Ezer év kultúrájának lenyomatai Szent Márton hegyén

A pannonhalmi Bencés Főapátság a 21. században

MúzeumCafé 36.

„A szerzetesnek Istenre van ideje!” – olvashatjuk a Pannonhalmi Főapátság egyik kiadványában. És ezzel együtt, vagy pont ebből fakadóan, még mi mindenre! – teszi hozzá a Szent Márton-hegy látogatója, amikor megismerkedik azzal a munkával, gondolkodással, amelynek eredményeként az apátság mind megjelenésében, mind szellemiségében mára igazán progresszív hellyé válhatott. A szerzetesek ma is naponta háromszor gyűlnek össze közös imádságra, de emellett lelkipásztori munkát is végeznek a környék településein, tanítanak, nevelnek, szociális otthont, turisztikai központot tartanak fent. Többféle gyűjteményt őriznek, fesztiválokat, programokat szerveznek, gazdálkodnak, díjazott kortárs épületeket emelnek, és nem mellesleg olyan kiállításokat hoznak létre, amelyek egyike, a Van egy kert – Útikalauz monostori kertekhez elnyerte Az év kiállítása 2012 díjat. A bencés rend folyamatosan pályázik, beruház, és olyan stratégia kidolgozásán fáradozik, amelynek lényege a múlt és a jövő organikus összekapcsolása. „Pannonhalma középkori hely, ahol nem középkori módon gondolkodunk, hanem modernül” – fogalmazott Várszegi Asztrik főapát egy sajtótájékoztatón. Azaz az apátság célja, hogy Szent Márton hegyén ne egy régi struktúrákat fenntartó múzeum, egy múzeumba zárt világ, élő skanzen működjön, hanem a kultusz helye egyúttal a kortárs kultúra produktív helyszíneként is funkcionáljon.

Bár az apátságban múzeum is működik, sőt muzeológiai, múzeumpedagógiai tevékenység is folyik, hiba lenne az ezen a területen elért eredményeket az apátság többi fejlesztésétől elválasztani. Csak egységében értjük meg, mit jelent 2013-ban a Pannonhalmi Főapátság számára a kultusz és a kultúra fogalma, hogyan gondolkodnak itt azokról az átmenetekről, amelyek a szakrális és a profán tereket, a turisztikai és a spirituális szándékkal érkezők igényeit, a műemlékvédelmet és az innovációt, a megőrzést és a bemutatást, a gimnáziumot és a kolostort, az üzleti vállalkozásokat és a hagyományokat kötik össze.

Az átmenet-átmenetiség problematikája ugyanakkor nemcsak a 996-os alapításának évfordulóját ünneplő bencés rend számára jelentett kihívást az ezredfordulón. Fejős Zoltán, a Néprajzi Múzeum volt főigazgatója 2011-ben a Mi a néprajzi muzeológia ma? konferencián Mi történik? Átmenetek, átalakulások címen tartott előadást, amiben Nina Simon múzeumi innovátor és blogger gondolatait hívta segítségül, aki szerint ma a kulturális szektorban két téma körül körvonalazódnak a viták: új működési – vállalati – modelleket keresnek a finanszírozás fenntartásához és a tevékenységek támogatásához, valamint érvényes és vonzó ajánlatokat készítenek az átalakuló közönség számára. A szerző szerint a kultúra és az oktatás terén első sorban nem az intézmények túlélésére kell gondolni. Fontosabb, hogy a múzeum továbbra is számítson, tényező maradjon. Ebben a tekintetben viszont az a kérdés, hogyan válhat az intézmény érzékelhetően hasznossá. A szerző szerint ehhez a következő három témán kell gondolkodni. Először: hogyan lehet a kulturális tudást – tartalmat, kontextust, tapasztalatot – minél szabadabban, nyíltabban és egyenlőbben hozzáférhetővé tenni? Másodszor: intézményeink és programjaink hogyan javíthatják az egyének és a közösségek életminőségét? Harmadszor: hogyan kellene intézményeinket felépíteni, programjainkat finanszírozni, hogy az első és a második pont megvalósuljon?

A három felvetés az egyházakat, a szerzetesrendeket is érinti. Hogyan őrizhetik meg jelentőségüket egy olyan korban, amikor az egyházak támogatottsága világszerte folyamatosan csökken? Megszólíthatók-e a turisták mint az egyház tanításaira fogékony emberek? Az 1996 óta a Világörökség részét képző kolostor kiegészíthető-e kortárs építészeti elemekkel? Mindez hogyan finanszírozható a csökkenő állami támogatások ellenében? Nos, a Pannonhalmi Főapátság az ezredforduló kihívásaira olyan válaszokat adott, amelyek az ugyancsak átmenetekkel, átalakulásokkal küszködő múzeumok számára is érdekesek lehetnek.

