Régi kritika a Múzeumok Majálisával szemben, hogy nem tölti be minden szempontból hivatását: az ország múzeumai hiába gyűlnek össze, a sok tarka program között elhalványul az intézménytípus lényeges eleme, a gyűjtemény,
a múzeumi tárgy és az ahhoz kapcsolódó munka. Az utóbbi időben az ünnepségnek otthont adó Magyar Nemzeti Múzeum számára is fontossá vált, hogy a több mint százhúsz részt vevő intézményt látványosabban összefogja, belső tereit kinyissa számukra. Éppen ezért két új programot is hirdetett, a Műtárgysétány kiállítást és a múzeumi tanulást, múzeumi tudást népszerűsítő, a sátrakat összekapcsoló Tudássétányt. Mivel az esemény központi témája a Múzeumkert közelgő rekonstrukciója miatt a „kert” volt, a szervezők azt kérték, hogy az intézmények a kétnapos kiállításra küldjenek be olyan kisméretű műtárgyakat, tárgymásolatokat, amelyek arról mesélnek, hogyan gondolkodnak a gyűjteményeiken keresztül a kert fogalmáról. Így a 22. Múzeumok Majálisán több mint negyven, önként jelentkező múzeum fogott össze, hogy 2017-ben a részt vevő intézmények ne csak a sátraikban és a színpadokon zajló programokkal mutatkozhassanak be, hanem egy kétnapos kiállítással felvillantsák a magyar múzeumi gyűjtemények sokféleségét. Az ötven tárgy együttese, párbeszéde látványosan tárta fel, hányféleképp jelenhet meg a múzeumok gyűjteményében a kert, legyen szó művészetről, gazdálkodásról, utazásról, szórakozásról, tudományról vagy épp a mindennapokról. A Nemzeti Múzeum különböző jellegű történeti tereiben pedig az is kiderült, hogy a múzeumok munkája sosem volt független a természeti környezettől, számtalan kutatás foglalkozik a témával, valamint
az ahhoz kapcsolódó fizikai vagy kulturális jelenségek változásaival.

03-5

¶ A szűkös időkeretek miatt néhány nap alatt összeállított kiállítás igazi közösségi alkotássá vált: a Nemzeti Múzeum szakemberei nem olvasztották be saját kurátori koncepciójukba a tárgyakat és a hozzájuk kapcsolódó információkat. Igyekeztek úgy szervezni a Műtárgysétány útvonalait, a tárgyillesztéseket, hogy a részt vevő intézmények elképzelései ne sérüljenek, hanem kiegészítsék, felerősítsék egymást. Ezúttal felvállaltan a gombhoz készült a kabát, hiszen maga a tárlat kívánt olyan „hordozószövetté” válni, amelyen minden egyes darab értelmezhetővé válik. A kiállításhoz készült szórólapot a részt vevő múzeumok megkapták, ezáltal lehetővé vált, hogy a sátraikban a kiállított tárgyukon keresztül
a gyűjteményükre is felhívják a figyelmet. A legfontosabb cél az volt, hogy a látogatók rácsodálkozzanak, a különböző múzeumok hányféle módon viszonyulnak egyetlen fogalomhoz, a kerthez, és barangolás közben felfedezzék, milyen sokféle tárgy mennyiféleképp válhat múzeumi tárggyá, és azokat hányféle múzeumi tudományág vizsgálja, interpretálja. Az is érzékelhetővé vált, főleg a Nemzeti Múzeum állandó kiállításaiba ékelődve, hogy egy-egy tárgy jelentősége, tartalmi és jelentésbeli vetületei miként módosulhatnak egy kiállítás kapcsán.

¶ A Nemzeti Múzeum fogadócsarnokában a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum 1880 körül készült velocipédje szólította meg az épületbe betérő tömeget. A Műtárgysétány térképét is tartalmazó szóróanyag mellett itt álltak a GuideNow – Multimedia Guide Rendszer szakemberei, akik arra biztatták az érdeklődőket, hogy töltsék le okostelefonjukra az erre az alkalomra fejlesztett sétát. Bár a tárgy nem kapcsolódott szorosan a kert témakörhöz, mégis megidézte a kertvárosok, a szabadság és a természet hangulatát. A látogató mindennek birtokában a közeli Todoreszku Terembe kanyarodhatott, ahol tárgyak kavalkádja fogadta. Kiemelt hangsúlyt kapott a kert szorosan vett témaköréhez jól illeszthető természetvédelem, újrahasznosítás, fenntartható fejlődés gondolata, amely már az installációban is tetten érthető volt. A Nemzeti Múzeum kiállításrendezői néhány,
a 2017-es majális arculatához illeszkedő falmatricán kívül hozott, már használt anyagból dolgoztak.

