EGYBEN VAGY KÜLÖN?
A VIDÉKI MÚZEUMOK IPARMŰVÉSZETI GYŰJTEMÉNYEI
MúzeumCafé 62.
A vidéki múzeumok iparművészeti gyűjteményeiről írni szándékozó szerző, mielőtt a konkrét témához érne, számos múzeumi alapproblémával szembesül: a gyűjtés módja, a műfajok gazdagsága és magának a múzeumnak a története, a történetiség és kortárs fogalmának tisztázása – ez csak néhány példa a kutatásra és megoldásra váró fogalmak közül.
¶ Az iparművészet elnevezés helyett a 19. század közepén, második felében a magyar nyelvben a műipar kifejezést alkalmazták. Az 1851-ben megrendezett londoni világkiállítás alkalmával fogalmazódott meg, hogy fontos lenne a műipari termékek színvonalának emelése, mivel egyre inkább elterjedtek a kézműipari helyett gyáripari előállítású, alacsony színvonalú, művészi igényesség nélküli tömegtermékek. Megoldásként kiállítások szervezése, majd a műiparnak szentelt múzeumok alapítása tűnt a legalkalmasabbnak. Európában a két legkorábbi és legjelentősebb múzeum az 1857-ben létrehozott londoni South Kensington Museum (ma Victoria and Albert Museum), valamint az 1864-ben alapított bécsi Österreichisches Museum für Kunst und Industrie volt. Magyarországon Rómer Flóris kezdeményezte egy hazai ipaművészeti múzeum létrehozását 1868-ban. 1871-ben bizottság jött létre az Országos Iparegyesület és az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat tagjaiból, és elkészült a tervezet a múzeum alapítására. Jóllehet a gyűjtemény gyarapodott, az Iparművészeti Múzeum épülete csak 1896 októberére készült el.
¶ Amint láthattuk, az elnevezés kezdetben eltért a maitól, érdemes megnézni azt is, mit tartunk jelenleg iparművészetnek. Ha lexikonszócikkeket vagy wikipédia-leírást olvasunk, mindegyik meglehetősen szűkszavúan fogalmaz, mind magyarul, mind idegen nyelven. „Használati és dísztárgyak, művészi igényű és technikájú kivitelezéssel” a magyar leírás szerint, angolul már valamivel árnyaltabb a megfogalmazás:
a dizájn és díszítés alkalmazása mindennapi tárgyainkon, hogy tetszetőssé tegyük őket. Felsorolást kapunk az iparművészeti ágakról, valamint említés történik a népművészettel és a képzőművészettel való kapcsolatról. A felsorolás megegyezik az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Tanoda 1880-as évekbeli órarendjének tárgyaival, a „szakosztályokkal”.
¶ A vidéki múzeumok többsége közvetlenül alapításukat követően kezdett el iparművészeti tárgyakat gyűjteni. Mivel ezek a múzeumok a saját régiójukban afféle „kis nemzeti mú-
zeum”-okként jöttek létre és működtek, a gyűjtési elvek és a gyűjtemények szerkezete is a Nemzeti Múzeum 19. századi mintáját követte, azét az időszakét, amely megelőzte a szakmúzeumok kiválását. A legritkább esetben különült el az iparművészeti anyag teljesen önálló gyűjteményként, általában valamely más kollekció részét képezte, és ez sok helyen a múzeumalapítás óta így maradt, azt nem is említve, hogy a kezdetektől a mai napig ritkán kapott az iparművészeti anyag állandó bemutatót vagy akár időszaki tárlatokat ezekben a múzeumokban, néhány speciális kivételtől eltekintve. Számos vidéki múzeum, de elsősorban a mai megyei hatókörű városi múzeumok rendelkeznek iparművészeti kollekcióval.
