AZ EMBERI TEST TÁJKÉPEI – ANATÓMIA ÉS MŰVÉSZET
MúzeumCafé 90.
Bár az első boncolások a Kr. e. 3. században történtek, kezdetben ezek célja elsősorban orvosi szempontú volt, az anatómiai tudás megalapozása és bővítése. Az emberi anatómia kutatása terén Galénosz (129–216 körül) állatboncolásait követően csak mintegy másfél évezreddel később, 1543-ban Andreas Vesalius (1514–1564) művének első kiadása hozott lényeges újdonságokat, felfedezve a korábbi eredmények pontatlanságait, tévedéseit.1
¶ A boncolás nélkülözhetetlen eszközévé vált az emberi test anatómiájának nemcsak megismeréséhez és megértéséhez, de minél pontosabb ábrázolásához is. Ebben voltak a művészek segítségére a művésztársaik által készített anatómiai illusztrációk. A reneszánsz pontos és részletes emberitest-ábrázolásainak korábbi kiadványok egyre hitelesebb, valósághűbb
illusztrációi voltak az előzményei. A páduai születésű orvos és feltaláló, Guido da Vigevano (1280–1349) kézzel rajzolt és színezett anatómiai illusztrációi mivel még jórészt nem a személyes tapasztaláson és megfigyelésen alapultak, kisebb-nagyobb mértékben pontatlanok voltak.2
¶ A sokszorosított grafika használata, felváltva a korábbi, jórészt egyedi rajzok formájában megjelenő illusztrációkat, sokkal változatosabb ábrázolási lehetőségeket biztosított, a nyomtatás révén a szöveg és képek egységére épülő kiadványok
az anatómiai oktatás jelentős fejlődését eredményezték.
¶ Az itáliai reneszánsz művészei számára az anatómia a művészeti
fejlődés segítője és eszköze volt az emberi test minél pontosabb ábrázolásához. A boncolás révén történő tanulmányozás lehetősége azonban még mindig korlátozott volt, jóllehet az egyetemeken folyt anatómiai oktatás. A firenzei szobrász, festő és metsző, Antonio Pollaiuolo (1432 körül–1498) a kortársak említései szerint az elsők között volt, aki boncolás révén próbálta az izmok működését mélyebben megérteni, és ez megmutatkozott művein is. Valamikor 1470 és 1490 között keletkezhetett a harcoló meztelen férfiaktokat megjelenítő rézmetszet, a korszak legnagyobb méretű grafikája.3 A lap témáját nem sikerült pontosan meghatározni, egyes vélemények szerint mitológiai jelenetet ábrázol, mások egy, a meztelen emberi test különféle nézeteit bemutató mintakönyv részének tartják. A különböző pózokban, mozgásfázisokban megrajzolt emberi testek jelentik a rézmetszet különlegességét, Pollaiuolo anatómiai tudásának bizonyítékaként.
¶ Leonardo da Vinci (1452–1519) anatómiai érdeklődése egy különleges ábrázolásmódban nyilvánult meg, az emberi test több nézőpontból történő bemutatása révén csaknem háromdimenziós ábrázolásokat készített. Hatása évszázadok során át megjelent a későbbi anatómiai műveken. Akárcsak Leonardo, Michelangelo Buonarroti (1475–1564) is rendszeresen részt vett nyilvános boncolásokon, és az ezek révén szerzett anatómiai tudása minden művén megmutatkozik.
¶ Domenico del Barbiere (1506 körül–1570 körül) firenzei születésű szobrász és metsző karrierje Franciaországban teljesedett ki, Fontainebleau-ban, I. Ferenc udvarában, az uralkodói támogatást élvezve dolgozott. Egy feltehetőleg kortársa, Rosso Fiorentino (1494–1540) korábbi kompozícióját felhasználó rézmetszete két csontvázat és két bőr nélküli, pusztán izomzattal megjelenített alakot (écorché = a bőre nélkül ábrázolt anatómiai modell) ábrázol, hasonló beállításban, szemből és hátulról megjelenítve.4 A puszta didaktikus szándékon túl az alakok és a kellékek együttese szimbolikus tartalmat is hordoz. A firenzei szobrász, Baccio Bandinelli (1493–1560) kimondottan a boncolási ismereteivel dicsekedett egy hercegnek, amikor annak pártfogását és persze anyagi támogatását remélte. Enea Vico (1523–1567) rézmetszetén Bandinelli akadémiája jelenik meg, a divatos öltözéket viselő tanítványok különböző technikák gyakorlásában mélyednek el, maga Bandinelli is látható a kompozíció jobb szélén.5 A műhelyben könyvek, ókori műtárgyak mellett emberi csontok, csontvázrészlet is található.
