„KI FIA BOCSA?”

AZ 1945 UTÁNI GYERMEKIRODALOM MAGASSÁGAI ÉS MÉLYSÉGEI

MúzeumCafé 74.

A cím Rákos Klárától származik, aki a munkásmozgalom régi harcosaként került az 1957-ben induló Dörmögő Dömötör főszerkesztői székébe, de más vonalon is meghatározta a korszak ifjúsági irodalmát, hogy mára teljesen feledésbe merüljön a tevékenysége. Egy, az Élet és Irodalomban zajló vitához szólt hozzá 1973-ban, aminek témája a gyermekirodalom állapotának áttekintése volt. Kiindulópontunk 1949, az Ifjúsági és az Úttörő Színház megalapítása, végpontunk az 1973-as ÉS-ankét. Milyen irodalmat szánt a politika a gyerekeknek 1945 után, és hogyan lett ebből mégis a hazai gyermekirodalom (egyik) fénykora, miközben a korszak termésének jelentős része mai szemmel gyakorlatilag értékelhetetlen.

¶ Felesleges itt kifejteni, hogyan zajlott több lépcsőben az egész pályás letámadás a kultúrában, finoman 1945, radikálisan 1948 után. Esetünkben azt érdemes megnézni, mennyire fontosnak tekintették már kisgyermekkortól az új ideológia hirdetését, így minden olyan fórumot, amely a kisebb és nagyobb gyermekek okítását és szórakoztatását volt hivatott biztosítani, azonnal irányítása alá vett a kultúrpolitika, legyen szó színházról, könyv- vagy folyóirat-kiadásról. A legnagyobb problémát az okozta, hogy ehhez hirtelen nem álltak rendelkezésre a szempontoknak megfelelő, kiadható vagy színpadon játszható irodalmi művek: a szemlélet tud ugyan változni ilyen gyorsan, a toll viszont nem követheti. Várható volt, hogy évek telnek el, mire új irodalom születik, elfogadható üzenettel ellátott regények vagy színpadi művek. A kultúrpolitika nagyjából ugyanazokkal a problémákkal szembesült a (gyermek)irodalomban, mint a képzőművészetben, hogy célszerűbb, ha a tapasztalt, a világháború előtt induló és befutott írógenerációból tud maga mellé állítani szerzőket, mint hogy megvárja, amíg az újak megfelelő színvonalon lesznek képesek alkotni. A harmadik út a szovjet művek azonnali adaptálása volt, de hamar kiderült, hogy a pocsék színvonal okán ez a megoldás igen kontraproduktív.

Princev, E.–Hocsinszkij, J.: Csodák országa. Rendezte: Fábri Zoltán, Horvai István. Úttörő Színház, bemutató: 1949. szeptember 24. (plakát) OSZMI

Princev, E.–Hocsinszkij, J.: Csodák országa. Rendezte: Fábri Zoltán, Horvai István. Úttörő Színház, bemutató: 1949. szeptember 24. (plakát)
OSZMI

¶ A gyermekirodalom irányítását a cserkészetet 1946-tól fokoza­tosan kiszorító úttörőmozgalom vezető szervére, a Magyar
Úttörők Szövetségére osztották, e szervezet hozta létre azokat a fórumokat, amelyeken teljes mértékben irányítása alatt tudhatta a legalább óvodás kort elért gyermekek ideológiai nevelését, a szépirodalom segítségül hívásával. A leggyorsabban a színházi intézményrendszer átalakítás során lehetett lépni: az 1949-es államosítások lehetővé tették, hogy a színházak
– ennek ürügyén – koncepciót és vezetőt váltsanak, így bármelyik színházat kijelölhették arra a feladatra, hogy a gyermekeknek szóljon.1 Rögtön lett kettő is: az Ifjúsági Színház
és az Úttörő Színház.

11-02

¶ A moszkvai Komszomol Színház mintájára megszervezett Ifjúsági a Vígszínházból lett, amely ekkor, 1945-től (mivel a körúti épületet bombatalálat érte) az egykori Rádiusz mozi épületében, a Nagymező utcában működött, vezetője Egri István volt, a kijelölt dramaturg Örkény István, a társulatot pedig
a korábban a szintén Egri vezette Pesti Színház társulata adta. Az Úttörő Színház a tervezett, de nem megvalósult Kis Opera helyére került az államosított Művész Színház Paulay Ede utcai otthonába, pontosabban a Művész Színház váltott koncepciót, így a társulat mellett egy évig még Fábri Zoltán korábbi igazgató maradt a vezető. A minta itt is adott, a moszkvai Pionír Színház, feladata pedig a 14 év alatti gyermekek szórakoztatása. Az Ifjúságit és az Úttörőt 1952-ben egyesítették, élére Szendrő Ferencet nevezték ki, aki Both Bélával szemben lett hivatottabb ezt a pozíciót betölteni. 1954 után Petőfi és Jókai nevét viselte a két játszóhely, utóbbi az előbbinek kamaraszínházaként működött.

