Mindenből egyformán adagol Catherine Millet beszélgetőkönyve a tavaly elhunyt francia galériással, Denis Renével: nagylátószöget a második világháború utáni kortárs művészetre, egy galéria működésének kulisszatitkait és egy harcos nőről készült személyiségrajzot. Nem véletlen, hiszen a kérdező, az itthon inkább pikáns, kitárulkozó könyveiről ismert Millet egyike Franciaország legavatottabb műkritikusainak és kurátorainak, a párizsi kortárs művészeti lap, az Art Press alapító-főszerkesztője. Túl azon, hogy önmagában is érdekes az 1945 utáni francia képzőművészeti világ áttekintése, a beszélgetés lényeges eleme René és Vasarely különleges kapcsolata, amely, miközben évtizedekig vállaltan magánéleti síkon is zajlott (erről Millet őszintén kérdez, René pedig őszintén válaszol), mindkettőjük számára inspiratív és gyümölcsöző volt: René Vasarely javaslatára nyitotta meg galériáját, a hosszú életét „szabad agglegényként” élő műkereskedő pedig a reklámgrafikától a képzőművészet felé terelte a magyart, majd nemzetközi hírű, gazdag művészt „menedzselt” belőle. Találgathatunk, mi volt a nehezebb René számára: elfogadni a francia közönség közönyét a galéria által képviselt geometrikus absztrakció iránt, kezelni a művészek közötti folyamatos konfliktusokat, elfogadnia egy népes családban felnőtt embernek, hogy ő maga nem alapít családot, vagy elfogadtatni olyan, ma már népszerű és drága művészeket, mint Mondrian vagy Léger, akiket az ötvenes években sem a múzeumok, sem a gyűjtők nem becsültek különösebben. A döntően nem francia művészeket képviselő galéria vevőkörének nagy részét az észak- és dél-amerikai, skandináviai vagy svájci gyűjtők adták, ami lehetővé tette, hogy New Yorkban, Svájcban, Németországban terjeszkedjen, ám René le sem tagadhatja a francia közvélemény távolságtartása okozta fájdalmát, és bizony a rendkívüli anyagi sikereket olykor nagy bukások, bezárások, kényszerárverések követték. Érdekes egy másik nézőpontból olvasni az itthon hallgatásra kényszerített Kassák 1959 utáni párizsi reneszánszának hátterét – ha valaki erről sokat tud, az René, aki Vasarely javaslatára karolta fel és állította ki, hozva ezzel kissé megkésett nemzetközi dicsőséget a magyar avantgárd apostolának. A Pompidou Központ megnyitása átrajzolja a francia kortárs művészeti színtér térképét, tömegeket terel a mai művészet felé, ám ekkorra René már a műfaj igazi „nagyasszonya”, nemzetközi kiállítások kurátora, és nem utolsósorban a két magyarországi Vasarely Múzeum fontos adományozója. A Passuth Krisztina, Sárkány József és Imre Györgyi írásaival bevezetett kötet egyszerre ünnepli a budapesti Vasarely Múzeum alapításának 25. évfordulóját és azt a két embert, aki nélkül sem a fővárosi, sem a pécsi múzeum nem jöhetett volna létre, hiszen mindkettő alapját René és Vasarely adományai vetették meg.

Barátom, Vasarely.

Catherine Millet beszélgetései Denise Renével

Libri Kiadó, Szépművészeti Múzeum – Vasarely Múzeum, Budapest,

Janus Pannonius Múzeum, Pécs, 2012