Az alábbi írásban a bankok és a múzeumok kapcsolatát vizsgáljuk néhány kiragadott, de karakteres példán keresztül. [1] Nem térünk ki részletesen a gyűjteményezés, a kiállítás-szervezés és a szponzoráció sokszor nem is átlátható szféráira [2], inkább múzeumépületek létesítésével, az ingatlanfejlesztések világával ismerkedünk megvalósult és tervezett példákon keresztül. A bankvilág kapcsolata a kultúrával, a múzeumok világával országonként, vagy ha úgy tetszik: kultúránként más-más volumenű és karakterű. Az Amerikai Egyesült Államokban számos példáját lelhetjük fel mind a magán-, mind pedig a banki finanszírozású múzeumépítésnek; az európai példák szerényebb léptékűek. Egy kivétellel az öreg kontinens múzeumait és bankjait vesszük górcső alá, mert azok lehetnek irányadók ebben a bonyolult, presztízstől – és persze pénztől is – (túl)fűtött világban az eligazodásra. Egészen kivételes a spanyol la Caixa Alapítvány tevékenysége, amely a CaixaForumok létesítésével és fenntartásával példaértékű hálózatot hozott létre, ugyanakkor a kortárs múzeumépítészetben is jelentőset alkotott. Mikor és mennyiben befektetési-ingatlanfejlesztési célzatú a múzeumépítés, és mikor lehet ez a reprezentáció-imázsépítés kifejező eszköze? És mikor lehet mindkettő? Létezik-e jó szándékú bank és befogadó múzeum, és ez vajon miben mérhető igazán? Ébli Gábor önálló tanulmányt is írt az üzleti fenntartású művészeti intézményekről, amelyben a kiállítóhelyként működő, sokszor jelentős gyűjteményi hátterű, de múzeumnak nem nevezhető bécsi és berlini intézményeket elemzi. [3]

Az 1830-as években egy bizonyos Friedrich Wilhelm Raiffeisen, az éhezéstől és szegénységtől sújtott Flammersfeld polgármestere rájött, hogy a földművelésből élők számára az addigra kialakult városi pénzintézetek nem kínálnak megfelelő finanszírozási módokat. Kialakított egy rendszert, amelyben a megtakarítások képeztek egyfajta alapot, így létre tudott jönni az első, szövetkezeti alapon működő pénzintézet, ahol az együttműködésen volt a hangsúly. Majd egy évtizeddel később egy maroknyi kereskedő Rochdale-ben, egy Manchester közeli kisvárosban létrehozott egy szövetkezeti alapon működő rendszert, amely a későbbiekben számos üzleti modell alapjául szolgált. Az ő emléküket őrzi a Rochdale Pioneers Memorial Museum, abban az épületben, ahol 1844. december 21-én 28 taggal és 28 font tőkével megalakult a társaság. Tulajdonképpen így az üzleti életben létrejött kooperatív tevékenység múzeuma jött létre, amely szellemiségében messze a kora előtt járt. Az alábbiakban a 20. század utolsó harmadában lendületbe jött múzeumi szféra és a bankvilág között létrejött, bizonyos tekintetben kanonizálódott együttműködést vizsgáljuk néhány kiválasztott példán keresztül.

A 2013 őszére tervezett Miami Art Museum új épülete megvalósításához (új nevén Pérez Art Museum Miami) úgy tűnik, hogy még messze nem állt össze a teljes projekt költségvetése. Míg a 2012 márciusáig összegyűlt mintegy 61 millió dollár adományozói jórészt az ismeretlenség homályába burkolóznak, az egyik legutóbbi, egymillió dolláros adományt nyújtó Bank of America nagyon is hallatta a hangját a sajtóban. A teljes, 220 millió dollárra becsült projektköltséghez viszonyítva (ebből 100 millió közpénz és 120 millió magánadomány az elképzelések szerint) ez elenyészőnek tűnik, mégis a bank reputációja szempontjából nyilván fontos aktus volt a támogatás megítélése. Az új múzeumépület a Museum Park (korábban Bicentennial Park) egyik kiemelt létesítményeként készül, a nemzetközileg a múzeumtervezésben is kiemelkedő svájci Herzog & de Meuron iroda tervei szerint.

A Deutsche Bank és a Solomon R. Guggenheim Foundation 1997 novemberében nyitotta meg kiállítóhelyét Berlinben, a híres Unter den Linden sugárúton Deutsche+Guggenheim néven. [4] Hamarosan Berlin egyik fontos, elsőrangú és új szempontok szerint rendezett modern és kortárs kiállításoknak helyet adó kulturális intézményévé vált. Az 1870-ben alapított bank magát ebben a műfajban a világ legnagyobb gyűjtőjének definiálja, mára 56 ezer felett van jórészt kortárs festményei, fotói és grafikái száma. A New Yorkban, Velencében és Bilbaóban fennálló és az Abu Dzabiban tervezett múzeumairól híres Guggenheim Foundation berlini kísérlete ezúttal egy bank partnerségével valósult meg, ahol a presztízsépítés nyilvánvaló szándéka és a brand berlini kiterjesztése precízen kimunkált megoldásban öltött testet. Nem született ezúttal remekmívű alkotás (mint Frank Lloyd Wright New York-i múzeuma) vagy éppen a múzeumboom alapköveként is tekintett, Frank O. Gehry tervezte bilbaói koncepció; Berlinben a főváros arisztokratikus, reprezentatív sugárútján speciális kiállítótérré változtak át egy historizáló épület terei. A mindössze 350 négyzetméternyi kiállítótérben különböző konstellációkban megmutatkozik a bank gyűjteménye is, évente legalább egyszer az adott terekbe tervezett/alkotott műveket mutatnak be, legutóbb például Agatha Snow All Access World című kollázsa szerepelt. Az intézmény minden évben kiadja az Év művésze díjat azoknak az alkotóknak, akiknek a műveiben a papír vagy a fotó fontos szerepet játszik. Ez egy hosszabb távú mecenatúrát jelent, katalógus megjelentetését és kiállítási lehetőségeket kínálva a művésznek, aki a műveivel természetszerűleg a Deutsche Bank kollekcióját gazdagítja. A negyedik fontos tevékenységi kör a nemzetközi kiállítások szervezésében, koprodukciók létrehozásában mutatkozik. Úgy tűnik, hogy a Deutsche +Guggenheim gyűjteményei és anyagi tehetsége okán a szó legszorosabb értelmében vett múzeumként is meg kíván mutatkozni, azaz akár kölcsönzőként, akár a kiállítások szervezőjeként is jelen van a nemzetközi porondon. [5]

Az 1983-ban létrehozott Hypo-Kulturstiftung [6] alapítvány mintegy 11,5 millió eurós alaptőkével bír, ezt büszkén hirdeti is a honlapján. Tevékenysége a műemlékvédelem és a kortárs művészet szponzorációjában mutatkozik meg. Az alapítvány évente kiadja egy Bajorországban megvalósított példaértékű helyreállításért az ötvenezer euró értékű Műemlékvédelemért díjat, továbbá számos, sokszor kevéssé ismert művészt, múzeumot, művészeti egyesületet is támogat egész Németországban. München belvárosában, 1985-ben az alapítvány Kunsthalle der Hypo-Kulturstiftung néven fontos kiállítóhelyet nyitott, azóta mintegy nyolcvan kiállításnak adott helyet, napjainkban évi 300 ezer látogatót vonzanak az ott szervezett kulturális programok. [7] 1994-ben az akkori HypoVereinsbank (ma az UniCredit Group tagja) tervpályázaton kereste a galériának is helyet adó belvárosi tömb rehabilitációjának megoldását. A már említett bázeli illetőségű Herzog & de Meuron iroda került ki itt is győztesen, a megvalósítás egészen 2003-ig tartott. A teljes, mintegy 48 ezer négyzetméteres projektterületen egy 3200 négyzetméteres művészeti galériát alakítottak ki. A kiállítási program hasonló például a berlini Gropius Bau vagy a bonni Kunst- und Ausstellungshalle kínálatához, bizonyos kiállítások mindhárom helyszínen megfordulnak. Ilyen volt például a 2007-ben a berlini vernisszázs után itt bemutatott nagyszabású szkíta kiállítás [8], amely egy további hamburgi tárlat után újrarendezve Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumban is bemutatkozott. Ne feledjük ugyanakkor, ez egy üzleti alapokon működő, jól felszerelt belvárosi kiállítótér. A bonyolult – ötudvaros – komplexum egyik bejárata a Theatinerstrasse felől nyílik, innen közelíthető meg külön előtérrel és pénztárral leválasztva az emeleti kiállítótér.