  1. Az első kérdés az itteni szerzetesrend esetében még inkább aktuális: hogyan lehet mindazt, amit Pannonhalma jelentett és jelent, a lehető legszélesebb körben közkinccsé tenni? Az itt látható emlékeknek, a gazdag kulturális örökségnek az adja a sajátos szépségét, hogy egy élő szerzetesközösség ma is eredeti rendeltetésüknek megfelelően használja őket. Éppen ezért a monostor épületében mindig vannak olyan helyek, ahová csak a közösség tagjai léphetnek be, és a gimnázium területe sem nyitott a látogatók előtt. Pannonhalma esetében tehát olyan megoldást kellett találni az első kérdésre, amely nem sérti a rend belső életét, mégis kielégíti a mindenre kíváncsi látogatók igényeit. A román stílusú bazilika és az altemplom, a gótikus kerengő, a barokk és klasszicista stílusú épületrészek nemcsak az apátság, hanem az egész magyar, sőt az európai kultúrtörténet részét alkotják. Ugyanez igaz az itt őrzött gyűjteményekre is. A négyszázezer kötetet – köztük tucatnyi kódexet, háromszáz ősnyomtatványt – őrző könyvtár az apátság egyik fő látványossága. A levéltárban őrzik Szent István 1001-es keltezésű kiváltságlevelét és a tihanyi apátság alapítólevelét is. A Főapátsági Múzeum a kisebb gyűjteményeket foglalja magában. Az egyházművészeti, képzőművészeti és éremgyűjtemény 1833-ban jött létre, ma mintegy kétszáz festményt és szobrot számlál. A háromezer lapos metszettár főként 17–18. századi mesterek munkáit őrzi, a numizmatikai gyűjtemény huszonötezer darabos. A kincstár legbecsesebb darabjai, a magyar királyi koronázópalást 1613-ban készült másolata és két 17. századi, zománcos szobrocskákkal díszített ereklyetartó Mária Terézia királynő ajándékaként került Pannonhalmára. A fénykép-, képes levelezőlap- és szentképgyűjtemény az elmúlt években az ország második legnagyobb gyűjteményévé nőtte ki magát: a képeslapok száma meghaladta a félmilliót. Az apátság emellett rendelkezik régészeti gyűjteménnyel, amelynek darabjai Pannonhalma környékének római provincia korabeli kultúráját dokumentálják. Ebben a régiségtárban őrzik az építkezések és műemléki épületkutatások alkalmával előkerült középkori kőfaragványokat és padlótéglákat is. De létezik természettudományi gyűjtemény, ezen belül külön kőzet- és ásványgyűjtemény. Fontos egység a régi természettudományi oktatási segédeszközök gyűjteménye, amelynek értékét neves bencés tudósok – mint Jedlik Ányos – saját készítésű eszközei adják.

Bár egy kolostor önmagában nem kívánná meg a művészeti alkotások és más emlékek gyűjtését, a régi kolostorok mégis, mint az általános emberi kultúra őrzői és továbbadói, szükségszerűen többé-kevésbé múzeumokká, bemutatóhelyekké válnak. Mindig van egy pont, amikor az esztétikai vagy művészeti kuriózum-értéket felváltja a tárgy, a dokumentum tudományos forrásértéke, vagyis a muzealitás, és az „egyházi kincstár” tudatosan kialakított, közönségbarát látogatóhellyé válik. Pannonhalmán is ez az átalakulás ment végbe az elmúlt évek sikeres pályázati tevékenységének köszönhetően.

A gyűjteményekkel való tudatos foglalkozás nem új keletű. Fejlesztésük a szerzetesek 1802 után vállalt új feladataival van összefüggésben, bemutatásuk pedig az 1825-től épített könyvtárhoz kapcsolódik. A korszak könyvtáros-szerzetesei éppúgy foglalkoztak a könyvállomány, mint a történelmi emlékek gyűjtésével, nyilvántartásával. Ez utóbbiak elhelyezésére a könyvtár kisebb termei szolgáltak, amelyeket hamarosan kinőtt az egyre gyarapodó műtárgyállomány, amely az államosítás után is egyben maradhatott. Az 1950-es években megkezdődött az értékes műtárgyak védetté nyilvánítása, az utóbbi években pedig elindult a gyűjtemények rendezése, aminek eredményeként ma már az internetről is elérhető adatbázisban böngészhetünk a Főapátsági Könyvtárban és a Levéltárban a képzőművészeti szempontból érdekes darabok között. Ezt a nyitottságot az elmúlt évek pályázatainak köszönhetően a monostor látogatói is élvezhetik, akik egy tíznyelvű audio guide segítségével egyénileg is megtekinthetik az épületegyüttes erre kijelölt részét. A látogatók számára megnyitott útvonal a gyűjteményeket is érinti, a túra egyik legszebb pontja a könyvtár.