03-4

¶ Ezt a szemléletet jelenítette meg a Felpéci Tájház és Falumúzeum kászlija: a bútor virágfüzérei esztétikai értékükön túl a tárgyak újrahasznosításának egykori gyakorlatáról is meséltek. Amikor a tulipános ládák a 20. század elejére kimentek a divatból, legtöbb helyen a kamrákba kerültek, hogy a lisztnek, gabonának adjanak helyet, mielőtt tűzifaként végezték volna. Felpécen sokkal kreatívabban oldották meg az újrahasznosításukat: a helyi asztalosmesterek a ládákat oldalukra fordítva egy „kászli”-nak nevezett egyajtós vagy egy egyajtós és fiókos szekrényt készítettek belőlük.

¶ A többi, különböző – főleg művészeti témájú – gyűjteményekből érkező virág- és növénydíszítésű tárgy is bővelkedett az esztétikai minőségen, régiségen túlmutató történetekben. Az egyes edények, kerámiák, dísztárgyak éppen azért váltak fontossá, mert képesek voltak a múzeumi tárgy legfontosabb tulajdonságát, a tárgyhoz kapcsolódó bonyolult és szerteágazó történetet-történeteket komplex módon megjeleníteni. Azon túl, hogy a kiállításban való bemutatásukat egyetlen jellemzőjük – a gondjukat viselő múzeum által megítélt kerttel való kapcsolatuk – tette lehetővé, behozhatták a többi, általuk (múzeumukról, gyűjteményükről, készítőik és használóik történetéről, sorsukról) hordozott információt is, hogy láthatóvá váljon, a múzeum olyan komplex társadalmi, kulturális jelenség, amely egyáltalán nem függetleníthető a társadalom különböző viszonyrendszereitől. A tatai Kuny Domokos Múzeum csemegéskészlete a szőlőskerteket „művészeti nyersanyagként”, múzsaként idézte meg. A szőlőindákkal díszített gyümölcsöstál és a hozzá tartozó tányérok a tatai Fischer-gyárban készültek az 1870-es évek táján. A kőedények egyszerre meséltek a gyárról, az edénytípusról és a 20. századról. A készlet egy tatai patikuscsalád tulajdonában állt, amely a második világháború után elmenekült az országból. A tizenkét darabos két széria is velük tartott, amelyet a család egyik leszármazottja 2014-ben hibátlan állapotban adott át a múzeumnak.

¶ A Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum Bozsik-kerámiája szintén több volt, mint kerti virágokban tobzódó fazekasremek: a 20. század első fele iparművészetének népi ihletettségére is utalt. A tárgy alkotója, Bozsik Kálmán (1872–1959) kora Európájának ismert és népszerű fazekasmestere volt, aki több világkiállításon nyert érmet, munkái eljutottak az Egyesült Államokba is. A Csekovszky-gyűjtemény Kiállítóházából érkező mázas kerámiából készített sündisznó ugyanakkor már az 1950-es évek Iparművészeti Főiskolájába vezette el a látogatót. A kerti állatka jó néhány méretesebb társával együtt Csekovszky Árpád rendhagyó diplomamunkája volt 1955-ben. Akkoriban nem volt szokás szobrokat készíteni a főiskolán vizsgákra, így a művész tanára, Borsos Miklós tanácsára nem is mutatta be a munkákat – csak a legutolsó pillanatban, a tanárok nagy meglepetésére.

03-3

¶ A zengővárkonyi Míves Tojás Gyűjtemény rozmaringos virágdíszei már egy másik témakörbe vezették a látogatót. A tojások átkísérték a látogató gondolatait a haszonkertek világába. Ezt a szerepet töltötte be Szabó Zoltán 1936-ban megjelent A tardi helyzet című szociográfiája is, amelyet a tardi tájház küldött be. A díszkiadás a helyi asszonyok növényi motívumokat is felhasználó hímzését dicséri, ugyanakkor a kötetbe lapozva az egykori tardi társadalom és gazdálkodás nyomorúságos helyzete is kiderült. A cigándi Bodrogközi Múzeumporta szépen restaurált gazdasági eszközei (különböző villák, rosták) épp ellenkezőleg, egy virágzó gazdaságot szimbolizáltak, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum háti kosara, a szobi Börzsöny Közérdekű Muzeális Gyűjtemény háti kasa pedig a szállítás témakörét emelte be. Mivel cipelték a présekig a levágott szőlőfürtöket
a szőlőhegyen? Hogyan vitték piacra a kertben termelt zöldségeket, gyümölcsöket gyalogosan a régiek? A válaszhoz nem is kell messzire menni: amikor üres volt a háti kas, a szobi gyűjtemény vezetője csecsemőkorában maga „utazott”
a nagyanyja hátán, még 1980 táján.

