A Szépművészeti Múzeum térszint alatti bővítésére benyújtott tervjavaslatok

MúzeumCafé 14.

Mindenki azt gondolja, azért pályázik az ember, mert azzal munkát nyerhet. Pedig függetlenül attól, hogy nyílt, vagy meghívásos egy pályázat, egy építészt a megmérettetés izgat. Ilyenkor lehetőségem van összehasonlítani, elhelyezni magam a kollegáim között. Ugyanazt a kérdéssort gyűrjük magunkban, ugyanarra az építészeti kérdésre próbálunk választ adni, és sokkal jobban értem az ő válaszaikat, mintha kívülállóként nézném a pályázatok sorát – Karácsony tamás.

 

Karácsony Tamás épületében folyamatos a vizuális kapcsolat a múzeummal, a letisztult geometriájú terekben sétálva egy percre sem felejti el a látogató, hogy itt is a „régi” Szépművészeti vendége. A további bővítés lehetőségéről egy szalvétára skiccelt vázlatrajz árulkodik: a kisföldalatti viaduktra emelve metszené ketté a Szépművészetit a Műcsarnokkal összekötő, felszín alatti teret. Köré gyalogos zónát üzleteket, s a mélyben egy újabb kiállítótér körvonalait vázolja.

 

A kristályépítő Bán Ferenc

Részfeladatra koncentráló akció átfogó környezetalakítási szemlélet nélkül csakis vitatható zárványmegoldást eredményezhet – állítja Bán Ferenc, ezért a múzeum térszint alatti bővítése helyett az egész tér továbbértelmezésére tesz javaslatot. Kritikus hangvételű pályázatában gigantikus, az ING-irodaház tömegformájához hasonló üvegkristályt vázol fel (fent) a múzeum melletti fás területen. Kiinduló gondolata: túlságosan konfliktuskerülő megoldás térszint alatt bővíteni a múzeumot, ami halott díszletté minősítheti vissza a Szépművészeti mai homlokzatát. A belépés irányát megtartva látványos, progresszív jelet kapcsol a díszlépcsőhöz az Ybl- és Kossuth-díjas építész. A kapcsolat persze ennél összetettebb: a régi épületbe az üveghegyen keresztül vezet az út – alá kell szállni a felemelkedéshez. