FRANCIA MINTA: ÖKOMÚZEUMOK
MúzeumCafé 59-60.
Az „ökomúzeum” fogalmának eredete
¶ Míg a legtöbb európai ország rendelkezik szabadtéri néprajzi múzeummal (a skandináv országok, Nagy-Britannia, Hollandia, Németország, Románia, Magyarország is), amelyek a leggyakrabban egy meghatározott helyen gyűjtik össze és mutatják be az adott nemzet különböző régióinak falusi lakóházait, Franciaországban nem örvend ilyen népszerűségnek az elgondolás, annak ellenére, hogy Georges Henri Rivière-ben, a párizsi Népművészetek és Néphagyományok Nemzeti Múzeumának (Musée national des Arts et Traditions Populaires) alapítójában több skanzen terve is felvetődött. Az 1935 és 2005 közt élt Georges Henri Rivière-t mindazonáltal megihlette az Arthur Azelius által 1891-ben alapított stockholmi Skansen, amelyet 1929-ben látogatott meg.
¶ Rivière 1932 óta fontolgatta „Franciaország vidékeinek szabadtéri múzeumát” létrehozni, amely száz házat foglalt volna magába az összes francia régióból. A kivitelezést eredetileg a Valérien-dombra tervezték, Párizs nyugati külvárosában, amit azóta is a védelmi minisztérium foglal el; majd Párizsba, a Bois de Boulogne-ban található Jardin d’Acclimatation nevű park került szóba. Később a terv az 1937-es Világkiállítás keretében valósult volna meg, de nem lett belőle semmi.
¶ 1966-ban a Regionális Nemzeti Parkok megalapításakor újra előkerült az ötlet, hogy szabadtéri múzeumot is társítsanak hozzá, továbbra is George Henri Rivière ösztönzése mellett. Két szabadtéri múzeumot tanulmányoztak ehhez: az egyik Franciaország délnyugati részén, a Landes de Gascogne-i Regionális Nemzeti Parkhoz kapcsolódó Marquèze múzeumot, amely később a Grande Lande-i ökomúzeum lett (1969), a másik pedig a Bretagne-ban, Franciaország legnyugatibb részén található Armorique-i Regionális Nemzeti Parkhoz tartozó későbbi ouessant-i ökomúzeum. Marquèze-ben Rivière javasolta, hogy a gazdálkodás még meglévő épületeit csatlakoztassák más építményekhez a régióban végzett gyűjtéseknek köszönhetően, és amelyek szellemisége így illeszkedik majd az 1836-os telekkönyvekhez. A projekt végül az összes, a környező településekről származó mezőgazdasági épület felújítására korlátozódott, a landes-i régió teljességét bemutató építményeket nem rekonstruálták. Ouessant szigetén egy házat és annak közvetlen környezetét újították fel legutolsó használati állapotuknak megfelelően, a házon belüli ingóságokkal és a külső terekkel az idő és tér ugyanazt a muzeológiai célt szolgálja. Ez volt az első ilyen kiállítótér Franciaországban, Jean-Pierre Gestin kurátor és etnológus munkája nyomán.
¶ Csupán 1971-ben, a politikai és a kulturális tényezők találkozásával fogalmazódott meg az ökomúzeum elgondolása. A Múzeumok Nemzetközi Tanácsa (ICOM) kilencedik általános konferenciáján, amelynek címe A múzeum a ma és a holnap emberének szolgálatában volt, megerősítette a múzeumok pedagógiai és kulturális szerepét. Az „ökomúzeum” kifejezés Hugues de Varine, az ICOM akkori igazgatója (1962-től), Georges Henri Rivière és Serge Antoine, a Robert Poujade által alapított és vezetett Környezetvédelmi Minisztérium tanácsadója találkozásakor fogalmazódott meg. A kifejezés összeegyeztette a különböző, egymást kiegészítő megközelítéseket, melyek a múzeumokat a helyi területekhez és a természeti örökséghez társítják.
