„Idekerül a piktor hozzám, a nyarat nálam tölti. Mert szereti Magyarországot zenéjében, s abban, amit pusztáiról, s annak édes dalairól hallott.”1 Egy angol festőről – ezzel a címmel írt cikket 1890-ben a Wohl Janka által szerkesztett Magyar Bazárba festő barátjáról Justh Zsigmond író annak közelgő látogatása alkalmából. A Békés megyei Justh-birtokon nyaranta ott volt a korabeli párizsi és pesti nagyságok egész sora: hercegek és nagykövetek, a díva Sarah Bernhardt, Pierre de Coubertin báró, az ifjabb Dumas, Melchior de Polignac, de Jászai Mari, Munkácsy Mihály, Stróbl Alajos és Zala György, báró Mednyánszky László, Feszty Árpád, Jókai Mór és Justh költő pártfogoltja, Czóbel Minka is. „Magánál egész Parnasszus fog összejönni! […] Mulasson jól!” – üzente Justhnak Wohl ez alkalomból.2 Justh byzantini és indiai szobája, keleti hangulatot árasztó bútorai, távoli utazásairól hazahozott egzotikus tárgyai, no és autográf gyűjteménye, dedikált képei és könyvei unikális élményt nyújtottak a meghívottaknak, a kastélyt övező mediterrán parkban működő, antikizáló architektúrájú parasztszínházáról nem is beszélve.

Rupert C. W. Bunny: Justh Zsigmond, 1888. (Petőfi Irodalmi Múzeum)

¶ Amikor 2012-ben a Szépművészeti Múzeum raktárában kezembe került Rupert Bunny 1894 körül festett Nők a tengerparton című festménye, azonnal hozzáláttam az ausztrál festő magyar kapcsolatrendszerének feltérképezéséhez. Leginkább a földrajzi távolság nyűgözött le: hogy kerülhetett egy Melbourne külvárosában született fiatalember a 19. század végén a magyar Alföld egy távoli kastélyába? A kulcsot Justh Zsigmond 1888-ban íródott párizsi naplója rejtette, mely talán a legreálisabb keresztmetszetét adja az 1880-as évek párizsi társasági életének, társadalmi, irodalmi és művészeti problémáinak.3 Az elegáns arisztokrata Justh, szalonember és irodalmi dendi,4 fiatal életkora ellenére a párizsi szalonok népszerű figurája volt. Kiel, Zürich és Párizs egyetemei, no és a fiatalon szerzett tüdőbajának „köszönhető” számtalan utazás széles látókörűvé tette, nem volt nehéz meglátnia a hazai arisztokrácia elmaradottságát a legfrissebb európai szellemi áramlatok sodrásában. Innentől célja a hazai társasélet fellendítése volt, párizsi mintára. Naplójával nagy szolgálatot tett az utókornak: a századvég Párizsának millió, intelligensen lejegyzett vibráló impressziója, vagyis kiváló forrásanyaga sűrűsödik össze azon több mint száz angol levélpapíron, amelyet ma az Országos Széchényi Könyvtár őriz. A naplót Halász Gábor egyenesen Justh legsikerültebb írásának tartotta.5 Lapjain eleven film pereg kiállításokról, szalonlátogatásokról, csendes estékről, nagy találkozásokról. Justh tömören, de kifinomultan fogalmaz, szikár elemzést ad a szituációkról, a hangulatokat mindenkor érzékletesen, finom iróniával fűszerezve adja vissza. Feljegyzései, intenzív levelezése a lapokban egy időben megjelenő cikkekkel ma egyedülállóan dokumentálják a később ünnepelt festővé váló Rupert Bunny pályájának kezdeteit. „Este 7-10-ig két fiatal angol festő volt nálam: Mr. C. R. W. Bunny (Austráliából) és Alastair G. F. Cary Elwes. […] Mr. Bunny: hat láb magas. Szőke göndör haj, szőke hegyes szakáll és bajusz (francia módon nyírva). […] Főleg Bunny beszél. Mind a kettő a preraphaelistikus aera hatása alatt. […] Mind a ketten Laurens tanítványai. Bunny a rokonszenvesebb.”6

¶ Amikor négy évvel korábban, 1884-ben a 21 éves Rupert Charles Wulsten Bunny Londonba érkezett, egyike volt azon Ausztráliából elvándorló fiataloknak, akik Európában, a progresszív művészeti mozgalmak közelében kívántak művészetileg kiteljesedni. Az ausztrál festészet történetében azóta Exodusként idézik az ekkortájt kezdődő mintegy három évtizedet.7 E fiatalok többsége néhány év múlva visszatért hazájába, hogy ott kamatoztassa Európában szerzett tudását. Ilyen volt például az ausztrál művészet atyjaként tisztelt Tom Roberts (1856–1931) is, aki Európából hazatérve lelkesen hintette az igét a bitumentől megszabadított színekről és a plein air festészetről.8 Bunny ezzel szemben sikerrel vetette meg a lábát a századfordulós London–Párizs-tengelyen, s húsz évvel később már a legsikeresebb külföldön élő ausztrál művészként tartották számon.9 A művészeti lexikonok szerkesztői sokáig zavarban voltak személyével kapcsolatban: ausztrálként nem szerepeltették a brit festők között, ahhoz pedig „túl angol” volt, hogy a franciák között listázzák. És mivel évtizedekre eltűnt hazájából, eleinte az ausztrál festészet fejlődését átfogó művekből is hiányzik a neve, hiszen művészete az angol–francia, nem pedig az ausztrál fejlődési vonalakkal volt rokonítható.10 De idézhetném Lázár Bélát is: „Aztán ott volt egy amerikai festő […], Bunny, aki ezidétt dekoratív hatásokat keresett, s Puvis de Chavannes szellemében, finom összhangokba fogott mesealakokat imaginált.”11