¶ A legnagyobb problémát a különböző szintű szűrőkön átengedhető darabok hiánya jelentette, és ez a gond nem csak a gyermekszínházakat sújtotta. Az MDP Színházi Szakbizottsága létrehozta az igazgatókból és dramaturgokból álló Dramaturgiai Tanácsot, hogy írásra ösztönözzék a lehetséges szerzőket. Addig is maradtak a fordítások, mint a Rosal–Tazsibajev szerzőpáros Dzsomárt szőnyege című kazah mesejátéka, amelyet Örkény István fordított és Egri István rendezett az 1949. december 21-i bemutatóra az Ifjúsági Színházban. De a Forradalom a barlangvasútban című zenés színjáték vagy Meining Úttörők kincse című NDK-s falusi játék már az Úttörő Színház vezetésének a torkán sem ment le, így azokat be sem mutatták. Az Ifjúságiban rendezett többek között Várkonyi Zoltán, Both Béla, Hont Ferenc, Apáthi Imre. Az Úttörő Színházban a Keletről importált darabokat többnyire Horvai István rendezte Fábrival közösen, de Both Béla itt is feltűnik, Alekszandra Brustein (akinek a Tamás bátya kunyhója-átiratát is játszotta a színház) Pányuska iskolája című darabját pedig nem más, mint Vas István fordította.2 Kortárs magyar szerzők is idővel munkára voltak bírhatók, mégpedig az új ifjúságiszerző-generációból, így az Úttörő Színházban bemutatták Fehér Klára (Becsület, 1950, r.: Fábri Zoltán és Marton Endre), Gergely Márta (Úttörő barátság, 1951, r.: Horváth Jenő) és Gáli József (Erős János, 1951, r.: Horváth Jenő) egy-egy darabját.

Lapok a Kisdobos 1955. márciusi számából

Lapok a Kisdobos 1955. márciusi számából

¶ A szintén államosítás után létrejött Állami Bábszínház gyermek- és felnőttdarabokat egyaránt játszott, de csak a megfelelő tartalommal, itt Mészöly Miklóst alkalmazták fordítóként és dramaturgként (Csukovszkij: A hiú kismackó, 1950, Tarahovszkája: A csuka parancsára, 1950, Preobrazsenszkij: Tavaszi virág, 1950 stb.).3

¶ A színházirányítás, ha a színigazgatók és rendezők szintjén nézzük, mégiscsak a mesterek kezében maradt, a politikai szándék ugyanis kevés ahhoz, hogy a rendszer működőképes maradjon. Valami hasonló történhetett az első komolyabb gyermeklap beindítása körül, amikor az Úttörőszövetség
az 1952-ben induló, óvodáskorúak számára tervezett Kisdobos főszerkesztői székét Zelk Zoltánra bízta.

¶ Zelket nem száműzték a Kisdobos élére, ő a rendszer embere volt. Az ifjúmunkás mozgalomból Kassák mellé csapódó, a Nyugat harmadik nemzedékéhez sorolható Zelk két bélyeget viselt élete végéig, és talán ma is, amennyiben őrzi – egyáltalán – az emlékezet: Sztálinhoz írt, Kossuth-díjat érdemlő verseit (mindenekelőtt A hűség és hála éneke) és a gyermekirodalmat. A szovjet vezető hetvenedik születésnapjára
kiadott kötetekbe gyakorlatilag mindenki írt, ki kényszerből, ki meggyőződésből. Zelk az utóbbiak közé tartozott, hithű kommunista volt, vállalta mindezt teljes mellszélességgel. Gyarmati Fanni 1945. augusztus 26-i naplóbejegyzése pontos kortárs vélemény: „Ebéd után a Zelk házaspár érkezett. (…) Most csupa ragyogás és megelégedettség a két ember. Zelk
a hivatalos baloldali író, és teljesen újságíró-mindenessé nőtte ki magát, holott még panaszkodva járt nálam tavasszal, hogy nem ért ő az ilyesmihez.”4 Lényegében váratlanul jelent meg a gyermekirodalomban, 1930-tól kiadott öt verseskötete után 1946-ban Az állatok iskolája című, Róna Emy által illusztrált kötettel jelentkezett, ezt 1947-ben a Gyermekbánat követte. Nem volt tehát idegen tőle a terület, amikor megtalálták
a Kisdobos főszerkesztői kinevezésével.

11-04

11-05

¶ 1979-ben így mesélt a kezdetekről a Kisdobosok évkönyvében: „…1951-ben, hat évvel a felszabadulás után. Valakinek eszébe jutott, hogy a gyerekeknek újságot kellene szerkeszteni. Engem hívott föl telefonon az Úttörőszövetség egyik vezetője, és megkérdezte: lenne-e kedvem Kisdobos címen lapot szerkeszteni az úttörőgyerekeknek? Én boldogan mondtam azt: igen, mert mindig arra vágytam, hogy újságot csinálhassak, és ne felnőtteknek, hanem gyerekeknek. Mindig elképzeltem, hogy lesz egy újság, ahová gyönyörű meséket tehetek be, gyönyörű verseket, gyönyörű képeket. Olyan képeket, amelyek elmondják azt, ami a mesében, versben van, és olyanokat is, amelyek csak saját magukról beszélnek nektek. Azt mondják el, amit a festő el akart mondani. Nincs közük se meséhez, se vershez. – Később így folytatja: – Nekem olyan nagy volt a szerencsém, hogy munkatársul Nagy Lászlót kaphattam meg, Nagy Lászlót, a költőt. Tudjátok, ki volt ő? A legnagyobb a magyar költők között, aki nemrég, fiatalon halt meg. Ő vette először kézbe a behozott verseket, meséket, ő olvasta először, és ő javasolta: melyiket közöljük és melyiket ne. Aztán volt egy Szegi Pál nevű ember, aki nagyon értett a képzőművészethez, festészethez. Ő válogatta ki a képeket, rajzokat. Nem akárkitől közölt a Kisdobos képeket, festményt! A legnagyobb magyar szobrász, a világ egyik legnagyobb szobrásza Ferenczy Béni volt, sajnos, már ő sem él. Ő sem átallt rajzolni nektek.”5 Neveket is sorol még: Tamási Áron, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, Pilinszky János, Déry Tibor, Nagy László, Tersánszky Józsi Jenő, Szántó Piroska, Reich Károly „és még sokan-sokan, akiknek a nevét lassan már elfelejtem” – mondja Zelk. Kimaradt a felsorolásból, de mindenképpen érdemes megemlíteni még Jékely Zoltánt, Károlyi Amyt, Áprily Lajost és Mészöly Miklóst az állandó szerzők közül.

¶ Az említettek többsége a Nyugat második és harmadik nemzedékéhez tartozott, a szerkesztőként 1953 augusztusában csatlakozó Nagy László kivételével, aki csaknem egy generációval volt fiatalabb a többieknél, grafikusnak indult, csak 1948 után választotta a költészetet, a Kisdobostól való 1957 januári távozása után nem sokkal az Élet és Irodalom képszerkesztője lett 1978-ban bekövetkezett haláláig.

¶ A többiek közül talán Szegi Pálhoz (1902–1958) fűzte a legrégebbi és legszorosabb kapcsolat Zelket. Szegi Illyéssel érettségizett, Kassák köréből a szakadárokkal (Lengyel József, Vas István, Zelk stb.) együtt távozott.6 Illyéssel emigrált Párizsba 1919 után, ahol könyvkötőként dolgoztak, francia avantgárd irodalmat fordítottak7 és küldték többek között az aradi Periszkópnak, Szélpál Árpád folyóiratának. Visszatérését követően Szinyei Merse Pál utcai lakása irodalmi és képzőművészeti szalonként működött, a Pesti Hírlap Vasárnapjának volt a szerkesztője. A világháborúban az ukrán fronton egymáshoz közeli században voltak, Zelk Szegi nevén tudott levelet váltani a feleségével. Szegi 1945 után Balázs Bélával indított folyóiratot (Fényszóró), állandó szerzője volt a Tér és Formának,
a Válasznak, majd 1950-től 1953-as leváltásáig a Szabad Művészet főszerkesztője. Ekkor kapott menedéket Zelktől a Kisdobosnál, és vitte be a hivatalos képzőművészet világán kívül rekedtek közül például Bálint Endre vagy Ország Lili grafikáit, így jutottak honoráriumhoz az Állami Bábszínházban végzett munkájuk mellett.

