A parlamentarizmus gyökereitől a magyarországi rendszerváltásig

Újra megnyílt a Kossuth téren az Országház múzeuma

MúzeumCafé 48.

„Az elmúlt parlamenti ciklus törvényalkotási folyamatának egyik utolsó lépéseként került sor az országgyűlési törvény módosítására, amelynek keretei között törvény által alakított országos szakmúzeumként hívták életre az Országgyűlési Múzeumot” – írja Kedves Gyula, a múzeum vezetője az Országgyűlés Hivatala által kiadott A Nemzet Főtere című kiadványban. A parlamenti közgyűjtemény létrehozásának ötlete azonban nem új keletű: már 1922-ben felmerült egy országgyűlési múzeum gondolata, sőt Scitovszky Béla házelnök kezdeményezésére a nemzetgyűlés százezer koronát meg is szavazott a létrejöttére. Bellavics István, az Ország-gyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóságának igazgatója, valamint Kedves Gyula szerint is igazán figyelemreméltó, hogy a kor vezetői képesek voltak létrehozni ezt az intézményt közvetlenül az első világháborút és a trianoni békét követő időszakban, annak ellenére, hogy a Bethlen-kormánynak éppen akkor rendkívül súlyos államháztartási deficittel kellett megbirkóznia. Ez a tény egyébként világosan mutatja – teszi hozzá Bellavics –, hogy milyen égetően fontossá vált akkor egy olyan múzeum létrejötte, amelyben a közhangulat javítása érdekében vizuálisan érzékeltethették a Nagy-Magyarországgal való kontinuitást, ahol pozitív példákon keresztül be lehetett mutatni a magyar alkotmányos fejlődést, ezzel is bizonyítva, hogy a nemzet nem számolódott fel a területi csonkolás után sem. A múzeum ezen túlmenően jelentős hiányt is pótolt: a Nemzeti Múzeumnak akkoriban még nem volt modern kori gyűjteménye, tárgyanyaga az 1849 előtti időszakokat ölelte fel, az Országgyűlési Múzeum állományába azonban bekerültek a dualizmus korabeli és utáni röpiratok, plakátok, képzőművészeti alkotások, fényképek és használati tárgyak is. Az Országgyűlési Múzeumnak tehát kettős funkciója volt: egyszerre szolgált modern történelmi intézményként, illetve kultuszmúzeumként, ahol a korabeli propaganda értelmében a látogató nagy tisztelettel emelhette meg kalapját a nemzet kiváló alakjainak relikviái előtt.

Az Országgyűlési Múzeum végül 1929. január 24-én – az ilyen típusú gyűjtemények közül Európában elsőként – nyitotta meg kapuit a látogatók előtt a Parlament északkeleti szárnyának hét termében. Ezt követően a múzeum gyűjteménye folyamatosan gyarapodott a rendszeres vásárlásoknak és ajándékozásoknak, illetve a híres államférfiak hagyatékainak köszönhetően, így 1938-ban a múzeum már huszonnégy teremben, nyolcszázhúsz négyzetméteren fogadta a látogatókat. Ez az időszak volt az intézmény legsikeresebb korszaka, népszerűsége a Nemzeti Múzeummal és a Szépművészeti Múzeummal vetekedett. Sikerét nemcsak díjmentességének köszönhette, hanem az ingyenes szakmai előadásoknak és vezetéseknek, illetve páratlan időszaki kiállításainak is, mint például A magyar politikai karikatúrák 100 éve, a Kossuth Lajos emlékkiállítás vagy A választójog története. Kedves Gyula kiemelte, hogy a korszerűség is nagyban hozzájárult a sikerhez: a kor legmodernebb technikáival és megoldásaival hozták létre ezeket a kiállításokat. Fejős Imre, a múzeum akkori igazgatója például előszeretettel használt fotókat a kiállításokban, így született meg az ország első fotógyűjteménye, ami később a Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának a létrejöttét tette lehetővé. Ezenfelül a kiállításokban filmek és gramofonfelvételek is szerepeltek.

