A poros múzeumi raktárakról szóló tévhitet el kell oszlatnunk! A raktárak nem temetők: a műtárgyak tárolására, kutatására, megőrzésére vannak – hogy minél többször és minél gazdagabb terítékkel lehessen időről időre a közönség elé tárni az ott tárolt anyagot. A meg nem ismerhető tárgy: „kincs, ami nincs”. A közgyűjtemény azonban közkincs: a múzeumpedagógiának pedig az a célja, hogy demokratizálja a tudást, hogy bennfentessé, beavatottá tegye a látogatót, legyen az kisgyermek, kamasz, fogyatékkal élő vagy akár nyugdíjas.

A három színes, igényes kiállítású, arasznyi kötet, amelyet a látásmódfejlesztésről, az önálló múzeumpedagógiai alkotócsoportról (Pamacs) és honlapról, a folyamatos és intenzív horizonttágításról is elhíresült Paksi Képtár adott ki, talán nem nevezhető a klasszikus értelemben vett sorozatnak, inkább lazán illeszkedő csokornak mondanám, hiszen a három könyvecske célközönsége sem azonos. A tördelés, a nyomdai munka egyenletesen magas színvonalú (bár a könyvek egy alapos olvasószerkesztőt megérdemeltek volna), de a kötetek felépítésükben is alaposan eltérnek egymástól.

A három szerző más-más szempontú munkáját egyaránt megalapozza Bodóczky István bevezetője. A Mire jó a múzeumpedagógia? című írás olyan fontos alapvetéseket tartalmaz, amelyekkel minden pedagógusnak tisztában kellene lennie – éppen azért, mert a hazai iskolai oktatásból egyre inkább kiszorul a művészet magas színvonalú közvetítése, illetve az a látásmód, aminek felidézésére a szerző Somlyó Györgyöt hívja: „Ami élni segít.” Használd a művészetet, a kultúrát – ez a jó múzeumpedagógia üzenete. Mert a múzeumi óra elsősorban nem arra való, hogy minél többet megtudjanak a résztvevők a poloskák utódgondozásáról, a kéregöntésű vasúti kerekek hasznáról vagy a grafikai technikák sokféleségéről. Ez is fontos, de igazán arra van szükség, hogy kíváncsiságuk éber maradjon, helyzetmegoldó képességük, divergens gondolkodásuk fejlődjék, vagyis nyitott felnőttekké váljanak. A 20–21. századi magyar művészet pedig különösen alkalmas ennek a célnak az elérésére. Hemrik és Sinkó füzetei remek példák arra, hogyan lehet a kortárs művészettel úgy szembesíteni a különböző korosztályokat, hogy ne csak művészettörténet-oktatást kapjanak, hanem valódi élményekkel kerüljenek közelebb az igazhoz, Dabi-Farkas Rita munkája pedig hiánypótló: ötletei bizonnyal jól használhatók a gyógypedagógia különböző területein.

A recept a régi: végy egy műalkotást, fűszerezd nyitottsággal, adj hozzá némi merészséget és egy csipetnyi könnyed humort. Ha még hiányzik valami, pótold kreativitással! És semmiképpen ne felejts el evőeszközt adni a vendégeid kezébe!

Sinkó István: Műfajok és irányzatok a Paksi Képtár gyűjteményi köréből

Bodóczky István bevezetőjével. A Paksi Képtár módszertani kiadványa

pedagógusok részére és múzeumpedagógiai foglalkoztató füzet 10–16 éves diákok számára

Hemrik László: Képek párban

A Paksi Képtár múzeumpedagógiai foglalkoztató füzete 7–12 éves gyerekek számára

Dabi-Farkas Rita: Akadálytalan alkotás – a kortárs művészet

felhasználási lehetőségei a megértési nehézséggel élők fejlesztésében

A Paksi Képtár módszertani kiadványa feladatokkal, ötletekkel pedagógusok,

gyógy- és fejlesztőpedagógusok számára

Mindhárom kötet Paksi Képtár, 2014