A klasszikus modern és a háború utáni avantgárd festészet kiállítóhelyeként határozza meg magát a bécsi Kunstforum, pontos nevén Bank Austria Kunstforum. A honlapon az intézményt definiáló Mission Statement szerint egy modern, magán kultúraszolgáltatóval állunk szemben, amely Ausztria legsikeresebb kiállítóhelye. [9] Egyfajta sikerlista is olvasható a főbb adatok megadása után, ahonnan kiderülnek a sikertárlatok, a partnerintézmények, egyáltalán az intézmény nemzetközi renoméja, legalábbis az intézmény saját szemszögéből. A kommunikáció ezen formája nagyon is hasonlatos a Deutsche+Guggenheimnél és a Hypo- Kunsthallénál látottakhoz. A Bank Austria 1988-ban bízta meg az akkor éppen nagyon sikeres Gustav Peichlt a kiállítótér tervezésével, amely a posztmodern stílusjegyeit viselve valósult meg. Az intézmény 1989-ben egy Schiele-kiállítással nyitott.

A nagy múzeumok sokszor óvakodnak magukat sikercentrumként, topkiállítások szervezőiként beállítani, mintha ez egyenlő volna egyfajta bűnös populizmussal. A Kunstforum célja kezdettől fogva az volt, hogy sikeres, nagy témákat felölelő bemutatói széles körű közönségnek szóljanak; ezt szolgálták a korszerűen kialakított kiállító- és kiszolgáló terek, valamint a jól működő, rugalmas menedzsment. Szeptemberben A Nyolcak címmel a hazánkban is bemutatott tárlat bécsi premierje lesz a Kunstforum attrakciója. [10] A Bank Austria kiemelt támogatója a salzburgi Modern Művészeti Múzeumnak is, olyannyira, hogy fotógyűjteményét állandó letétként az MdM Rupertinumként is ismert intézményben helyezte el. [11]

Ezek a banki alapítású és finanszírozású intézmények üzleti alapokon működő kiállítóhelyek voltak, amelyek különböző piaci réseket meglátva-érzékelve határozták meg magukat ezen a piacon. Míg a Deutsche+Guggenheim inkább presztízsalapú, brandépítő, kortársművészet-pártoló és belépődíjas kiállítóhely, addig a müncheni és bécsi példák elsősorban piaci alapokon működő intézmények. Magyarországon bank által alapított és hasonló karakterű intézmény a Raiffeisen Bank által Raiffeisen Galériaként működtetett kiállítótér. [12] A banknak a kortárs művészet támogatásában betöltött szerepe sokszor érzékelhető, a kiállítóhelyen évente hat kortárs művész mutatkozhat be az előző évben benyújtott pályázat alapján. Ez a gyakorlat persze nagymértékben eltér az előzőekben bemutatottaktól, mégis fontos és példaértékű a hazai gyakorlatban. A kiállítások ingyenesen látogathatók, ami szintén gesztus a bank részéről. Az OTP Babér utcai székházának aulájában működtet egy galériát, az intézmény azonban inkább a kortárs művészeti alkotások vásárlására helyezi a hangsúlyt.

