Dalmatikák, kazulák, pergamenek – imho

Nemes marcell főleg festményekről ismert gyűjteményének iparművészeti tárgyai – kortársai szerint miseruha-kollekciója vetekedett a Vatikánéval is

MúzeumCafé 27.

Nemes Marcell, a már életében legendává lett műgyűjtő, műkereskedő és mecénás alakja és tevékenysége előtt tiszteleg a Szépművészeti Múzeum február közepéig látható tárlata. A sokrétű, kiemelkedő művekkel teli hajdani gyűjtemény különleges hangulatának felidézését szolgálja a gazdagon berendezett otthonbelső, amelyben Oskar Kokoschka expresszív portréja képében maga a házigazda fogadja a látogatót. Az elképzelt szobasarok nem törekszik hűen rekonstruálni Nemes valamelyik fényűzően berendezett otthonát, hiszen ehhez sem elegendő fényképes dokumentáció, sem egykor a tulajdonában volt, azonosítható tárgy nem állt a rendelkezésünkre. Az a néhány iparművészeti alkotás, amely a kiindulást jelentette az enteriőr berendezéséhez, a gyűjtő ajándékaként került múzeumi tulajdonba, így menekült meg a későbbi szétszóródástól. A ritkaságnak számító 17. századi holland faragott szekrény, a biedermeier pianínó, valamint az apró kerámia- és ötvöstárgyak, textiltöredékek köré egy nagylelkű műgyűjtő házaspár, Csörge Erzsébet és Csaba tárgyai segítségével és szakszerű útmutatásuk alapján rendeztük be az eklektikus sarkot, amellyel hitelesen tudtuk felidézni, milyen enteriőrök alkothatták az első világháborút megelőző időszakban a polgári gyűjtők otthonait. [1]

A festménygyűjtemény kialakulásához hasonlóan azt sem tudjuk pontosan, Nemes mikor kezdett iparművészeti tárgyakat vásárolni. [2] Az bizonyos, hogy az 1907-ben az Iparművészeti Múzeumban rendezett amateur-gyűjtők kiállításán még nem szerepelt a kölcsönzők között. A tárlatról beszámoló források hallgatnak arról, vajon kért-e kölcsön bármiféle tárgyat Nemestől Radisics Jenő igazgató. Vagy éppen ez a kiállítás fordította a gyűjtő érdeklődését az iparművészet felé? Az mindenesetre tény, hogy 1911-ben már nagyvonalú adományokat tett a múzeum számára, a fent említett iparművészeti tárgyak, bútorok és antik üvegcsék mind ekkor kerültek köztulajdonba. A következő években Nemes neve rendszeresen feltűnik a múzeumok adományozói között. 1917-ben ókori kerámiák ajándékozásával alapította meg a Szépművészeti Múzeum antik gyűjteményéből addig hiányzó vázakollekciót. Egy különlegességnek számító buddhista szobrot, valamint két 18. századi francia textiltöredéket 1919 és 1921 között adományozott. Az iparművészethez való személyes kötődésének jeleként 1911-ben csatlakozott a hódmezővásárhelyi Művészek Majolika- és Agyagipar Telepének felállítását szorgalmazókhoz, anyagilag is hozzájárulva az alapításhoz. Ha hihetünk a forrásoknak, Nemes belekóstolt a kerámiatervezésbe is, bár egyelőre nem ismerünk egyetlen, a nevéhez és kezéhez köthető alkotást sem.

A különféle aukciók során a világba szétszóródott, fénykorában több száz darabot számláló iparművészeti kollekció részletes feldolgozásával mindmáig adós a szakma, ez a rövid cikk is csak arra vállalkozhat, hogy a hatalmas gyűjtemény átfogó ismertetése helyett felvillantsa annak egykori sokszínűségét és gazdagságát. A rekonstrukcióhoz alapvető forrásul szolgálnak az árverési katalógusok, amelyek a gyűjteménynek még Nemes életében létező, majd a halála utáni állapotáról tudósítanak. Ezeken kívül ránk maradtak a Dresdner Bank letétébe került tárgyak jegyzékei, felsorolva a tartozások és a rendezetlen hitelek fejében a bank tulajdonába került darabokat. [3]

Nemes Marcell iparművészeti kollekciója a festményekével összevetve sokkal egységesebb és állandóbb képet mutatott. Míg a gyűjtő 1913-ban árverésre bocsátotta régi és impresszionista képeinek legjavát, hogy újabb vásárlásaival más karaktert adhasson a gyűjteménynek, addig a középkori falikárpitok, szőnyegek, miseruhák, bútorok, limoges-i zománctárgyak, szobrok és ötvöstárgyak száma és jelentősége az évek alatt egyre gyarapodott. A tárgyakhoz való ragaszkodására jellemző, hogy 1928-ban, amikor súlyos anyagi gondjai miatt meg kellett válnia gyűjteménye jelentős részétől, iparművészeti darabjainak csak viszonylag kis hányadát bocsátotta árverésre: méltán híres és értékes brüsszeli falikárpitjai közül mindössze két darabot, bár a Királyi ítélethozatalt ábrázoló, a 15. század végéről származó kárpit így is érzékeny veszteséget jelentett számára.

