A Kolozsvár melletti Válaszúton működik a Kallós Zoltán Alapítvány, amely mezőségi szórványoktatási központot, népművészeti táborokat és tájmúzeumot működtet. A nyári szezonban egymást követik itt a különböző korosztályokat megszólító rendezvények, amelyek közül a felnőtteknek szóló Nemzetközi Népzene- és Néptánctábor a legismertebb. Ősszel az oktatóközpont működése veszi kezdetét, itt az észak-mezőségi falvak gyerekei tanulnak magyarul kollégiumi rendszerben 1999 óta. 2013-tól mezőgazdasági szakoktatás is indult 9–11. osztályosoknak. 2010-ben avatták a Kallós Zoltán Múzeum és Népművészeti Központot, amely a néprajzkutató saját gyűjteményére épül, és ennek a szakszerű gondozását célozza. Ez a kulturális központ egy a néprajzi szakirodalomban is mostohán kezelt régiónak, a Mezőségnek a megismertetéséhez, illetve magyar nyelvű kulturális kínálatának biztosításához járul hozzá. Az intézmény alapítójával, Kallós Zoltánnal a múzeum nádasmenti, kalotaszegi viseleteket bemutató termében beszélgettünk.

Hogy kezdődött a válaszúti történet?

A múzeum gyermekkori álmom volt. Bekerültem a református kollégiumba, s a felekezeti iskolákban nagy divatja volt a falujárásnak. [1] Ha népművészetről esett szó, a Mezőséget soha nem említették, a kutatók is elkerülték. [2] Nekem már akkor is szeget ütött a fejembe, hogy jó lenne egy múzeumot összehozni itt, Válaszúton. Aztán jött a háború, jöttek a változások, s akkor minden abbamaradt. 1992-ben visszakaptuk a házat, de már azelőtt is volt egy régi épület, most már lebontották, a kántori lak, gerendás szerkezetű épület volt, oda akartuk megcsinálni a múzeumot a helyi pappal. S amikor jött a változás, visszakaptuk a házat, szerencsére nem államosították, édesanyám még élt, visszaigényeltük. Az első tábort Vistában csináltuk, egy magyar többségű kis mezőségi faluban, gazdag hagyományokkal. Itt nem mertük csinálni, mert ez vegyes, többségében román lakosságú falu, gondoltuk, lesznek problémák. Mivel Vista nagyon kiesett, se buszjárat nem volt, se vonatjárat, az első tábort oda szerveztük. Később áttettük Válaszútra. Előbb idegenkedtek az emberek, főleg a románok, de aztán megtört a jég, táncokat tanítottunk, románt és magyart, többen jöttek a táborba, feljöttek a falusiak is, s jövedelmi forrást jelentett a szállásadás, úgyhogy megbékültek, s együtt mulatnak a táborozókkal, nagyon jó kapcsolatok alakultak ki a táborozók és a falusiak között. Háromszáz-négyszáz ember is van a nagy nemzetközi táborunkban. Nemcsak magyarok, hanem mindenhonnan, Kínából, Tajvanról, Ausztráliából, Brazíliából, Amerikából, mindenhonnan jönnek. Három csoport szokott lenni, egy kezdő, egy közepes és egy haladó csoport. Egy hét alatt megtanulnak táncolni a gyerekek. Nagyon fontos, hogy a magyar anyanyelv mellett a magyar zenei anyanyelvet is megtartsuk, s ez szorosan összekapcsolódik egy magyar mozgáskultúrával.

A válaszúti szórványiskola mikor, hogyan jött létre?