¶ Az ökomúzeumot legjobban összefoglaló meghatározások egyike a következő: „Az ökomúzeum más, mint a többi múzeum… Ez egy szerteágazó, interdiszciplináris múzeum, amely az embert időben és térben helyezi el, saját természeti és kulturális környezetében, arra ösztönözve a népesség egészét, hogy részt vegyen saját fejlődésében több olyan kifejezésmód közvetítésével, amelyek alapvetően valós helyszíneken, épületeken, tárgyakon és dolgokon alapszanak, s amelyek sokatmondóbbak, mint a szavak vagy a képek, amelyek életünket elárasztják” (az ICOM kilencedik konferenciája, Georges Henri Rivière és Hugues de Varine eredeti meghatározásából kiindulva, Párizs, 1971). Ezt követte aztán a Mont Lozère-i ökomúzeum alapítása (Gérard Collin által, 1974 és 1984 között a Cévennes-i Nemzeti Parkban indított terv) és a Camargue-i Múzeum (Jean-Claude Duclos által 1973-tól elindított projekt a Camargue-i Regionális Nemzeti Parkban).
¶ Az ökomúzeum ötlete ezen felül egy, az 1968-as mozgalomból kiinduló áramlatba is illeszkedik, aminek célja a kultúra szélesebb körben való terjesztése, nagyobb számban elérhetővé tétele a helyi lakosság számára. A múzeumok kulturális ajánlatának megújítását a Kulturális Cselekvés Nemzeti Titkársága (Secrétariat national à l’action culturelle, SNAC) is támogatta. A kommunista párt szervezete a szépművészeti múzeumokat célozza, amelyeket az uralkodó osztályok számára fenntartott helyszíneknek tekint, szemben az ökomúzeumokkal, amelyek a népi kultúra értékeit mutatják be, azzal a céllal, hogy a lakosságot, a népet is közreműködésre
bírják.
¶ 1971 és 1974 között egy újfajta intézmény jön létre: a Creusot Montceau-les-Minesban található ökomúzeum Marcel Evrard irányítása alatt. Környezete sem nemzeti park, sem falusi környezet, hanem egy tizenhat településből álló városi közösség ipari tevékenységére épül. Hugues de Varine szerint: „A közösség teljes egésze egy élő múzeumot alkot, melynek közönsége mindvégig belül helyezkedik el. A múzeumnak nem látogatói, hanem lakói vannak.” Varine azokra a tapasztalatokra is utalt, amelyek ugyanebben az időben Latin-Amerikában terjedtek el a Museo integral eszméje által. A Creusot-ban a szellemi örökség alapja az emberek mindennapi tevékenysége. A lakóknak kell megőrizniük mindezt, beleértve saját házaikat is. A lakosság részvétele alapvető, az ötletgazdáknak pedig meg kell teremteniük a lakókkal való eszmecsere körülményeit, amit később egyre nehezebb fenntartani. A Creusot kedvező tapasztalata később számos ökomúzeum megalapításának kedvezett Québec-ben (haute-beauce-i , Fier Monde-i, La Vallée de la Rouge-i ökomúzeumok…).
¶ Az ökomúzeum így a múzeumok pedagógiai szerepének kérdésére adott mintegy újfajta válaszként jelent meg. 1981-ben baloldali kormány vette át a hatalmat Franciaországban (utoljára ez 1936-ban esett meg, a Népfront vezetésével), és a karizmatikus Jack Lang lett a kulturális és kommunikációs miniszter. Egy addig nem látott terv készült a kultúra támogatására, amiben külön fejezet foglalkozott a múzeumok rendkívül fontos szerepével. 1982-ben néhány kurátor, aki a Kulturális Cselekvés Nemzeti Titkárságának gyűlésein kifejezetten aktív volt, megalapította az Új Muzeológia és Szociális Kísérletezés (Muséologie nouvelle et expérimentation sociale, MNES) egyesületet, amely a múzeumok szociális és pedagógiai szerepéért, annak kiterjesztéséért felel. Számos termékeny gondolat született a „kulturális mediáció”, vagyis a múzeumok befogadó és animációs tevékenységének témájában, valamint az időszakos kiállítások fejlesztésének addig nem látott lehetőségeiről. Mindazonáltal a néprajzi múzeumok és az ökomúzeumok továbbra is legitimitásukat keresték a szépművészet világa mellett, és ez nem változott a baloldali kormány ideje alatt sem. Némelyik művészettörténész folyamatosan becsmérlően és elítélően nyilatkozik az általuk banálisnak és sorozatgyártottnak tartott mindennapi tárgyakról, valamint a múzeumok „elburjánzásáról”: jelenleg több mint tízezer múzeum létezik Franciaországban, köztük 1216 a kulturális minisztérium ellenőrzése alatt, „Franciaországi múzeum” védjeggyel.
Az ökomúzeum meghatározásai
¶ George Henri Rivière 1973-ban fogalmazta meg az ökomúzeum első meghatározását, két évvel a fogalom létrejötte után. Fejleszthető definíciót akart, így hármat is ajánlott, köztük a legteljesebbet 1980. január 22-én, amely az alábbi kilenc elvet tartalmazza:
- „Az ökomúzeum olyan eszköz, amelyet a hatalom és a társadalom együtt talál ki, hoz létre és hasznosít. A hatalom szakértőket, infrastruktúrát és forrásokat biztosít a népesség törekvései, tudása és megközelítései alapján.
- Egy tükör is, amelyben ez a társadalom önmagát látja, miközben a gyökereit, a korábbi generációkkal való kapcsolatát keresi. A társadalom tükröt tart vendégeinek, hogy jobban megértesse magát, munkájának, viselkedésének és intimitásának tiszteletén keresztül.
- Az ember és a természet kifejeződése. Az ember természetes környezetében értelmeződik. A természet a maga vadságában is értelmeződik, de azáltal is, ahogy a hagyományos és az ipari társadalom a saját képére formálta.
- Az idő kifejeződése. Az értelmezés előbbre nyúlik az ember megjelenésének idejénél, a történelem előtti és a történelmi időkön át, amelyeket átélt, míg végül a jelennél áll meg. A holnap felé nyit, de nem döntéshozó, hanem tájékoztató és kritikai elemző szerepet játszik.
- A tér kifejeződése. Kiválasztott tereké, ahol meg lehet állni, sétálni lehet.
- Laboratórium, abból a szempontból, hogy a társadalom és környezete történeti és kortárs tanulmányozását segíti elő,
és hozzájárul a szakemberképzéshez ezekben a tudományágakban, a külső kutatószervezetekkel együttműködve. - Megőrzőhely, abban az értelemben, hogy a társadalom természeti és kulturális örökségének fenntartását, értékeinek megmutatását segíti.
- Iskola, abból a szempontból, hogy a társadalmat társítja tanulmányozó és fenntartó munkásságával, ezzel ösztönzi, hogy saját jövőjének problémáit megértse.
- Ez a laboratórium, megőrzőhely és iskola mind közös eszmékből ihletődik. A kultúra annak legtágabb értelmében értendő, és annak magasztosságát és művészeti kifejeződését kívánják bemutatni, a társadalom bármely szegletéből is származzon. A sokszínűség határtalan, olyan sok a változatosság az egyes minták között. Nem zárkóznak be, hanem adnak és kapnak.
(Georges Henri Rivière: A muzeológia Georges Henri Rivière szerint: muzeológiaórák, szövegek és vallomások. Dunod, Párizs 1989, 142.)
¶ E kilenc pontot összefoglalva azt mondhatjuk, hogy az ökomúzeum egy a hatalom (leggyakrabban az adott terület közigazgatása) és a területen található népesség által kidolgozott és felállított eszköz. A társadalom megértését segíti az azt képező csoportokon keresztül egy meghatározott területen belül, legszélesebb elemei által, mint az ökológia, a történelem, a gazdaság, a társadalom és a kultúra, mindezt térben és időben, a történelem előtti időktől napjainkig. Az ökomúzeum mindezekről szól, nem csupán a múlt felé fordul, hanem a jelenben és a jövőben is a terület felvirágoztatásának eszköze. Az ökomúzeum a kulturális örökség minden formáját magában foglalja és ezeket tanulmányozza azzal a céllal, hogy értékeit bemutassa és továbbadja az eljövendő generációknak.