11-06

¶ Kisdobos szerzői közül többeknek ez volt az egyetlen vagy a kevés lehetőségek egyike, hogy publikáljon, jó ideje nem közölték folyóiratok, nem adták ki kiadók (Weöres, Szabó Lőrinc, Pilinszky), az avantgárd irodalom kiszorítása után a gyermekirodalom maradt az egyetlen kenyérkereset (Palasovszky Ödön, Tamkó Sirató Károly), a szocialista realizmus helyett
az irodalmi illusztráció, ahol volt lehetőség alkotni (Szántó Piroska, Ferenczy Béni). Szántó Piroska és Zelk 1940 óta ismerték egymást, Vas István – megismerkedésük után – elsőként a legjobb barátjának, Zelknek mutatta be a festőt, így nyilván természetes, hogy az Európai Iskola felbomlása után az irodalmi illusztrációban megélhetést kereső és találó művész a Kisdobos állandó rajzolója lett. Az illusztrátoroktól állítólag mindössze annyit kért Zelk, hogy ne legyenek absztraktak.
8 Szerkesztőként két dolgot tartott a szeme előtt (két dolgot biztosan): életeket ment, és a legjobb gyermekirodalom csak a legjobb írók tollából születhet. A megmentésre szoruló Berda József egyszerűen képtelen volt gyermekverseket írni, így Szántó Piroska és Ferenczy Béni rajzai alá Zelk és Nagy László írtak a nevén, a honoráriumot is természetesen Berdának fizették ki.

¶ Míg Nagy László egy rövid ideig még maradt a lapnál, a Nagy Imre köréhez kötődő, és ennélfogva 1954-től már „ellenzékinek” számító Zelket 1956 januárjában egyik napról a másikra eltávolították a Kisdobos éléről, 1956 után pedig az íróper egyik vádlottjaként börtönbüntetésre ítélték.

11-07

¶ Kisdobos addig is, és ezt követően is megjelent, már Gergely Márta szerkesztésében, ám 1957-ben az Úttörőszövetség új lapot indított, a még fiatalabb korosztályt megcélozva: a Dörmögő Dömötört. Élére egyenesen a szövetségtől érkezett főszerkesztő, a mozgalom régi harcosa, Rákos Klára újságíró. Ne felejtsük el: a magyar irodalmi minőségi elit ekkor bénultan várt Déry Tiborék ítéletére, a börtönt elkerülők közül sokan – megfélemlítve – legalább tanúként érintettek voltak a perekben. Közben, a háború óta eltelt bő évtized kitermelte a szerzők új generációját, a régiek helyet találtak – többek között – az 1957-től Illés Endre vezette Szépirodalmi Kiadónál, illetve a szintén ebben az évben induló Élet és Irodalomnál. Az irodalmi illusztrációt kényszerből választó grafikusok már a kiállítóterekben is nyilvánossághoz jutottak, bár többen továbbra is dolgoztak könyvkiadóknak (szintén Illéshez bekötve), nem tartván a grafikát alantas műfajnak, mások (Róna Emy, Reich Károly stb.) életműve szorosan kapcsolódott mindvégig a gyermekirodalomhoz. Ugyancsak 1957-ben indult a Móra Kiadó az Ifjúsági kiadó jogutódjaként: évtizedekig valóban a magyar gyermekirodalom legnagyszerűbb műhelye volt, színvonalát ezekben az évtizedekben a gyermek- és ifjúsági folyóiratok megközelíteni sem tudták.

¶ Noha mind a Kisdobost, mind a Dörmögő Dömötört a Magyar Úttörők Szövetsége hívta életre, a kiadó a Dolgozó Ifjúság Szövetsége (DISZ) propagandacélokra 1951-ben alapított Ifjúsági Lapkiadó Vállalata volt.9 Az intézmény harmincéves jubileumi kiadványából kiderül, hogy a Kisdobos a forradalmat követően három hónapig nem jelent meg, majd rövid ideig Kisdobos Gyermekújság volt a címe, ’57 szeptemberétől lett újra Kisdobos. Éppen ebben a rövid szünetben született meg a Dörmögő Dömötör, 1957 januárjában jelent meg először, 85 ezer példányban, ami később felment 290 ezerig. (A Kisdobost 88 ezer példányban adták ki.) Feladata az iskolára való felkészítés és a képességfejlesztés volt, valamint, hogy „felkészítse őket a kisdoboslétre”.

