MEZŐSI KÁROLY EMLÉKÉRE
MúzeumCafé 69-70.
Belépve az aszódi Petőfi Múzeum állandó kiállítására, egy emléktábla az első információ, amellyel a látogató találkozik. A táblán az arckép alatt rövid felirat: Dr. Mezősi Károly 1907–1971 Petőfi-kutató emlékére. Rátonyi József bronzból és vörös márványból készített domborművét 1972. október 26-án avatták fel. Jellegüknél fogva az emléktáblák viszonylag szűkös lehetőséget biztosítanak egy életmű bemutatásához, így ezzel az írással szeretnénk kicsit bővebben is megemlékezni a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának első megyei múzeumigazgatójáról.
Mezősi Károly 1907. január 15-én született Metzner Károly néven egy Csongrád megyei kisközségben, Földeákon. Metzner – később Mezősi – Károly muzeológusként és a magyar irodalom kutatójaként szerzett elévülhetetlen érdemeket.
Az Állami Polgári Fiúiskola elvégzése után 1920-ban a családjával Kiskunfélegyházára költözött. 1924-ben tette le érettségi vizsgáit a kiskunfélegyházi Szent László Gimnáziumban, majd felvételt nyert a szegedi Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetemre. Humán érdeklődésének megfelelően magyar nyelv és irodalom, történelem, valamint német szakon végezte egyetemi tanulmányait. Szorgalma és tehetsége hamar megmutatkozott, amit felismertek tanárai is. Kiváltképpen Erdélyi László professzor, aki teret engedett számára a kutatásokban.
Mindössze 21 éves, amikor a tudományegyetem bölcsészdoktorrá avatta summa cum laude minősítéssel. A tanulásba fektetett munkát bécsi ösztöndíjjal jutalmazták: az 1928–1929-es tanévet a bécsi Collegium Hungaricumban tölthette állami ösztöndíjjal.
A magyar–történelem szakos diplomája átvétele után állást kínáltak neki. Metzner Károly élt a lehetőséggel, 1930. szeptemberében katedrára állt a Kiskunfélegyházi Állami Tanítóképző Intézetben. Még ebben az esztendőben megjelent első publikációja a Föld és Ember című kiadványban A Dunántúl gazdasági és népességi leírása a XVIII. század elejéről címmel. Tanáremberként rövid ismertetőt fogalmazott meg a Magyar Tanítóképző 4. számában professzora, Erdélyi László A Magyar történelem új rendszerben című történelemkönyvéről.
A tanítást, oktatást mindvégig teljes tudásával és alázattal szolgálta, miközben a kutatásokkal kapcsolatos érdeklődése sem lankadt. Egyre jobban vonzotta szűkebb környezetének helytörténete: hozzálátott Kiskunfélegyháza történetének feltárásához. Kutatási eredményeinek első összefoglalóját a tanítóképző intézet értesítőjében közölte. Az 1930–31-es tanévet bemutató iskolai értesítőben megjelent Kiskunfélegyháza múltja és fejlődése című írását tekinthetjük első tudományos publikációjának, amelyet a későbbi években számos dolgozat követett.
Természetesen nem csak a tudományoknak és a diákoknak szentelte életét. 1932. november 24-én kíséri oltár elé Oroszi Irma okleveles tanítónőt, gimnáziumi szerelmét: házasságukból három gyermek született.
A Kiskunfélegyháza határtörténete című munkája szintén az iskola értesítőjében jelent meg 1932-ben; ez az írás egy korszakot zárt le. Esztendővel később, 1933-ban, belügyminiszteri engedéllyel Metzner Károly Mezősire változtatta nevét. (A fentebb említett írás volt az utolsó, amely a „régi” név alatt jelent meg, innentől írásait is Mezősiként jegyezte.)
A pedagógusi főállás és a kutatói munka mellett aktív szerepet vállalt a település közéletében is, elsősorban annak kulturális területén. Előadásokat tartott, segített a szervezési munkálatokban. 1934–ben hagyományteremtő rendezvényre készült a város. Szeptember 2-án rendezték meg az első Félegyházi Napok elnevezésű nagyszabású eseményt, amely alkalomra egy kiadvány megjelentetését tervezték. Mezősit kérte fel a helyi Idegenforgalmi Bizottság, hogy írjon városismertető kiskönyvet. Az ötvennégy oldalas kiadvány négyezer példányban készült el, és azonnal ismertté tette szerzőjét a város szinte minden polgára előtt. Onnantól szinte évente jelentek meg kutatási eredményei a várossal kapcsolatban. 1950-ben az ő javaslatára telepítették a félegyházi Kiskun Múzeum udvarára a Kismindszenti úti, Pajkos-Szabó-féle szélmalmot.