Az első szórvány kézművestáborba feljöttek a helyi magyar, cigány és román gyerekek is. Az unokahúgomnak, aki ma az elnök [3], feltűnt, hogy ennyi magyar gyermek van, de nincs magyar iskola a faluban. A helyi cigányok ugyanis református magyar cigányok, akik már a kilencszázas években mind dolgoztak. A negyvenes években énekkaruk volt, színjátszó csoportok, a férfiak nagy része kőműves. Úgy szűnt meg az iskola, hogy a cigányokat egyik napról a másikra átírták a román iskolába, meggyőztek néhány magyar szülőt, akinek az érdekei ide kapcsolódtak a helyi gazdasághoz, hogy ne adják a magyar iskolába a gyermekeiket, s megszűnt a magyar iskola. Amikor újraindítottuk [4], Kötő József volt a minisztériumban a magyar felelős a tanüggyel, ő segített. Beindult a tanítás. Mivel osztatlan osztály volt, volt egy harmadik osztályos és egy első osztályos, s így négy gyermekkel beindult az iskola. A következő évben kilenccel, utána szaporodtak a gyermekek, híre ment a környéken, ezekben az erdőháti, szamosháti falvakban nemhogy magyar, de román iskola sem volt. A szülők egy része felmérte azt, hogy milyen fontos a magyar nyelv, ideadta a gyerekét, ma több mint százan vannak. Beindítottuk a mezőgazdasági szakiskolát is, tizenhat gyermekünk van, azok most itt vannak gyakorlaton, ötön mennek Kiskunfélegyházára tapasztalatcserére. Jövőre van tizenöt gyermek jelentkezőnek. Úgyhogy mindjárt oda jutunk, hogy nem lesz hol elszállásoljuk őket. Az első táborban még egy matrac sem volt, a szénában aludtak a gyermekek, sátorban. De aztán szépen építkeztünk. Pályáztunk Magyarországról, beépítettük a manzárdot, ott volt az internátus a gyermekeknek, a hálószoba. Úgyhogy amikor átmentek a másik épületbe, azt mondták, itt jobban szerették, mert együtt voltak a szénában a padlástérben. Nagyon ügyes gyerekeink vannak, olyan is van, aki végzett pedagógus, és ide jött vissza dolgozni.

Mikor kezdődött Zoli bácsi gyűjtés iránti érdeklődése? Ez még ugyancsak Kolozsvárhoz és a református kollégiumhoz kapcsolódik?

