Egy jó kisvárosi múzeumnak nem csupán gyűjteményével és kiállításaival kell jelen lennie a településen, hanem egyfajta kulturális központként a város közösségi életében is szerepet kell vállalnia – mondja Domán Júlia, a hatvani Hatvany Lajos Múzeum fiatal munkatársa, aki szerint azonban a közgyűjteményekre országosan is jellemző nehézségek miatt az alapvető múzeumi feladatok ellátása is gyakran nehézségekbe ütközik.

– A Hatvany Lajos Múzeum országosan elismert gyűjteménnyel rendelkezik, rendszeresen kölcsönöz országos tárlatokra, pedig viszonylag fiatal intézményről van szó. Mi a gyűjtemény erőssége?

A múzeum 1969-ben jött létre, városi intézményként. Alapítói a régészetet, a néprajzot, a helytörténetet és a képzőművészetet jelölték meg gyűjtőterületként, és ezek közül a képzőművészeti gyűjtemény vált a legjelentősebbé: mintegy 4200 festményt, grafikát őriz a múzeum. A képzőművészeti gyűjtemény magja a hetvenes években Kovács Ákos hajdani igazgató állománygyarapító munkájának köszönhetően jött létre. Az intézmény élén a nyolcvanas évek elejéig álló igazgató vette fel a kapcsolatot Hatvany Lajos özvegyével, így került a múzeumba a Lesznai Anna-gyűjtemény, de számos, a Hatvany családhoz köthető művész, például Czóbel Béla, vagy Gergely Tibor munkái is ebben az időben gyarapították a kollekciót, majd ezek kiegészülve többek között Kokoschka, Moholy-Nagy László, vagy Korniss Dezső műveivel országosan is jelentőssé tették az anyagot. Ehhez az időszakhoz kötődik egyébként a néprajzi kollekció gyarapítása is, ebből a körből is több ezer, köztük számos országosan is ismert tárgyat őriznek a múzeumban, például a feliratos falvédő-gyűjtemény darabjai gyakran mutatkoznak be a megye határain túl is. Az elmúlt években Vécsi Nagy Zoltán igazgatónak köszönhetően pedig figyelemreméltó kortárs képzőművészeti anyaggal gazdagodott a múzeum.

– A múzeumnak nagyon jelentős a gyűjteménye, de a műtárgyak nem láthatóak állandó tárlatokon. Mennyiben befolyásolja ez a múzeum kiállításpolitikáját?

Nagyban. A helyiek az állandó tárlat hiányában nem ismerik eléggé a múzeumban őrzött anyagot, ezért kiállításaink nagy része ezek bemutatásán alapul. Ilyen volt tavaly a Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen rendezett Lesznai Anna-emlékkiállítás, de minden évben a város történetének egy-egy fejezetét bemutató helytörténeti tárlatot is láthat a közönség. Idén a helyzet annyiban változik, hogy a helyi anyagon nyugvó kiállítások mellett az egri Dobó István Vármúzeum akvarell-gyűjteményéből válogatott tártatot, A szecesszió vidéke – A vidék szecessziója című kiállítást és a megye népművészetét bemutató anyagot is láthatnak a hatvaniak.

– Egy városi gyűjteménytől azonban közművelődési, közösségformáló feladatot is elvárhatnak az itt lakók. A hatvani múzeum mennyire van jelen a helyiek életében?

Ezen a téren van még pótolnivaló. Bár vannak olyan rendezvényeink, amelyek túlmutatnak a múzeumi funkción – gyakoriak az iskolai csoportoknak tartott rendkívüli múzeumi órák, gyűjteményi „tárlatvezetések” –, de a város szűk művelődési kereteit is figyelembe véve nincsenek kihasználva a lehetőségek. Egyrészt hiányzik a többi intézménnyel, főleg az iskolákkal való együttműködés, és a városvezetés sem karolja fel az újító kezdeményezéséket. Első lépésként szélesíteni kellene azok körét, akik behozhatóak lennének a múzeumba, azonban a szűk anyagi és személyi lehetőségek miatt erre egyelőre nem látok lehetőséget. A múzeumban összesen két szakalkalmazott látja el a múzeum működéséhez szükséges feladatokat, így a gyűjtemények kezelése és a kiállítások szervezése mellett rám hárul az adminisztráció, a könyvtár, a meghívók szerkesztése, a tárlatvezetések szervezése, a pályázatok írása is. Az intenzív közönségkapcsolati munkára így nem sok energia marad, ráadásul a múzeum egyébként nagyon szép, 18. századi épületében jelenleg nincs olyan tér, amely otthont adhatna különleges rendezvényeknek.

– Úgy tűnik, ötletekben, kezdeményezésekben nincs hiány, csak a fizikai, anyagi háttér hiányzik…

Sokkal egyszerűbb lenne a dolgunk, ha például a múzeum több mint kétszáz éves épülete végre megújulna, mert számos, most még használhatatlan új teret, valamint az udvart vehetnénk birtokba, s így nemcsak a múzeumi munkában, hanem a közművelődési feladatokban is új lehetőségeink nyílnának. Két új munkatárs pedig a mindennapi szakmai munkában jelentene óriási segítséget. Egy régész végzettségű szakember a múzeum eddig kicsit mostohán kezelt régészeti gyűjteményébe lehelhetne életet, egy közönségkapcsolatokkal foglalkozó kolléga pedig a látogatók elérésével, programok szervezésével tehetné vonzóbbá a múzeumot. Hogy ezek a vágyak mikor teljesülnek, nem tudni. Most éppen ideiglenesen megbízott igazgató vezeti az intézményt, és várhatóan még ebben az évben kiírják a pályázatot a nemrég megüresedett vezetői poszt betöltésére. Talán egy új, agilis, rátermett igazgató sokat tehet majd a múzeum, és így a városi kulturális élet fellendítéséért.

Domán Júlia 1978-ban született Mezőkövesden. 2003-ban végezett a Debreceni Egyetem történelem–néprajz szakán, muzeológia specializáción. 2004 szeptembere óta dolgozik a Hatvany Lajos Múzeumban. Kutatási témája a Hatvan és környékére jellemző háziipar, valamint a múzeum és az intézmény épüle-tének története.