¶ Kezdetben a preraffaeliták hatása alatt álló Calderon tanítványaként készült a Royal Academyre. 1886-ban költözött át a modern szellemi élet fővárosába, Párizsba, ahol hamarosan a legendás művészutcán, a Rue Notre Dame des Champs-on bérelt műtermet. Justh 1888 januárjában már sokadszor érkezett a francia fővárosba, ahol szalonról szalonra járva villásreggeliken, teadélutánokon vett részt, kiállításokra, kávéházakba járt, soirée-kon tárgyalta meg az irodalmi, művészeti, politikai (és magánéleti) aktualitásokat. Így ismerkedett meg Bunnyval és annak skót barátjával, Cary-Elwesszel is. A szimpátia oly mértékű volt köztük, hogy ettől kezdve a három fiatal elválaszthatatlanná vált, s a két „angol piktor” műterme valósággal Justh második otthonává lett. Távollétében párizsi levelezési címeként is Bunny műtermét jelölte meg. Egyszer Bunny „hallucináló” zongorajátékát és Elwes hegedűkíséretét hallgatta, amikor a fényviszonyok már nem tették lehetővé a festést: „Az atelier vonalai elmosódnak, a pianinón két pislogó gyertya alig világítja meg a játszókat, a háttér egészen ködbe merül, s minden szürkés színt ölt fel. Csak pár kép emelkedik ki a ködből.”12 „Oly jól esik, itt, Párizsban a hallgatás.” „[A hallgatás] a férfinak – a legnagyobb rokonszenv nyilvánulata. Csak rokonlelket talál az ember elég jónak arra, hogy társaságában hallgasson.”13 Lámpagyújtás helyett a fiatalok ekként tobzódtak a szobát uraló misztikus, szürke ködben. Ahogy Bunny ekkortájt készült festményein, úgy Justh írói képeiben is felismerhető a szimbolizmus párizsi diadala, álomszerű hangulatelemeinek térhódítása. Egy ilyen alkalommal Bunny festeni kezdte az éppen naplóját író elegáns jóbarátot. „Nem csak bámulatosan hasonló, nem csak él, de egész egyéniségemet bele tudta egy mozdulatba (amint e jegyzetemet írom) tenni, visszaadott színeimmel, vonalaimmal együtt.”14 Bunny a képet Justhnak ajándékozta (ma a Petőfi Irodalmi Múzeum őrzi), aki ősszel be is adta a Műcsarnok tárlatára. Bunny tehát ezzel a festményével mutatkozott be a magyar közönség előtt. Justh egyúttal megígérte, ha egy nap megjelenik naplója, a képből készült metszet lesz a borítóján.15 Halász Gábor 1941-ben igyekezett valamelyest hű maradni eme ígérethez: az első kiadás belső borítójára Bunny Justh-portréjának színes reprodukciója került. Justh barátai, köztük Némethy Emmi írónő és Edmond Haracourt író is dicsérték a képet, „amelyben az angol iskola mysticitása a kezelés módjában a színekben, a francia realismus pedig a hűség és jellemzetességben egyesülnek. Bunny büszke lehet rá – de – én is.”16
Hogy barátságuk mennyire elmélyülhetett, azt mindennapossá váló párizsi bolyongásaik is bizonyítják. Sarah Bernhardt-t látogatják (és imádják), aki Justh ajánlására egy festményét meg is vásárolja, mert magát véli látni rajta.17
Egy alkalommal az akvarellisták kiállításán a körülöttük áramló tömegben egy kanapén ücsörögve, mintegy mozdulatlan pontként élvezik az őket érő benyomásokat. Egy Holbeinről megjelent díszmunkát lapoznak át együtt. Eső után a Latin Negyedben kóborolva a vizes tükröződések keltette színhangulatokat vizsgálják. Munkácsy Mihály szalonjában időznek. Magyar bálba igyekeznek, cigányozni járnak. Egy álarcosbálban „Bunny fehér áttetsző indiai fátyolszövetből földig érő inget, bronz aureolos fátylat visel, kezében 6 láb hosszú primitív trombitával”. Egy másik alkalommal Elwes a „bűntárs”, aki régi japán jelmezben, álarccal a fején, Justh mint „martyr primitif”, arab burnuszban, […] kezében hosszú szárú nárcisz, amelyet „à la Puvis de Chavannes mozdulattal” tart.18 A párizsi napló utolsó, érzelmes bejegyzése is a piktorokhoz kötődik: „Hallgatunk ők is, én is. Végre a csendet Bunny töri meg, kérve ne feledjem, hogy bármikor Londonba jövök, lakjam náluk, lesz egy hely, az én helyem, atelier-jökben számomra. Kezet fogok velük, mit mondjak reá? Aztán a jegyváltás, a váróterem banalitása, […] a két fiú egyszerre nyújtja a kezét, én összeteszem ezt a két megbízható, áldott jobbot.”19

Rupert C. W. Bunny: Nők a tengerparton, 1894 k. (Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest)

¶ Bunny Justh vendégeként már a következő évben eljött Budapestre és Szentetornyára, ahol szép napokat éltek meg együtt a vidék gányó (dohánykertész – a Szerk.) parasztjai között. 1890-ben megfordultak Tátrafüreden is. Az élet sajnos nem adott sok időt nekik: Justh tragikusan korán bekövetkezett 1894-es halála Bunnyt még közelebb hozta a magyar kolónia tagjaihoz. 1898-ban borítólapot tervezett az Új Idők számára.20 Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat kiállításain 1888 és 1905 között összesen tizenhat képe szerepelt. Az 1895/96-os téli tárlaton Bunny három vásznából a hatalmas Pastoralét még 1893-ban Bánffy Dezső felesége, Máthé Ilona vásárolta meg Párizsban. Politikus férje mellett a grófné aktív vendége volt a párizsi és pesti szalonoknak, Justhtal jó kapcsolatot ápolt. A kép sokáig a Bánffy család tulajdonában maradt, végül egy londoni magyar gyűjtőtől került egy melbourne-i kereskedőhöz, ma pedig a canberrai National Gallery of Australia büszkesége. Ez az egykor magyar tulajdonban lévő kép lett Bunny egyik legtöbbet reprodukált festménye.