¶ 1980-ban, Az ökomúzeumok szervezésének elvei című művében Georges Henri Rivière elmagyarázza, miben különböznek az ökomúzeumok más múzeumoktól:
– a kiállított dolgok természetében, amik lehetnek ingatlanok (épületek, területek…) vagy javak (állatok, kultúrák…)
– a működési módban, amely három testületen alapul: igazgatási (helyi és területi önkormányzatok), felhasználói (helyi egyesületek) és tudományos testületen.
¶ George Henri Rivière hangsúlyozta, hogy nincs tipikus ökomúzeum, annyira sok variációja létezhet.
Az ökomúzeumok határai
¶ Ezek elsősorban pénzügyi természetűek, hiszen az ökomúzeumok gyakran nagyléptékű és sokszínű javakat jelentenek (földek, ingatlanok, ingóságok), amelyek olykor annyira szerteágazók, hogy a fenntartandó és bemutatandó helyszínek is megsokszorozódnak. Az ökomúzeum „tükör”-szerepe sokszor torzul, és hajlamos önmagába és a történelembe fordulni, főként társadalmi krízishelyzetekben, amikor például nagyobb a munkanélküliség.
¶ Napjainkban a társadalom mozgékonyabb, és a lakosok sokszor nem is odavalósiak, ahol az ökomúzeum elhelyezkedik, így ezt is figyelembe kell vennie, hogy a múzeum egy tartós alap maradhasson, amely ugyanakkor folyamatosan adaptálódik a jelen körülményekhez.
¶ Gyakran jelennek meg véleménykülönbségek az igazgatói testület és a felhasználói testület között. Az ökomúzeum státusa általában az idő előre haladtával az egyesületi szerveződéstől egy helyi önkormányzat (települések közössége, megye, regionális nemzeti park…) által igazgatott szerveződés felé mozdult. A múzeumok világa egyre professzionálisabb lett azzal, hogy a területi közösségi funkciók és a szervezők kiváltságai közti verseny erősödött, annál is inkább, ahogy egyre kevesebb a mozgósítható pénzügyi forrás. A területi szereplők irányítják a kulturális programok szervezését a felhasználók hátrányára. A közönség nem résztvevő, csak néző. Az önkormányzatok, amelyek az ökomúzeumokat finanszírozzák, kulturális eszközt teremtenek belőlük, és a terület turisztikai fejlesztésének szolgálatába állítják azokat – és mind kevésbé használják ezeket a helyi fejlesztésre.
¶ Ennek eredményeképp a felhasználói testület szerepe sokszor nem egyértelmű. Az ökomúzeum alapításakor ellenhatalmi szerepet is betölthetett az azt finanszírozó helyi önkormányzat szavával szemben. Idővel a felhasználói testület nem mindig újult meg, súlya egyre kisebb lett a szervezőbizottsággal szemben, a helyi népesség egyre kevésbé vonódott be a munkába, csupán az adományozók, az információszolgáltatók, idegenvezetők és szervezők, vagy még ritkábban a döntéshozók által.
Egyesületi szervezők
Ökomúzeumok és Társadalmi Múzeumok Szövetsége
(Fédération des écomusées et musées de société, FEMS)
¶ 1989-ben megalakul az Ökomúzeumok Szövetsége, hogy
a nagyközönség előtt is népszerűsítsék az ökomúzeumokat. 1991-ben megnyílik a technikai, ipari, antropológiai, népművészeti és néphagyományokat ápoló múzeumok előtt is, és felveszi az Ökomúzeumok és Társadalmi Múzeumok Szövetsége nevet. Végül 2004-ben a szövetség megnyílik a művészeteket összefogó múzeumok, az értelmező központok és minden más nonprofit értékmegőrző intézmény előtt, amelyeknek az ember és a vidék a tárgyuk, bármi is legyen a státusuk. 2014-ben a szövetség az Európai és Mediterrán Civilizációk Nemzeti Múzeumába, Marseille-be helyezi székhelyét. Értékei továbbra is összhangban vannak az ökomúzeumok értékeivel, de egy aktuálisabb, továbbfejlesztett szókészlettel:
– átadás: a hálózathoz tartozó múzeumok tevékenységének alapja a kulturális örökség átadása a nagyközönség számára, különösen a fiatalokat célozva.