¶ A szegedi Móra Ferenc Múzeum például önálló egységként kezeli iparművészeti gyűjteményét, amelynek első tárgyát, egy polgárőr százados 1849-es tarsolyát 1883 augusztusában vették leltárba. A múzeum elsősorban a helyi iparosok tárgyait
gyűjtötte – bútorokat, céhládákat és zászlókat, fegyvereket, cégéreket, üvegből készült építészeti elemeket. A gyűjtést tehát főként történeti, helytörténeti szempont vezérelte, a gyarapodás a korai időket követően inkább esetleges volt, mint tervezett.
¶ A váci Tragor Ignác Múzeum névadó alapítója maga vásárolt jelentős tárgyegyütteseket, így például a 18–19. századi órakollekciót, amely jelenleg a történeti gyűjtemény része. Ide kerültek a céhek felszámolását követően azok anyagai is. A 20. század folyamán az ajándékozások eredményeképpen még kevésbé különültek el egymástól a gyűjteményrészek, egészen 1968-ig, amikortól már külön leltározták az egyes gyűjteményi egységek anyagát. Nem meglepő azonban a korábbi egységes kezelés, sokáig problémát jelentett – mint ahogy még ma is nemritkán jelent – az egyes gyűjteménytípusok különválasztása. A váci múzeum történeti gyűjteménye legfontosabb műtárgycsoportjainak felsorolásakor is jól érzékelhető ez: legalább harmaduk megegyezik az iparművészeti ágak enciklopédikus felsorolásával. 2016 óta azonban van iparművészeti gyűjteménye is a múzeumnak, a Pannónia Házzal történt összevonás eredményeképpen. A kerámiaanyag Gádor István (1891–1984) felajánlásának köszönhető, hagyatéka Siklósról került Vácra, és állandó kiállításon is megtekinthető egy válogatás. Az öntöttvasgyűjtemény szintén magánfelajánlásból jött létre, Vác városa 2007-ben Berczelly Attila gyűjtőtől vásárolta meg a több mint négyszáz darabos kollekciót, amelynek állandó kiállítása 2012-ben nyílt meg.
¶ A veszprémi Laczkó Dezső Múzeum esetében a névadó alapító és első igazgató által elindított képzőművészeti kollekció része egy jelentős kortárs üvegművészeti gyűjtemény, amelynek részleges digitális adatbázisa is elkészült. Így az iparművészeti anyag egy része a képzőművészeti gyűjteménybe került, míg másik hányada a történeti gyűjtemény társanyaga lett. Az ipartörténeti anyag mellett a főúri díszruhák, polgári viseletek, lakástextilek a történeti gyűjtemény részei, míg a 18–19. századi csipkék, hímzések, viseleti darabok és kiegészítőik, legyezők, tarsolyok együttesét már iparművészeti gyűjteményként tartják számon, csakúgy mint a Veszprém megyei kerámia- és üveggyárakból származó tárgyakat, órákat, bútorokat. Az anyag egy része 2011 óta látványraktárban lett elhelyezve.
¶ A miskolci Herman Ottó Múzeum első állandó kiállításának két termében mutatkozott be a történeti gyűjtemény, amelynek legjelentősebb részét akkor a nagyteremben kiállított iparművészeti anyag képviselte. Ez a tárgyegyüttes, ahogy a múzeumi szakember megfogalmazta, szinte minden olyan tárgyat is magában foglalt, amelyeket nem tudtak beilleszteni más kollekcióba. A 20. század ötvenes éveiben már a veszélyeztetett egyházi műkincseket is a történeti gyűjteményben helyezték el, amely jelenleg két nagy részre tagolódik: a tárgyi és a dokumentációs gyűjteményre. Az előbbi meglehetősen vegyes képet mutat, ide tartozik az enciklopédikus osztályozás szerint az összes iparművészeti tárgycsoport, mi több, a legújabb kori gyűjtemény néven elkülönített anyag, valamint a (Pulszky Károly eszméinek megfelelően) külön kezelt történeti képgyűjtemény. Ez az állapot ily módon érzékletesen tükrözi az összes létező teoretikai és muzeológiai problémát.