¶ A másik kép ekkor Mme de Malonyayt ábrázolta, vagyis Malonyay Blankát. 1901-ben Malonyay Dezső arcképe és egy a feleségéről és első fiáról készült kettős portré is függött az új Műcsarnok falain. Malonyay 1893-ban érkezett Párizsba, hogy művészettörténetet tanuljon, valamint Munkácsy titkáraként lásson el feladatokat. Justh: „Egy fiatal írótársunk is van, Malonyay Dezső, ki el van eszméinktől ragadtatva, s ebben a zamatban akar leveleket írni a [Pesti] Naplónak.”21 Majd Pekár Gyulának: „Igen rokonszenves, mélyen tehetséges fiú. Ha még Párizsban kapod, keresd fel.”22 Justh szokásához híven segítette megérkezésüket, ajánlóleveleket adott nekik, megalapozta kapcsolatrendszerüket. 1893 novemberében Malonyay arról számol be Justhnak, hogy Bunnyval és Pekárral Munkácsynál reggeliztek, s együtt szemrevételezték az épp készülőben lévő Honfoglalást. A gyógyulás reményében szinte állandóan úton lévő Justhot Malonyay szinte napi szinten informálta az eseményekről. Minden héten találkoztak, Bretagne-ban még együtt is karácsonyoztak. Malonyay egyszer ruhával is kisegítette Bunnyt, egy másik alkalommal pedig Bunnyékhoz vendégségbe menet csészét és kanalat cipeltek a zsebükben, „meg czukrot s egy ananászt az asszonykának”.23 „Bunny […] kedves, jó, hálás. Túlságosan. Mindent nekünk akar adni. Ismered azokat a sziklán sütkérező tengeri alakokat? Meg akarja semmisíteni. Lebeszéltem.” Bunny ekkor Böcklin hatása alatt számtalan, tritonokat és nereidákat ábrázoló képet alkotott. Malonyaynak is egy ilyet ajándékozott ekkor, aki a kétméteres vásznat csak vonakodva fogadta el.24 Malonyay élete végéig maga körül tudta Bunny műveit, ennek bizonyítéka 1917-ben tartott hagyatéki aukciója. Nagyon valószínű, hogy a Nők a tengerparton is az övé volt. A Malonyaynak dedikált Bolond című rajz néhány éve a Nagyházi Galéria aukcióján cserélt gazdát, ma védett műtárgy.25 A többi kép felkutatása még várat magára.

¶ Polignac Malonyayval együtt segédkezett Justh kinti ügyeinek intézésében. Bunny őt és Pekár Gyulát is megörökítette, ahogyan 1897 körül Némethy Emmi is modelljévé vált. A Munkácsy-esteken megismert Zichy Jenő Ázsia-kutató, politikus alakja is fennmaradt az életműben rajzvázlat formájában.26

¶ A Pekár-portré Párizsban készült, és először a kinti szalonon szerepelt: Bunny Malonyay Blankával ment el a kiállításra, csak ezt követően küldte el Pekárnak Pestre a képet27, amely két évvel később, 1898-ban került a Műcsarnok nemzetközi tárlatára. „Pekár a családunkhoz tartozik, édes testvérünk. Mindenüvé kivétel nélkül együtt járunk, együtt dolgozunk és tervelünk” – írja 1894 decemberében Malonyay Czóbel Minkának.28 Minka és az írói-költői babérokat dédelgető Pekár számára Bunny több alkalommal versillusztrációkat is készített különböző lapokba. Pekár 1891-ben ismerkedett meg Justhtal,29 kinek titkokkal teli, átszellemült, misztikus világa óriási hatást gyakorolt rá. Justh elvitte Czóbel Istvánhoz is Nagyőrre, ahol a kastély pincéjében sokat beszélgettek a ház urával és Mednyánszkyval30 az okkultizmus rejtélyeiről. Justh folyamatosan arról győzködte, hogy a misztikus dolgok fejezik ki legjobban az ember egyéniségét. Pekár hamarosan Párizsba indult, Justh „második hazájába”.31