Ez a fajta kultúragerjesztő, azt széles körben propagáló tevékenység jellemzi a spanyol CaixaBank ez irányú érdeklődését is. Az elsősorban banki hátterű la Caixa Foundation érdekes szereplőjévé vált az ibériai kulturális kínálatnak. A CaixaForumok ma már az ország számos pontján megtalálhatók, Barcelona, Madrid, Palma, Tarragona, Lleida és Girona után most Sevillában és Zaragozában épül két újabb filiálé. A la Caixa küldetésnyilatkozata értelmében a CaixaForumok elsősorban a kultúra számos megnyilvánulásának disszeminációja céljából jöttek és jönnek létre. A cég a kultúrát széleskörűen értelmezi, mind alapvető megnyilvánulása, mind pedig interpretációja szempontjából. A kiállításokhoz kapcsolódó konferenciák, szemináriumok és koncertek a változó világra gyorsan kívánnak reflektálni – a társadalom és más kultúrák könnyebb megértése érdekében. Fontos, hogy valamennyi belépés – mind a kiállításokra, mind pedig a rendezvényekre – ingyenes.

A madridi és a barcelonai épületek mindegyike 19. századi elhagyott ipari létesítmény rehabilitációjával és kortárs építészeti átfogalmazásával készült. A madridi CaixaForum szintén Herzog & de Meuron alkotása, 2008-as átadása óta a Madridot felkereső építészek egyik zarándokhelyévé is vált. A zseniális szerkezeti megoldásoknak köszönhetően a súlyos téglahomlokzatú régi ház lebegni látszik, a kortenacél felépítmény harmonikus szín- és anyagkompozíciót hoz létre. A bejárat előtti kis tér függőleges kert-térfala ebben a méretben és pozícióban igazi szenzáció volt, és ma is az. A kiválasztott építészek igazi landmarkot, egyedi, különleges hatású építészeti miliőt teremtettek. A néhány száz méterre a Pradótól, a Reina Sofia tőszomszédságában a nagyokkal konkurálni nem lehet ugyan, viszont bele lehet simulni a gazdag kulturális kínálatba. Jóllehet a CaixaForumok kiállításai méretben, színvonalban vagy akár a műtárgyak gazdagságában alulmaradhatnak a hasonló tematikával megrendezett, igazi múzeumi környezetben megvalósult tárlatokhoz képest, mégis a közönség, úgy tűnik, szereti a könnyed kulturális fogyasztanivalót. Merthogy könnyen befogadható tartalom is kell a magaskultúra fellegvárai közé, és ezt egy a kortárs építészetet magas színvonalon űző és értő országban megépített, nemzetközileg is jelentős épülettel el lehet érni. [13]

A barcelonai épület kialakítása szintén egy nemzetközi sztárépítész, Arata Isozaki nevéhez kötődik. A századfordulón a méltán híres Josep Puig i Cadafalch tervei szerint 1911-ben átadott Casaramona textilgyár átalakításával valósult meg az itteni Forum, a bejárati, térszín alá süllyesztett bővítést tervezte Isozaki. [14] Az épület az 1929-es világkiállítási területen található, a híres, Mies van der Rohe által tervezett német pavilon tőszomszédságában. Funkcióját tekintve a kultúra és az oktatás kapja a főszerepet a működésben. Előadások, koncertek, időszaki kiállítások alkotják a fő programokat, de kiváló étterme és könyvesboltja is igazi turistacsalogató és (bank- és Barcelona-) imázsépítő. [15]

Úgy tűnik, hogy a néhány évvel ezelőtt Magyarországon is megtelepedett UniCredit Bank tudhatja magáénak talán a legszélesebb és legváltozatosabb kulturális intézményi portfóliót. Tekintélyes saját gyűjteménnyel is rendelkezik (a mintegy 60 ezer darabos kollekció, úgy tűnik, számban versenyre próbál kelni a Deutsche Bank gyűjteményével), karakterben azonban az UniCredit anyaga kevésbé specifikus. Szinte minden korszak valamennyi műtárgytípusa megtalálható benne, egészen a prominens kortárs alkotókig. A fentiekben már szóltunk a Hypo-Kunsthalle és a bécsi Kunstforum működéséről – mindkét intézmény és anyabankjuk is az UniCredit Group részét képezi. Emellett két további, a bank terjeszkedése szempontjából igencsak életszerű helyszínnel is bővült a kiállítóterek arzenálja. Az 1944 óta létező, és Isztambul kulturális életében igen jelentős Yap1 Kredi Culture Center működésében vállal szponzori szerepet a bank. A másik újabb invesztíció a bukaresti Pavilion UniCredit, amely 2009 januárjában nyílt meg. [16] Független intézményként a vizuális művészetek kutatásában és kiállításában határozza meg magát a kulturális piacon. A hatvanas években szovjet mintára készült, többszintes épület földszintjén alakították ki Adriana Mereuta tervei alapján a kiállítótereket. Az egyszerű installáció vállaltan éles kontrasztban áll a meghagyott régi architektúrával, kedvező kereteket teremtve ugyanakkor a felvállalt progresszív és kritikai gondolkodásnak.