¶ A kert növényeinek más irányú hasznosítását emelte be a kiállítótérbe a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Adattár 1977-ben Osváth Mária által tervezett Gyógynövényügy szolgálatáért érme. Magyarországon Augustin Béla (1877–1954) szervezte meg és indította el a szervezett gyógynövénykutatást,
a vadon termő gyógynövények gyűjtését és a nagybani illóolaj-lepárlást, sőt a mákból történő morfin-előállítás módszerét is az ő támogatásával dolgozták ki. Az előzményeket a 16. század legismertebb füveskönyve képviselte, amely viszont már a Szent István Király Múzeum Könyvtárából érkezett. Adam Lonitzer, másként Lonicerus, frankfurti orvos, botanikus herbáriuma Naturalis historiae opus novum címmel jelent meg 1551 és 1555 között. Ennek nyomán készült az első magyar füveskönyv, Melius Juhász Péter Herbáriuma (1578) is. A bemutatott kötetnek a története is megjelenhetett: utolsó tulajdonosa Fanta Adolf (1873–1907) székesfehérvári orvos, botanikus, jeles könyvgyűjtő volt, az ő hagyatékából került a gyűjteménybe 1913-ban, majd Paálné Bakó Edit restaurálta 1992-ben.

¶ A növénygyűjtés egy másik aspektusát mutatta be a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár Szentföld virágai albuma az 1990-as évek elejéről. A 19. században megélénkülő szentföldi zarándoklatturizmus igényeinek kielégítésére készítették az olajfa borítóba kötött, 12 préselt növényből összeállított albumot. A Jeruzsálemben készített album lapjain a zsidók és keresztények számára fontos bibliai helyszínek növényeit láthattuk. Az utazás, mobilizáció mentén a Bélyegmú-
zeum tovább bővítette a kerttel kapcsolatos jelentéshálót három különböző motivációval készült anyaggal. A tematikus bélyeggyűjtés témája lehet a kert, a természet vagy például az 1972-es XV. Rózsakiállítás is, ennek alkalmából adták ki a Bokros Ferenc grafikusművész által tervezett bélyegeket.

03-2

¶ A múzeumi világba, az éppen zajló Múzeumok Majálisának Az év múzeumát és
Az év kiállítását is ünneplő hangulatába egy szimbolikus növénnyel, a babérral díszített Pulszky-díj vezetett vissza. A Varga Éva Munkácsy-díjas szobrászművész által tervezett plakettet 2004 óta adja át a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület az arra érdemes tagjainak. A kiállításban felvetett témák közül a múzeumi munka, a múzeumi kutatás, a múzeumok éppen aktuális tudományos eredményei sem maradhattak ki. Ezt a gyöngyösi Mátra Múzeum kutatója által egy évvel ezelőtt az intézmény kertjében felfedezett új művészméhfaj és a hozzá kapcsolódó kétnyelvű publikáció jelenítette meg. A gyűjteményekben folyó digitalizációs munkát a Múzeumdigitár képviselte, melynek fotóválogatása a különböző intézmények itt be nem mutatott kincseire hívta fel a figyelmet.