¶ Az anatómiai ábrázolásokon a művészek többsége inkább az ép testet ábrázolta, hangsúlyozva az izmokat, csontokat, elsősorban a művészi hatásra és pontosságra összpontosítva. A reneszánsz idején kialakult az anatómiai illusztrációk egyfajta kellékkínálata, a folyamatosan gyarapodó új felfedezések bevonásával. Jól illusztrálja ezt egy számos kiadást megért illusztrációgyűjtemény, Johannes de Ketham Fasciculus medicinae című munkája. A szerzőként feltüntetett személyről szinte semmit nem tudni, vannak, akik a Bécsben praktizáló Johannes von Kirchheimmel azonosítják. A latin nyelvű kiadás 1491-ben jelent meg Velencében, Giovanni és Gregorio de Gregori, egy sikeres velencei kiadó és nyomda tulajdonosai vállalkoztak az illusztrált orvosi kéziratgyűjtemény kinyomtatására, amelyeket már egy ideje használtak az orvosi egyetemeken. Felkértek egy orvost, Giorgio Ferrari dal Monferratót a szövegek korrigálására, s kiadták az első nyomtatott orvosi szakkönyvet. Kézzel színezett fametszeteinek stílusa, ábrázolásmódja merev és archaikus, viszont a három évvel későbbi olasz nyelvű változat már a reneszánsz figurális stílusát idézi illusztrációin, a kortársak – Giovanni Bellini, Andrea Mantegna és Antonio Pollaiuolo – hatását tükrözve.6 A latin nyelvű szöveget olaszra fordítva később újabb kiadást jelentettek meg.7
¶ Az Andreas Vesalius (1514–1564) munkásságát összefoglaló, V. Károlynak dedikált kötet több művésztől származó, mintegy kétszáz fametszet illusztrációt tartalmaz. Vesalius művét megelőzően nem jelent meg illusztrált anatómiai kiadvány, amely ennyire teljes, magas művészi színvonalú és pontos képanyagot tartalmazott volna. A kötet címlapján ő maga látható egy felboncolt emberi test felett magyarázva az őt körülvevő nagyszámú hallgatóságnak. A fametszetek között számos egész alakos figurát láthatunk, tájháttér előtt megjelenítve, testük különböző részeinek anatómiai bemutatásával, mozdulataik, megjelenésük különféle érzelmeket fejeznek ki. Vesalius történetileg az anatómia tudományának megteremtőjeként ismert. Ő is részt vett nyilvános boncolásokon, de tömegsírokból is vitt el tanulmányozásra tetemeket, akasztófán kivégzett bűnözők holttesteit boncolta. A páduai egyetemen oktatott, és ott is boncolások során demonstrálta az emberi anatómiát. Nagy jelentőséget tulajdonított az anatómiai illusztrációknak, 1543-ban megjelent műve, a De humani corporis fabrica révén vált széles körben ismertté. Ez a kiadvány szövegével és illusztrációival együtt a későbbiekben folyamatosan használt alapmű lett. Az illusztrációk készítője, Jan van Calcar (1499–1546) bár cleves-i születésű volt, Itáliában élt és működött, Tiziano tanítványaként végezte el képzőművészeti tanulmányait. Portrékat festett Giorgione stílusában, sőt a kortársak említése szerint annyira ügyesen utánozta Raffaellót, hogy még a kritikusok sem vették észre, hogy nem annak eredeti művével van dolguk. Világszerte híressé azonban Vesalius munkájának illusztrációival vált.8
Antonio Pollaiuolo (1432 körül–1498): Harcoló meztelen alakok, 1470–90 Forrás: The Metropolitan Museum of Art
¶ Bartholomeus Eustachius (1500 körül–1574) az ellenreformáció római térhódítása idején végzett tudományos igénnyel boncolásokat, elsősorban patológiai céllal. Az ő anatómiai munkáinak célja az egyes szervek működésének minél pontosabb megfigyelése és leírása volt. Számos kiadást megért Opuscula anatomica (1552) című művének rézmetszet illusztrációi mellőzték a képekben korábban elhelyezett magyarázó
feliratokat.