¶ A győri Rómer Flóris Történeti és Művészeti Múzeum a hazai múzeumi gyakorlatban nem szokatlan módon együtt kezeli a képző- és iparművészeti gyűjteményt. Utóbbi főleg barokk és empire bútorokat, rokokó, szecessziós és eklektikus cserépkályhákat, ötvös- és fémmunkákat, textilművészeti tárgyakat. miniatűröket és pipákat, valamint az újabb hagyatékokból a Barkóczy- és Abád-gyűjtemény bútor-, porcelán- és óntárgyait, sőt távol-keleti és óceániai anyagot, továbbá a Cziráky-gyűjtemény ezüstgarnitúráit, a Váczy Péter-gyűjtemény iparművészet-történeti anyagát tartalmazza. A változatos anyag több része szerepel állandó kiállításon, így például a Kreszta-házban Kovács Margit kerámiái, a Fruhmann-házban a cserépkályha-gyűjtemény anyaga, a Magyar Ispita épületében pedig Váczy Péter kollekciója.
¶ A sárvári Nádasdy Múzeum három emeleti szárnyában, illetve tornyában állandó kiállításon bemutatott anyag rendhagyó a vidéki múzeumok között, mivel szorosan kapcsolódik a vár és tulajdonosai történetéhez, és az egykori berendezésből megmaradt kollekció jelentős része ennek következtében iparművészeti anyag – bútorok, ötvöstárgyak, órák, szőnyegek, egyéb berendezési tárgyak, valamint önálló üveggyűjtemény és a bajor kincsnek nevezett Wittelsbach-anyag.
¶ A székesfehérvári Szent István Király Múzeum olyannyira a képzőművészeti gyűjtemény részének tekinti az iparművészeti anyagot, hogy az előbbi nevének feltüntetésekor ki is hagyja e tényt, jóllehet a Marosi Arnold Látványtárban az anyag egy töredéke megtekinthető.
¶ Az egri Dobó István Vármúzeumban nagyrészt a képzőművészeti gyűjteményben található az iparművészeti anyag, bár egy része a történeti gyűjteménybe került. Kerámiák, ónedények, a parádi üvegmanufaktúra termékei, a város patikáinak bútorai és azok felszerelése található a kollekcióban.
¶ A nyíregyházi Jósa András Múzeum önállóan kezeli iparművészeti gyűjteményét, amelynek egy része céhes relikvia, mellette textil-, bútor- és egyéb tárgyi anyag található. Az egykor jeles történeti személyiségek, illetve híres művészek tulajdonában lévő tárgyak viszont akár a történeti gyűjteménybe is tartozhatnának.
¶A debreceni Déri Múzeum állandó kiállításon mutatja be legszebb, legértékesebb iparművészeti tárgyait, egy polgári szalon enteriőrjében.
¶ A salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum a helyi üveggyárnak köszönheti két és fél ezres üveggyűjteményét, amelyet tanulmányi raktárban mutat be. A Salgótarjáni Öblösüveggyár, illetve annak jogelődje, az 1792-ben alapított Salgótarjáni Palackgyár termékei 1960-tól kezdve folyamatosan kerültek a múzeum tulajdonába, mintakönyvekkel és üvegformázó eszközökkel együtt.
¶ A Soproni Múzeum két jelentős épületkiállításán, a Storno-házban és a Fabricius-házban mutat be állandó tárlaton iparművészeti anyagot, és Magyarországon talán egyedülálló módon a múzeumi honlapról letölthető a teljes iparművészeti gyűjteményi adatbázis is.
¶ A felsoroltak mellett vannak múzeumok, amelyekről tudjuk, hogy van, többnyire más gyűjteményekkel együtt kezelt iparművészeti anyaguk, de az sem állandó kiállításon, sem elérhető adatbázisban nem szerepel.
¶ Három intézménytípus speciális területe az iparművészeti gyűjtésnek: az egy-egy iparművészeti ágra szakosodott intézmény, az egy vagy több hagyatékot őrző és bemutató muzeális intézmény, valamint az egyházi gyűjtemények.