¶ És ha már majális, a kiállításból nem hiányozhatott a természetben eltöltött szabadidő sem. A Majálisnak otthont adó Múzeumkert történetére, annak felújítására reflektált a Nemzeti Múzeum tárgyegyüttese. Az 1950-es, ’60-as évekből származó gumilabdák 2011-ben gurultak ki egy kivágott fa odvas törzséből. A labdák a Muzinak, Muzicskának becézett egykori gyerekparadicsomra emlékeztettek. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum sörös piccolo pohara és sörösüvege viszont már a sörkertekbe és a kerthelyiséges vendéglátóhelyekre, kockás abroszos kertvendéglőkbe – és a múzeum azóta megnyílt Ez sör! című kiállítására – invitálta a látogatót. A Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma Táncrend Gyűjteményének kis írisszel díszített könyvecskéje a kertészek bálját emelte be a majális diskurzusába. Az MTVA – Rádió- és Televíziótörténeti Kiállítóhely és Látogatóközpont Videoton Camping táskarádiói és az ahhoz kapcsolódó 1961-es reklámanyag a Kádár-korszak vidéki kertjeiből, kirándulásairól elmaradhatatlan kultusztárgyat hozta a kiállításba, felhíva
a figyelmet, hogy ez a tárgy tette elsőként lehetővé, hogy mobillá váljon a zenehallgatás. Mindez az MTK BTK RTI Zenetörténeti Múzeum által beküldött fotónyomatán látható Ludwig van Beethovennek nem adatott meg, igaz nem is volt rá szüksége. A Julius Schmied után készített képen az emberi zajtól mentes zöldövezet jelenik meg. A képen a zeneszerző komótosan, elgondolkodva sétál. Miután a látogató a géniusz munkáiba belehallgathatott, ő is útra kelhetett, hogy megkeresse a Műtárgyösvény többi állomását.

¶ A természet mint múzsa tematika nyomán a Lapidárium mellett látható Mithras-szentélyben a nézelődőt a plein air festészet világába a zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeum tárgyai vezették be. Szőnyi hordozható festőfelszerelését sokat használta, hiszen zebegényi kertje nem csupán legkedvesebb tartózkodási helye, hanem műterme is volt egyben, a régi parasztház padlásteréből kialakított helyiség mellett. Szőnyivel egyidős volt Molnár-C. Pál, akinek A parkban című korai munkáját a nevét viselő múzeum kölcsönözte. Az idilli pillanatok varázsát a mai világ problémái törték meg. Turák Amadé Ökológiai lábnyom című 2015-ös műve a Moravcsik Alapítvány – Budapest Art Brut Galéria jóvoltából a harmónia elvesztésére irányította a figyelmet.

¶ Szemben, a Lapidáriumban a szó valós értelmében nyomot hagyó láb fogadta a látogatókat. A Paksi Városi Múzeum császárláb másolatának eredetijét 2009-ben találták Lussonium római erőd területén (Paks–Dunakömlőd) egy épület pusztulási rétegében. A 70 centiméter hosszú töredék egy másfél ember nagyságú bronz császárszoborhoz tartozott, amely csodával határos módon megmenekült a beolvasztástól. Itt a római kertek hangulatát elevenítette meg, hiszen az eredeti alkotás valószínűleg az erőd parancsnoki épületében, annak a belső udvarában állhatott. A császárkor hangulatát idézte a Komáromi Klapka György Múzeum téglája is, melyen az OVIDIUS NASO feliratot olvashattuk. Ovidius a római költészet aranykorának egyik legkiemelkedőbb szereplője volt, a brigetiói tégla pedig jelenleg az egyetlen ismert római kori Ovidius-ábrázolás. A tégla közvetlenül alapanyagával, közvetetten pedig a költő költeményein keresztül kapcsolódott a természet világához, hiszen Fasti (Római naptár) című munkájában számtalanszor utal a természeti jelenségekre, évszakokra, növény- és állatvilágra.

03-1

¶ A Lapidáriumba kerültek az olyan több száz millió éves kertek világát idéző leletek, mint az ELTE TTK Természetrajzi Múzeum, ELTE Tatai Geológus Kert – Természetvédelmi Terület és Szabadtéri Geológiai Muzeális Közgyűjtemény kétszázmillió éves páfránymaradványa a Déli-Kárpátokból vagy a Pásztói Múzeumból érkező ipolytarnóci Araliaceae (borostyánféle) lenyomata. A Kemenes Vulkán Park bazaltsalakja pedig a Ság termékeny szőlőinek geológiai alapjait tárta fel.

¶ A Műtárgyösvény a Nemzeti Múzeum felső szintjét is behálózta. A Kupolacsarnok mellett található Kandalló Termekben Az év kiállítása 2016 címmel kitüntetett Színháztörténeti Múzeum és Intézet két színpadi terve volt látható a kert tematika újabb olvasataként. Oláh Gusztáv A paradicsomban című díszletterve Madách Imre: Az ember tragédiájához készült 1955-ben, a darabot Gellért Endre, Major Tamás és Marton Endre rendezte. A másik díszletet Baráth András tervezte: az aranyalmafa látható rajta Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjéből, az 1981-ben nyíló Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház első előadásáról. Bozóky István rendező így nyilatkozott rendezői elgondolásáról: „ezt a mesét itt játsszuk, valahol a nyírségi kopárra ültetett almáskertek egyikében, egy meleg, holdfényes éjszakán, almaszüret idején, az ősi arató-szüretelő ünnepek hála- és tiszteletadásával, illetve a dolgos kezeket és az életadó gyümölcsöt, a mai értelemben vett nép eszközeivel és képzeletével.”