¶ A 16. század folyamán vált az itáliai akadémiákon általánosan elérhető tantárggyá az anatómia – az 1563-ban alapított firenzei Accademia del Disegno lehetővé tette tanítványai számára a boncolást, a bolognai Carracci akadémián is lehetséges volt ez az 1580-as évektől kezdve, az 1593-ban létrehozott római Accademia di San Luca, Federico Zuccaro irányításával 1607-től indított anatómiai kurzusokat. Cornelis Cort (1533–1578) rézmetszetén az akadémiai oktatás jelenete látható.9 A lap bal szélén egy felfüggesztett tetem, előtte egy csontváz, amelyet buzgón rajzoló tanítványok vesznek körül.
¶ Crisostomo Martínez (1638–1694), a valenciai születésű rézmetsző 1687-ben érkezett Párizsba, ahol a legújabb anatómiai
ábrázolásokat tanulmányozva dolgozott egy nagyméretű anatómiai atlasz illusztrációin. A háttér-megvilágítás gyakorlati alkalmazásával sikerült egyfajta transzparens ábrázolást megvalósítania, elsőként megjelenítve a belső szerveket is. Ehhez egy speciális eszközt is létrehozott, és kifejlesztett egy saját készítésű mikroszkópot is. Albuma 18 lapján különböző helyzetekben jelennek meg alakjai – akik nem csontvázak, nem is élő emberek, de eltérnek a szokásos „écorché” ábrázolástól –, a korszak legfejlettebb anatómiai ábrázolásai, a transzparens megjelenítés elterjesztői. Martínez kétségtelenül a késő 17. század legnagyobb újítója volt az anatómiai ábrázolás terén, egy új ikonográfiát megteremtve, ismert és népszerű volt mind tudományos, mind pedig művészeti körökben. Hatása jól érzékelhető a következő századok anatómiai illusztrációin.10
Michelangelo Buonarroti (1475–1564): Tanulmány a Líbiai Szibilla alakjához, 1510–11, krétarajz
Forrás: The Metropolitan Museum of Art
¶ A 18. század második felében, elsősorban Itáliában egyre erősödött a vita a művészeti anatómia szükségességének támogatói és ellenzői között. Francesco Algarotti (1712–1764), Nagy Frigyes körének filozófusa, nem mellesleg biztos ízlésű műgyűjtő, a Saggio sopra la pittura (1764) című esszékötetében a művészeti anatómia jelentőségéről írt, s barátja, Ercole Lelli (1702–1766) módszerét idézve az anatómiai ábrázolás egyszerű gyakorlatait javasolja a fiatal művészek számára – az emberi testet „transzparens kagylónak” nevezve, az ókori szobrokat mintául ajánlva. Lelli anatómiai oktatás számára készített viaszszobrai a bolognai egyetemi gyűjteményben láthatók.11 1742-ben XIV. Benedek pápa bízta meg Ercole Lellit az anatómiai viaszmodellek készítésével, tanulmányi céllal az Istituto delle Scienze anatómiai kabinetje számára. Nyolc darab embernagyságú szobor, Ádám és Éva, valamint hat különféle anatómiai célú „écorché” készült el, valamint további negyven, izmokat és csontokat bemutató anatómiai viaszmodell. Lelli két emberi csontvázat használt fel, amelyekre kender, korpa, viasz és terpentin keverékéből készített masszából tapasztotta az izmokat. Lelli pályája jól illusztrálja művészet és tudomány összefonódását: egyszerre lett az Accademia Clementina és az Istituto delle scienze tagja, 1759-ben pedig a bolognai akadémia igazgatójának nevezték ki.
¶ Jean-Galbert Salvage (1770–1813) Martínez ikonográfiáját használva készítette el anatómiai kézikönyvét, a klasszicista testábrázolás legfőbb forrását. Az Anatomie du Gladiateur combattant, applicable aux beaux arts című kiadvány az ókori gladiátorszobrot felhasználva az emberi anatómia kutatása legújabb eredményeinek összefoglalója.12 Salvage a Val-de Grâce katonai kórház orvosa volt, de festést és formázást is tanult. Három monumentális figurája, mindegyik a Borghese-gladiátor variációja, az École Nationale des Beaux-Arts gyűjteményébe került. Ezek jelennek meg anatómiai atlaszának lapjain is. Az egyes rajzokon színkódot alkalmazott, az izomzatot vörös, a csontokat fekete tussal rajzolta meg, négy nézetben, tizenegy lapon, a transzparens anatómia módszerét alkalmazva. Az atlaszban megtalálhatók még a Belvederei Apolló, a gyermek Bacchus-szobor, valamint a Farnese-Herkules anatómiai ábrázolásai is.
Enea Vico (1523–1567): Baccio Bandinelli Akadémiája, 1544 körül
Forrás: The Metropolitan Museum of Art
¶ Bernhard Siegfried Albinus (1697–1770) az anatómiai illusztráció egy új módszerét vezette be – a legnagyobb pontosságra törekedve. Jan Wandelaar (1690–1759) készítette el az illusztrációkat Albinus szigorú felügyeletével.13 Az eredmény kivételes tudományos pontosság és magas színvonalú művészi teljesítmény lett. Albinus módszere elterjed egész Európában, főként Angliában, és ettől kezdve a művész jelentősége épp olyan fontos lett, mint az anatómusé, sőt egyre növekedett fontossága, ami megmutatkozott abban is, hogy a kiadványok címlapján a rajzoló és metsző neve kiemelten, központi helyen jelent meg. A színes nyomtatás bevezetése is az újdonságok közé tartozott, különösen előnyös volt a dermatológia és a patológia témáiban, az ábrázolásokon pedig a belső szervek anatómiája került előtérbe.
¶ A 19. század elején folyamatos vita volt a művészeti közéletben arról, hogy milyen szintű anatómiai tudásra van szüksége egy képzett művésznek. A gyakorlat kötelező oktatási elemként tekintette az anatómiát, de maguk a művészek változó érdeklődéssel fordultak a tárgy felé, és az is egyénenként változó volt, hogy milyen mértékben voltak képesek elsajátítani és használni az anatómia tanait. A litográfiai technika felfedezése a 19. század elején lehetővé tette az illusztrációk tömegtermelését, ami akár tízezer példányban is eladható albumokat eredményezett. A kiadók és könyvkereskedések hálózata jól alkalmazkodott ehhez, így egy-egy publikáció nagyon gyorsan, nagy területen el tudott terjedni. A színes litográfia a fejlődés 19. századi csúcspontját jelentette az illusztrációk terén.
Johannes de Ketham (működött a 15. században): Fasciculo di medicina, 1493 Forrás: The Metropolitan Museum of Art
Crisóstomo Martínez (1638–1694): Csontvázak, 1680, rézmetszet Forrás: Wellcome Library
¶ Charles Landseer (1799–1879) művészcsaládból származott, apja metsző volt, testvére állatfestőként vált híressé és közkedveltté. A Royal Academy Schoolsban Henry Fuseli, a jeles svájci származású művész tanítványa volt. 1845-ben akadémiai tag lett, a gyűjtemény őre, az antik osztály oktatója. Még tizenévesen készítette anatómiai rajzait Benjamin Robert Haydon (1786–1846) magánosztályában.14 Haydon barátja, az anatómiaprofesszor Charles Bell (1774–1842) irányította a két Landseer testvért, hogy látványos boncolásainak eredményét megörökítsék rajzaikon. Bell tanulmányai során rendszeres festészeti és grafikai oktatásban részesült, így saját maga illusztrálta orvosi írásait.15 Landseer történelmi festményei sokkal ismertebbek, mint anatómiai rajzai, de az egész kör – Bell, Haydon és Landseer – anatómiai illusztrátori teljesítménye kiemelkedően jelentős, bár kevéssé feldolgozott.
