Gótika, reneszánsz, török hódoltság, Rákóczi-szabadságharc, ipari forradalom, szocreál – hétszáz év eseményei, amelyek kitörölhetetlen nyomot hagytak a simontornyai vár falain. Mihez kezdhet ezzel az örökséggel egy fiatal múzeumvezető? Lehet-e egyáltalán jövőképe a változó megyei múzeumi szervezet részeként egy hátrányos helyzetű kistérségben működő múzeumnak? Miként tudja összeegyeztetni a mindennapi közművelődési, technikai feladatokat egy olyan régész-történész, aki tudományos ambíciókkal rendelkezik, és akinek a közelmúltban jelent meg számos újdonságot tartalmazó egyháztopográfiai munkája A középkori Tolna megye templomai címmel. K. Németh Andrással, a Wosinsky Mór Megyei Múzeum (WMMM) önálló osztályaként működő Simontornyai Vármúzeum vezetőjével a sokat megélt öregtorony legfelső szintjén beszélgettünk, ahol a kisváros látványa mellett Bazsonyi Arany festőművész képei és az 1975-ben befejezett várrekonstrukció során ide tervezett retro ülőgarnitúra biztosították a szürreális hátteret.

– Az egyetem után a paksi Városi Múzeumban helyezkedtél el régészként. Könyveket, tanulmányokat írtál, ásatásokat vezettél, helytörténeti kutatásokat végeztél szülőhelyeden, Tamásiban, teológiát hallgattál, és a PhD-t is befejezted. 2010 szeptembere óta dolgozol itt, és azóta a Simontornyai Vármúzeumról egyre gyakrabban hallunk. Tavaly a vár 3D-s rekonstrukciója nemcsak a MúzeumCafé hírei közé került be, hanem az októberi National Geographic címoldalára is. Legutóbb Tolna megye középkori templomai kapcsán olvastam veled interjút, nyáron pedig a simontornyai vár napja kapcsán hallottam rólad.

– Mielőtt bármit is kérdeznél, szeretném, ha tisztáznánk valamit. Sokan azt hiszik, hogy múzeumigazgató vagyok, meghatározó jogkörrel. Ez tévedés: a Wosinsky Mór Megyei Múzeum négy osztálya – régészeti, újkortörténeti, gazdasági, Simontornyai Vármúzeum – közül az egyik vezetőjeként dolgozom, munkakörömbe pedig a közművelődéstől a muzeológián át a régészetig bezárólag szinte minden beletartozik. Sőt, ha úgy adódik, a csatornajavítás és a galambtetemek eltávolítása is az én feladatom. Ugyancsak fontos, hogy nem vagyok képzett intézményvezető, ösztönösen dolgozom. Régész vagyok és történész, sosem tanultam muzeológiát, attól eltekintve, hogy ötödévben fél éven keresztül muzeológia címen előadást hallgattam múzeumtörténetről és a vonatkozó törvényekről. Idén viszont felvettek a MOKK Múzeumi vezetői ismeretek címen hirdetett képzésére, amitől sokat várok.

– Mire számítasz?

– Az előadók saját tapasztalataik alapján sok hasznos ismeretet adnak át arról, amit eddig előképzettség nélkül csináltam, különös tekintettel olyan, tőlem távol álló területekre, mint a múzeumi marketing vagy a kommunikáció. Úgy hallom, hogy a részt vevő kollégák között kialakuló szakmai és emberi kapcsolatok a képzés után is elkísérik az embert.

– Hogyan befolyásolják az intézményed életét a megyei múzeumokat érintő változások?

– Eddig csak a kormányrendeletből értesültünk arról, hogy a helyi önkormányzat fenntartása alá kerülnénk (az interjú március végén készült – a szerk.). A megyei múzeumhoz ezer szállal kötődünk, nem tudom, hogy szakmai támogatásuk nélkül hogyan boldogulunk majd.

– Hányan dolgoztok ebben a hatalmas épületben?

– Máté Imréné múzeumpedagógus kolléganőmmel ketten vagyunk szakalkalmazottak, és három technikai munkatársunk van. Két hölgy, akik négy órában teremőrök, négy órában takarítók, és van egy férfi kollégánk, aki hat órában teremőrként és tárlatvezetőként dolgozik. Ez a minimális létszám, amivel még üzemeltetni lehet a múzeumot.

– Ki végzi el akkor az olyan munkákat, amelyek a karbantartással, állagmegőrzéssel, műtárgyvédelemmel, nyilvántartással, esetleg a digitalizálással kapcsolatosak?

– Abból kifolyólag, hogy a vármúzeum nem önálló intézmény, nincs saját gyűjteménye, nem gyűjtünk, nem raktározunk, nem leltározunk. Ha a környéken kisebb régészeti feladat akad, azt természetesen rám bízzák, de a munkaköröm nagyobbik része közművelődés, művelődésszervezés, a napi üzemeltetés és az irodai munka. A vár épülete az államé, ami a falakon belül van a megyei múzeumé, de a várárok már a helyi önkormányzaté. A füvet ők nyírják, de ha belül javításra van szükség, akkor a Szekszárdon dolgozó restaurátorokhoz vagy a helyi iparosokhoz kell fordulnom. Éppen ezért kérdéses, hogyan fogunk működni a megyei múzeum nélkül.