1934. február 8-án elhunyt Móra Ferenc író, a város szülötte. Mezősi egy rövid életrajzi ismertetéssel emlékezett meg róla. A Móra-életmű mélyebb feltárására, elemző bemutatására két évtizedet kellett várni. 1955-ben jelent meg a Tiszatáj című folyóiratban egyik legjelentősebb Móra-tanulmánya, amely a családi szülőház azonosításáról szól. Hosszas feltáró munkát követően bizonyította be, hogy nem a Daru utcai épület volt Móra szülőháza, amelyről 1927-ben Juhász Ferenc tett említést a Literatúrában, hanem a ma kiállítóhelyként működő Szarvas utcai ház. Kezdeményezésére a városi tanács megvásárolta a még álló épületet, és felújította. A kiállítás 1972. február 8-án nyílt meg, amit ő már nem élhetett meg.
Mezősi Károly 1971. július 4-én, 64 éves korában elhunyt. Kiskunfélegyházán az Alsótemetőben helyezték el földi maradványait.
Visszatérve az 1934-es évhez: kutatásait még két tanévben (1934–35, 1941–42) mélyíthette el a bécsi Collegium Hungaricum intézményében. Az állami ösztöndíjjal támogatott hónapokban elsősorban a török idők utáni korszakkal foglalkozott, település- és társadalomtörténeti vonatkozásokat tárt fel; kutatásainak összefoglalója a Magyar Történettudományi Intézet kiadásában látott napvilágot. 1943-ban jelent meg Bihar Vármegye a török megszűnése idején című munkája.
Az 1940-es esztendők egy igen tartalmas és eseménydús évtizedet jelentettek számára. 1942. január 15-én tartotta meg székfoglaló beszédét a Magyar Tudományos Akadémián. Értekezésének címe: A fegyverjog (jus armorum) megváltása a töröktől visszafoglalt területen. A Magyar Történelmi Társaság rendes tagja lett, és még ebben az évben, pontosan október 27-én a közoktatási miniszter kinevezi őt a csaknem 75 esztendős Kiskunfélegyházi Tanítóképző Intézet igazgatójává.
Az Alföld története az újkorban címmel készítette el disszertációját, amelynek eredményeképpen a szegedi Horthy Miklós Tudományegyetem (1940 és 1945 között ez az egyetem hivatalos neve) magántanári kinevezést (decretum habilitationis) adományoz számára.
A háború körülményei kibillentették lendületéből, illetve áthelyezték a hangsúlyokat. Az elszenvedett fizikai és szellemi károk helyreállítása mindennapi feladatává vált. A kutatások helyett most az épület helyreállításáért kellett fáradoznia. Szerveznie és felügyelnie kellett az építési munkálatokat, legfőképpen pedig újraindítania az oktatást.
Az 1950-es évek elején szaktudása és helyismerete alapján ideális jelöltnek tűnt a Kiskun Múzeum vezetésére, amely tevékenységet másodállásban látta el. Elsődleges állása továbbra is a tanári pálya maradt. Meg kell jegyezni, hogy ez a gyakorlat, amely szerint egy pedagógust kérnek fel másodállásban múzeum vezetésére, nem volt egyedi. Az országban több helyen is találkozhatunk ezzel a kettős megbízással ezekben az években. Csaknem évtizednyi (1952. március 1.–1963. február 28.) múzeumigazgatási munkássága alatt kiemelkedően sokat tett a város műemlékeinek megmentéséért.
1963 márciusától vezette a Pest megyei múzeumi hálózatot. A központ ekkor még Budapesten volt, Szentendrére majd csak 1972-ben költözött ki a megyei szervezet.
Felvetődhet a kérdés, hogy identitásában mennyire kötődött a megyéhez, hiszen egész életében a helytörténet-kutatás kiemelkedő szerepére és fontosságára hívta fel a figyelmet. Nos, Mezősi mögött – mint olvashattuk fentebb – immáron jelentős irodalomtörténeti kutatások álltak, elsősorban Petőfi Sándor kapcsán. A kutatási szálak számos alkalommal kapcsolták ehhez a régióhoz. Hasonlóan tekinthetünk a török kori társadalomtörténeti feltárásokra is, amelyek szintén jelentős kapcsolódási pontokat teremtettek.