A gyűjtemények láthatóságát azonban leginkább a Pannonhalmi Főapátság kiállítóterében márciustól novemberig látható, évente változó tematikus időszaki kiállítások segítik. „A jelenlegi kiállítási program körülbelül tíz éve működik, de előtte is voltak kiállítások, mint például 2001-ben a Paradisum plantavit. Bencés monostorok a középkori Magyarországon, vagy utána a Hortus Pannoniae. Pannónia kertjei, Monostori szőlő- és gyógynövénykultúra Pannonhalmán – mondja Varga Mátyás szerzetes, a háromfős Kulturális Igazgatóság vezetője. – Témaválasztásban egyrészt kapcsolódunk a pannonhalmi aktualitásokhoz, másrészt törekszünk arra, hogy a gyűjteményeinket megismertessük az ide látogatókkal. Szisztematikusan próbálunk haladni a gyűjteményeken, jelentős például a fotóanyag feldolgozása és bemutatása. Mindig tudatosan törekszünk arra, hogy használjuk azokat a múzeumtechnikai eszközöket, amelyek a fiatalok számára is könnyen megérthetővé teszik a kiállított anyagot. A törekvésünk az, hogy minél több időt töltsenek el a kiállítótérben.” Varga Mátyásék arra is odafigyelnek, kik legyenek azok a kurátorok, akikre rábízzák a sokszor más hazai, esetleg külföldi gyűjtemények tárgyait is bemutató kiállításokat. Olyan, a saját szakterületükön járatos kurátorokat kérnek fel, akikben van egyfajta interdiszciplináris nyitottság, hiszen a kiállítások témája általában határterületeken mozog, például a Barokk idő a tudományfilozófia és a képzőművészet, az Ikontól az installációig a kortárs és a klasszikus művészet, a Van egy kert a kerttörténet, kertépítés, kulturális antropológia és a szerzetesség történetének határán.

Az évente hatvan-hetvenezer ember által megtekintett tárlatok közül kiemelkedik ez utóbbi, amely 2013-ban elnyerte a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület Az év kiállítása díját. A tárlat a szerzetesi kertek évezredes fejlődéstörténetét mutatta be, az európai példáktól a fennmaradt magyar szerzetesi kertekig, és különös aktualitást adott neki a frissen felújított pannonhalmi arborétum és gyógynövénykert. A kiállítás külön fejezetet szánt a kertépítő szerzetesek munkásságának, másrészt újabb kaput nyitott a gyűjtemény felé: a tárlaton láthatóvá váltak Főapátsági Könyvtár botanikai ősnyomtatványai, az Apátsági Gyűjtemény száz kötetből álló, kuriózumnak számító „fakönyv” sorozatának darabjai, amelyeket értékes maggyűjtemény egészített ki.

Ez a sikeres kiállítás már nem látható, de azoknak sem kell csalódniuk, akik most érkeznek az apátságba. Az Imago. Portrék a Pannonhalmi Főapátság gyűjteményeiből című tárlat a rend ritkán látható képzőművészeti gyűjteményéből válogat. A tárlat nemcsak azért fontos, mert több olyan alkotást is megtekinthetünk, amely egyébként a látogatók elől elzárt területen található, hanem mert a főapátsági fotótár Magyarország leggazdagabb egyházi fényképgyűjteménye, amelynek feldolgozása jelenleg is folyik. Ugyanakkor abból a tényből kiindulva, hogy a szerzetesi műgyűjtés szempontjai nem mindig esnek egybe az esztétikai elvekkel, a tárlaton nagyon hangsúlyosak a kulturális antropológia és a művelődéstörténet szempontjai. A kiállításon a közönség előtt megnyílik a rend és az iskola kapuja, feltűnnek az egykori szerzetesek, apátok, támogatók, diákok, méghozzá sokszor úgy, ahogyan ők látták egymást.

