Az utóbbi évtizedben mintha feléledt volna a magyar műemlékes szakemberek külföldi aktivitása. A nagy állami intézmények rendszerváltás utáni megtorpanása, a határon túli magyar emlékek nagy száma, romos állapotuk és helyreállításuk magas költségigénye csak kisebb állagmegőrző beavatkozásokat tett lehetővé magyar vezénylettel és magyar forrásból. Ezt a tendenciát látszik megtörni néhány úttörőnek számító kezdeményezés, ahol általában egyéni erőfeszítésekre, áldozatokra és lelkesedésre építve, valószerűtlen környezetben és körülmények között sikerült alulról szerveződő csapatoknak nemzetközi figyelmet is kiváltó akciókat végrehajtaniuk, általában szerény költségvetésből. Figyelemre méltó a nemrég indult Jaya Koh Ker projekt, amelyik Laszlovszky József régész professzor szakmai vezetésével, az Angkor Alapítvány kezdeményezésében, teljes egészében magántámogatásból egy nemzetközi szinten is rendkívül nagy jelentőségű angkori romterület feltárását és állagmegőrzését kezdte el magyar szakemberek részvételével. De említhetnénk Vanek Zsuzsanna egyiptológus egyiptomi ókori kocsmaásatását, Gaál Attila afrikai búvár-régészeti feltárásait és Lassányi Gábor észak-szudáni Nílus-völgyi kutatását. Major Balázs pedig évtizedes szíriai jelenlétének köszönhetően már a helyi régészeti főigazgatóság felkérésére végzi Margat várának tudományos feltárását.

Ezek közé a kezdeményezések közé illeszkedik, ugyanakkor jó néhány egyedi vonást is hordoz a Csoma Szobája Alapítvány által végzett beavatkozássorozat, amely 2008 óta minden nyáron jelen van Zanszkárban, az Indiai Himalája egy eldugott völgyében, ahol Kőrösi Csomához köthető műemlékek kutatásán és megmentésén munkálkodik. A projekt magánkezdeményezésből indult, főleg önkéntesek munkájára épít, a finanszírozását pedig szintén egyedülálló konstrukció-ban, úgynevezett mikrotámogatási rendszerben oldjuk meg. Ennek lényege, hogy a helyreállítás költségeit olyan apró részletekben gyűjtjük, ami lehetőséget biztosít arra, hogy nagy számú támogató tudjon hozzájárulni a munkálatokhoz, amennyiben egyetért annak céljaival.

A participatív jelleg a helyreállítás szakmai kivitelezését is befolyásolja. Mivel maguk a műemlékek rendkívül nehezen megközelíthető, földrajzilag elszigetelt régióban találhatók, extrém klimatikus viszonyok között, a helyi munkaerő alkalmazása elengedhetetlen követelmény, hiszen ők azok, akik a mai napig birtokában vannak a szükséges technikai tudásnak. Ugyanakkor a tapasztalat szerint végzetes hiba kizárólag helyi irányítású állagmegőrzésre vagy helyreállításra számítani: több példa is van, hogy a legjobb szándékkal sem sikerült a helyreállított épület élettartamát meghosszabbítani, sok esetben pedig kifejezetten nagy károkat okozott a hozzá nem értő beavatkozás.

A szakmai környezet a helyszínen kifejezetten befogadó volt: az első évtől kezdve kapott a magyar csapat a kinti, tapasztalt külföldi kollégáktól útmutatást, konzultációs lehetőséget és dokumentációt, azaz minden lehetőség adott, hogy a Himalájában dolgozó műemlékesek kiegyenlített színvonalon alkossanak. Ezzel ellentétben a megrendelői kör az, amelyik kifejezetten lassan kezdi értékelni az aprólékos, hagyománytisztelő helyreállítás jelentőségét. Jelenleg a legtöbb kárt az ingatlanok tulajdonosai okozzák az épületekben, beleértve a nagyobb kolostorok bővítését, helyreállítását is. Még a legismertebb Indus-völgyi komplexumok, Thykse és Hemis is követnek el látványos hibákat azáltal, hogy szakértők megkérdezése nélkül hoznak építészeti és műemlék-helyreállítási döntéseket, természetesen klerikális legitimációval. Ezek után mit várhatunk egy periférián lévő, eldugott, kis lélekszámú lámakolostortól vagy egy műemléki értékű házban élő magánembertől? A külföldi segélyszervezetek jelenléte sem minden esetben garancia arra, hogy az elvégzett munka színvonala megfelelő lesz.