¶ Az elsőre példa a jelenleg a Savaria Múzeum képzőművészeti osztályaként működő Szombathelyi Képtár kortárs textilgyűjteménye, amely a maga területén a legnagyobb az országban. A textilbiennálék révén létrejött gyűjtemény egy része
az időről időre változó anyagú állandó kiállításon látható. 1970-ben rendezték meg az első textilbiennálét Szombathelyen, amely 1992 óta a képtár rendezésében valósul meg, 2003-től pedig triennáléként működik. A gyűjtemény ezek révén jelentősen és folyamatosan gyarapodik, és nagyon fontos, hogy a városi művészeti felsőoktatás is összhangban áll
a múzeumi gyűjteménnyel és a múzeumi munkával.
¶ Hasonló helyzetben van a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum, amely mintegy ötszáz darabos kortárs üveggyűjteményt tudhat magáénak, és bár „országos viszonylatban is igazi kurió-
zum”-nak nevezik, nem a múzeum főépületében, hanem a város szélén, egy TIOP-pályázat eredményeképpen, 2011-ben létrehozott látványraktárban látható. A gyűjtemény létrejötte az 1985-ös ajkai Üvegszimpóziumnak köszönhető, amelyet az 1990-es követett, ennek anyagából a minisztériumi támogatásnak köszönhetően lehetett vásárolni. A kollekció, ha nem is nagymértékben, de az NKA pályázati lehetőségeket, illetve minisztériumi támogatást kihasználva, valamint a művészek ajándékozásai révén évi egy-két művel folyamatosan bővül. Speciális példája volt a gyarapodásnak az Ajkai Üveggyár munkatársa, Németh Magda kollekciójának 1998-as adományozása. A múzeum a kezdetektől fogva törekedett arra, hogy az üveggyűjteményben minden jelentős alkotó és minden jelentős tendencia jelen legyen; a fiatal művészek alkotásai éppúgy, mint a jelentős életművel rendelkező művészek fontosabb alkotói korszakainak kiemelkedő munkái.
¶ Ugyancsak a maga területén jelentős kortárs gyűjteménnyel rendelkezik a Janus Pannonius Múzeum (JPM), az 1969-ben elindított siklósi nemzetközi kerámiaszimpóziumoknak köszönhetően. A legkorábbi, 1969-es és 1970-es találkozók anyagából a múzeum tavaly egy nagyobb válogatást mutatott be, de ez is csak töredéke volt a JPM teljes gyűjteményének. Itt némi átfedés is látható az egyik legnagyobb hazai iparművészeti állandó kiállítás, a Zsolnay Múzeum anyaga és a kortárs kerámiagyűjtemény között, hiszen a szimpóziumon részt vettek a Zsolnay-gyár második világháborút követő időszakának legfontosabb tervezői is. A Zsolnay Negyedben látogatható Gyugyi-gyűjteménnyel szemben a JPM Zsolnay Múzeuma alig képes bővíteni gyűjteményét. Az intézményt a pécsi Városi Múzeum Zsolnay-kollekciója alapozta meg, 1907-ben Zsolnay Miklós ajándékaként került a gyűjteménybe. A Zsolnay család 1928-ban múzeumot alapított Zsolnay Vilmos születésének századik évfordulója alkalmából. A már több ezer darabos kollekciót 1948-ban államosították, 1951-től leltározták az anyagot a JPM gyűjteményeként. A ma is működő Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. elsősorban a „múlt kiváló tárgyait reprodukálja”, de, ahogy honlapján megfogalmazza, a közelmúlt és a jelen művészei is készítenek terveket a manufaktúrának. A történeti kiállításban szerepel is válogatás ezekből, de a múzeumi gyarapodás tekintetében nincs különösebb jelentőségük. Pedig vannak érdekes példák a kortárs ötletekre: az Iparművészeti Múzeum zöld és sárga, Zsolnay-mázas, de már törött, a tetőhöz használhatatlan cserepeinek felhasználásához írt ki a múzeum 2011-ben pályázatot, amelynek során olyan ékszereket kellett tervezni, amelyek kifejezik a Zsolnay-örökséghez fűződő viszonyunkat és a hagyomány, emlék, illetve megőrzés 21. századi definícióit adják, a múzeum épületének meghatározó stílusát és motívumkincsét figyelembe véve.