Az úgy kezdődött, hogy debreceniek jöttek a református kollégiumba a testvérkollégiumtól. A díszteremben tartottak egy bemutatkozást, hortobágyi dalokat énekeltek, anekdotákat meséltek. Utána az volt a kérése az egyik tanárnak, hogy mi is valamit énekeljünk. Elég jó hangú gyermek voltam, rám esett a választás. Én ezt hittem, hogy amit én tudok, azt mindenki tudja. Kiderült, hogy nem, s akkor egy kiváló felügyelő tanárom volt Nagy Géza személyében, bent lakott velünk, szombat esténként csergéket vittünk a szobájába, letelepedtünk, s mesét olvasott nekünk. Én akkor hallottam először a Patria lemezsorozatból a dalokat. Azt a feladatot kaptam Nagy Gézától, hogy írjam össze, amit a faluban énekelnek. Jött a vakáció, s nem volt nehéz dolog, mert minden fiatalnak volt egy füzete, ahova összeírta a számára kedves dalokat, mondókákat, verses szerelmes leveleket, rigmusokat, öntözőverset, újévi, karácsonyi köszöntőt, úgyhogy végigkérdeztem a falut, s voltak a kollégiumi napok, s akkor ott kellett bemutassam. De közben volt az erdélyi református fiataloknak egy lapjuk, az Ifjú Erdély [5], kéthavonta vagy félévenként jelent meg, meghirdettek egy népdalpályázatot, Nagy Géza tanácsára a válaszúti gyűjtést beadtam, s első díjat nyertem vele. Ez még nagyobb ösztönzést adott, s akkor kezdtem faggatni az öregeket. Volt egy nagyon tudálékos vénasszony a faluban, Bálint Pataki Jóskának a nagyanyja, Bálint Jánosné Kallós Mákó. Az mindent tudott a faluról is, népdalokat is, tőle került elő a Görögfi Gyurica, egy ismeretlen ballada. Őt is kezdtem faggatni, s akkor én megtanultam a dalokat, nem volt nehéz, mert miután megvettük ezt a házat 1933-ban, a régi épület, ahol én születtem, felszabadult két nagy szoba s egy kisebb konyha, s kocsma is volt ott, mióta a világ világ. Úgy is hívták azt a részt, hogy Fogadósor, biztosan ott váltották a lovakat. Kiadták a fiataloknak táncolni. Románoknak s magyaroknak. A nagyteremben voltak a románok, a kicsiben a magyarok. Hogy jobban menjen a kocsma. S akarva, nem akarva ott legyeskedtem a táncban, néztem, tényleg nagyon szépek a román és a magyar táncok is, s belém itatódtak. Minél többet megtanul az ember belőle, annál többet szeretne felmarkolni. Elkezdtem előbb itt tanulni a faluban, édesanyám feketelaki lévén, elkezdtem ott is. Volt egy tudálékos öregember, Kiss Ferenc, Frici, kilencvennégy éves volt, de a tánc ott volt nála a csűrben, s táncolt még akkor is az öreg, s ott is elkezdtem gyűjteni, Feketelakon, majd a szomszédos faluban, Buzában, ott is nagy a rokonság, Vistában, édesapám egy testvére ott volt férjnél. Utána pedig nagyapai részről egy testvére nagyapámnak Buzába ment férjhez, annak lett nyolc gyereke, abból kettő elment Ördöngösfüzesre, ott is nagy a rokonság, Magyarpalatkán, Keszűben, Sármáson. S akkor bejártam ezekre a néprajzi ülésekre. Minden hónapban volt egy néprajzi ülés Kolozsváron. De már a negyvenes években mint kisdiák bejártam Gunda Bélának az óráira. [6] Bementem egyszer, éppen Jagamas [7] tartott előadást a népdalgyűjtésről, s ő kérdezte, honnan jöttem, mondtam, Vistáról, azt mondja, voltam Vistán, de olyan gyenge anyag került elő. Nem akadtak rá a jó adatközlőkre. Mondom, jöjjön csak ki, kijött, s egy csomó minden előkerült.

A tárgyak gyűjtése hol kezdődött, és hol lehetett tárolni őket?

Az is gyerekkorban kezdődött. Padláson, pincében tároltam, barátoknál, ahol lehetett. Kerámiát, mindent. Anyámnak is volt érzéke hozzá. Egyszerű parasztasszony volt, de volt érzéke. Az apja bíró volt Feketelakon, s már a kilencszázas években járt nekik a Pesti Művelt Társalgó. Falura, a lányoknak. Onnan olvastak sok mindent.

Ami itt a múzeumban van, az milyen régiókból származik?

Mezőség, Kalotaszeg, Nádasmente. Ahogy Vistán tanítottam [8], a méraiakkal volt szorosabb kapcsolatom, s azért is ez a vidék, de ez is a legérdekesebb reprezentációs szempontból, látványosság szempontjából is. Arra is törekedtünk, hogy a múzeum látványos legyen.

Milyen volt Moldva a Mezőség után?