Az UniCredit általában a vizuális művészetek terén említi magát, progresszív partnerként. Nemcsak technikai és anyagi támogatást nyújt, hanem aktív szerepet vállal a koncepcióalkotásban és a szervezési feladatokban is. 2003 óta az Artissima, azaz a torinói kortárs nemzetközi művészeti vásár fő támogatója [17], amely a legfiatalabb művészgeneráció egyik legfontosabb seregszemléje. A szintén torinói kötődésű Castello di Rivoli Museo d Arte Contemporanea oktatási programjában számos projekt támogatója a bank, amely külső és belső helyszíneken különféle aktivitásokba vonja be az iskolákat, a családokat, az érdeklődő közönséget. [18] A bolognai MAMbo, azaz a Modern Művészeti Múzeum [19] esetében kifejezetten a kortárs olasz művészet támogatására irányul a pénzintézet tevékenysége. A roveretói MART, azaz a Museo di arte moderna e contemporanea di Trento e Rovereto (lásd MúzeumCafé 22. – a szerk.) fő támogatója is az UniCredit, elsősorban a kortárs kiállítások, katalóguskiadások költségeit állja. [20] A 2002-ben megnyílt intézmény a svájci illetőségű Mario Botta tervei szerint készült, és a megnyitása óta megrendezett több mint kétszáz kiállítás a legfontosabb olaszországi múzeumok sorába emelte.

A legutóbbi idők két nagy római vállalkozása a MAXXI és a MACRO létesítése volt (lásd MúzeumCafé 18. – a szerk.). A bank támogatásával születhetett meg a MACRO-ban, azaz Róma Kortárs Művészeti Múzeumában [21] Daniel Burne első állandó installációja, továbbá hosszú távú letétként ide kerül a pénzintézet számos gyűjteményi darabja is, gazdagítva a múzeum kollekcióját. A MAXXI, azaz a 21. századi művészetek múzeuma [22] évek óta élvezi a támogatást, így kerülhetett az UniCredit kollekciójának számos darabja tartós letétként az intézménybe. Ez utóbbit a világhírnévre szert tett Zaha Hadid tervei szerint építették, jóllehet a tervpályázat még a kilencvenes évek végén volt. A szabad formálású, a tervezőre jellemző szoborszerű architektúra még talán egy előző, mára kissé megkopott világ, az úgynevezett Bilbao-effektus kései megnyilvánulásaként is felfogható, a kritikusok közül többen is inkább öncélú önmegvalósításként, semmint korszerű-kortárs kiállítótérként tekintenek rá. Az UniCredit Bank elsősorban a közép- és kelet-európai térségben igyekszik bázisokat létesíteni, különösképpen a terjedelmes bankhálózattal lefedett Olaszországban, és a terjeszkedés révén előtérbe kerülő német és osztrák területeken. A magyarországi debütálás már megtörtént, Románia és Törökország pedig már régebb óta élvezi kortárs művészeti mecenatúráját.