¶ A gondolat tovább vezetett a Műtárgysétány utolsó állomásának tematikájához, amely a Magyarország története a Rákóczi-szabadságharctól 1990-ig című állandó kiállítás XIV. termében volt látható. A 19. század második felének miliőjében a gazdálkodás, a kertművelés jelent meg. A Skanzen szőlőprése, a cigándi lovas ekekapa a Nemzeti Múzeum állandó kiállításában is bemutatott dualizmus kori ipari fejlődéshez szólt hozzá, éppúgy, ahogyan a többi, különböző gyűjtőkörrel rendelkező múzeum. A Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum lójárgányos hajtású vödörkerekes vízemelő makettje az öntözés fejlődését mesélte el, hiszen a Kárpát-medence éghajlata mellett a gazdagon burjánzó kertek számára létfontosságú a locsolás. A termés feldolgozását, az őrlést idéző vízimalommakett a Herman Ottó Múzeumból érkezett. Eredetije a névadó tudós kertjében áll, és az utolsó magyar polihisztor kézügyességét, technikai tudását dicséri.

¶ A Csepeli Helytörténeti Gyűjtemény Vinum háti permetezőjét a Weiss Manfréd Acél- és Fémművei Rt.-ben gyártották a két világháború között. A Nemzeti Múzeum állandó kiállításában csak néhány méterrel kellett továbbhaladni a látogatónak, hogy megtekintse a gyártás időszakának körülményeit, hogy miért kellett a gyárnak a hadianyagok készítéséről áttérnie békés célokra. Az agrá-
riumban használt első eszköz, amit Csepelen gyártani kezdtek, az eke volt, ennek exportja is hamar beindult. Ezt követték a különböző kertekben is használt kisgépek: a kukoricamorzsoló, a szecskavágó, a terménydaráló, a kapálógép,
a borona és a permetezők. Olyan tárgyak, amelyek újabb szempontot adtak az addig bemutatottak összekapcsolásához.

¶ A Műtárgysétány kiállítás remélhetőleg egy sorozat első eleme, amelynek következő epizódja már épülhet a 2017-es munka tapasztalataira. Bár a bemutatott ötven tárgy együttese számos értelmezési lehetőséget hordozott magában, a kiállítás rendezői nem éltek valamennyivel. A Múzeumok Majálisa iránt érdeklődő sajtó örömmel fogadta a kezdeményezést, hiszen tudott új történeteket mutatni közönségének, vágóképeket készíthetett az interjúkhoz. A kétnapos kiállítás azonban csak esetenként töltötte be célját, a lüktető tömeg számára az olvasható és hallgatható szövegek ellenére csak ritkán adódott lehetőség, idő, hogy a kiállítás sokrétű jelentései alaposan kibontakozhassanak, arra pedig végképp nem, hogy a látottakat a saját tudásukkal, emlékeikkel, véleményükkel, netalán saját tárgyaikkal kiegészítsék a látogatók. A kiállítás másrészt egy más, múzeumi gyűjteményekre vonatkozó kérdésre sem reflektált: mitől lesz egy tárgy néprajzi, történeti vagy épp művészeti, esetleg irodalmi tárgy, a bemutatott darab miként viszonyul a saját gyűjteményi környezetéhez? A rendezőknek a jövőben meg kell találniuk azt a kommunikációs csatornát és jelrendszert, amelyben jobban szétválnak a különböző gyűjteménytípusok (technika, természettudomány, történelem, művészet, néprajz stb.), korszakok és azok a rejtett dialógusok, amelyeket a tárgyak és a múzeumi gyűjtemények folytatnak egymással, látogatóikkal. Még akkor is, ha mindössze két napig él a Múzeumok Majálisa alkalmából, annak tematikája mentén összeállított kiállítás!

Kiállításkoncepció, szövegek: Berényi Marianna
Koordinátor: Bárd Edit
Látvány és megvalósítás: Bak Andrea

Arculat: Vári Ágnes ¶