– megvitatás: elősegíteni a kérdezést, és a megértés kulcsait adni a kulturális örökségek és a terület fejlődésének kérdéseiben.
– szociális és szolidáris gazdaság: a turisztikai gazdaság szereplőiként a múzeumok is részt vesznek területük fejlesztésében azzal, hogy tevékenységet és munkát kínálnak a falusi környezetben. Ezenkívül a városi területek változásait kíséri.
– fenntartható fejlődés: a hálózat érzékenyítő munkát végez
a népességgel annak saját környezetében (lakhely, természetes környezet). Társas kapcsolatokat hoz létre a lakosok részvételével.
¶ Napjainkban kilencvennégy ökomúzeum létezik Franciaországban, melyekből öt a tengerentúli területeken található. Az ökomúzeumokban leggazdagabb francia régiók: Normandia (tizenhárom ökomúzeum), Provence-Alpes-Côte d’Azur (tizenkettő) és Bretagne (tíz).
Mezőgazdasági és Vidéki Hagyományok Múzeumainak Szövetsége (Fédération des Musées d’Agriculture et du Patrimoine rural, AFMA)
¶ 1982-ben alapították a Mezőgazdasági és Kulturális Minisztérium és a Francia Mezőgazdasági Múzeumok Egyesületének kettős védnöksége alatt. Célja a vidéki örökség minden oldalának tanulmányozása, megőrzése és bemutatása, legyen az ingóság (régi eszközök, mezőgazdasági gépek), ingatlan (vidéki építészet) vagy táj. A szövetség csatlakozott a Mezőgazdasági Múzeumok Nemzetközi Egyesületéhez (Association internationale des musées d’agriculture). Tág értelemben vett mezőgazdaságról van szó, ahogyan Franciaországban is, beleértve minden szakosított termelést (szőlőtermelés, állattenyésztés, textilnövény-termesztés stb.), erdészetet, vadászatot, édes vízi halászatot korszaktól függetlenül, és mindenfajta intézményt, így az ökomúzeumokat is. Tudatosan nyitott minden a vidéki örökség és a mezőgazdaság története iránt érdeklődő ember számára, egyesíti az egyes vidékek vagy egy-egy gyűjtemény szerelmeseit, földműveseket, múzeumfelelősöket, ökomúzeumokat, gyűjtőket, tanulókat, kutatókat, pedagógusokat, szervezőket, múzeumokat, egyesületeket és szervezeteket. 2006-ban vette fel mai nevét, és lett a Mezőgazdasági és Vidéki Hagyományok Múzeumainak Szövetsége.
Irodalom
Delarge, Alexandre: Des écomusées, retour à la définition et évolution. In: Publics et Musées, No. 17–18., 2000. L’écomusée: rêve ou réalité (sous la direction de André Desvallées) 139–155; doi: 10.3406/pumus.2000.1159. persee.fr/doc/pumus_1164-5385_2000_num_17_1_1159.
Duclos, Jean-Claude: L’écomusée: histoire et actualité. Ronéoté, communication pour les rencontres organisées par l’Universitad Internacional Menéndez y Pelayo et le Museo de Ciencias Naturales de Santa Cruz de tenerife, du 20 au 23 mars 1990, 14.
Gorgus, Nina: Le magicien des vitrines. Editions de la Maison des sciences de l’Homme, Paris 2003, 416.
Le Marec, Joëlle: L’environnement et la participation au musée: différentes expressions culturelles des sciences. Hermès, La Revue 2011/3 (No. 61.), 167–174.
Poulard, Frédéric: Les écomusées. Participation des habitants et prise en compte des publics. Ethnologie française 2007/3 (Vol. 37.), 551–557., doi 10.3917/ethn.073.0551.
Rivière, Georges Henri: La muséologie selon Georges Henri Rivière: cours de muséologie, textes et témoignages. Dunod, Paris 1989, 402.
Ökomúzeumok és Társadalmi Múzeumok Szövetsége (Fédération des écomusées et musées de société): fems.asso.fr/.
Mezőgazdasági és Vidéki Hagyományok Múzeumainak Szövetsége (Fédération des Musées d’Agriculture et du Patrimoine rural): afma.asso.fr/.