Zanglában, ahol az egykor Kőrösi Csoma által lakott erőd is áll, 2009-ben egy adományokat gyűjtő olasz szervezet kiszemelte az egyik régi sztupát a hegy oldalában, és átadott egy összeget a falu királyának – aki a címéhez ragaszkodó, ám valódi uralkodói jogosítványokkal már nem rendelkező arisztokrata –, hogy azt fordítsa a sztupa helyreállítására. A király helyi munkaerőt alkalmazva elkezdte a helyreállítást. Az eredetileg kőből és vályogból épült sztupát méretének kétszeresére növelték, és vastag betonréteget húztak rá. Aztán az eredetileg hófehér sztupát a mai divatnak megfelelően színes festéssel látták el. A betonba burkolt sztupán nyoma sem maradt a több évszázados történelemnek, szinte lehetetlen megkülönböztetni egy újonnan épült sztupától. Hiába állt és áll az adományozó szervezet mögött nemzetközi támogatói kör, hiába hívtak meg több tucat szerzetest a felavatási ceremóniára, hiába dedikálták a sztupát a világbékének és a Dalai Láma hosszú életének, a munkát, amit végeztek, műemlékes szemmel barbár rombolásnak és történelemhamisításnak hívják, és nem helyreállításnak.

A zanglai erőd helyreállítása, amelyikben Kőrösi Csoma egykori apró szobája található, egy sztupáénál jóval összetettebb feladat. A zanglai király, aki az épület tulajdonosa, természetesen először tőlünk is csak anyagi támogatást kért, cserébe vállalta volna a helyreállítás lebonyolítását. Ezt itthonról is sokan célravezető konstrukciónak gondolták. Mi azonban ragaszkodtunk ahhoz, hogy személyesen is részt vegyünk a helyreállításban – mint utóbb kiderült, helyesen.

Az első évben, 2008 nyarán az építészeti felmérés mellett csak a legszükségesebb szerkezeti beavatkozásokat vállaltuk. Ekkor tanultuk meg a helyi munkaerőt kezelni, a hagyományos építészet anyagait beszerezni és használni, a munkát szervezni. Akkor mindössze egy szűk baráti társaság volt, amelyik lelkesedett az ügyért, és hitt az egészben annyira, hogy kiutazott a helyszínre, és elkezdte vetni az első téglákat. Azóta jogerősen is bejegyeztek minket, mint Csoma Szobája Alapítvány, és a működésünk is elkezdett átállni olyan önkéntesek szervezett munkájára, akik már nem a hozzánk fűződő személyes viszonyuk miatt érkeznek a helyszínre, hanem az ügy, a közösen vállalt feladat keríti őket a hatalmába. A magyar és a nemzetközi egyetemek is nyitottak az együttműködésre, már vannak tanszékek, ahol kreditpontot vagy elfogadott szakmai gyakorlatot lehet kapni a himalájai önkénteskedésért cserébe. Egyik kurátorunkat felvették a világon az egyetlen föld- és vályogépítészetből Master diplomát nyújtó francia CRATerre egyetemre másodképzésre, másik francia művezetőnk főállásban a francia Ecole Française d’Extrème Orient régésze, aki Angkorban végez ásatásokat. De a magyar Kortárs Építészeti Központ alapítója, Finta Sándor is szokott nálunk „művezetni”. Nagyon nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy akik részt vesznek a kezdeményezésben, minél több tapasztalatot, szakmai gyakorlatot szerezhessenek a magashegyi hagyományos fenntartható építészet területén.

