Arne Dahl Europa Blues című regénye a stockholmi skanzenben elkövetett gyilkossággal indul: a rozsomákok által látszólag véletlenül megölt, rózsaszín öltözetű, vastag arany nyakláncos férfiról, akinek szétroncsolt holttestét a skanzenben találják meg, a későbbiekben kiderül, hogy az olasz maffia kis nőkereskedelmi hálózatok lefölözésével megbízott görög származású képviselője, akit orosz és ukrán lányok beszervezése miatt végez ki egy zsidó gyökerekkel rendelkező nőcsoport – mely Manchesterben, Budapesten, Mariborban, Antwerpenben satöbbi követ el önbíráskodó gyilkosságokat – együttműködésre kényszerítve az európai rendőrségeket. Az elmúlt évtizedek könyvkiadói szenzációjaként emlegetett skandináv krimi paneljeiből építkező történet számomra most amiatt fokozottan érdekes, mert úgy figyelmeztet az
európai transzidentitások sokféleségére és a közöttük levő feloldhatatlan feszültségekre, hogy a skandinávok másik kulturális sikertermékét, az etnikai identitások sokféleségét és békés egymás mellett élését felmutató skanzent választja az események kiindulópontjaként. Érzek némi célzatosságot abban, hogy az európai transzetnikus bűnhálózatok problémáját tematizáló kötet éppen egy olyan intézményt választ a feszültséget megalapozó gyilkosság helyszínéül, amely az etnikumok materiális és szellemi kultúrája összebékíthetőségének illúziójában fogant.