Ez a sikeres időszak azonban hamarosan véget ért: amikor az ország belépett a második világháborúba, a múzeumot határozatlan időre bezárták, a műtárgyakat pedig a pincében helyezték el, hogy megóvják őket a bombatámadásoktól. A gyűjtemény nagy része azonban így is súlyos károkat szenvedett: sok tárgy tűnt el, sérült vagy semmisült meg, így a háborút követően a múzeum már nem működhetett a korábbi formájában. A gyűjtés néhány évig még folytatódott, amikor azonban felismerték, hogy a múzeum szellemisége, célkitűzései már nem tarthatók fenn, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1949. szeptember 28-án egy tollvonással felszámolta az intézményt, munkatársait a Nemzeti Múzeumba helyezte át, a tizenhatezer darabból álló gyűjteményt pedig több múzeum, könyvtár és levéltár között osztotta szét; kerültek műtárgyak a Nemzeti Múzeumba, a Széchényi Könyvtárba, a Budapesti Történeti Múzeumba, a ceglédi Kossuth Múzeumba, a Természettudományi Múzeumba és a Hadtörténeti Múzeumba is.

Hatvanöt évig nem is volt saját múzeuma az Országgyűlésnek, mostanra azonban ismét szükségszerűvé vált egy ilyen intézmény létrehozása. Bellavics István hangsúlyozza, hogy a mostani múzeum egészen más szellemiségben született meg, mint elődje, hiszen ez az intézmény már nem relikviagyűjteményként funkcionál, hanem olyan múzeumként, amelyben a magyar parlamentarizmushoz kapcsolódó tárgyak, dokumentumok, kép- és hanganyagok ismerhetők meg. Az Országgyűlési Múzeum Bizottság munkatársai, köztük például Csorba László, a Nemzeti Múzeum és Baán László, a Szépművészeti Múzeum igazgatója, valamint Kedves Gyula, illetve mellettük több mint harminc további szakértő együttes munkájaként született meg az intézmény koncepciója, amelyet a múzeum vezetője így foglalt össze: „Mindenképpen az előd nyomdokaiban járó, annak előremutató ötleteit, népszerű kezdeményezéseit, eredményeit alapul vevő, de semmiképpen nem azt megismétlő vagy másoló” múzeumot akartak létrehozni, ami képes elsősorban a leendő választókkal, tehát a ma 14–18 éves korosztállyal megismertetni a törvényhozás ezeréves történetét. Bellavics István elmondása szerint egy ilyen kiállítás megalkotása meglehetősen komoly kihívás elé állította a múzeum megvalósításán dolgozó csapatot, hiszen végeredményben egy eléggé száraz, nem túl könnyen befogadható témát kellett olyan módon feldolgozniuk és tálalniuk, hogy az a ma erősen a virtuális világban is élő fiatalok számára is érdekes és izgalmas legyen.

Ahhoz, hogy ennek a célnak az eléréséhez a lehető legtökéletesebb formát megtalálják, Bellavics István és Kedves Gyula számos európai múzeumot végiglátogatott, amelyekből sok ötletet merítettek. Bellavics számára a legfontosabb inspirációs forrás a londoni várostörténeti múzeum volt, ott látta, hogy miként lehet összhangba hozni a tárgyi anyagot az audiovizuális tartalmakkal, ugyanakkor a krakkói várostörténeti tárlat élményszerű elemei is gondolatébresztőként hatottak rájuk. Egy-egy jó ötletet átvettek drezdai, berlini és bécsi múzeumokból is, a DDR Museumban például számos jó megoldást láttak a szűk terek ügyes kihasználására. A hazai gyűjtemények közül pedig a Nagy Imre Emlékház és a Terror Háza adtak jó múzeumtechnikai és kiállítástechnológiai ötleteket.

Ahogy bejárjuk az állandó kiállítást, világosan látszik, hogy minden részlet megfelel az előzetesen támasztott elvárásoknak: élvezetes, ugyanakkor hiteles tárlatot tekinthet végig az idelátogató. A kiállítótérben nagy számban jelennek meg különféle audiovizuális tartalmak – korabeli híradófelvételek, saját készítésű filmek, érintőképernyős monitorok, 3D mapping és egyéb interaktív eszközök –, amelyeknek köszönhetően A magyar törvényhozás ezer éve című tárlaton a néző egy olyan komplex látványvilággal találkozik, amelynek segítségével élményszerű és közérthető módon ismerkedhet meg a hazai parlamentarizmus kialakulásának és fejlődésének történetével: a technikai megoldásoknak köszönhetően folyamatosan újabb és újabb impulzusokat kap, a látogatás során minden érzékszerve bevonódik. Ennek ellenére a tárlat egyetlen pillanatra sem válik hatásvadászszá, hiszen a tudás átadása minden apró részletnél elsődleges, a látványos megoldások csupán a mérhetetlenül nagy ismeretanyag befogadását és annak tartós rögzítését segítik elő. Ráadásul nemcsak ezek az eszközök járulnak hozzá a mélyebb megértéshez, hanem az is, hogy a kiállítás egyes részei fizikailag és ontológiailag is egy olyan ívet rajzolnak ki, amelyen végighaladva a látogató egyre közelebb kerül a jelenhez, miközben egyre inkább átlátja a különféle folyamatokat és eseményeket. Az egyes szegmensek egyrészt az előttük álló részek logikus következményei, másrészt szerves egységben állnak a következő elemekkel is, ez a szoros viszonyrendszer így nemcsak a történelmi fejlődést teszi evidenssé, hanem a látogató is folyamatosan halad előre a történelemben.

A kiállítás három nagyobb egységből áll. Kedves Gyula elmondta, hogy a koncepció kidolgozása során döntöttek úgy, hogy a parlamentarizmus előzményeinek, gyökereinek is egy teljes blokkot szentelnek, hiszen így az alkotmányozás ezeréves története a maga teljességében tárulhat a befogadó elé. A kiállítás első része tehát a rendi országgyűlésekig bezárólag foglalkozik ezzel a történelmi folyamattal, majd a második egység meséli el a modern parlament megszületésének menetét a reform-országgyűlésektől „az új elveken nyugvó parlamentarizmus megszilárdulásáig, kiépítéséig”, végül az utolsó blokk ennek alakulását, „az útkeresések és az újrakezdések időszakát foglalja össze 1918 és 1990 között”.

A látogató a kiállításba lépve elsőként egy hatalmas monitorral találkozik, amelyen a Goldberger műhelyéből származó, Pusztaszer legendáját feldolgozó szőttes különféle részei jelennek meg. A Gobelin Teremben található alkotáson a hangsúly ugyan a honfoglaláson van, viszont a műben a magyar törvényhozás legfontosabb fejezeteit bemutató jelenetek is szerepelnek, így gyakorlatilag ez a munka mintegy előre vetíti a kiállítás témáját és annak legfontosabb állomásait. A befogadó ezután egy tágas térbe ér, ahol elsőként vitrinekben tekinthetjük meg az első írásba foglalt törvényeket, illetve királyi, majd állami pecséteket, ezek pedig elvezetnek a blokk első attrakciójához, ahhoz a 3D-s vetítéshez, amely három epizódban meséli el a rendi országgyűlések kialakulását. Innen a korszak legfontosabb zászlóinak rekonstrukciói vezetik a látogatót, folyamatosan érzékeltetve a rendi ellenállás, szabadságharcok és kompromisszumok egymásra épülő, egymásból táplálkozó folyamatát. Ezt a részt egy enteriőr zárja le, amely viaszbábuk segítségével Mária Terézia uralkodását meséli el, hangsúlyozva az időszak nyugodt, békés voltát. Innen jutunk el a reformországgyűlésekig, amelyeknek legfontosabb törvényei, dokumentumai és eseményei az 1830-as törvényhozást ábrázoló tabló előtt, az országgyűlés asztalát szimbolizáló felületen jelennek meg. A folytatás a reformkort, a szabadságharcot és a kiegyezést mutatja be; ennek a blokknak a fő attrakciója (és egyben lezárása) a népképviseleti országgyűlések hangulatát visszaadó saját készítésű film, amelyben Kossuth legendás, 1848. július 11-i beszédének egy részlete hangzik el.