¶ Thomas Eakins (1844–1916) hatalmas és változatos életművének csak egy szeletét jelentik az emberi test anatómiájával foglalkozó alkotásai. Bár tanulmányait a Pennsylvania Academy of the Fine Artson kezdte 1861-ben, később, 1864–65-ben a Jefferson Medical College-ban anatómiai és boncolási kurzusokat hallgatott. Az anatómia, az emberi test iránti érdeklődése miatt sebész szeretett volna lenni. Végül azonban 1866 és 1870 között Párizsban tanult tovább, Jean-Léon Gérôme és Léon Bonnat voltak a mesterei – utóbbitól a különleges anatómiai precizitást sajátította el. Ő volt Bonnat második amerikai tanítványa, az amerikai vendéghallgatók száma csak később kezdett el növekedni. 1876-ban, hazatérve Franciaországból, alma materében kezdett el tanítani. A nyolcvanas években a legliberálisabb és leghaladóbb professzornak nevezték tanítványai. Az 1870-es évek végétől fordult érdeklődése a fotográfia felé, 1883-ban készítette aktsorozata első képeit, a modellek között volt néhány tanítványa is. A cél az emberi anatómia különböző nézőpontokból történő bemutatása volt. Noha az aktfotózásnál mindig ügyelt arra, hogy jelen legyenek felügyelőként alkalmazott személyek, e vállalkozás mégis aláásta akadémiai munkáját, és elbocsátották állásából. Eakins az elsők egyike volt, akik a fotográfia új műfaját használták anatómiai ábrázolás céljaira. Eakins számára a kamera az anatómiai rajzokhoz hasonló oktatási segédlet volt. A fényképezés nem a festményei előkészítésének eszköze volt, hanem önálló műfaj, amellyel önálló alkotásokat hozott létre. A fényképeket az oktatásban a gipszminták tanulmányozása helyett alkalmazta.16
¶ Wilhelm Conrad Röntgen (1845–1923) 1895-ben fedezte fel „a sugárzás egy új fajtáját”. A róla elnevezett sugár segítségével az emberi test legbelsőbb részei is láthatóvá váltak, és ez egészen mást jelentett, mint az addigi anatómiai ábrázolások. Nem meglepő, hogy kezdetben egyfajta félelem és ellenállás fogadta, hogy ilyen mértékig láthatóvá és megismerhetővé vált az emberi test belseje. Thomas Mann az 1924-ben megjelent A Varázshegy című regényében a röntgenfelvételt a főhős, Hans Castorp által szerelmétől kapott bizalmas ajándékként jeleníti meg: „…elővette mellzsebéből az emléket, a zálogot, mely ezúttal nem barnapiros faforgácsokból állt, hanem vékonyan keretezett üveglapocska volt, amelyet a fény felé kellett tartani, hogy látni lehessen rajta valamit – Clawdia belső portréját, amely arc híján volt ugyan, de megmutatta felsőteste finom csontozatát, a hús halványan, kísértetiesen sejlő puha formáitól körülvéve, és hozzá a mellüreg belső
szerveit…”17
¶ A magyar művészek közül Barcsay Jenő (1900–1988) volt az, aki világhíressé vált Művészeti anatómia című rajzgyűjteménye révén, mely 1953-ban jelent meg először, 2017-ben pedig már a huszadik kiadását érte meg, és számos idegen nyelvre lefordították. Barcsay 1931 és 1944 között a Fővárosi Ipartanonc Iskola rajztanára volt, 1945-ben kinevezték a Képzőművészeti Főiskolán a művészeti bonctan és a szemléleti látszattan tanárává. Kiss Ferenc professzor engedélyével bejárt az orvosegyetemi anatómia előadásokra. Munkájához több forráshoz is nyúlt; ilyen volt például Paul Richer 1890-ben megjelent Anatomie artistique című műve, Tellyesniczky Kálmán (1868–1932) művészeti bonctanát18 is ismerte és kedvelte, több más hasonló kiadvány mellett. A Művészeti anatómia előszavában így fogalmazott: „A képzőművész számára az emberi test elsősorban látvány, szeme azt vizsgálja, ami ezen a testen felfedezhető. Anatómiai tanulmányainál tehát nem az orvos, hanem a művész szempontjai a döntők. Elsősorban a felületen láthatóvá váló vagy közvetlenül a felület alatt működő csont- és izomrendszert kell megismerni.” Ez az ars poetica lényegében azonos volt azzal, ami az anatómiai ábrázolásokat készítő művészeket évszázadokon át inspirálta.
¶ A kora középkor és a reneszánsz időszakától folyamatosan fejlődtek az anatómiai ábrázolás eszközei, ami nem kis részben a boncolásnak, illetve az ábrázolás technikai újításainak volt köszönhető. A rajz, a sokszorosított grafika, majd a fényképezés, a röntgensugár, korunk digitális képei mind olyan eszközök, amelyek az emberi test felépítésének és működésének jobb megértését szolgálták. Az új tudományos felfedezések közé tartozik az emberi test beavatkozásmentes megtekintésének lehetősége, a legújabb képalkotási eljárások, mint például az ultrahang, a mágneses rezonancia alkalmazása. A 3D-technológia fejlődése, a számítógépes grafika és animáció mind közvetlenül kapcsolódik az emberi test lehető legpontosabb megismeréséhez, a gyógyítás folyamatos fejlődéséhez. Az anatómiaoktatás óriási utat tett meg a fametszet illusztrációktól a 3D-modellekig, a holografikus prezentációig, a virtuális valóság szoftverekig, és a jövő további korlátlan lehetőségeket hoz a technológia fejlődése révén.