– Az épület 1975-ben befejezett rekonstrukciója – a várhoz hasonlóan – ugyancsak védendő. Egy rövid vártörténeti kiállítástól eltekintve azonban csak képzőművészeti témákkal foglalkoznak a tárlataitok.

– Az elmúlt harmincöt év során nem véletlenül alakult úgy, hogy a várban évente megrendezett három-négy időszaki kiállítás főként képzőművészeti témájú. Amikor idekerültem, azt gondoltam, ezen majd változtatni fogok, a várhoz, a vár kutatásához, a reneszánszhoz, Simontornyához kapcsolódó helytörténeti, régészeti kiállításokat is rendezünk. Tavaly ebből már valami meg is valósult. 2011-ben rendeztük meg először a Vár Napját a múzeumi világnaphoz legközelebbi hétvégén. Kiállítottunk negyven képet Magyarország várairól Müllner János 1910 körül készített fotósorozatából. Mivel nálunk nincs kiállításrendező, Szekszárdról hívjuk azokat a szakembereket, akik összeállítják az installációt. Ők viszont csak akkor tudják a feladatot rövid idő alatt elvégezni, ha képekről van szó.

– Gyakorlati segítséget nem tudnál helyben kérni? A helyi vállalkozók nem segítenek?

– Dehogynem. A nyári táborunk alatt például az egyik panzió átadta a medencéjét a gyerekeknek délutánra, a helyi kábeltévé ellenszolgáltatás nélkül rendszeresen közzéteszi a hirdetéseinket, programjainkat. De ez nemcsak nekem köszönhető, hanem annak, hogy a múzeumpedagógusunk tíz éve Simontornyán él, pedagógusként van már egyfajta helyi elfogadottsága.

– Mennyiben döntesz te a múzeum költségvetéséről?

– A múzeum nem önálló gazdálkodó intézmény, a megyei múzeum költségvetésének függvénye.

– És a régészet? Mikor ástál utoljára?

– Tavaly leletmentettem Tamásiban, előtte 2008-ban Pakson, egy áruház és az Erzsébet Szálló építésekor volt hasonló feladatom. Utána Pakson már nem ástam. Egyedül voltam a feladatra, az ásatás szervezésére, a restaurálásra, a dokumentálásra, a több ezer tárgy beleltározására. Úgy éreztem, hogy azt a színvonalat, amit elvárok magamtól, egyedül nem tudom teljesíteni. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy kiszakadjak a napi régészeti rutinból.

– Mivel jobb egy megyei szervezetben dolgozni, mint egy városi múzeumban?

– Egy megyei múzeumban mások a feltételek, a szakmám gyakorlása közelebb állhat az elvárásokhoz, nem vagyok egyedül, kapok szakmai és technikai segítséget.

– És mi az, amit itt szeretsz, Simontornyán?

– A szakértők szerint a legautentikusabb tér a várban a bejárat mellett található iroda. A palota lovagtermét négy teremből alakították ki a rekonstrukció során, az irodám pedig úgy van, ahogy 1508-ban megépítették. Bemegyek, leülök, a boltozatok összefutnak a fejem felett…

– Hogy álltok a látogatottsággal?

– Tavaly 11 688 látogatónk volt összesen, ebből 1313 rendezvénylátogató és 1591 múzeumpedagógiai programra érkezett gyerek. Az utóbbi csaknem háromezer fő túlnyomó többsége helybeli. Ez a vár Simontornyán van, ebben a gazdasági, földrajzi, társadalmi környezetben kell működnie. Nem lehet célom, hogy az országos múzeumok látogatottságával vetekedjek, az viszont igen, hogy az itt élők sajátjuknak érezzék a múzeumot. Ezért is rendezzük meg minden évben a Simontornyai Vár Napját, a múzeumpedagógus ezért érte el, hogy minden alsó tagozatos egy évben kétszer részt vegyen tematikus foglalkozásaink valamelyikén. Nem jellemző, hogy valaki a szomszéd faluból idejöjjön például egy megnyitóra, viszont elég nagy a turistaforgalmunk. Sokat gondolkozom, hogy az ő élményeik mennyire kapcsolódnak a várhoz, és mennyire a múzeumhoz. Számomra nagy dilemma, hogy ha több kiállítást nyitunk, több programot szervezünk, híresebb alkotók műveit állítjuk ki, tudunk-e a látogatószámon érdemben változtatni?

– Melyik irányba tolta el az arányokat, hogy a Pazirik Informatikai Kft. a 3D grafika eszközeivel és modern térinformatikai alkalmazások segítségével 2011-ben újraalkotta a vár négy fő építési periódusát. Az interneten az alkalmazás bárki számára elérhető, a múzeumban pedig egy plakátkiállításon tárulnak fel az eredmények.