¶ Ez a nyitókép, hatásvadász módon nyilván, de nagyon is beszédes párhuzama lehet a nagyszebeni Astra múzeum rövid, kritikai ismertetésének: az etnikai identitások szcenírozása, az intézménypolitikai változások hosszú távú és kortárs története legalább annyira komplex hálózatot vázol fel, mint amilyet Dahl nyomozóinak kell megfejteniük. A mai ASTRA Nemzeti Múzeumi Központ Nagyszeben (a továbbiakban Astra) elődjét 1908-ban alapította a Román Nép Kultúrájáért és Román Irodalmáért Erdélyi Egyesület, amelynek célja az erdélyi románság kulturális önmegjelenítése volt az erdélyi szászok, magyarok és székelyek már létező múzeumainak mintájára. A korabeli sajtóhírek szerint a múzeum megnyitójára az erdélyi falvak lakói nagy számban jöttek el. Egy olyan városban, amelyben a Brukenthal-gyűjteménynek köszönhetően a múzeumi gondolat Kelet-Közép-Európában elsőként meg-
jelent, ez a néprajzi gyűjtemény is könnyen fejlődött – ráadásul az egyesülés utáni politikai változások is kedveztek a román parasztság kultúrája örökségesítésének. A szabadtéri múzeum alapítását 1960-ban az a Romulus Vuia kezdeményezte, akinek köszönhetően az első romániai szabadtéri néprajzi múzeum is létrejött 1929-ben Kolozsváron: a szebeni 1967-ben nyitotta meg kapuit a Dumbrava park területén. Az ekkori tervek szerint a múzeum a technikatörténet perspektívájába helyezte volna „az ország teljes területéről” származó népi materiális kultúrát. 1980 és 2000 között a technikatörténet mellett bővült a múzeum profilja a népi építészet, valamint a hagyományos népi kultúra teljes tartományának bemutatásával. 1990-ben miniszteri rendelet döntött az Astra Brukenthal Múzeumhoz képesti függetlenségéről, valamint elismerte az 1908-as alapítású múzeumot jogelődként – így az intézmény az erdélyi románok legrégebbi múzeumává lépett elő. Ma a múzeum Románia legtágabb etnomuzeális profillal rendelkező intézménye: a román, a szász és a roma kultúra megmutatását megcélzó szabadtéri múzeum (96 hektárnyi terület, melyből 42-t foglal el a kiállítás), az Astra Múzeum, az Emil Sigerius szász néprajzi múzeum, a tervezett roma múzeum és a Franz Binder Európán kívüli nemzetek kultúráját bemutató múzeum alkotják azt a struktúrát, amely az európai etnológia, néprajz és antropológia teljes intézményesülési vitáját fel képes mutatni ebben az intézményi együttállásban. Emellett jött létre 1990-ben az ASTRA Film alapítvány, az antropológiai dokumentumfilmes és vizuális nevelési központ, mely 1993 óta szervezi Románia első dokumentumfilmes fesztiválját, mára a kelet-közép-európai régió legfontosabb ilyen jellegű rendezvényét. Látható tehát, hogy még szövegbe szervezni sem egyszerű azt az intézményi struktúrát, amely a nagyszebeni skanzen mögött áll. Az intézménytörténet két fontos tanulságára utaltam már fentebb: egyfelől a román etnikai identitás monarchikus keretek közötti megmutatásának tervét az alapítás után néhány év-
tizeddel leváltja a teljes ország paraszti kultúrája megjelení-
tésének igénye, majd a roma kultúra iránti érdeklődés, amelyet a szakmai szempontok mellett a finanszírozási rendszerek is sarkallnak. Nem mehetünk el szó nélkül amellett, mennyire óvatosan fogalmaz az intézmény, amikor ez utóbbi profil kidolgozásáról van szó: a roma közösségek kultúráját felmutatni nem egyszerű és magától értetődő egy olyan közegben, amelynek hétköznapi rasszizmusa ellen csak nagyon elszigetelt kampányok és próbálkozások tesznek valamit. Másfelől a nemzeti büszkeség táptalajáról tudománnyá avanzsált néprajz, majd az európai etnológia, kulturális antropológia önreflexív, interpretatív fordulatai által paradigmaváltáson átesett tudományterület elvárásaival úgy próbálja az intézmény felvenni a versenyt, hogy közben a múzeumi kultúra marketingesedését sem hagyhatja figyelmen kívül. E két folyamatot a múzeum úgy képes összekapcsolni, ahogyan Románia nem kortárs alapítású kulturális múzeumai
általában: előre meneküléssel és a történeti múlt feszültségei fölé vont kortárs diszkurzív erőtérrel. Az Astra múzeumban a látogatót semmi sem sarkallja arra, hogy elgondolkodjék azon, a román paraszti kultúra kisebbségi önaffirmációjának tere válhat-e következmények és radikális elhatárolódás nélkül az etnikumok együttéléséről szóló narratíva helyszínévé, a paraszti társadalom technikai tudására rákérdező ideológia mentalitások megjelenítőjévé, a roma közösségeknek nyitott felület pedig képes-e arra, hogy a társadalmi kohéziós politikák
problémáit feloldja.