A kulturális tudás átadásában nemcsak a hagyományos és a modern kiállítástechnika segít. „Minden időszaki kiállítás úgy épül fel, hogy ezzel párhuzamosan a múzeumpedagógiai programot is megteremtjük, sőt öt éve az apátsági látogatások terén is külön interaktív programot dolgoztunk ki különböző korosztályú gyerekek számára, ami filmnézéssel, makettkészítéssel készíti elő az apátság, az arborétum, a gyógynövénykert, a biomassza fűtőmű, a pincészet felfedezését. A munka színvonalát mutatja, hogy 2011-ben egyik foglalkozásunkat Múzeumpedagógiai Nívódíjban részesítették” – mondja Varga Mátyás. Az ismeretek közlésének ugyanakkor fontos részét képezik a képekkel illusztrált, kétnyelvű katalógusok, amelyekben a téma szakértőitől olvashatunk tanulmányokat, és amelyeket minden kiállításhoz elkészítenek. Sőt, ha már a kiállításokról beszélünk, arról sem feledkezhetünk el, hogy az apátsági kiállítóhelyen kívül a gimnázium Tetőtéri Galériájában is évente négy-öt alkalommal rendezek elsősorban kortárs kiállításokat, illetve évente az Arcus Temporum Fesztiválon helyspecifikus munkák válnak itt láthatóvá.

  1. A hozzáférhetőség, amennyire a szerzetesi élet szabályai engedik, tehát pozitívan változott az elmúlt évtizedekben. De mi a helyzet a második kérdéssel: az intézmények és a programok hogyan javíthatják az egyének és a közösségek életminőségét? Ahogyan Hortobágyi Cirill perjel fogalmaz, minden kor új kihívást jelentett az egyház számára, amire a rend markánsan nyomot hagyó válaszokat adott. A monostor épületei különböző korok kívánalmaira adott feleletek emlékét őrzik, együttesükben mégis a sokféleségben megvalósuló egység fogalmazódik meg.

A tours-i Szent Márton tiszteletére Géza fejedelem által emeltetett monostor alapítását követő első időszakban a szerzetesek nem folytattak lelkipásztori tevékenységet, belső életet éltek, imádkoztak a haza boldogulásáért. Persze gyakorlati feladatuk is bőven akadt: hiteles helyként működtek, gazdálkodtak, sőt harcoltak is; a monostor-erőd falai még a tatároknak is ellenálltak. A Mátyás király által bővített templomépület köré szerveződő rend 1541-ben kiemelt szerepet kapott a bencés monostorok között, főapátsággá vált. A török hódoltság viszont megtörte a fejlődést, az újjáéledés csak 1639-től, a török kiűzése után vált lehetségessé. Ekkor a szerzetesi hely zarándokhellyé is vált. A barokk kor igényeinek megfelelően az 1720-as években jelentős építészeti átalakítások zajlottak. A felvilágosodás időszaka ismét új kihívások elé állította a szerzetesi közösséget: ekkor jelent meg a hasznosság elve. A 18. századtól csak azok a rendek nyertek támogatottságot, amelyek „közhasznú” tevékenységet végeztek, betegápolással vagy tanítással is foglalkoztak. Mivel az a hagyomány, amelyet Szent Benedek Regulája képviselt, nem a közösség munkájára, hanem magára a közösségi életre helyezi a hangsúlyt, II. József 1786-ban beszüntette a magyar bencés kongregáció összes házának működését. Az 1802-ben visszaállított rend megfogalmazta, hogyan akar hozzájárulni a fenntartó közösség életminőségéhez: elsődleges munkaterületül az oktatást vállalta, ami újabb építészeti átalakításokkal járt. A könyvtárat 1825-ben kezdték el építeni, az építkezések pedig a bazilika 1860-as Storno Ferenc-féle restaurálásával folytatódtak. A ma is látható iskolát és kollégiumot 1939-ben kezdték építeni, azzal a céllal, hogy az intézményben nagy hangsúlyt kapjon az olasz nyelv és kultúra oktatása. A Teleki Pál által is támogatott elképzelés nem nőhette ki magát, az apátsági iskolát 1948-ban államosították, majd két év múlva újra a bencés rend gimnáziuma lett. A szerzetesközösség természetesen más funkciókat is ellátott, a II. Vatikáni Zsinatot követő évektől sokat fáradozott liturgiájának megújításán és a zsolozsma magyar szövegeinek és dallamainak elkészítésén. A rendszerváltás óta a pannonhalmi bencés közösség újabb feladatokat vállalt magára, amelyek között a szociális célú tevékenységeket éppúgy megtaláljuk, mint a turisztikaiakat vagy a környezetvédelemmel kapcsolatos projekteket. Ahogy Hortobágyi Cirill megjegyezte: számolnak azzal, hogy nem mindenki hitéleti céllal érkezik Pannonhalmára, de ösztönözni kell a látogatókat az elmélyülésre.