¶ A főszerkesztő Rákos Kláráról igen kevés adat lelhető fel az adatbázisokban, az 1945 után szerephez jutó kádergeneráció elfeledett alakja, a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége budapesti küldötte.10 Neve már az Úttörő Színház alapításánál felbukkan, ő hirdeti ki a színház programját, az Állami Bábszínházban néhány áldolgozás fűződik a nevéhez, funkció­kat töltött be az Úttörőszövetség mellett a pártközpontban, visszavonulása után a mozgalmi múltjáért járt kitüntetés.11 A kettő között a Dörmögő Dömötört (1957–1972), valamint a folyóirathoz kapcsolódó meseantológiát szerkesztette (Dörmögő Dömötör meséi, 1982). A lap természetesen nem volt képes rekonstruálni azt a színvonalat, amit a Kisdobos a magyar irodalmi elit szerzőgárdájával képes volt produkálni, ám az új szerzőgenerációból azért akadtak olyanok, akik neve egybefonódott a korszak gyermekirodalmával: Csukás István, Lovászy Márton, Donászy Magda, Vidor Miklós, Gyárfás Endre, Fazekas Anna, Tóth Eszter, Marék Veronika és mások, a mindig kiválóan használható klasszikusok, Móra Ferenc és Móricz Zsigmond mellett.

¶ A hetvenes évek elejére elfogyott a lendület, illetve valamifajta reformra szorult a rendszer. 1971-ben a Szegedi Tanárképző Főiskola égisze alatt megszületett a Kincskereső folyóirat, amely egyszerre kívánt irodalmi módszertani (szakmai, kritikai) lap lenni, ugyanakkor meséket, verseket is közölt, tehát a szülőket is megszólította volna, nem nagy sikerrel. A szerkesztőbizottság élén Darvas József állt, a főszerkesztő rövid ideig Hegedűs András szegedi irodalomtörténész, tanár volt (halála után Deme László), a két szerkesztő pedig nem más, mint Kormos István és Csukás István. A szerzők tényleg a korszak „válogatottjából” kerültek ki: Weöres, Zelk, Jékely, Tamkó Sirató, Karátson Gábor, Károlyi Amy, Fodor András, valamint Váci Mihály, Gyurkovics Tibor, Beney Zsuzsa az újabbak közül. Ám úgy tűnik, hogy ez az öszvér megoldás nem tette népszerűvé, fogyaszthatóvá a lapot.

¶ Az Élet és Irodalom 1973-ban látta elérkezettnek az időt, hogy feltegye a kérdést: mit olvasnak a gyerekek?12 A hónapokig tartó ankét során a hozzászólók több esetben magának a gyermekirodalomnak a definícióját is tisztázására érdemesnek találták. Az első válaszoló, Vargha Balázs író, irodalomtörténész a gyermeklapok nem elég magas színvonalát említette: az itt közölt versek, mesék nagy részét „visszaadnák a Móra szerkesztői”, vagyis nem érik el a publikálhatóság határát. A silányság oka a hatásvizsgálat hiánya is lehet.13 Lengyel Balázs író szerint egy új műfajról van szó, amely egykorú a gyermeklélektannal, alig százéves, és „sem a szociológiának, sem a pedagógiának, sem az ismeretközlésnek nem kell közvetlen hasznosságot elvárni” a gyermekirodalomtól, holott ez kifejezett célja volt 1945 után. Ugyanolyan esztétikai normáknak kellene megfelelnie, mint a felnőtteknek szóló irodalomnak, csak életkori sajátosságokat kell hogy figyelembe vegyen.14