¶ Hogyan is tehetné, mondhatnánk, hiszen az egyébként is lenyűgöző földrajzi környezetben levő Nagyszeben erdejében levő múzeum kiválóan alkalmas arra, hogy a nagyvárosi flow-ra ráunt felső-középosztály nyugalomkeresésének helyszíne legyen. Amikor az ortodox húsvétot követő héten a múzeumot meglátogattam, a múzeumi fatemplom körül sokan hallgatták a hangszórókból jól követhető szertartást, s a múzeum sétányain az ünnepek után megpihenni vágyó látogatók voltak mindenütt. Az Astra parkba főként kikapcsolódás miatt jönnek. És a múzeum intézménykommunikációja is erre fókuszál: a szabadtéri múzeum mindenekelőtt park, közepén tóval, étteremmel, bérelhető csónakkal, szekérrel, télen lovas szánnal. A helyszínen esküvőt, céges csapatépítőt, konferenciát egyaránt lehet szervezni, s a kockázatmentes rurális környezetre vágyóknak a ‘sweet dreams’ ottalvós program biztosít szép álmokat. A környezetet pedig a honlap úgy jellemzi, hogy „az autentikus román szellemiség megőrzésének ideális helyszíne”, „paradicsomkert” „termékeny, buja növényzettel”. A park terét a paraszti technikai múzeum koncepciója szervezi: az egyes épületek technikai rendeltetésüknek megfelelően és nem a földrajzi régiók szerint kerülnek egymás környezetébe: a textíliamegmunkálás, a fazekasság, a fafeldolgozás stb. mesterségei szerinti leosztásban képződnek utcák a múzeumban található restaurált épületekből. Így a régiók kultúrái közötti egyenetlenségek egyszerre láthatók (hiszen az azonos rendeltetésű épületek különbségei nyilván szembetűnnek) és egyszerre válnak meg sem sejthetővé: a múzeumbeli épületek megteremtik azt az illúziót, amit Románia nemzetiség politikája – az azonos elnevezések alatt alig érzékelhető a sokféleségek együttműködés- és konfliktusjátéka. A múzeum bejárható olyan tájékoztató anyaggal is, amely etnikumok szerint csoportosítja az épületeket, a helyszíneken olvasható információs anyagok azonban ezekre a különbségekre egyáltalán nem figyelmeztetnek. A 2014–2016-os támogatási időszakban felépített Multikulturális Múzeumi Pavilonban (amely bejáratként is szolgál) láthatók azok az időszakos kiállítások, amelyek a multietnikusság, az egymás mellett élés, a multikulturalizmus fogalmi rendszere szerint szerveződnek. Az Astra egyik romániai úttörője a Norvég Alap finanszírozásai felhasználásának (a teljes nagyszebeni kulturális intézményrendszer sokat profitált a 2007-es kulturális fővárosi rangból, amely az örökségesítés európai logikáját honosította meg), s e keretben most egy olyan kiállítás látható, mely a Szeben környéki romák egy csoportja és a norvégiai romák egy csoportja közötti párhuzamra hívja fel a figyelmet terepmunkát dokumentáló fotók és infografikák segítségével. Ezen a vizuális szempontból kétségkívül igényesen kivitelezett kiállításon erőteljesen érezhető a reprezentációs válság: olyan csoportok lesznek egymás kontextusai, amelyek hasonlóságai mellett szakmailag természetesen lehet érvelni, és örülni lehet annak az igényességnek is, amellyel az összehasonlítás problematikusságára rámutató, a kiállítással párhuzamosan megjelenő tanulmányok beszélnek, de amelyek beágyazottsága a kiállítás hatására valószínűleg nem fog változni. És innen lép át a múzeumlátogató a tárgyait jól végiggondoló múzeumshopba (népi alkotóművészek és kortárs dizájnerek paraszti ihletésű tárgyai egyaránt vásárolhatók itt), illetve ki, abba a parkba, amely az autentikus román népi kultúra tere. Az elején felvázolt krimi-párhuzam fokozottan indokolttá válik: a skandináv gazdasági támogatás és infrastruktúra biztosít valamelyes láthatóságot (a saját logisztikai előfeltevéseire hangszerelve a kérdést) a romániai emlékezetpolitika teljes múzeumi rendszert érintő problematikusságának. Olyan diszkurzív hasadások vannak ebben az intézményi struktúrában, amelyekkel nem csupán az a baj, hogy semmiféle reflexió nem olvasható róluk, hanem az is, hogy összebékíthetetlenek. Ezért is érzem szimptomatikusnak azt, hogy a honlap román szövegei az egyes részintézményekről való írásokban leképezik ezt a beszédmódbeli sokféleséget (patetikus hangon írnak a szabadtéri parkról, tárgyilagosan a készülő roma központról, asszertíven a múzeum történetéről stb.), az angol, német, magyar, francia, bemutatások pedig ugyanazt az értéksemleges, turisztikai tájékoztatószerű tizenkét oldalas szöveget tartalmazzák.

04-1

Astra Nemzeti Múzeumi Központ, Nagyszeben

¶ Ezek a diszkontinuitások természetesen nem egyedül a nagyszebeni múzeum problémái. A Norvég Alap finanszírozásából támogatott igényes infografikákkal és fotókkal szemléltetett kiállítás, a hagyományos skanzenstruktúrájú szabadtéri múzeum, valamint a szociális problémák rétegzettségét profin felmutató vizuális dokumentációs központ a fentebb érzékeltetett következetlenségek ellenére sokat tesz azonban
a romániai és dél-erdélyi etnikai problémák hipernormalizációja ellen.