Az iparművészeti tárgyegyüttes Nemes konzervatív ízléséről árulkodik. A Iparművészeti Múzeum és a gyűjtő kollekciója között fennálló számos párhuzamosság, hasonlóság bizonyítja, a közgyűjtemény útmutatása meghatározó volt számára, ám érdekes módon csak a régi művészet területén. A festményvásárlások során tanúsított merész, felfedező jellegű választások e tárgycsoport esetében annak ellenére hiányoznak, hogy az 1910-es években már szép számmal voltak jelentős vásárlói és gyűjtői a kortárs iparművészet termékeinek, maga a múzeum is elöl járt ebben. Nemes valószínűleg biztonságosabbnak ítélte a hivatalos mintához való igazodást, mint az önálló kezdeményezésen alapuló szerzeményeket, így kortárs alkotást nem is találunk gyűjteményében. Ahogy az Iparművészeti Múzeum textilgyűjteményének gerincét a 15–16. századi itáliai miseruhák és bársonyszövetek alkották, [4] úgy Nemes textiljei között is az itáliai kazulák, hímzett miseruhák száma volt a legjelentősebb, kvalitásos darabokkal való gyarapításukra pedig minden adódó lehetőséget megragadott. Kortárs beszámolók szerint miseruha-kollekciója vetekedett a Vatikánéval is. Nemes egyik első szerzeménye egy középkori miseruha volt, és ez a darab meghatározta későbbi vásárlásait is. Olyannyira, hogy még anyagi ereje fogytán sem tudott ellenállni a gyűjteményrész gyarapításának: 1930-ban a bécsi Albert Figdor világhírű textilkollekciójának aukcióján több darabot is sikerült megszereznie. [5]

Természetesen az 1931-es hagyatéki árverés legnagyobb részét is a textilek tették ki. A csaknem kétszáz tételt számláló egységben találunk Itália különböző részeiről származó, 15–16. századi miseruhákat, dalmatikákat, selyembrokátokat éppúgy, mint 1500 körül németalföldi, német, spanyol vagy francia területen készített terítőket, templomi felszerelési tárgyakat, sőt a 18. századból való kínai selymet és török bársonyt is. A kollekció igazi különlegessége azonban az 59 darabból álló kopt textilegyüttes volt. Ezek gyűjtése nem volt általános a magángyűjtők körében, ellenben az Iparművészeti Múzeum már ekkor nagyobb számú értékes kopt textillel bírt. Az aukción elkelt tárgycsoportok árai jól mutatják a korabeli gyűjtők érdeklődési területeit: míg a muzeális szempontból legértékesebb ritkaságok, a kopt textilek alacsony összeget értek el, a francia falikárpitok sokkal kelendőbbek voltak, egy gyümölcsöt szedő parasztokat ábrázoló kárpit például 11 ezer márkáért került egy velencei kereskedőhöz. Ugyancsak magas áron keltek el az itáliai aranyhímzések és kazulák legszebb példányai, az állatalakos perzsa csomózott szőnyegek, az aubussoni, brüsszeli és a párizsi gobelinműhelyekben készült kárpitok, valamint a 345 darabot számláló mintás szövetgyűjtemény. Az árverésen sok tárgy visszamaradt, ezek között volt például egy ifj. Teniers kartonja után Brüsszelben szőtt nagyméretű falikárpit és több itáliai eredetű kazula is.

