Sokszínűség és változás a Mecsek alján

Kőhalmi Andrea, a pécsi Művészetek és Irodalom Háza vezetője

MúzeumCafé 8.

Nem csupán az általa vezetett pécsi Művészetek és Irodalom Háza (MI), de az egész város kulturális intézményrendszere gyökeres változás előtt áll – mondja Kőhalmi Andrea nemrég kinevezett igazgató. Szerinte a közönség igényeinek változása és az Európa Kulturális Fővárosa projekt is profilváltásra kényszerítheti a pécsi intézményeket, így a MI is igyekszik felkészülni a változásokra.

 

– Művészetek és Irodalom Háza. Az intézmény címe azt sugallja, hogy itt mindent megtalálhat a pécsi kultúraszerető közönség. De nem lenne vonzóbb az intézmény, ha egyszerűbb profillal rendelkezne?

Valóban sok mindent tudunk akár egyszerre is kínálni a közönségnek. Már a tereink is sokrétűségről árulkodnak: a húsz éve Pécs belvárosában működő összművészeti intézménynek egy csaknem kétszáz fős színháztereme van, ahol komolyzenei, vagy igényes könnyűzenei programoknak, irodalmi, színházi esteknek, konferenciáknak tudunk otthont adni. Kisebb termeink hasonló jellegű, ám nem olyan nagy volumenű rendezvények helyszínei, ugyanakkor a Galériánk kiállítások bemutatására alkalmas. Éppen ez a sokszínűség a Ház vonzereje, ugyanis abban tudunk a többi, a városban található kulturális intézményhez képest mást nyújtani, hogy egy témát többféle művészeti ág segítségével járunk körbe. Így például egy kiállítás mellett akár a tárlathoz kapcsolódó zenei, irodalmi, múzeumpedagógiai programot is tudunk kínálni. És a tapasztalatok azt mutatják, hogy erre van is igény. Most látható, Tér és imádság című, három különböző valláshoz köthető, a közelmúltban épült templomokat bemutató kiállításunkhoz kapcsolódóan például magyarországi egyházi vezetőket sikerült megnyernünk egy kerekasztal-beszélgetésre. Jövőre pedig mások mellett egy olyan, a török kultúrát bemutató rendezvénysorozatunk lesz, ahol a kortárs török zenéről, filmről ugyanúgy képet kaphat majd a közönség, mint a hagyományos török képzőművészetről, vagy a táncról.

 

– Ha Pécs és kultúra, akkor elkerülhetetlen, hogy megemlítsük: a város lesz 2010-ben Európa egyik Kulturális Fővárosa. A Művészetek és Irodalom Házát hogyan érinti a programsorozat?

Részben már most is érződik egyfajta átalakulás a város kulturális életében. Két év múlva több új intézmény nyitja meg a kapuit, és ez arra kényszeríti a már meglévőket, hogy változtassanak eddigi profiljukon, kínálatukon. Nyitottabbnak, érzékenyebbnek kell lenni, jobban oda kell figyelni a közönség igényeire, és esetleg egy-egy közönségcsoportra építve tematizálni kell majd a kínálatot. A megyei fenntartású MI is több elképzeléssel pályázik, hogy bekerülhessen az EKF programjai közé. Ám az EKF programsorozat nagymértékű költségvetési támogatása miatt a pécsi intézmények a hagyományos pályázati csatornák esetében kifejezetten hátrányos helyzetben vannak. Így a városban működő szervezetek rákényszerülnek, hogy az EKF büdzséjéből igyekezzenek forintokat szerezni a programjaikhoz – nem egyszerű feladat. De már eddig is éreztette hatását a program: a város vállalta, hogy létrehozza az Irodalom Házát – ez végül úgy valósult meg, hogy a Jelenkor Alapítvány is beköltözött a korábbi Művészetek Házába, így az addiginál erősebb irodalmi profillal bővült az intézmény kínálata, s megváltozott a nevünk is.

 

– Az online kereső segítségével első ránézésre Pécsen több mint tíz múzeumot és kiállítóhelyet találhatunk. A MI ezt a funkcióját vizsgálva miben különbözik a többi intézménytől?

Mindenki hozzáteszi a magáét a város kiállítási kínálatához. A Művészetek és Irodalom Háza befogadó intézmény, kész tárlatoknak ad otthont. Vannak preferenciáink, támogatjuk például a helyi művészeket, az ő munkáikból gyakran nyílnak kiállítások nálunk. A ház nagy előnye a rugalmasság, rövid idő alatt képesek vagyunk műsorra tűzni és bemutatni egy-egy tárlatot. Így került hozzánk két évvel ezelőtt a Szépművészeti Múzeum egyiptomi gyűjteményéből válogatott utazó tárlat, vagy éppen a World Press fotókiállítás. Sokszínűségünket jól mutatja a Házban most látható Tiziano-tárlat is. A szintén a Szépművészetiben őrzött Mária gyermekével és Szent Pállal című festmény bemutatása érdekes színfolt a pécsi kiállítások között, ráadásul az alkotásnak köze van városhoz, hiszen korábban évtizedekig egy pécsi lakás falán lógott, igaz, akkor még ismeretlen festő műveként.

 

– E kiállításnak a bemutatása már az Ön ötlete volt. Hasonlóan látványos eseményeket tervez a jövőben is?

Az persze jó lenne, ha gyakran gondolkodhatnánk hasonlóan nagyszabású eseményekben, de a realitás és főként a kassza azért másfelé tereli az embert. Fontosnak tartom, hogy időnként olyan nagyszabású eseményeknek is házigazdái lehessünk, amiért a baranyaiaknak a fővárosba, vagy az ország más pontjára kellene utazniuk. Ugyanakkor nem a szenzáción lesz a hangsúly. Olyan programokat szeretnénk bemutatni, amelyekkel a pécsi közönség ritkán, vagy egyáltalán nem találkozott még. Foglalkozunk a művészet és a mindennapok határterületével, a designnal, tematikus programsorozatot tervezünk, és erősítem a gyerekeknek és a fiataloknak szóló programokat is. Eddig csak elvétve találhattak nálunk múzeumpedagógiai foglalkozásokat. Azt is látni kell, hogy ma már nem csak a kapuinkat kell szélesebbre tárni, hanem ki kell lépni a falaink közül és programjainkkal megkeresni a közönséget. Az elkövetkezendő időszakban reményeim szerint a megyében élők időnként olyan rendezvényekkel találkozhatnak majd a településeken, amelyeket már mi szervezünk. Úgy gondolom, hogy noha a régóta kizárólag művészeti területen dolgozók néha máshogy látják, mégis fontos, hogy bár kultúrával foglalkozom hosszú ideje, mégiscsak kívülről, más személetet felmutatva pályáztam meg a vezetői széket. Kommunikációs tapasztalataim, kapcsolatrendszerem talán segíthetnek új közönségrétegek elérésében, de a szponzorszerzésben is. Ez utóbbi fontosságát, ismerve a kulturális intézmények gazdasági hátterét, nem kell részleteznem.