.
¶ Érdeklődése a díszítőművészet mellett iparművészeti jelleget is öltött: a mesterek háziipari tevékenységének továbbélésén munkálkodott, útmutatókat adott ki népművészeti szakkörvezetők számára. Módszeresen és fáradhatatlanul gyűjtötte a tárgyakat a múzeum számára, felkereste a régi fazekasközpontokat, rekonstrukciókat kért a mesterektől, és megpróbálta újjáéleszteni a már kikopott motívumokat a díszítőművészetben. Monográfiát készített a csákvári fazekasságról, úttörő tanulmányt írt az agyagminőség szerinti csoportosításról, valamint a háziipari szövetkezeti rendszer létrehozásához is tevékenyen hozzájárult.7 1977-ben szerzett kandidátusi fokozatot A magyarországi fazekasság című disszertációjával.
¶ Morvay Judit 1949-től 1972-ig volt a Néprajzi Múzeum munkatársa, kezdetben a Táplálkozási Munkacsoport vezetője
és a Táplálkozásgyűjtemény kezelője, majd az abból kivált Kosárgyűjtemény kezelője volt. Vezetése alatt jelentős gyarapodás következett be a gyűjteményben, amelyhez ő maga is hozzájárult folyamatos tárgygyűjtéseivel. Az 1960-as évektől rendszeresen beszámolt a szerzeményezésekről a Néprajzi Értesítőben, ahol számot adott a tárgyak jellegéről, esztétikai sajátosságairól és társadalmi értékükről is. Vagyis a gyűjtés és gyarapítás során azt a szemléletet követte, miszerint a tárgyak társadalmi beágyazottsága kiemelkedő
fontossággal bír.8 Muzeológusi munkája során tagja volt
a Magyar Néprajzi Atlasz szerkesztőbizottságának, illetve a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Felső-Tiszavidék tájegységének terve is a nevéhez fűződik. E munkálatok során a lokalitás és a monografikus látásmód kezdte meghatározni kutatói és gyűjtői karakterét. Gyűjteménygyarapító kutatásokat végzett Csilléry Klárával Bodonyban, a Boldva-völgyében, Molnár Mariával Szatmárban.9 Ez utóbbi gyűjtésben érvényesült a társadalmi rétegek szerint elkülönülő tárgyhasználat, illetve a hétköznapi tárgyak gyűjtésének elve is. Unikális felfedezése a korc nélküli pendely, amely a korábban ismeretlen szabástípus mintapéldájává vált a gyűjteményben.10
Egri borpincében. Parádi házavatáson részt vevő néprajzosok és vendégek, például Kresz Mária. Eger, 1963
Molnár Balázs felvétele. Néprajzi Múzeum – Etnológiai Archívum, F178056
Társadalomvizsgálat
¶ A Néprajzi Múzeum munkatársaként mindhárom kutató részt vett a háború utáni első nagy vállalkozásban, a Balassa Iván, majd Kardos László vezette tiszaigari kutatásban. Az agrárproletárok lakta faluban mélyfúrást végző munkaközösségen belül Fél Edit a viselettel és a társadalmi kérdésekkel foglalkozott Kresz Máriával együtt. A népi táplálkozás témáját Morvay Judit göngyölítette fel. A monográfia azonban évtizedekig
az asztalfiókban hevert, csak több szerző halálát követően, 1997-ben jelent meg.
Pogácsaevés reggelire Orbán Ferenc házában, együtt a gyűjtővel, Fél Edittel. Átány, 1964
Hofer Tamás felvétele. Néprajzi Múzeum – Etnológiai Archívum, F181746
¶ Morvay Judit kutatói érdeklődését meghatározta a társadalom tagolódása, az etnikus csoportok és jellemzőik, illetve a nagycsalád szervezete. Jól körülhatárolt, leírható és kellően adatolt jelenségekkel foglalkozott, aprólékos elemzéseket végzett. Teljességre törekedett mind földrajzi, mind társadalmi értelemben: igyekezett lefedni kutatásaiban a teljes magyarlakta területet a Kárpát-medencében, és minden társadalmi réteg és etnikum sajátosságait figyelembe venni.11 Leghíresebb munkája, az Asszonyok a nagycsaládban feltárta a 19. század második felének társadalmi viszonyait a palóc nagycsaládban. Az 1956-ban megjelent kötet elsőként helyezte fókuszába a parasztasszonyokat a magyar néprajztudományban. Bár lokális vizsgálata egy nagycsalád életkörülményeit mutatta be,
a kemény paraszti élet és az azzal járó szenvedések a plasztikus és kendőzetlen ábrázolás révén univerzális érvényűvé nőtték ki magukat. A különböző életkorú és státuszú nők saját hangjának megszólaltatása egyedülállóvá teszi a kötetet, amely utat nyitott a társadalmi nemekre érzékeny néprajzi vizsgálatoknak. A patriarchális családstruktúra nyomorának leírása azért vált lehetővé, mivel illeszkedni tudott a kommunista tudománypolitika azon irányvonalába, miszerint a leírt jelenség a régi rendszer hibáira világított rá, nem pedig a nők általános alávetettségére.
¶ Szintén a palócsághoz kötődik az egyéniségkutatás egy különös darabja, amely Fél Edit kitartó munkájának eredménye. Az 1983-ban franciául megjelent életrajzból a mezőkövesdi summás asszony, Simon Istvánné Gari Takács Margit sajátos világképe bontakozik ki. Ennek meghatározó eleme a népi vallásosság (jelen esetben a katolicizmus) mindent átszövő világértelmezése, a transzcendencia hétköznapokban megjelenő mivolta. Fél Edit a mesemondóként, előimádkozóként is ismert asszonnyal hosszú éveken keresztül alakított ki szoros, bensőséges kapcsolatot: beszélgetéseik eredménye az a 3500 oldalnyi szöveg, amelyből a több mint 400 oldalas mű született. Gari Margit a vallomás túlzott intimitására hivatkozva kikötötte, hogy életében nem jelenhet meg magyar nyelven.12
Magyar Népművészet. Kiállítás a Műcsarnokban, 1963. VIII–IX. A kiállítás rendezői: Unghy J., dr. Fél Edit, Nagy S., dr. Kresz Mária,
Lábasné, Papp L., Kozma J., Erdélyi Zoltán, dr. Bodrogi Tibor, Szeder M.
Szabó Jenő felvétele. Néprajzi Múzeum – Etnológiai Archívum, F212017
Összegzés helyett
¶ Ami a nőtörténeti kutatásokra vonatkozó módszertani dilemmákat illeti, a recens digitális fejlődéseknek köszönhetően egy egészen újfajta problémával is szembetaláljuk magunkat. A cikk összegzése előtt felmerült bennem, hogy egy ilyen szövegrészletet másodpercek alatt meg tudna írni egy szövegalkotó algoritmus. Sőt akár az egész cikket megírhatná/írhatta volna a megfelelő adatok ismeretében. Vajon a szerzőnél jobb minőségű szöveg megalkotására is képes volna? Kíváncsiságból megkértem tehát az OpenAI ChatGPT chatbotot, hogy foglalja össze Fél Edit tudományos pályáját. A válasza nem lepett meg:
¶ „I’m sorry, but as of my last knowledge update in September
2021, I couldn’t find any specific information about an
ethnographer named Edit Fél. It’s possible that Edit Fél is a
relatively new or lesser-known figure in the field of ethnography, or they may not be widely recognized in the academic community” (ChatGPT, 2023. 05. 15., kiemelés tőlem: S. F.).
Kresz Mária és Csilléry Klára az Afrika-kiállításon 1956-ban a Néprajzi Múzeum Könyves Kálmán körúti épületében
Franciscy József felvétele. Néprajzi Múzeum – Etnológiai Archívum, F259843
¶ Kresz Mária és Morvay Judit neveire is ugyanez a szöveg érkezett a chatbottól. Egyrészt a kutató fellélegezhet: mégsem képes elvégezni a munkáját egy robot (egyelőre). A nőket érintő rendszerszintű hátrány azonban itt is élesen megmutatkozik: ha nincs elegendő információ egy-egy kutatóról, úgy nagyon könnyen a feledés homályába veszhet munkásságuk. Mindez fokozottan érvényes a nők „digitális láthatatlanságára” is. Több prominens néprajzkutató nőről nincs elérhető életrajz vagy akár fénykép sem nyilvános digitális felületen. Ebből a felismerésből indult ki az ELTE Néprajzi Intézet szakmai blogján a Nőrovat sorozat, amely ezt a hiátust kísérelte meg kompenzálni. Vagyis a nők életére és szakmai munkásságára vonatkozó információk elérhetővé, kutathatóvá és láthatóvá tétele még mindig elsődleges feladat, hiszen ha a jövőnket és a szakma jövőjét a mesterséges intelligencia fogja meghatározni, akkor elengedhetetlen, hogy az AI is tudomást szerezzen a női kutatók munkásságáról. Az interpretáció pedig (egyelőre még) a gondolkodó emberek privilégiuma.
Morvay Judit múzeumi igazolványa
Néprajzi Múzeum, F331366
Dömötör Tekla, Kovács Ágnes, Ortutay Gyula, Ortutay Gyuláné Kemény Zsuzsa a IV. ISFNR (International Society for Folk Narrative
Research) kongresszuson Athénban, 1964-ben.
A kongresszuson a magyar folkloristák közül Ortutay Gyula, Dégh Linda, Dömötör Tekla és Kovács Ágnes vett részt, megfigyelőként
Hazai György és Kopp Éva. Két magyarországi résztvevő tartott előadást: Dégh Linda: Process of Legend Formation; Dömötör Tekla: Zur
Frage der sogenanten Kausalfiktionen.
Ezen a kongresszuson választották meg Ortutay Gyulát a IFSNR európai alelnökévé, Dégh Lindát pedig beválasztották a tervezett
monda kézikönyv szerkesztői bizottságába
Néprajzi Múzeum – Etnológiai Archívum, F340895
Jegyzetek
[1] Fisli 2020, 115.
[2] Paládi-Kovács 2002.
[3] Kriston Vízi 1995.
[4] Filep 2017, 34.
[5] Morvay Judit levele Ortutay Gyulához, 1967. október 26. MTA NTI VII. 4. Morvay Judit hagyatéka (rendezés alatt álló anyag).
[6] Lásd Selmeczi–Kovács 2000.
[7] Hála 2014.
[8] Rékai 2000.
[9] Szuhay 2000.
[10] Fejős 2000.
[11] Morvay Judit levele Ortutay Gyulához. MTA NTI VII. 4. Morvay Judit hagyatéka (rendezés alatt álló anyag).
[12] Chaunu 1985.
Irodalom
Chaunu, Pierre: Fél, Edith: Le vinaigre et le fiel. Ethnographia, XCVI. évf., 1985, 1. sz., 442–444.
Filep Antal: Kísérlet a néprajz és a társadalomtudományok terepkutatásainak megújítására 1935 után. A táj- és népkutató táborok, az egyetemi
és a tudományos intézeti falukutatások. Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 25., KJNT, Kolozsvár 2017
Fisli Éva: Hiátus. MúzeumCafé, 2020, 77. sz., 105–118.
Hála József: A Földtani Intézet agyagvizsgálatai és a népikerámia-kutatás. Adatok Kalecsinszky Sándor és Kresz Mária munkásságához. In. Uő.: Tudósok, kutatók, gyűjtők – Néhány fejezet a magyar néprajztudomány
és muzeológia történetéből. L’Harmattan, Budapest 2014, 394–403.
Kriston Vízi József: Játék, munka, gyermekélet. Kresz Mária emlékezete. In. T. Bereczki Ibolya (szerk.): Gyermekvilág a régi magyar falun.
Az 1993. október 15–16-án Jászberényben és Szolnokon rendezett konferencia előadásai. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 50., Szolnok, 1995
Paládi-Kovács Attila: A társadalomtudományok és a falukutatás
In. Pölöskei Ferenc (szerk.): A falukutatás fénykora (1930–1937). Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Budapest 2002, 47–57.
Rékai Miklós: Táplálkozásgyűjtemény. In. Fejős Zoltán (főszerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei. Néprajzi Múzeum, Budapest 2000, 299–316.
Selmeczi-Kovács Attila: Átány-gyűjtemény. In. Fejős Zoltán (főszerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei. Néprajzi Múzeum, Budapest 2000, 433–445.
Szuhay Péter: Földművelés-gyűjtemény. In. Fejős Zoltán (főszerk.): A Nép-rajzi Múzeum gyűjteményei. Néprajzi Múzeum, Budapest 2000, 51–74.
Forrás
Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet Adattára, MTA NTI VII. 4. Morvay Judit hagyatéka (rendezés alatt álló anyag)