Elmentem Lészpedre, hetven iskola volt akkor Moldvában, magyar iskola 1–4. osztályos, két felső tagozatú iskola, internátussal együtt, egy Kalugerben s egy Ónfalván. Beilleszkedni nem volt nehéz, már azelőtt jártam én Lészpeden Jagamassal gyűjteni. Pesten végzett, Bartók-tanítvány volt, egy alkalommal elment gyűjteni Bartók nyomdokain Biharba. Magával vitt, én jegyeztem a szövegeket, s aztán elmentünk Moldvába, egy hónapot voltunk terepen, negyven kilométereket mentünk szekérrel s gyalog, ahogy lehetett. Volt két katonatársam, az egyik lábnyiki, Ádám István, s a másik újfalusi, Kósa János. Őket megkerestem, s a tőlük ismert kapcsolatokkal kezdtük. Lábnyikról elmentünk Magyarfaluba búcsúba a barátommal, tizennyolc kilométert gyalogoltunk az erdőn keresztül. S onnan szekérrel mentünk be Bákóba Jagamassal. Egy évet és három hónapot voltam Moldvában [9], aztán megszűntek az iskolák egyik napról a másikra. Sírva jöttek el a magyar tanítók. Most képzelje el, ha megmaradtak volna, most volna egy óriási magyar csángó értelmiségi réteg, aki kézben tartaná a dolgokat. Nem értek egyet a fakultatív oktatással. Van, ahol jól működik. Szabófalván még Kányádival [10] voltunk egy alkalommal, mind magyarul játszottak a gyerekek, most nem hallasz egy magyar szót sem.

Melyik a kedvenc tárgya itt Zoli bácsinak?

Mindenik kedves. Elmentem egyszer Mezőkeszübe gyűjteni. Kérdeztem egy asszonytól, nincsenek szegrevaló kancsói gyűjteni? Azt mondja, éppen van, kidobtuk a fogast, s a kancsókat feldobtuk a gabonás híjára. Mondom, meg kéne nézzük. Felmentünk, kiszedtünk vagy tizennégyet. Ott volt egy, a szája betörve. Nem tudtam elolvasni a feliratot a törés miatt. 1860-as évszám. Azt mondja a vénasszony, olvassa csak el. Ez legelöl volt felakasztva a fogasra, mindenki meg is nézte. Biztos, aki megvette, nem tudott olvasni, azt hitte, házi áldás. Valami tréfás fazakasinas csinálhatta. Az volt ráírva: „Végy meg kurva, mert szép vagyok.” Ez ki van most állítva Szentendrén.

[1] A falura az 1930-as években irányult a figyelem; ebben jelentős szerepe volt a Főiskolás Ifjak Keresztyén Egyesületének (alakult 1921-ben) és az Erdélyi Fiataloknak (működött 1930 és 1940 között). [2] A Székelyföld és Kalotaszeg néprajzi felfedezése a 19. században megtörtént. A Mezőséget a szaktudományok (néprajz, történelem) az 1930-as években fedezték fel (Palotay Gertrud, Lajtha László, Kelemen Lajos, Entz Géza), folklorisztikai feltárása az 1970–1980-as években folytatódott (Faragó József, Kós Károly, Nagy Olga). [3] Balázs Bécsi Gyöngyi. [4] 1999-ben. [5] Az Ifjú Keresztyén Egyesület lapja, 1923 és 1944 között. [6] A kolozsvári tudományegyetemen 1940 és 1948 között újra folyt néprajzos képzés, Gunda Béla 1943–48-ban tanított itt. [7] Jagamas János (1913–1997) Széchenyi-díjas erdélyi magyar népzenekutató, zenetudós. [8] 1946 és 1950 között. [9] 1956-tól. [10] Kányádi Sándor (1929–) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas erdélyi magyar költő.

Kallós Zoltán 1926-ban született. Tanulmányait Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön végezte, majd tanított Kalotaszegen és Moldvában. 1955-ben diplomázott a kolozsvári Zeneművészeti Főiskolán. 1958-ban politikai nézetei miatt bebörtönözték. Szabadulása után a Mezőségben, Kalotaszegen, Moldvában és a Gyimesben is gyűjtött a folklór minden műfajában. Legjelentősebb munkái a Balladák könyve (1970) és az Új guzsalyam mellett (1973), utóbbi egyetlen énekes repertoárjának rögzítéseként módszertani szempontból is fontos teljesítmény. 1992-ben hozza létre Válaszúton a Kallós Zoltán Alapítványt, az itt működő múzeum anyagát ma is folyamatosan bővíti. 2005 óta a Magyar Művészeti Akadémia Néprajzi Tagozatának tagja, 2014-ben megkapta a Nemzet Művésze címet.