Az 1888-as Párisi Napló idején készült közös fotó: elöl Justh, mögötte jobb oldalt Bunny, hátul Cary-Elwes. (Országos Széchenyi Könyvtár)

¶ Rupert Bunny karrierje lassan beindult: 1894-ben mention honorable kitüntetést kapott Tritonok című képéért, 1903-ban megnyílt első önálló kiállítása.32 1904-ben kinevezték a Salon d’Automne sociétaire-jének, egy évvel később itt mutatkoztak be a fauve-ok. A francia állam ekkor vásárolta meg tőle az első művet, a magyar képet idéző Apres le Baint. Saját műtermet nyitott, ahová még magyar tanítvány is érkezett a fiatal Hindi Szabó Kata személyében, aki később Rodin műhelyében képezte tovább magát.33 Párizsi stílusát összegző főművei ekkor születtek. A magyarországi kép ezek előzményeként fogható fel: itt még csak kibontakozóban volt finom nőalakjainak az a gráciája, amelynek felfokozottabb, idealizáltabb formája a századfordulón abszolút fókuszpontja lett dekoratív festészetének. 1898 körül monotípiákkal is elkezdett kísérletezni. Ekkor tíz darabot küldött a Singer és Wolfner kiadóhoz, megbízva őket azok értékesítésével.34 Kettő került a Szépművészeti Múzeumhoz.35 Húsz évvel később a Georges Petit Galéria száz monotípiájából rendezett kiállítást.36 Ragyogó századvégi festészete, kedvenc témái, a vízparton időző, meleg, élénk színekben megfestett gyönyörű női, finoman omló drapériái, a lágy esti félhomály, a „dolce far niente” ma a Belle Epoque méltó lenyomatai. Öt évtizednyi Franciaország után tért végleg haza Melbourne-be, ahol idős korára egy új, fiatal festőgeneráció példaképévé lett. 1946-ban, egy évvel a halála előtt retrospektív kiállítást nyitottak neki hazájában, először egy még élő művész számára. A hatvanas években aztán David Thomas művészettörténész, akkor még a Newcastle-ben található Art Gallery igazgatója belekezdett Bunny mintegy háromezer tételt számláló életművének feldolgozásába. Első monográfiája 1970-ben látott napvilágot, az utolsó 2017-ben. Justh Zsigmond párizsi naplója 2009-től vált elérhetővé az interneten is az ausztrál kutatók számára sok új, addig ismeretlen adattal szolgálva Bunnyról. Thomas (és kollégáinak) kitartó munkája nagyban hozzájárult Bunny elismertségének növeléséhez. 1988-ban ő lett az első ausztrál festő, akinek egymillió dollár felett kelt el képe.37 2013-ban pedig egy üde nyári kép került kalapács alá Sydney-ben. A Summer Afternoon 2000-ben hagyta csak el Magyarországot, és egykor egy finom magyar arisztokrata alföldi birtokán készült…38

Jegyzetek

[1] Justh Zsigmond: Egy angol festőről. Magyar Bazár, 1890. június 1. 86.

[2] Wohl Janka Justh Zsigmondnak. 40, 41. levél. OSZK, Ktár, Levelestár.

[3] Elek László: Justh Zsigmond. Békés Megyei Tanács, Gyula, 1964. 56.