– Balogh András, akinek a cége ingyen elkészítette ezt a több millió forintos fejlesztést, nemrég kérdezte meg, mit adott a 3D-s rekonstrukció a várnak. Be kellett valljam, egyelőre nem tudok egzakt választ adni, csak a személyes tapasztalatokról, gratulációkról tudok beszélni.

– Ők kerestek meg benneteket ezzel a lehetőséggel?

– Igen, de ez egy ősrégi barátság. Balogh András, a cég ügyvezetője régészhallgató volt, mielőtt informatikus lett. A kultúra iránti elkötelezettsége, mecénási hajlamai miatt négy hónapon keresztül öt embert fizetett ezért a projektért. Most megint fejlesztettünk egy honlapot, a Vár Napjára. Online fotógyűjtést tervezünk, amelynek a lényege az, hogy a helyiek és a kirándulók feltölthetik azokat az amatőr fotóikat, amelyen a vár is szerepel. A legjobbakat kinyomtatjuk, és az ünnepségen slideshow-t készítünk belőlük, majd beszámolunk a gyűjtés állásáról, ami amellett, hogy jó játék, dokumentáció is. Szintén Balogh Andrásnak köszönhetem, hogy a Tolna megye középkori templomairól szóló könyvem megjelenhetett. Ő szerzett egy pécsi kiadót, a Publikont. Beadtunk egy NKA-pályázatot, ami nyert, és akkor András azt javasolta, legyen korszerű, tegyünk hozzá egy kis térinformatikát. Így a könyv mellé készült egy multimédiás DVD is, amelyen bőséges fotóanyag, rétegesen megnyitható térképek, táblázatok találhatók.

– Úgy tudom, a könyv a disszertációdon alapul.

– Annak a kibővített változata. A dolgozatomat 2006-ban védtem meg, amit még ötévnyi kutatómunkával egészítettem ki.

– Mikor jelent meg utoljára hasonló munka? Milyen tekintetben újszerű a tiéd?

– A komplex egyházi topográfia viszonylag új keletű dolog. 2000-ben Tari Edit Pest megye, 2005-ben Szatmári Imre Békés megye középkori templomait dolgozta fel. Ami nagy különbség, hogy amíg ők a mai megye területével foglalkoznak, én a középkori megyét vizsgáltam. Ez azt jelentette, hogy nem volt elég a Tolna megyei közgyűjtemények anyagát kutatnom, a mai Somogy és Baranya megye anyagait is át kellett tekintenem. Fontos különbség az is, hogy míg a Magyarország Régészeti Topográfiája sorozatban Békés és Pest megye régészeti lelőhelyeiről már született áttekintés, Tolna megyéről korábban még nem. A rendkívül szétszórt történeti, régészeti forrásokra támaszkodva 322 középkori templomról gyűjtöttem adatokat, és a határban fekvő objektumokat igyekeztem terepbejárásokkal is azonosítani. Talán a legnagyobb értéke a könyvnek, hogy mintegy száz templomot sikerült a terepen (részben újra) azonosítanom.

– Miért fontos, hogy ez a könyv megjelenhetett?

– Állapotfelmérés, helyzetleírás és egyfajta kataszter. 1990 óta primer gazdasági szempont is, hogy tudjunk adatot szolgáltatni a beruházóknak, meg tudjuk mondani, hol van, illetve mibe kerül egy régészeti lelőhely feltárása. A könyvem talán ebben is segítség lehet.

– Mi a következő téma?

– Tamásiban hamarosan könyvem jelenik meg a korábban írt helytörténeti cikkeimből. Elkezdtem számítógépre vinni Horler Miklósnak a simontornyai várról írt kéziratos kandidátusi disszertációját is, hogy a vár kutatásáról ne csak ismeretterjesztő kiadványok álljanak rendelkezésre. Nemrég adtam be Bolyai-ösztöndíjkérelmet A középkori Tolna megye települései címmel, amelynek keretében egy komplex településtörténeti adattárat hoznék létre, immár a templom nélküli falvakkal kiegészítve – ezt akkor is elkezdem – sőt már el is kezdtem –, ha nem nyerek.

Németh András 1976-ban született. 1999-ben a Károli Gáspár Református Egyetemen történelem, 2001-ben az ELTE-n régész szakon végzett; utóbbiból 2006-ban szerzett PhD-fokozatot. 2002 és 2010 között a paksi Városi Múzeum régész-muzeológusa, 2010 szeptembere óta a Simontornyai Vármúzeum vezetője. 1999 és 2008 között több ásatást vezetett Paks, illetve Tamási környékén, és részt vett az M6-os autópálya építéséhez kapcsolódó feltárásokban. Négy kötete jelent meg: „…a régészetbe hébe-hóba belekontárkodom…” Szelle Zsigmond és a paksi „Szelle-muzeum” (2006); „S hamvait a hálás hon veszi hantja alá” 1848/49-es honvédsírok Tolna megyében (2008); Ellenforradalom és vörösterror – Tamási 1919. (2009); A középkori Tolna megye templomai (2011).