Az apátság régi vágya volt, hogy a zarándokok és az utazók méltó körülmények között időzhessenek Pannonhalmán. A Média Építészeti Díjjal, az AIT Global Award első díjával jutalmazott Szent Jakab Ház és erdei kápolna épületegyüttes hetvenfős konferenciateremmel és ifjúsági szálláshellyel bővítette a lehetőségeket. De nem ez az egyetlen újdonság Szent Márton hegyén. Ahogy a román kori bazilika, a gótikus kerengő vagy a klasszicista könyvtár is mind a maga korának legmagasabb építészeti és technikai színvonalán épültek, úgy az elmúlt évek beruházásai a kortárs építészet markáns reprezentánsai lettek, amelyek azt bizonyítják, hogy az építtető közösség nyitott a jelenre. A 2004-ben átadott Fogadóépület, a Pincészet, a 2010-től működő Látogatóközpont és az Építőipari Nívódíjban részesült Viator Apátsági Étterem és Borbár letisztult formavilága egyrészt a szerzetesi hagyományok puritanizmusához tér vissza, másrészt a látogatók minden felmerülő szükségletének kielégítésére kényelmes és látványos megoldást nyújt. A fejlesztések során ráadásul a környezetvédelmi szempontokat is szem előtt tartották, amire jó példa a környezet- és energiatudatosság szempontjából dicsérő oklevéllel jutalmazott biomassza fűtőmű.

Ugyanakkor nemcsak az apátság vendégei, hanem az itt élők életminőségének javítása is szempont volt a felújítások során. Ez a szándék leginkább a bazilika felújításán érhető tetten, ahol a történelmi teret úgy olvasták újra, hogy az leginkább megfeleljen a jelenkorban itt élő szerzetesek liturgikus feladatainak. Felvállalták, hogy az elmúlt korszakok egymásra rakódott építészeti jegyei némileg kaotikusnak hatnak, akadályozzák a benne rejlő spirituális és téri értékek érvényre jutását. Végül John Pawson építészt kérték fel, hogy tervezze át a szakrális teret úgy, hogy az leginkább megfeleljen annak a sokféle, egymástól eltérő igénynek, amely a mindennapi és az ünnepi használatot jellemzi. A vizuális tisztaság és a funkcionális egység jegyében a gyűjteménybe került például a Storno Ferenc által tervezett szószék vagy a Szent Márton-üvegablak, és a teret használó szerzetesek igényeinek jobban megfelelő elemek kerültek a helyükre.

III. A magas minőségben megvalósuló fejlesztések felvázolása után kézenfekvő a harmadik kérdés: hogyan kellene intézményeinket felépíteni, programjainkat finanszírozni, hogy az első és a második pont megvalósuljon? A Főapátság megújulásának alapja a szerzetesrend működésének egészét átható gazdasági reform és a sikeres pályázati tevékenység, ez utóbbinál pedig az a szempont, hogy olyan fejlesztések jöjjenek létre, amelyek energiatakarékosak, illetve a megvalósulás után jövedelmet termeljenek, ezáltal lehetővé tegyék, hogy a rend magas színvonalon folytathassa kulturális, szociális és oktató munkáját.

A sikeres pályázatok közül kiemelkednek a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság komplex turisztikai fejlesztésre benyújtott pályázatai, de fontosak az oktatási, energetikai és a kertészeti pályázatok is. A rend által előállított termékek köre pedig évről évre bővül, akár más cégekkel való együttműködés árán is. Az évente 300 ezer palack bort előállító pincészet mellett a kertészethez tartozó Gyógynövényház és a Lepárlóépület is termel jövedelmet. A látogató magas minőségű, ökológiai szempontból is értékes gyógynövényteák, likőrök, csokoládék, kozmetikumok közül választhat, és az sem elhanyagolható, hogy az apátsági vállalkozások és intézmények több mint háromszáz embernek adnak munkát. Az egykor hatalmas földbirtokokkal rendelkező apátság azon az úton jár, hogy a jelenkor társadalmi-gazdasági lehetőségeit figyelembe véve megtalálja azokat a formákat, amelyek a szerzetesrend alapvető szabályaival megegyeznek, és megteremtik a sokfunkciós intézmény önálló működését. Nyilvánvaló, hogy mindez egy múzeum számára ebben a formában nem lehetséges, a Pannonhalmi Főapátság rugalmassága, kreativitása, a hagyományok újrafogalmazásakor tanúsított bátorsága, elkötelezettsége a korszerűség és a hasznosság mellett azonban mindenképp példaértékű.