Nevéhez fűződik a Pest Megyei Múzeumi Füzetek periodika, amely azóta is ismerteti a múzeumokban folyó tudományos munka eredményeit. Az első számokat egymaga készítette, írta, szerkesztette, majd magánkiadásban megjelentette. Sajnálatos tény, hogy a néhány esztendős szünet után újraindított Pest Megyei Múzeumi Füzetek (Szentendre 1993 – új sorozat) első számában Mezősi neve nem szerepel semmilyen formában.
Hatalmas lendülettel vetette bele magát a munkába. A „gondnoksága” alá tartozó múzeumok problémáiról személyesen győződött meg. Felkereste az intézményeket, majd a helyi vezetőkkel közösen alakította ki a fejlesztéshez szükséges szempontokat.
Tanáremberként, intézményvezetőként, muzeológusként egyetlen cél vezérelte: minél alaposabban megismerni a települést, illetve annak szűkebb környezetét, és az így megszerzett tudást a lehető legrészletesebben átadni a társadalomnak, a közösségnek. Ezt meg lehet tenni intézményesített formában a katedrán állva, vagy kiállításokat rendezve egy múzeum falai között, de elérhetjük közönségünket alkalmi előadások megtartásával és kiadványokkal is. Utóbbi műfajban szintén kiemelkedőt nyújtott.
Mezősi Károly tevékenységéről, nézeteiről és az általa bejárt szellemi útról pontosabb képet kaphatunk, ha kézbe vesszük könyveit, elolvassuk tanulmányait. Halálának huszonötödik évfordulójára (1996) megjelent egy életrajzot és bibliográfiát tartalmazó tanulmány. Petőfi-kutatásait is több publikáció közli: 1961-ben az Irodalomtörténeti Füzetek sorozatában jelent meg Petőfi családja a Kiskunságban című tanulmánya sokéves kutatómunkájának eredményeként; Petőfi-kutatásainak összefoglaló tanulmánykötete halála után, 1972-ben jelent meg Közelebb Petőfihez címmel; Az évszázados Petőfi-per (1954) című írása 1998-ban jelent meg Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának kiadásában.
Jelentős volt a tevékenysége mind tudományos téren, mind a muzeológia és az oktatás tekintetében. Politikailag nehéz viszonyok között is sikerült elérnie céljait, amelyek mindig a hazai kulturális örökség feldolgozását és megismertetését szolgálták. 1991-ben Kiskunfélegyháza díszpolgárává választották, mivel „múlhatatlan érdemeket szerzett városunk kultúrájának, szellemi értékeinek gyarapításában, erkölcsi tartásának erősítésében. Helytörténeti tanulmányokban tárta fel Kiskunfélegyháza és a Kiskunság települési viszonyait, 1848 helyi erőfeszítéseit, az iskoláztatás és az iskolák fejlődését.” Érdekességként érdemes megjegyezni, hogy ezen a testületi ülésen Kiskunfélegyháza városa két díszpolgári címet adományozott, mindkettőt posztumusz elismerésként: az egyiket Dr. Mezősi Károly kapta, a másikat Petőfi Sándor, a nemzet költője.
Helytörténeti vonatkozású, Móra Ferencről és Petőfi Sándorról szóló írásait, kiemelve Az évszázados Petőfi-per című könyvet, Kiskunfélegyháza városa a kulturális örökség kategóriában nemzeti értéknek nyilvánította.
2017. januárjában Köszönettel igazgató úr… címmel nyílt kiállítás a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeumban Mezősi Károly születésének 110. évfordulója alkalmából.
Tagságai
Kiskunfélegyházi Népművelési Bizottság
Actio Catholica helyi kulturális bizottság
Kiskun Múzeum Igazgatósága
Móra Ferenc Társaság
Kiskunfélegyházi Honismereti Klub
Magyar Történelmi Társulat
Collegium Hungaricum Szövetség
Szent Imre Kollégium Szövetség
Szegedi Alföldkutató Bizottság
Magyar Néprajzi Társaság
Magyar Irodalomtörténeti Társaság
Országos Petőfi Emlékbizottság
Kitüntetései
1963, 1968 Szocialista Kultúráért
1971 Oktatásügy Kiváló Dolgozója
1972 Petőfi-emlékplakett
1991 Kiskunfélegyháza díszpolgára
Ezúton szeretném megköszönni Dr. Mezősi Katalin és kedves férje, Dr. Fontos Géza támogató segítségét. A cikk megjelenését fényképekkel, eredeti dokumentumokkal támogatták, és végül, de nem utolsósorban, lektorálták a megjelenő írást.