Az idei év történései hosszú időn keresztül meghatározók lesznek a hazai múzeumi szcénáról szóló diskurzusokban. Az év eleji elbocsátások után az Országgyűlés elfogadta a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló törvény módosítását, megszűnt a megyei múzeumi rendszer, erőltetett menetben folyik a vidéki múzeumoknak a települési önkormányzatok fenntartásába történő átadása, és akkor még nem beszéltünk a régészet és a műemlékvédelem területén történt szerkezeti-intézményi átalakításokról. A múzeumok jövőre új finanszírozási modellre építhetnek, igaz, lapzártánk idején (november közepén – a szerk.) még mindig bizonytalan, mekkora is lesz pontosan az az összeg, amelyen a közgyűjtemények 2013-ban osztozhatnak. L. Simon László kultúráért felelős államtitkárt arról kérdeztük, hogyan látja egyrészt a kultúra iránt érdeklődő magánemberként, másrészt a területért felelős kormánytisztviselőként a magyar múzeumok jelenlegi helyzetét, illetve a jövőjét.

Milyen személyes tapasztalatai vannak a magyarországi múzeumokkal kapcsolatban?

Kevés olyan múzeum van Magyarországon, ahol ne jártam volna. Amikor kisgyerek voltam, volt egy Magyarország-térképem – még most is őrzöm –, amelyen piros filctollal körberajzoltam azokat a településeket, ahol már jártam. Ugyanakkor a Tájak, korok, múzeumok mozgalomban is részt vettem, és annak a térképén is vezettem minden utazásunkat. És mivel a szüleim figyeltek arra, hogy mindenütt megnézzük az aktuális kiállításokat, a múzeumba járás az életem természetes részévé vált. Én is ebben a szellemben nevelem a gyermekeimet. Idén, amikor nyaraltunk, nagyon jó volt visszamenni Nagyvázsonyba, megnézni a várat. Azon a kistelepülésen három múzeum is van, egyiket sem hagytuk ki. Megnéztük a kolostorromokat, a postamúzeumot és a tájházat is. Azok, akik bemennek a várba, nem feltétlenül nézik meg a tájházat, de én elmentem oda is, mert kíváncsi voltam, hogyan működik a megyei múzeumi intézményegység részeként, a megyei intézményfenntartó központ irányításával. Elbeszélgettem az ott dolgozó hölggyel – fogalma sem volt arról, ki vagyok –, és megtudtam tőle, hogy a tájházat a helyi alapítvány bérli 60 ezer forintért az intézményfenntartó központtól, és elég szép bevételt termel. Láthatólag az a kormányzati elképzelés tehát, miszerint a helyi civilek segítségével működtessük a kisebb egységeket, nem reménytelen kísérlet.

Ezek szerint nemcsak térben, hanem különböző idősíkokban is vannak tapasztalatai. Léteznek-e olyan múzeumok, ahol járt a nyolcvanas–kilencvenes években, és mostanában is. Ha igen, mit tapasztalt, hogyan változtak ezek az intézmények?

Van olyan múzeum, ahol lépést tudtak tartani a korral, és van, ahol nem. Például a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum alagsorában létre tudtak hozni egy olyan múzeumpedagógiai foglalkoztatót, ahol az iskolás és az óvodás gyerekeket leültethetik, és a kiállításokhoz kapcsolódva foglalkozásokat tarthatnak nekik. A Mezőgazdasági Múzeum rendezvényei kapcsán viszont azt szoktam mondani, nem elég bevinni a látogatókat az aulába, fontos lenne, hogy utána a kiállításokat is megnézzék. Mert ezeknek a rendezvényeknek nemcsak a látogatószám növelése a feladatuk, hanem az is, hogy múzeumlátogatásra szoktassa a gyerekeket és a felnőtteket. A szekszárdi fejlesztés ebből a szempontból tehát jó dolog, de az már kevésbé, hogy a múzeumban nincs egy kis bolt, múzeumshop, ahol akár egy műtárgymásolatot, akár egy kiadványt meg lehetne vásárolni. Ugyanezt el tudom mondani az új múzeumokról is. Pécsen a Zsolnay negyed Zsolnay-kiállításán a részben vásárlással, részben felajánlással önkormányzati kézbe került fantasztikus Gyugyi-gyűjteményt mutatják be. De hiába a vadonatúj kiállítótér, nem gondoltak arra, hogy a kiállításhoz kapcsolódva porcelánt is áruljanak. Meg kell nézni az európai múzeum-fejlesztéseket – a kisebbeket is –: mindenütt vannak olyan szolgáltatások, amelyek többletbevételre adnak lehetőséget, ugyanakkor nem vonják el a figyelmet magáról a múzeumról. Kifejezetten olyan portékákat árulnak, amelyek a kiállításokhoz kötődnek. A nagyobb múzeumokban pedig már nemcsak egy shop van, hanem termenként, nagyobb tematikus egységenként is találunk mozgóárusokat. Az itt árult termékeket nem kell lebecsülni, hiszen esztétikai értelemben is értékes, minőségi reprodukciók, másolatok kaphatók. Hasonlóan fontosak a vendéglátóegységek is.

Beszéltünk shopokról, éttermekről, de ez csak egy szelet, főleg a látogató nézőpontjából. Ön szerint hogyan kell kinéznie a 21. század múzeumának? Milyen értékeket kell közvetítenie? Milyen kihívásoknak kell tudni megfelelniük azoknak, akik ott dolgoznak?

A múzeum alapfeladatairól nem szabad elfeledkezni, és természetesen nem az a cél, hogy a múzeumból zsibvásárt csináljunk. Ráadásul a múzeumok sem az időszaki kiállítóhelyekkel, sem az értékes műalkotásokkal foglalkozó üzleti vállalkozásokkal nem keverhetők össze. A múzeumnak gyűjteménye van, és a gyűjteménygyarapítás alapfeladat, amelyet folyamatosan el kell látni, csakúgy, mint a gyűjtemény dokumentálását, tudományos feltárását. Az más kérdés, hogy mit állítanak ki ezekből a gyűjteményekből, mi marad raktárban, mi használható fel időszaki kiállításokra, kölcsönzésekre. Én különben a gyarapodó időszaki kiállításokban látom a jövőt: meg kell oldani, hogy rendszeresen visszatérjenek a látogatók a kisebb múzeumokba is. A nagy állandó kiállítások közül több megújításra, módszertani korszerűsítésre szorul, például a Magyar Nemzeti Múzeumban. Emellett nagyon fontos, hogy a múzeumban olyan munkatársak dolgozzanak, akik megfelelő számú és színvonalú tudományos publikációval rendelkeznek. A múzeumnak legyen évkönyve, a kiállításoknak legyen katalógusuk, és ezek ne jó magyar szokás szerint a kiállítás bezárásakor jelenjenek meg, hanem már a kiállítás megnyitásának a pillanatában kézbe lehessen venni őket. Emlékszem, 2005-ben Pauer Gyulának volt kiállítása a Műcsarnokban, és a megnyitóra nem készült el a katalógus. A művész úgy tiltakozott, hogy az aulában egy posztamensen egy katalógus méretű könyvet helyezett el, és ráírta, hogy ez lenne Pauer Gyula kiállításának katalógusa.

A katalógusok sokszor azért nem készülnek el időben, mert nincs rájuk pénz. Vagy megvan rájuk a pénz, de a költségvetési lyukak foltozása közben a kiadásuk eltolódik.

Nem mondom, hogy nincs ilyen, de úgy kell tervezni kiállításokat, hogy ez ne legyen probléma. Pauer kiállítása kapcsán Perneczky Géza is megírta a Holmi című folyóiratban, hogy „ismereteink szerint a Műcsarnok felügyeleti szervei jelentős összeget különítettek el a Pauer-kiállítás katalógusának a költségeire, a kiállítási katalógus azonban a tárlat ideje alatt, illetve utána, e sorok megírásáig mégsem jelent meg. A Műcsarnok ehelyett egy negyvenoldalas műtárgyjegyzéket adott ki, amely nem azonos a tárlat lehetséges jegyzékével.” Színházigazgatókkal beszélgettem nemrég, nekik is elmondtam: ha csak tíz előadásra van pénzük, ne tervezzenek tizennégyet. A kiállításokat is a katalógussal együtt kell tervezni, hiszen abból bevételt is lehet termelni. Ritka, amikor valaki csak úgy beesik egy múzeumba. A múzeumlátogató közönség általában betervezi, hogy elmegy azokra a kiállításokra, amelyek felkeltik az érdeklődését.