A textilek mellett jelen volt a gyűjteményben a középkor gazdag kézműves hagyatékának minden műfaja. Értékes anyagtípust képviseltek a limoges-i 13–15. századi műhelyek zománctárgyai, kötéstáblái és ereklyetartói. Díszes iniciálékat, mitológiai és bibliai jeleneteket örökítenek meg azok a Mátyás király idejéből származó, dúsan díszített pergamenlapok, amelyek a 19. századi műkereskedelem szokásainak megfelelően eredeti közegükből kiemelve, egyenként találtak új gazdára. A legfontosabb itáliai műhelyekben, Firenzében, Sienában vagy éppen francia földön készített könyvillusztrációk festett lapjai Nemes érdeklődésének középpontjában álltak. Az európai könyvdíszítő művészet mellett jelen volt a keleti hagyomány is, ennek szép példája egy 1514-ben, perzsa műhelyben készült lap. A gyűjtemény másik fontos pillére az ötvösség volt: tekintélyes mennyiségű és minőségű, többségében délnémet és erdélyi mesterek által készített míves kidolgozású gótikus pohár, serleg, ékszer tartozott ebbe a csoportba. Nagy számban voltak Nemesnek kerámiatárgyai is, az itáliai majolikaműhelyek termékei mellett keleti, főként perzsa és török fajanszok, mázas cserepek, valamint a 18. századtól egyre népszerűbb meisseni porcelángyár figurái.

A lakásdíszítő szerepük miatt az iparművészeti tárgyak közé sorolt nagyméretű szobrok, a bajorországi és cseh területről származó gótikus festett fa Madonnák, szentek csoportjai, az itáliai terrakották, a 13–14. századi francia kőszobrok szintén jelentős részt tettek ki, közülük számos értékes példány került a Dresdner Bank trezorjából német múzeumok tulajdonába. Nemes a korabeli gyűjtői szokásoknak megfelelően nagyobb kollekciót birtokolt 15–16. századi itáliai kisbronzokból is, Andrea Briosco, Giovanni da Bologna és Pietro Antonio Filiberti állatfigurái, mitológiai alakjai képviselték a műfajt. Használati és díszítő funkciót egyaránt betöltöttek a gyűjteménybe került bútorok, többségükben a 15–19. századi európai bútorművesség remekei: a kiállításon látható manierista négyajtós, gazdag faragású holland szekrény minden bizonnyal az egyik dísze volt a kollekciónak. Jelentős számú itáliai reneszánsz berendezési tárgyat is vásárolt, a 18. századi francia ipart pedig számos jó minőségű, XV. és XVI. Lajos korabeli darab reprezentálta. Az augsburgi Christian Then által készített dióborítású, kecsesen ívelt vonalú pianínó mechanikai szerkezete miatt is figyelemre méltó, hiszen a kisméretű, függőleges húrozású zongorák építését ez a műhely kezdte el az 1830–40-es években.

Nemes Marcell halálát követően derült ki, hogy tetemes adósság terheli a vagyonát, így a hagyatékát Münchenben (1931, 1933) és Berlinben (1934) vitték árverésre. Az első, 1931-es aukció a művészettörténészek, a múzeumi szakma és a műgyűjtők nagyszabású összejövetele volt. Részt vettek rajta a legjelentősebb amerikai és európai múzeumok igazgatói, a műkereskedelmi piacot uraló New York-i Duveen-ház, az ugyancsak nagy hírű párizsi Kleinberger-féle cég és a londoni Knoedler-ház, valamint számos berlini és müncheni galéria megbízottjai. Az aukcióra bocsátott anyag rendkívüli gazdagsága és minősége méltán gyűjtötte egybe a művészeti életet világszerte meghatározó szakembereket, hogy ízlésük, irányultságuk és anyagi lehetőségeik szerint válogassanak ebben a hatalmas és nagyszerű kincstárban. A hagyatéki árveréseken végleg széthulló kollekció megmaradt darabjai ma a világ számos magán- és közgyűjteményében emlékeztetnek egykori, legendás hírű tulajdonosukra, Nemes Marcellra.

 

[1] A kölcsönzött tárgyakért és a szakmai segítségért ezúton is szeretnék köszönetet mondani Csörge Erzsébetnek és Csabának, valamint Koncz Erikának, aki nélkül ez a szerencsés találkozás nem történt volna meg. [2] Lásd bővebben a kiállítás alkalmából megjelent El Grecótól Rippl-Rónaiig. Nemes Marcell, a mecénás és műgyűjtő (Szépművészeti Múzeum, Budapest, 2011) című tanulmánykötetet. [3] A Dresdner Banknál letétben maradt tárgyak listáit Németh István bocsátotta nagylelkűen a rendelkezésemre, akinek ezért hálával tartozom. [4] Csermelyi Sándor: Az Iparművészeti Múzeum textil- és keramikai gyűjteménye. Magyar Iparművészet 18. évf. (1915) 5. sz. 221–237. o. [5] Otto von Falke: Zur Auktion der Sammlung M. v Nemes, Die Plastik und das Kunstgewerbe. Pantheon April 1931. 146–152. o.