Ercole Lelli (1702–1766) portréja, 19. század, litográfia Forrás: Wellcome Library
Charles Landseer (1799–1879): Anatómiai rajzok, 1812, tus, akvarell Forrás: Wellcome Library
Charles Landseer (1799–1879): Anatómiai rajzok, 1812, tus, akvarell
Forrás: Wellcome Library
Charles Landseer (1799–1879): Anatómiai rajz, 1812, tus, akvarell
Forrás: Wellcome Library
Jegyztek
[1] De humani corporis fabrica. Basel, 1555, Johann Oporinus (1536–1567) kiadása. The Metropolitan Museum of Art.
[2] Anathomia Philippi Septimi, 1345. Peter Bovenmyer: Dissecting for the King: Guido da Vigevano and the Anatomy of Death. 213–233.
In: Picturing Death 1200–1600. Ed. Stephen Perkinson, Noa Turel. Brill, 2020.
[3] Harcoló meztelen férfialakok, rézmetszet, 38,4×58,9 cm,
The Metropolitan Museum of Art.
[4] Két csontváz és két izomzattal ábrázolt férfialak, 1540–45, rézmetszet, 40,6×53,3 cm, The Metropolitan Museum of Art.
[5] Baccio Bandinelli akadémiája, 1544, rézmetszet, 30,6×43,8 cm,
The Metropolitan Museum of Art.
[6] Johannes de Ketham: Fasciculus di medicina, 1494, kézzel színezett fametszet, 31,6×21,5×1,5 cm, The Metropolitan Museum of Art.
[7] Domenico Laurenza: Art and Anatomy in Renaissance Italy. Images from a Scientific Revolution. Yale University Press, 2012. 7.
[8] De humani corporis fabrica, 1555, fametszet, 39,5×26,7×8,3 cm,
The Metropolitan Museum of Art.
[9] Rézmetszet, 42,8×28,6 cm, The Metropolitan Museum of Art.
[10] Fabio Cafagna: Landscapes of the Inner Body. The Baroque Myth of Transparency in the Teaching of Artistic Anatomy. https://enbach.eu/en/content/landscapes-inner-body-baroque-myth-transparency-teaching-artistic-anatomy, doi: 10.14615/enbach09.
[11] Musei di Palazzo Poggi, Bologna, Museo di Anatomia Umana, https://sma.unibo.it/it/il-sistema-museale/museo-di-palazzo-poggi.
[12] Anatomie Du Gladiateur Combattant, Applicable Aux Beaux Arts, Ou Traité des os, des muscles, du mécanisme des mouvements, des proportions et des caractères du corps humain. Paris: chez l’Auteur, 1812.
The Metropolitan Museum of Art, https://www.metmuseum.org/art/collection/search/343455.
[13] Tabulae sceleti et musculorum corporis humani, 1747. 74,5×54×4 cm,
The Metropolitan Museum of Art.
[14] Allister Neher: Art and Anatomy in 19th Century Britain: Three Studies. Cambridge, 2022.
[15] A University of Toronto anatómiai gyűjteményében digitálisan kutatható az anyag: https://anatomia.library.utoronto.ca/.
[16] Department of Photographs. “Thomas Eakins (1844–1916): Photography, 1880s–90s.” In Heilbrunn Timeline of Art History. New York: The Metropolitan Museum of Art, 2000–. http://www.metmuseum.org/toah/hd/eaph/hd_eaph.htm (October 2004).
[17] Thomas Mann: A varázshegy. II. kötet, 4. Magyar Helikon, 1969 (Thomas Mann művei 6.).
[18] Művészeti bonczolástan az emberi test formáinak ismertetése. Művészek és a művészet iránt érdeklődők számára. Számos eredeti fametszettel és színnyomatú táblával. A vallás- és közoktatási miniszterium segélyével. Uo. 1900.