¶ Gyerekvers nincs, írja Weöres Sándor, saját kútfőből sosem írt ilyet, „gyerekverset” csak pedagógusok szoktak tőle „rendelni”, a gyerekek soha. Utólag persze minden gyerekverssé nyilvánítható, „ami nem elvont, nem komplikált, dallamos, ritmikus, a hangzásával s a dinamikájával hat. Ami csak egyszerű életdarabkát tartalmaz”. Hasonlóképpen érvel Nemes Nagy Ágnes is: „a gyereknek elsősorban szóörömet, ritmusélményt kell nyújtani.” Ő elfogadja a didaktikus vers értelmét is, „de az egy másik műfaj”.15 Kormos István szerint az áttörést Weö­res Gyümölcskosara (1946) jelentette, „tulajdonképpen nem gyerekversnek íródott egyik darabja se; éppúgy járt vele Weö­res, mint Bartók a Mikrokozmosszal. (…) Utána jött a Bóbita – ez lett a gyerekköltészet kályhája, ahonnan költő és gyerek egyaránt elindul”. Kormos felsorolja az általa kedvelteket, elismerteket, köztük Kassákot, Mándy Stefániát, és kiemeli Tamkó Siratót. „Az említetteknek köszönhető, hogy rangja lett a műfajnak; tele van gyerekköltészetünk tengernagyokkal s ellentengernagyokkal.”16 Zelk remek példával érzékelteti, mit lehet belelátni egy gyerekversbe: 1950-ben egy írószövetségi ankéton egy óvónő hangsúlyozta, hogy Zelk Három nyúl című meséje jó példa a reakciós rémhírterjesztés ellensúlyozására. Zelk ekkor elmondta, hogy a vers a harmincas években jelent meg a Pesti Hírlapban…

¶ Tamkó Sirató Károly elismerte, hogy az avantgárd „priusza” miatt kiszorult az irodalomból az ötvenes évek elején, a Móra Kiadó bízta meg gyerekversek írásával. Míg az ő dadaista, szürrealista költészete kivezetett az irodalomból, az atomkor művészete felé, addig a gyerekirodalom befelé vezet, így Bartókból és Kodályból, a magyar népköltészetből indult ki, és igyekezett maradni ebben a mederben, bár olvasók jelezték, felfedezhetők avantgárd elemek a gyerekverseiben. Weö­res egyszerűen fogalmazott: „Szerintem aligha van költő, aki mindenestül gyerekeknek való, vagy mindenestül kívül áll a gyerekek érdeklődésén.” Szabó Magda a Bárány Boldizsár megírásakor nem gondolt se gyerekre, se felnőttre, „Boldizsár a magam kedvéért született, körülbelül úgy, ahogy egy rettegő fütyülni kezd egy sötét erdőben”, 1956-ban.17

¶ A költők, írók után ismét irodalomtörténészek szólaltak meg. Szakolczay Lajos azt javasolta, hogy a gyerekrovatok anyagait fésüljék át a Móra Kiadó szerkesztői, a gyerek ugyanis mindent befogad, a szülők, nevelők felelőssége, hogy azt a Dörmögő Dömötört adják a kezébe, amelynek a versanyaga minősíthetetlen, A Nők Lapja 600 ezer példányban gügyög. Szakolczay a Kincskeresőben látja a változás lehetőségét.18

¶ Rákos Klára megszólítva érezte magát, így ő is megszólalt a vitában, Ki fia bocsa a Dörmögő Dömötör? címmel. Egy sajtótermékről van szó, ugyanolyan rovatokkal, mint bármelyik másik újság, csak itt rímekbe szedik a mondanivalót, amelynek egy része irodalom, egy része nem az. Szó esik családi és társadalmi ünnepekről, ünnepnapokról, van a lapban ismeretterjesztés, „verses híradás”, és mivel az Úttörőszövetség lapja, ezért feladata, hogy eligazítsa a gyermekeket a világ és az élet dolgaiban, „ráirányítsa szemüket a közösség és a munka örömére”. Elismeri, megrendeléseket teljesít, amikor a közlekedésről, a múzeumba járásról vagy az utcai szemetelésről szól a versike, így teljesít az újság „didaktikai és esztétikai célokat”. Statisztikát is kapunk: 1971 óta 148 rímbe szedett szöveg jelent meg a Dörmögőben, ebből 98 volt költemény, 50 pedig verses híradás. A versek között volt 33 kiváló, 58 jó, 6 közlése pedig „sajnálatos”. A híradások között 10 kiváló, 23 megfelelő, 17-tel pedig „magunk sem voltunk elégedettek” – írja a főszerkesztő. Márpedig az igazi költő a híradást is jól meg tudja írni.19

Fehér Klára: Becsület. Rendezte: Fábri Zoltán, Marton Endre. Úttörő Színház, bemutató: 1950. május 19. (plakát) terve az Arc-en-Ciel színházából OSZMI