¶ A hagyatékot őrző és bemutató intézmények egyik klasszikusa a verőcei Gorka Géza Kerámiamúzeum a művész és felesége egykori otthonában, ahol lánya, Gorka Lívia és unokája, Gorka-Focht Géza alkotásaiból is láthatunk válogatást.
¶ A harmadik intézménytípus, az egyházi gyűjtemények kétségtelenül kiemelkedően gazdagok iparművészeti anyagban, és ez mindegyikükre kivétel nélkül érvényes. Míg az olyan nagy és jelentős intézmények, amelyek országos gyűjtőkörrel rendelkeznek, mint például a Keresztény Múzeum Esztergomban, a Magyar Zsidó Múzeum vagy a legújabb alapítású Evangélikus Országos Múzeum inkább a hagyományos múzeumi szakági rendszert követi gyűjteményszerkezetében, a vidéki egyházi kincstárak szinte teljes mértékben az iparművészeti tárgyak kollekciói.
¶ Az esztergomi Keresztény Múzeum esetében a gyűjtés a liturgikus tárgyakkal kezdődött, az iparművészet szinte minden ága megtalálható itt: ötvösség (istentiszteleti eszközök, asztali díszek, evőeszközök, órák, öltözékkiegészítők), textilművészet (miseruhák, falikárpitok, keleti szőnyegek, csipkék, népi és úri hímzések), kerámia (kínai porcelán, delfti fajanszok, Euró-
pa valamennyi porcelángyárából kikerült darabok, habán kerámia, üvegtárgyak, díszvázák), az üvegfestészet több évszázadnyi emlékei, elefántcsont-faragások vagy az egyedülálló szelencegyűjtemény, amely a legnagyobb Magyarországon.
¶ A Zsidó Múzeum gyűjteményeinek sajátos felosztása – tárgyak, képek, dokumentumok – révén egyértelmű, hogy az iparművészeti anyag az első csoportba tartozik, s az új állandó kiállítás kiemelten fontos részét képezi. Sajnos az országos múzeum mellett a zsidóság tárgyi iparművészeti emlékei elvétve találhatók csak meg vidéken, többnyire nem is múzeumi gyűjteményekben, hanem egy-egy még működő zsinagóga tárlatán, mint például Nyíregyházán, a Baumhorn Lipót által tervezett lenyűgöző zsinagóga melléképületeiben.
¶ A vidéki múzeumok iparművészeti gyűjteményei nemcsak méretükben és jelentőségükben, de jellegükben is eltérnek egymástól. Eltérnek abban is, hogy vajon képesek-e a gyűjtést folyamatossá tenni. Ha megnézzük a 2016-os év múzeumi statisztikáját, azt láthatjuk, a vidéki múzeumok közül nagyon kevés tudta néhány tárggyal gyarapítani az iparművészeti kollekcióját (Janus Pannonius Múzeum, Szent István Király Múzeum, Soproni Múzeum, Déri Múzeum, Kőszegi Városi Múzeum és – talán meglepetésként – a bajai Éber-emlékház). A gyarapodás inkább az egyházi gyűjteményekre jellemző a statisztika szerint, és még egy múzeumtípusra, amit fentebb külön nem tárgyaltunk, a kastélymúzeumokra. Közülük a Gödöllői Királyi Kastély és a Festetics Kastély Helikon Kastélymúzeuma Keszthelyen gyarapodott fontos tárgyakkal. Nem véletlen, hogy épp ez utóbbiak, hiszen a kastélymúzeumok állandó kiállításai enteriőrökben gazdagok, az egykori főúri életforma bemutatásának pedig nélkülözhetetlen elemei az iparművészet körébe tartozó berendezési és dísztárgyak.