[4] Justh Zsigmond életét Gálos Magda (1933) és Elek Lász-
ló (1964) után a leg-
átfogóbban Dede Franciska dolgozta fel. In: Dede Franciska: Justh Zsigmond, az irodalmi dendi. Egy XIX. századi irodalmár társasági kapcsolatai és irodalomszervező, művészetpártoló tevékenysége. Doktori disszertáció, ELTE BTK. Budapest, 2005.

[5] Halász Gábor (szerk.): Justh Zsigmond naplója. Athenaeum, Budapest, 1941. Halász Gábor előszava, 17. (Innen: Napló).

[6] Napló 63–64.

[7] Eagle, Mary: The Art of Rupert Bunny in the Australian National Gallery. The Australian National Gallery, Canberra, 1991. Betty Churcher előszavában.

[8] Turnbull, C.–Young, E.–Thomas, D.: Australian Painting. Colonial, Impressionist, Contemporary. The Griffin Press, Adelaide, 1962. 12. (innen: Australian Painting)

[9] Thomas, David: The Art and Life of Rupert Bunny. A Catalogue Raisonné, Vol. 1. Thames and Hudson, 2017. 15. (Innen: Thomas 2017).

[10] Australian Painting 3., 11.

[11] Lázár Béla dr.: Pekár Gyula. Írói arckép. Petőfi Társaság, Budapest, 1939. 52. (Innen: Lázár 1939).

[12] Napló 67–69.

[13] Napló 168–169.

[14] Napló 249.

[15] Napló 249.

[16] Napló 264.

[17] Illusion, Eternal Maya (lappang). Napló 38, 54., Thomas 2017, Vol 2. 2017. O18.

[18] Napló 16–17.

[19] Napló 273.

[20] Lyka Károly: Új köntösben. Az Új Idők mai címlapjáról. Új Idők, 1898. április 10. 333.

[21] Justh Zsigmond Feszty Árpádnénak. Justh Zsigmond levelei, 231. levél. OSZK, MEK.

[22] Justh Zsigmond Pekár Gyulának. Justh Zsigmond levelei, 236. levél. OSZK, MEK.

[23] Malonyay Dezső Justh Zsigmondnak. 20. levél. OSZK, Ktár, Levelestár.

[24] Malonyay Dezső Justh Zsigmondnak. 18. levél. OSZK, Ktár, Levelestár.

[25] Nagyházi Galéria és Aukcióház. 158. aukció, 2009. 232. tétel.

[26] Thomas 2017, Vol. 2. D132a (recto).

[27] Rupert Bunny Pekár Gyulának. 1896. június 28. OSZK, Levelestár.

[28] Malonyay Dezső Czóbel Minkának. 1894. XII. 8., 3. levél. Fond 30/15. OSZK, Kézirattár.

[29] Pekár Gyula: Emberi documentumok, kézirat, 36. OSZK, Quart. Hung. 2811.

[30] Brestyánszky Ilona (szerk.): Mednyánszky László naplója (szemelvények). In: (Vajer Lajos szerk.): A művészettörténet forrásai. Képzőművészeti Alap, Budapest, 1960. 186.

[31] Lázár 1939, 31–32.

[32] Thomas, David: Rupert Bunny 1864–1947. Lansdowne Australian Art Library, Lansdowne Press, Melbourne, 1970. 46.

[33] Az információért köszönet Várkonyi Enikőnek!

[34] A Singer és Wolfner adta ki többek között az Új Időket, a Művészetet, a Magyar Bazárt és Justh könyveit is.

[35] Információ A tenger mellett és Tavasz című monotípiák kartonján a Szépművészeti Múzeumban.

[36] Thomas 2017, Vol. 2. 108.

[37] Thomas 2017. Vol. 1. 7.

[38] Summer Afternoon 1890/91, olajfestmény. Deutscher and Hackett, 2013. augusztus 28. 17. tétel.