Miként szeretnék motiválni a muzeológusokat, hogy sok ilyen kiállítást szervezzenek? Gondolom, nem úgy, hogy folyamatosan elbocsátásoktól kelljen tartaniuk.

Érdemes elgondolkodni arról, hogy néhány nagyobb intézményben kell-e ennyi főállású művészettörténészt, történészt alkalmazni. Látom, hogy a szakmából hányan élnek a piacról is azzal, hogy a múzeumi bélyegzőjük náluk van. Ez persze bonyolult kérdés, nem szeretném ilyen röviden elintézni, illetve alaposan át kell gondolnunk minden lépésünket.

Mit vár a nemrég elfogadott az új múzeumi törvénytől? Mitől várható, hogy a múzeumokban folyó szakmai munka eredményesebb lesz?

Az új múzeumi törvény egyfajta rendszerváltást jelent a közgyűjteményi területen, hiszen nemcsak fenntartóváltást határoz meg, hanem tartalmi munkájukban, feladatellátásukban is korszerűsíteni kívánja a múzeumokat. Ezért biztos vagyok abban, hogy a tartalmi, a fenntartói és a finanszírozási változások együttes hatása mindenképpen megújuláshoz, szemléletváltáshoz vezet majd. Ez természetesen nem történhet máról holnapra, de bízunk benne, hogy két éven belül stabil és jó működő rendszer alakul ki. Már zajlik az átadás-átvételi folyamat, minden érintett települést végigjárnak a munkatársaim, javarészt Hammerstein Judit helyettes államtitkár irányításával, de például Székesfehérváron, Debrecenben és Szegeden magam irányítom a tárgyalást. Az eddigi tapasztalataink alapján a települések zöme várja az átvételt, van, ahol egyenesen ünnepként élik meg a múzeumok „hazaérkezését”.

Hogyan néz ki az új finanszírozási modell? Mikor válik véglegessé, hogy mekkora összeg áll jövőre a múzeumok rendelkezésére?

A finanszírozási modell lényege, hogy a korábbi ad hoc döntések helyett szakmai alapú ösztönzőrendszert dolgoztunk ki, amely a muzeális intézmények statisztikai adatszolgáltatására épül, és az ezekből megismert legfontosabb szakmai mutatók alapján osztja fel a támogatási forrásokat. A két legfontosabb szakmai mutató, ami dönteni fog, a gyűjtemény nagysága és a látogatószám. Reményeink szerint az új rendszer alkalmas lesz arra, hogy jelentősen ösztönözze az intézményeket a legfontosabb szakmai mutatók javítására.

A 2010-es 5,3 milliárdhoz képest mekkora összegre számíthatnak a megyei múzeumok?

A számoknál az idei adatokat kell figyelembe venni: 2012-ben a megyei intézményfenntartó központok összesen 2,6 milliárdot fordítottak a teljes megyei múzeumi intézményrendszerre. Ehhez képest 2013-ban a filiáléiktól megváló megyei hatókörű városi múzeumok költségvetési támogatására a költségvetési törvényhez benyújtott módosító indítványban 2,4 milliárd forintot különítettünk el, ami jelentős előrelépés az idei forrásokhoz képest, hiszen ehhez jön még az a több mint egymilliárd, amelyet a leváló kisebb múzeumegységekre kívánunk fordítani, illetve 700 millió az államnál maradó volt megyei intézményegységekre, mint amilyen például a Magyar Nyelv Múzeuma vagy a Palóc Múzeum. Jelentős eredménynek tartom, hogy a költségvetési törvény – a kiszámítható és előre látható finanszírozás érdekében – önkormányzatonként és múzeumonként határozza meg a támogatás összegét, amelyet az önkormányzat csak az adott intézményre költhet.

Mi lesz a már régebben önkormányzati fenntartásban működő intézményekkel?

A jelenlegi fenntartóváltás őket nem érinti, ezeknek a működésében semmilyen változás nem lesz.

Mi történik, ha egy fenntartó nem tudja működtetni a településen található múzeumot? Mi lesz ilyenkor a műtárgyakkal? Van-e kidolgozott stratégia ezzel kapcsolatban?

