A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ 2009-ben négy hónap alatt több mint ötvenezer négyzetméteren végzett próba- és megelőző feltárást a Hódmezővásárhelyhez tartozó Kingéc nevű határrészben. A régészeti munkálatokra a Hódmezővásárhely-Kingéc I. célkitermelőhely 31,7 hektáros területén, a Hódmezővásárhely 210., 211. és 212. számú lelőhelyeken próbafeltárás, valamint a Hódmezővásárhely 209. számú lelőhelyen próba- és megelőző feltárás keretén belül került sor. A régészeti feltárásokkal párhuzamosan elvégeztük a Hódmezővásárhely 209. számú régészeti lelőhely fémdetektorral történő szisztematikus átvizsgálását is.

A 209. számú lelőhely az egykori Pogány-ér magaspartján, a Tisza árterének keleti szélénél helyezkedik el. A próba- és megelőző feltárás során egy kora neolit (Körös-kultúra) település, egy középső rézkori (bodrogkeresztúri kultúra) település és temető, egy késő rézkori (badeni kultúra) település és egy Árpád-kori település részlete, valamint római kori szarmata és honfoglalás kori szórványemlékek kerültek elő. A Pogány-ér partjához közel egy kora neolit (Körös-kultúra) település objektumai sűrűsödtek, míg a középkori település a vízparttól távolabb helyezkedett el. A karámok és árkok által határolt területen a középkori település földbe mélyített objektumain kívül elszórtan rézkori gödröket és sírokat találtunk, míg az Árpád-kori településen elsősorban árkokat, néhány kisebb, földbe mélyített épületet, kutat és élelemtároló-gödröt tártunk fel.

Napjainkban a régészeti feltárásokon egyre szélesebb körben használnak különböző lelet- és lelőhely-felderítésre alkalmas eszközöket és módszereket (fémdetektoros, földradaros, földmágneses vizsgálatok, légi fényképezés). Egyszerű kezelhetőségük és eredményességük miatt a különböző típusú fémdetektorok használata a legelterjedtebb. Ezek a könnyen hozzáférhető, viszonylag olcsón beszerezhető eszközök ma már a legtöbb múzeumban megtalálhatók. A lelőhelyek fémdetektorral történő szisztematikus átkutatásának szükségessége a nagy felületen végzett régészeti feltárások ásatási technológiájának következménye. A gépi humuszolás miatt nagy mennyiségű adat elvész, ugyanis a humuszban gyakran számos jól datálható tárgy található, amelyek hozzájárulhatnak az adott lelőhely pontosabb kronológiájának meghatározásához. Különösen igaz ez a „fémtárgyakban gazdag” korszakok lelőhelyein.

Az általunk végzett fémdetektoros vizsgálat alapvető célja a Hódmezővásárhely 209. lelő-helyen található Árpád-kori település időrendjének szűkebb időhatárok között történő meghatározása volt, amit a kevésbé kidolgozott kerámia-tipokronológia jelenleg nem tesz lehetővé. A műszeres lelet- és lelőhely-felderítésben Bacskai István volt a segítségünkre, akinek évtizedes tapasztalatával és felkészültségével hatékonyan sikerült elvégezni a kitűzött feladatot.

A kutatószelvények által határolt területen észak–déli irányban haladva, a magaspartra merőlegesen, egy méter széles sávokban végeztük el a műszeres leletfelderítést. A magaspart középső, északkelet-délnyugati irányú, hosszan elterülő, kiemelkedő részét többször végigjártuk északkelet–délnyugati irányban is. Minden egyes régészeti lelet helyét GPS-koordinátákkal rögzítettük, és az előkerült darabokat dokumentáltuk. A leletek helyét később térképre szerkesztettük, azok szóródása, illetve sűrűsödése további elemzési lehetőségeket nyújt majd a feldolgozás folyamatában.

A lelőhely átvizsgálásakor 88 darab, különböző régészeti korszakokból származó fémtárgy került elő. Legnagyobb számban Árpád-kori érmeket találtunk. A műszeres leletfelderítés egyik legfontosabb eredménye egy korábban ismeretlen honfoglalás kori temető azonosítása volt. A külön-külön dokumentált leletek szóródását figyelembe véve a temető a magaspart középső részén lehetett, azon a területen, amelyet a próbafeltárás során lehumuszolt kutatóárkok nem érintettek.

A datáló értékkel bíró Árpád-kori pénzek közül legnagyobb számban III. Béla rézből készült, 1172 és 1196 között kibocsátott, úgynevezett „tálkapénzei” kerültek elő. A húsz darab, jó állapotban lévő tálkapénz mellett III. Béla egyéb rézpénzei is jelentős számban vannak jelen a gyűjtött anyagban (hat darab). A legkorábbi Árpád-kori veret I. Béla 1048 és 1060 között kibocsátott, „BELA DUX” köriratú ezüst dénárja, a legkésőbbi II. András 1205 és 1235 között, az esztergomi királyi pénzverdében készült verete. Emellett egy II. István-dénár és több nehezen azonosítható, rendkívül kopott Árpád-kori veret is előkerült. A későbbi pénzeket egy 1612-ben kibocsátott II. Mátyás ezüst dénár és I. Ferenc 1800-ban vert egykrajcárosa képviseli.

A lelőhely kutatásakor több, a középkori viseletet megelevenítő lelet is előkerült. Feltehetően egy vagy több, a terület szántása közben megbolygatott honfoglalás kori sírból származnak a két- és egytagú csüngős ingnyakveretek, egy bronz fülesgomb, valamint különböző bronz karperectöredékek. Az Árpád-kori viselet szerves részei voltak a csatok. Számos, különböző típusú csat és csattöredék került elő, melyek a 10–13. századra keltezhetők. Az Árpád-kori ékszereket egy ép és egy töredékes fejes gyűrű, egy ezüst kövesgyűrű töredéke, valamint egy bronz mellkereszt töredéke képviseli. Emellett a lelőhelyen számos lapos, kerek, középen átlyukasztott ólomkarikát találtunk, amelyek funkciója bizonytalan. További érdekesség egy emberalakos, ólomfejes gyűrű töredéke, amelynek pontos korszakhoz kötése bizonytalan. A korábbi időszakokat néhány őskori bronztárgy (ár, csüngő, tű) töredéke és egy avar indadíszes kis szíjvég képviseli a leletanyagban.

A vizsgálat közben előkerült középkori fémtárgyak és érmék egy viszonylag hosszú életű település képét tárják elénk. A különböző viseleti tárgyak és ékszerek között szép számmal akadnak a 10. századra keltezhetők. Az Árpád-kori veretek között az 1048 és 1235 közötti időszak vereteit találtuk meg. Ezek alapján a részben feltárt település a honfoglalást követő időszaktól a tatárjárásig lakott volt. A terület elnéptelenedése a 13. század második felében történhetett, a tatárjárás vagy a 13. századi településkoncentráció következményeképpen.

Az elvégzett műszeres lelet- és lelőhely-felderítés közben nemcsak egy korábban ismeretlen lelőhelyet sikerült azonosítanunk, hanem a terület településtörténetét is olyan időhatárok között rögzíthettük, amire önmagában a próbafeltárás és a lelőhely kis részén végzett megelőző feltárás közben előkerült leletanyag nem lett volna alkalmas. A fémdetektoros vizsgálatok jelentőségére világít rá az a tény is, hogy a lelőhelyen végzett, hagyományos módszerekkel zajló régészeti feltárásokon mindösszesen néhány, datálásra nem alkalmas fémtárgy került elő. Ez is jelzi, hogy a régészeti feltárás metódusának részeként alkalmazott műszeres leletfelderítés nagymértékben hozzájárulhat a lelőhelyek pontosabb időrendjének megismeréséhez, és az így nyert értékes információk pótolhatatlan adatokkal szolgálnak egy-egy terület alaposabb megismeréséhez.