Az épület maga roppant élő. Ha az utóbbi huszonöt évben egyre gyakoribb időjárási anomáliák erőfeszítéseink ellenére romba döntenék, szinte semmilyen szemét nem maradna utána, pár év alatt beolvadna a környezetébe, amiből épült. A négyszintes, erődített palotában az egyetlen idegen anyag talán az a néhány ablaküveg, amit az utóbbi években építettek be az időjárás elleni védelem miatt, és az olasz adományból tavaly elkészült napelemes világítórendszer, ami azt hivatott megakadályozni, hogy az odalátogató turisták vakut használjanak a szentély 16. századi szobrainak fotózásakor. Minden egyéb építőanyag az épület közvetlen pár kilométeres sugarú környezetéből származik. Az épületfa az egyetlen hagyományos anyag, ami átkel a Himalája hágóin, hogy itt beépítsék, de annak teljes körű újrafelhasználása ugyanúgy biztosított már történelmi idők óta.

Zanglában a helyieknek munkát adó helyreállítás mellett az oktatást is pártfogásba vettük, ezzel próbáljuk elérni, hogy a ladaki megerősödő értelmiség hosszú távon el tudja majd látni saját érdekképviseletét Indián belül. Önkénteseink tanítanak a helyi iskolában és apácakolostorban, ellátjuk az iskolákat tankönyvekkel és eszközökkel, illetve néhány rászoruló diáknak ösztöndíjat is adunk, hiszen Csoma is életének nagy részében ösztöndíjak segítségével tanult tovább.

Visszatérve az épületre: 2009-ben elkezdtük a beszakadt födémek kijavítását, a falak újjáépítését, idén nyáron pedig már több szintet átfogó szerkezeti mentőakciókat is felvállaltunk: a teljes lépcsőház újjáépítését és a szerkezetileg sérült nyugati fal és födémszakasz bontásos újjáépítését.

Mivel az épület az Indus-parti Lehből, a tartományi székhelyből csak hatalmas kerülővel, majdnem ötszáz kilométer megtétele után érhető el, a hadsereg bevonásával elkezdődött az eddig járhatatlan Zanszkár folyóvölgyben egy olyan új út megépítése, amelyik elkészülte után lerövidíti majd a Zangla–Leh távolságot a jelenlegi kétnapos autóútról mindössze kétórásra. Ez várhatóan újraosztja majd egész Ladak és Zanszkár geopolitikai és turisztikai ütőkártyáit: Zangla egy eldugott folyó menti településből az egész Zanszkár-völgy kapujává válik. Ennek az útnak a várható elkészülte még két-három év, és körülbelül ennyire saccoljuk a palotaerőd helyreállításának befejezését is. Mivel Lehben van már jó példa arra, hogy külföldi csapat által vezényelt műemléki helyreállítás után az épületet egy helyi szervezet vette birtokába, amelyik múzeumot kezdett el működtetni benne (a Ladakh Art and Media Organization által működtetett kortárs művészeti múzeum egy brit professzor, John Harrison által helyreállított műemléki palotában), ezért ez a lehetőség a mi esetünkben is kézenfekvő. Egy kifejezetten Zanszkárra és Csoma örökségére specializálódott muzeális gyűjtemény, amelynek anyaga már részben össze is állt a Zanglában élő két királyi család – a zanglai és a padumi – relikviáiból, nagy érdeklődésre tarthatna számot Zanszkár kapujában, egy 16. századi, patinás, felújított palotaerőd tereiben.

Mivel az épületnek van egy leomlott, többször újjáépített, de jelenleg is romos állapotú keleti szárnya, és a kiállítóterek nagy helyiségei már biztosítva vannak a déli tömbben, adódik, hogy az addigra esetlegesen újjáépített keleti tömb kisebb helyiségeiben egy nemcsak Zanszkárban, de egész Ladakban kuriózumnak számító Múzeum Café nyíljon, ahol valódi frissen főzött mokkával, ladaki teákkal és helyi készítésű péksüteményekkel várhatjuk a megfáradt látogatókat és a nagyszámú magyar zarándokot.