Kizártnak tartom, hogy csak akár egy múzeum is megszűnjön. Mi azon leszünk, hogy minden muzeális intézmény fennmaradjon, hogy a vidéki kulturális örökség bemutatása ne sérüljön. Nagyon nagy felelőtlenségnek tartanám, ha az önkormányzatok ezzel próbálnák zsarolni a kormányzatot, nem is tudok ilyen szándékról. A kulturális tárca komoly és kiszámítható partnerségre törekszik az önkormányzatokkal. A polgármesterek, a helyi képviselők örülnek is ennek. Ha nemcsak nekik lesz fontos egy múzeum fenntartása, hanem a települések számára is, akkor Magyarországon nem zár be közgyűjtemény. Ugyanakkor magam is megdöbbentem, amikor láttam, hány olyan múzeum van, ahol az évi látogatottság nem éri el az ezer főt! Nagyon sokáig védtem a megyei múzeumi rendszert, mert nagy értéket láttam abban, hogy integrált módon működik. De államtitkári munkám közben rájöttem arra, hogy ez a rendszer a hibák elfedésére is alkalmas volt. Ennek a kiküszöbölésére törekszünk az új rendszerben, amelyet most fogunk felépíteni. Több olyan intézmény van, ahol ötszáznál kevesebb az éves látogatószám, és nagyon sok, ahol egy-kétezer alatti. Megyei jogú városban is akad olyan múzeum vagy közérdekű kiállítóhely, ahová nem mennek be évente kétezren sem. És itt még csak nem is a fizető látogatókról beszélek, hanem az összesített látogatószámról.

Ha ennek a helyzetnek a konzerválása lenne a fő feladat, akkor nyugodtan abbahagyhatnánk, amibe belefogtunk. Ha a muzeológustársadalom azt állítja, hogy ezt a rendszert meg kell védeni, és egy ilyen múzeum bezárása skandalum, akkor azt mondom, hogy ez meglehetősen álszent megközelítés. Maga a muzeológustársadalom is felelős ugyanis azért, hogy ez a rendszer Magyarországon ennyire leamortizálódott. És ez nem pénzkérdés. A marketing nem csak pénzkérdés, ahogy az új típusú kiállítások rendezése sem. Az sem pénz kérdése, hogy egy múzeumi portált fel lehet-e ismerni a városban sétálva, vagy hogy van-e három műtárgymásolat, amit a múzeumban meg lehet vásárolni. Nem lehet csupán a kormányzatra tolni a felelősséget azért, hogy a múzeumi rendszer olyan, amilyen.

És ezt a változást csakis a középszervek megszüntetésével lehetett elérni?

Mire államtitkár lettem, már elfogadott kormányhatározat fogalmazta meg, mit kell tennem. De államtitkárként én magam is több információval rendelkezem a rendszer egészéről.

Felmérték, hány önkormányzat fogja tudni fenntartani a hozzá kerülő múzeumokat?

Pontos adataink, ismereteink vannak. A vizsgálatok szorosan kapcsolódnak az átadás-átvételhez: részben az intézményektől, részben a statisztikai adatszolgáltatásból származnak, de sokat jelent az elmúlt hónapokban végzett aktív szakfelügyeleti tevékenység is, amelynek révén a számadatokon túlmenően szinte minden intézményről komoly vizsgálati jelentéssel rendelkezünk. Így pontosan ismerjük a szakmai munka erősségeit és a jelentkező hiányokat is.

Milyen érvek szólnak a városi fenntartású múzeumok mellett?

A városi fenntartású múzeumok sokkal inkább érdekeltek abban, hogy akár a települési önkormányzat, akár a településen élő vállalkozók és magánszemélyek pénze eljusson a múzeumba. Számos városi múzeumalapítást hozhatnék pozitív példaként Hódmezővásárhelytől Balatonfüredig. Nézzen meg egy megyeszékhelyet, ahol a színházban a helyi vállalkozók széket bérelnek, vagy ahol a sétálóutcán padok találhatók, amelyeket valaki megvásárolt. Ez a fajta támogatási forma a Szépművészeti Múzeumban is évek óta jól működik.

De az egy óriási, reprezentatív intézmény!

De ugyanez másutt kicsiben is működhet, a helyi cégek bárhol hasonlóképpen támogathatják a településükön működő kulturális intézményeket.

Ott van például Simontornya, számtalan munkanélkülivel, tönkrement bőrgyárral és egy fantasztikus országos műemlékkel (lásd: MúzeumCafé 29. – a szerk.). Hogyan fogja tudni fenntartani majd a város azt a várat?