A bemutatott példákon látható az a sokrétű, néha haszonelvű, máskor presztízsjellegű invenció, amellyel a bankok a múzeumok, a közgyűjtemények vagy éppen a saját alapítású kiállítóhelyek keretei között és azokon túl is a lehetőségeiket keresik. A fentiekben nem is említett, hazánkban is működő bankok közül többen is rendelkeznek tekintélyes műgyűjteménnyel, ezek egyelőre az irodák, reprezentatív terek dekorációján túl messzebbre nem kerültek. Vajon a kulturális menedzsment hiányzik, vagy a kollekció önmagában nem alkalmas a bemutatásra, vagy éppen a bank nem érett egy a nagy köz- és a mára kiforrott magángyűjteményekkel való megmérettetésre? Vagy az együttműködésre? Látható, hogy igen komoly szakmai munka, évtizedes múlt, sikeres rendezések sora szükséges, hogy partnerségek, kölcsönzések szülessenek a múzeumi szcéna tradicionális résztvevőivel. Az igazán tehetős pénzintézetek tudnak csak gyűjteményt gyarapítani, kiállítóteret bővíteni vagy éppen új intézményt alapítani. Egy-egy régi vagy klasszikus modern mester művéért ma már sokszor milliárdos nagyságrendben kell licitálni, így a gyűjtés ezen módja igencsak sporadikus lépésenként képzelhető el. Ennél gazdaságosabb, számban és nyilván előbb-utóbb minőségben-értékben is kedvezőbb több bank stratégiája. A Deutsche Bank a papír- és fotóalapú műalkotásokban keresi a gyarapodás módját, ugyanakkor a kortárs művészek direkt felkéréseivel, pályázati támogatások rendszerével is szert tesz jelentős vagy a későbbiekben egyre nagyobb értéket képviselő műtárgyakra. Láthattuk, hogy például az UniCredit különösképpen a kortárs olasz művészeti élet meghatározó befolyásolásával szerez tekintélyes gyűjteményi bázist és szakmai renomét.

Sokszor nemcsak a gyűjteményezés és a kiállítótér működtetése, a kiállítás-szervezés számít, hanem az épület önmagában is attrakció, ezt a főként közgyűjteményi és magánmúzeumi fejlesztések által meghatározott piacot az utóbbi időkben kezdik a bankok is megismerni. A CaixaForumok erre jó példák, széles körű, ingyenes, kulturális és szociális-közösségi szolgáltatásaik előremutató jelei egy komoly bázison nyugvó szektornak. Vajon a Magyarországon is tekintélyes profittal küzdő, az állam által az utóbbi időben többször különféle adókkal megcsapolt bankszektor mikor és hogyan áldoz jelentős(ebb) léptékben a kultúrára, ezen belül is a múzeumügy progresszív fejlesztésére? A bankarchitektúrával, mint a társadalom és építészetének jellegzetes megnyilvánulásával, külön tanulmányban is lehetne foglalkozni. A kilencvenes évek sokszor már újkorában is fáradt posztmodern világa roppant költséges anyagokkal, sokszor taszító sterilitással épült meg. A zavarba ejtően (poszt)modern bankfiókok, bankcenterek kevés kivételtől eltekintve igen messze álltak a kor nemzetközileg is elfogadható kortárs építészeti standardjától. Az ezredforduló utáni, kiüresedő karakterű, sematizálódó irodaház-építészet szintén nem szolgáltathatott alapot múzeumi beruházásokhoz. A magán vagy az úgynevezett PPP-konstrukciójú építkezések kivételes példája talán a térségben is a Művészetek Palotája együttese, amely Zoboki Gábor építész irányításával épült. Ott lehet érzékelni valamit a kortárs építészetből, a nagyvonalú és gazdag térstruktúrákból.

Kérdés, hogy a 2010-es választások után felvetődött nagy volumenű és ambiciózus múzeumfejlesztési elképzelések mikor és hogyan érnek célba, illetve kerülnek-e egyáltalán a megvalósítás küszöbére. A kiüríteni és újratölteni, újradefiniálni szándékozott Várnegyed, az Andrássy-tengely és a Városliget Múzeumligetté fejlesztése tucatszámra mozdíthat el, alakíthat át és alapíthat új szemlélettel múzeumi intézményeket, s ennek során a kormányzat és a múzeumokat, gyűjteményeket ez idáig őrző szakemberek mellett újfajta mecenatúrára is szükség lehet a várt uniós milliárdok mellett. Az elkövetkező mintegy két év, majd a következő választási és az uniós finanszírozási ciklus is izgalmas lesz, múzeumaink jövője szempontjából mindenképpen.