Fehér Klára: Becsület. Rendezte: Fábri Zoltán, Marton Endre. Úttörő Színház, bemutató: 1950. május 19. (plakát) terve az      Arc-en-Ciel színházából OSZMI

¶ Noha a vitában korábban megszólalók a Móra Kiadó színvonalát tekintették követendőnek, Szilvásy György igazgató fontosabbnak tartotta felhívni a figyelmet arra, hogy a kiadó
„a saját eszközeivel támogatja az állam ifjúságpolitikai törekvéseit”: a gyerekeket fel kell készíteni az ezredforduló utáni életre, hogyan váljanak „kommunista, hazafi, internacionalista, harcos közösségi emberekké”. Emellett Szilvásy is közöl statisztikát: hogyan emelkedett a címek és példányok száma a hatvanas évek közepétől, egyfajta termelési versenyként
értelmezve a gyermekkönyvkiadást.20

¶ Úgy tűnik, hogy a kiinduló- (1949) és végpontunk (1973) között eltelt bő két évtizedben, dacára annak, hogy közben újabb írógenerációk érkeztek, egy valami biztosan nem változott: az olvasó igényének figyelembevétele és a gyermekirodalom megítélése annyira különbözött abban, hogyan látta a hatalom és hogyan a szerző, mint amennyire különbözött egymástól egy „kiváló költemény” és egy „verses híradás”, amelynek közlésével senki sem volt elégedett. Ugyanígy látta Zelk a hetvenes évek második felében, amikor a lapja negyedszázados jubileumán, tűpontosan megfogalmazta: „Ami baja, gyöngéje volt az akkori magyar irodalomnak, annak tenyérnyoma ott van a Kisdobos első öt esztendejében is. De öt éven át bizonyítani tudtuk, hogy nagy költők, nagy írók írják a legszebb gyermekverseket és meséket.”21

[1] Korossy Zsuzsanna: Színházirányítás a Rákosi-korszak első felében. Színház és politika. Színháztörténeti tanulmányok, 1949–1989. OSZMI 2007, 45–137.

[2] Molnár Klára: Orosz és szovjet színművek a magyar színpadokon, 1945–1979. Színháztörténeti füzetek 67., Budapest 1979.

[3] Óhidy lehet:
Az Állami Báb-
színház tízéves műsora, 1949–1959. Színháztörténeti füzetek 28., Budapest 1959.

[4] Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló I–II. Jaffa, 2014, II. 486.

[5] A Kisdobos. Lejegyezte: Tarbay Ede. Kisdobosok évkönyve, 1979.

[6] Szegi Pálról bővebben lásd Széchenyi Ágnes életrajzát a Játék és Lelkiismeret: Szegi Pál válogatott írásainak gyűjteménye kötetben. Argumentum–Philobiblon, 2001.

[7] Gréczi Emőke:
Illyés Gyula ismeretlen Apollinaire-
fordítása. Holmi, 2007/1. 20–25.

[8] Albert Zsuzsa: Legenda Zelk Zoltánról. Látó, 1996. január.

[9] Az Ifjúsági Lapkiadó három évtizede 1951–1981. Ságvári Endre Könyvszerkesztőség, 1981  (minikönyv) 108–114.

[10] Délmagyar-
ország,
1947. február 22. 5.

[11] „Az Elnöki Tanács Rákos Klárát, a munkásmozgalom régi harcosát,
a Dörmögő Dömötör című lap felelős szerkesztőjét több évtizedes eredményes munkássága elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmából a Szocialista Magyarországért Érdemrenddel tüntette ki.” Pest Megyei Hírlap, 1982. május 28. 4.

[12] Az ankét hozzászólásai: Élet és Irodalom, 1973. 10. számtól 26. számig.

[13] Élet és Irodalom, 1973. 10. 11.

[14] Élet és Irodalom, 1973. 11. 11.

[15] Élet és Irodalom, 1973. 14. 2.

[16] Élet és Irodalom, 1973. 14. 4.

[17] Élet és Irodalom, 1973. 15. 11.

[18] Élet és Irodalom, 1973. 20. 9.

[19] Élet és Irodalom, 1973. 24. 2.

[20] Élet és Irodalom, 1973. 25. 7.

[21] Zelk Zoltán: Emlék és köszöntő. 1977. január. Kéziratból közölve: Reménykedem és rettegek. Prózai írások 1963–1981. Szépirodalmi, 1986.