Az államtól továbbra is kapnak működési támogatást, csak azt nem a megyének, hanem a településnek adjuk. Vannak intézmények, ahol továbbra is szükség lehet az állam nagyobb mértékű szerepvállalására. De azt is látjuk, hogy a helyiek akarata csodákra képes: éppen a közelmúltban adtam át egy felemelő ünnepség keretében Sárszentlőrincen a Petőfi-emlékház szomszédságában kialakított Lázár Ervin-emlékházat. A település szándéka szerint egy kis faluban két muzeális intézmény működik majd egymás szomszédságában.

Hol tart az a folyamat, amelynek során a volt megyei intézmények átkerülnek az önkormányzatokhoz, illetve milyen nehézségek merülnek fel e folyamat közben?

Mint említettem, az átadási folyamat javában zajlik. Valamennyi érintett önkormányzat megkapta a KIM-mel közösen kidolgozott megállapodásmintákat, jelenleg ezek egyeztetése, véglegesítése folyik. A folyamatot a jelenlegi fenntartó állam nevében a megyei intézményfenntartó központok irányítják az Emmi kulturális államtitkárságának aktív segítségével. A megállapodásokat december 15-ig kell aláírni, tehát igen szoros tempóban kell dolgozni. A jelenlegi tapasztalatok igazolják, hogy a települések büszkék az értékeikre, az azokat megjelenítő intézményekre, és bizakodással veszik át a fenntartásukat.

Mit terveznek az ingatlanokkal?

Az ingatlanok – ahogyan azt mindannyiszor hangsúlyozzuk – jelen pillanatban az állam tulajdonában vannak. A fenntartóváltáskor ez nem is fog megváltozni, de a későbbiekben sor kerülhet egyedi tárgyalásokra.

Hogyan szabályozzák azt, hogy a megyei múzeumok rendszeresen és hatékonyan ellássák a most a hatókörükből kikerülő kisebb múzeumokban, kiállítóhelyeken a műtárgyvédelemmel kapcsolatos feladatokat. Mekkora támogatást kapnak erre az államtól?

A múzeumi törvény módosításához kapcsolódó egyéb jogszabályok, miniszteri rendeletek módosítását jelenleg készítjük elő. Ennek során arra törekszünk, hogy a megyei hatókörű városi múzeumok állami feladatkörét megfelelően pontosítsuk. Ennek természetesen kiemelt része lesz a műtárgyvédelemmel kapcsolatos feladatkörök szabályozása is.

Hány múzeum kerül majd végül minisztériumi fenntartásba? Eddig tíz olyan múzeumot neveztek meg, amelyek a jövőben valamelyik országos múzeum filiáléjaként működnek majd tovább. Változhat még ez a szám?

Mivel az erről szóló előterjesztést a kormány még nem fogadta el, engedje meg, hogy a változásokról, amennyiben lesznek, csak a végleges döntést követően beszéljek.

Mi történik azokban a megyékben, ahol az intézmények eddig egy közös leltárkönyvet használtak.

Ilyen nem fordulhat elő egyetlen intézményben sem, mert muzeológiai alapelvárás, hogy minden gyűjteményt önálló leltárkönyvben tartsanak nyilván. Arra törekszünk, hogy a gyűjteményeket ne szakítsák szét és ne szállítsák el.

Hol tart az ózdi digitalizációs központtal kapcsolatos elképzelések megvalósítása?

Az Ózdra tervezett beruházások közül egyelőre a Nemzeti Kulturális Térinformációs Rendszer Szolgáltató és Tanácsadó Multifunkcionális Módszertani Központ megvalósítására jelent meg a pályázati kiírás. A nagyüzemi digitalizálási beruházásnak még csak most vizsgáljuk a szakmai, illetve a gazdaságossági létjogosultságát.

Számíthatunk-e valami újdonságra a közeljövőben a tervezett budapesti múzeumi negyeddel kapcsolatban?

A múzeumi negyedhez kapcsolódó fejlesztési tervek és távlati célok nem változtak az eddig megismertekhez képest. A kulturális szakterület elsődleges célja továbbra is egy európai színvonalon működő, hazánk ikonikus kultúráját bemutató közgyűjteményi épületegyüttes megvalósítása. Első elemeként a Néprajzi Múzeumnak kell felépülnie, hogy a Kúria is visszakaphassa az eredeti, Kossuth téri épületét.