¶ A múzeumi gyarapodások fontos és sajátos jellemzője, hogy kortárs anyag ritkán része a gyűjtemények bővülésének, elsősorban történeti tárgyak kerülnek a muzeális intézményekbe, akár vásárlás, akár ajándékozás révén. Ami egyúttal azt jelenti, hogy ezek a gyűjtemények – kivéve az egy-egy iparművészeti ágra szakosodott vagy hagyatékokat őrző muzeális gyűjtemények esetét – megrekednek a múltban, nem követik és nem is tudják követni a műfaj változásait. Az iparművészeti gyűjtés felvet néhány elméleti kérdést is. Maga a műfaj kezdettől fogva ritkán volt egyértelműen körülhatárolva a múzeumi gyűjteményekben. A legtöbb esetben egy nagyobb, mondhatnánk azt is, jelentősebbnek tartott gyűjteményegység „algyűjteményét” képezte – ilyen volt elsősorban a képzőművészeti, illetve a történeti gyűjtemény. Míg a mintaintézményben, a Magyar Nemzeti Múzeumban a 19. század végére megtörtént a szakmúzeumok kiválása, egy vidéki múzeum esetében ez nem volt lehetséges. Így megmaradtak az alapításkori gyűjtemények, és később sem, mondhatnánk azt is, hogy mindmáig nem változott ez a szerkezet. A képzőművészeti gyűjtemények esetében sem szerencsés, ha az iparművészeti kollekcióval együtt kezelik őket, a történeti gyűjteményeknél azonban még több a probléma. Ugyanazok a kérdések vetődnek fel, mint annak idején a szakmúzeumok kiválásakor: miért éppen ez vagy az a tárgy maradt a Nemzeti Múzeumban, és mi indokolja, hogy egy másik hasonló a szakmúzeumba (jelen esetben az Iparművészeti Múzeumba) kerüljön? Mint ahogy Pulszky Károly a Történelmi Képcsarnok esetében megfogalmazta, a Magyar Nemzeti Múzeum Képtárának történeti jelentőségű képanyaga lesz az új Történelmi Képcsarnok része, az „esztétikai jelentőségű” festmények pedig a Szépművészeti Múzeumba kerülnek. Ki dönti el azonban, hogy egy-egy tárgy, esetében melyiknél fontosabb a történeti jelentősége, és melyiknél tartható az esztétikai érték ennél nagyobbnak. A kettőt Pulszky Ferenc és Károly elválaszthatónak, külön értékelhetőnek gondolta, ám egy műtárgy esetében mind a történeti, mind az esztétikai értéke része a tárgynak, és ez vonatkozik az iparművészeti anyagra is, nem említve azt az esetet, amikor a népi iparművészet emlékeinek körébe sorolnak egy-egy tárgyat, tárgycsoportot.
¶ A múzeumi szakágak érintkezési területei, a határesetek azt jelzik, hogy a hagyományos gyűjteménytípusokban gondolkodva milyen nehézségekbe ütközik a szakember. És ez a probléma már a 21. századi muzeológia sarkalatos kérdéseihez vezet el bennünket: lehet-e még szakterületenként vizsgálni, bemutatni egy tárgyat, vagy egészen más szempontokat kell és lehet alkalmaznunk a feldolgozásukhoz, kiállításukhoz.
¶ Prékopa Ágnes kiváló előadása a múlt század utolsó évének A közgyűjtemények és a tudomány címmel megrendezett konferenciáján hangzott el, és kérdésfeltevései mindmáig érvényesek. Érvényesek nemcsak az Iparművészeti Múzeum vonatkozásában, de a vidéki múzeumok iparművészeti gyűjteményei és általában véve gyűjteményszerkezetük tekintetében is. Ezekre a kérdésekre sürgősen választ kell adnunk, és ezek a válaszok a múzeumok életében jelentős változásokat hozhatnak.