Az UniCredit általában a vizuális művészetek terén említi magát, progresszív partnerként. Nemcsak technikai és anyagi támogatást nyújt, hanem aktív szerepet vállal a koncepcióalkotásban és a szervezési feladatokban is. 2003 óta az Artissima, azaz a torinói kortárs nemzetközi művészeti vásár fő támogatója [17], amely a legfiatalabb művészgeneráció egyik legfontosabb seregszemléje. A szintén torinói kötődésű Castello di Rivoli Museo d Arte Contemporanea oktatási programjában számos projekt támogatója a bank, amely külső és belső helyszíneken különféle aktivitásokba vonja be az iskolákat, a családokat, az érdeklődő közönséget. [18] A bolognai MAMbo, azaz a Modern Művészeti Múzeum [19] esetében kifejezetten a kortárs olasz művészet támogatására irányul a pénzintézet tevékenysége. A roveretói MART, azaz a Museo di arte moderna e contemporanea di Trento e Rovereto (lásd MúzeumCafé 22. – a szerk.) fő támogatója is az UniCredit, elsősorban a kortárs kiállítások, katalóguskiadások költségeit állja. [20] A 2002-ben megnyílt intézmény a svájci illetőségű Mario Botta tervei szerint készült, és a megnyitása óta megrendezett több mint kétszáz kiállítás a legfontosabb olaszországi múzeumok sorába emelte.

[1] A tanulmány megírásához nyújtott segítséget ezúton köszönöm meg Sándor Áronnak és Megyesi Zsoltnak!

[2] Ehhez lásd Ébli Gábor: Szponzorálás és mecenatúra: gazdasági társaságok a művészeti életben. In: Ébli Gábor: Műgyűjtés-múzeum-mecenatúra. Esettanulmányok a jelenkori magyar gyűjtéstörténetből. Budapest, Corvina, 2008, 128 150. o.

[3] Ébli Gábor: Kiállításokat rendez, gyűjteményt épít – mégsem múzeum? Üzleti fenntartású művészeti intézmények Bécstől Berlinig. Magyar Múzeumok 2008. 3. sz.

[4] Az 1920-as években épült ház átépítését az amerikai Richard Gluckman tervezte.

[5] http://www.deutsche-guggenheim.de/dg_concept_de_full.php, továbbá az intézmény működéséről lásd Ébli Gábor: Kiállításokat rendez… uo. 247–251. o.

[6] http://www.hypo-kulturstiftung.de/. [7] http://www.hypo-kunsthalle.de/.

[8] Im Zeichen des Goldenen Greifen. Königsgräber der Skythen. 26.Oktober 2007–20. Januar 2008.

[9] http://www.bankaustria-kunstforum.at/de/kunstforum/mission.

[10] http://www.bankaustria-kunstforum.at/de/austellungen/kunstforum/159/die-acht-ungarns-highway-in-die-moderne.

[11] http://www.museumdermoderne.at/de/das-museum/partner/.

[12] https://www.raiffeisen.hu/raiffeisen-csoport/sajtoszoba/raiffeisen-galeria.

[13] http://obrasocial.lacaixa.es/nuestroscentros/caixaforummadrid/caixaforummadrid_es.html.

[14] A bővítést és a régi épületek revitalizációját Francisco Javier Asarta, Roberto Luna és Robert Brufau tervezte.

[15] http://obrasocial.lacaixa.es/nuestroscentros/english/caixaforumbarcelona/thebuilding_en.html.

[16] http://pavilioncenter.ro/en/about-us/.

[17] International Contemprary Art Fair, http://www.artissima.it/?lang=_en.

[18] http://www.castellodirivoli.org/en/dipartimento-educazione/introduzione/.

[19] A gazdaintézmény – Galleria d Arte Moderna di Bologna – 1975-ben nyílt meg a Leone Pancaldi tervei szerint kialakított terekben.

[20] http://english.mart.trento.it/context_sedi.jsp?hostmatch=true&area=42&ID_LINK=292.

[21] Museo d Arte Contemporanea Roma.

[22] Museo delle Arti del XXI Secolo.