Kedves Gyula hangsúlyozza, hogy az eddigiekben fenntartott linearitást ezután tudatosan bontották fel: a következő tér már többféle bejárási irányt tesz lehetővé, ily módon fizikailag is jelzik, hogy innentől kezdve a parlamentáris rendszer már nem egyenes vonalúan fejlődik, hanem alakulását számos zsákutca, visszalépés és újrakezdés színesíti. Ez a rész a dualizmus kialakulásával és annak békés időszakával indít, majd egy érdekes fotósorozat nyújt betekintést a korabeli Országház mindennapi életébe. Az ezt követő egység a dualizmus utolsó évtizedébe, a permanens válság időszakába kalauzolja a látogatót, majd eljutunk az utolsó magyar király, IV. Károly megkoronázásáig, aki elé azonban falként tornyosul a „Nagy Háborút” és a forradalmakat megidéző panel, mintegy jelezve a válság politikai eszközökkel történő megoldásának lehetetlenségét. Ez a politika utcára kerülésének időszaka is, amit egy utcai hirdetőtábla szimbolizál, amelyre a különféle hirdetések mellett számos politikai plakát is felkerült.

A harmadik nagy egység a trianoni békediktátummal indít, annak hatásait tárgyalja, és jelzi, hogy ez a történelmi esemény teljesen új mederbe terelte a magyar parlamentarizmus alakulását. Egy falon megjelennek az új törvények, mögöttük az Országház politikai és ceremoniális eseményei, majd előrehaladva a különféle fotók és információk világossá teszik a látogató számára, hogy miként torzult el újfent a politika, hogyan sodródtunk bele a háborúba, ami azután megint pusztulásba döntötte a parlamentarizmust is. A következő részben különféle tárgyakkal, installációkkal és videoanyagokkal hangsúlyozzák azt, ahogyan a szovjet katonai megszállás gátat szabott a polgári demokrácia kibontakozásának, majd egy falon a látszatparlamentarizmus időszakát mutatják be, a Rákosi- és a Kádár-kort, amelyeket csak egy vékony rés választ el, ahová az országházi ideiglenes rádió-stúdiót felidéző kis enteriőr kerül, miközben a Szabad Kossuth Rádió a többpártrendszer visszaállítására vonatkozó hírei hangzanak fel. A kiállítás az 1989-es rendszerváltással, majd a jelenkori parlamentáris berendezkedés rendszerének ismertetésével zárul.

Kedves Gyula elmondta, hogy a csoportok negyvenperces tárlatvezetésen ismerkedhetnek meg a kiállítással, míg az egyéni látogatókat audioguide segíti (ami jelenleg magyarul és angolul érhető el, de szövegét a közeljövőben a szomszédos országok nyelveire is átültetik), illetve ők a monitorokon található anyagokban is jobban elmélyedhetnek. A kiállítás alkalmas arra is, hogy múzeumpedagógiai foglalkozás vagy történelemóra keretében dolgozzák fel a diákok egy oktató vagy múzeumi szakember segítségével. Bellavics István hozzátette azt is, hogy az igazgatóságnak jó teremlehetőségei vannak, ezért az őszre elkészülő edukációs program többféle alternatívát is kínál majd a diákcsoportoknak.

A most megnyílt múzeum nemcsak szerepét, hanem tárgyanyagát tekintve is eltér az elődjétől: míg korábban inkább relikviagyűjteményről beszélhettünk, most az volt a fő szempont, hogy a kiállításba olyan tárgyak kerüljenek, amelyek jól illeszkednek a koncepcióba (ezért nem is törekedtek arra, hogy a korábbi gyűjtemény darabjait visszaszerezzék a már felsorolt múzeumoktól). Emiatt nemcsak eredeti tárgyakat állítottak ki – habár azok is szép számmal jelennek meg, elég talán csak a különböző dokumentumfilmeket, a korabeli fotókat, II. Lajos kardját, Kossuth pénzügyminiszteri íróasztalát, Batthyány miniszterelnöki székét vagy Deák képviselőházi ülőhelyét megemlíteni –, hanem nemesmásolatokat, viaszbábukat, fotómontázsokat, nyomatokat is. Ugyanakkor a múzeum hosszú távú tervei között szerepel egy digitális adatbázis létrehozása is, ahová minden, a parlamentarizmussal összefüggő tárgyat és dokumentumot egybegyűjtenek és elektronikusan elérhetővé tesznek, ami nemcsak a korábbi múzeum virtuális továbbélését teszi lehetővé, hanem a témában kutató szakemberek munkáját is nagyban segíti majd. Az adatbázis létrehozásában az Országgyűlési Múzeum szorosan együttműködik az Országos Levéltárral, a Hadtörténeti Múzeummal, a Nemzeti Múzeummal és minden más olyan intézménnyel, amelyben fellelhetők a parlamentarizmushoz köthető tárgyak, dokumentumok.

Ezekhez az együttműködésekhez szorosan kapcsolódik az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága által kidolgozott átfogó kiadói terv is, amelyben egyformán fontos szerep jut a szakmának szánt tudományos köteteknek és a népszerűsítési célú közönség-kiadványoknak. Bellavics István azt is elmondta, hogy a program keretében eddig már három konferenciakötetet jelentettek meg (Rendiség és parlamentarizmus Magyarországon – A kezdetektől 1918-ig; Az első világháború következményei Magyarországon és Európában; Gróf Bethlen István és kora), jelenleg pedig egy nyolckötetes sorozatuk készül, ami a magyar országgyűlések történetét dolgozza fel a reformkortól napjainkig. A populáris irány elsősorban brosúrákra épít, amelyek közül már elkészült egy, az Országházról szóló füzetecske és az 1956-os sortűzről szóló írás, és lesz egy katalógus is, amely az Országgyűlési Múzeum állandó kiállítását mutatja be. Előkészítés alatt áll továbbá egy az országgyűlések történetét bemutató kötet, és folyamatban van egy művészettörténeti füzetsorozat megvalósítása is, amely különböző szempontok szerint mutatja majd be a Parlamentet. Bellavics István hozzátette, hogy 2017 közepére elkészül az Országház építéstörténetét és művészetét feldolgozó nagymonográfia is, amelyet Sisa József, az MTA Művészettörténeti Intézetének igazgatója a Parlament főépítészével, Lukács Józseffel közösen ír. Ez a kötet komoly hiányt pótol majd, hiszen jelenleg nincs olyan kiadvány, ami átfogóan foglalkozna az Országházzal.

A múzeum jövőbeli tervei között azonban nemcsak kiadványok megjelentetése szerepel, de komoly munkákat folytatnak annak érdekében is, hogy megnyithassák a Kőtárat, ahová a Parlament homlokzatának felújítása során restaurált részletek, szobrok kerülnek majd, illetve hogy létrehozzanak egy másik állandó kiállítást, amely a látványudvarban az Országház építéstörténetét és művészetét mutatja be. Bellavics István azt is elmondta, hogy ezen kívül keresik az időszaki kiállítások terének kialakítására is a lehetőséget, hiszen az állandó tárlatok mellett erre is nagy szükség lenne, nemcsak a nemzetközi kapcsolatok építésének elősegítése, hanem a törzsközönség kialakítása miatt is. Egy ilyen alkalmi tárlat keretében lenne érdemes bemutatni például A magyar politikai karikatúrák 100 éve kiállítás felújított, átdolgozott változatát – tette hozzá az igazgató, aki azt is elmondta, hogy ezután sem dőlhetnek hátra, hiszen a technikai fejlődés miatt folyamatos megújulásra lesz szükség ahhoz, hogy érvényes és korszerű múzeumként üzemeltethessék az intézményt. Bellavics szerint tehát alaposan át kell gondolni, hogy a most létrehozott állandó kiállítás milyen módon lesz fenntartható, illetve hogy mennyi idő múlva kell megújítani, fejleszteni az audiovizuális tartalmakat.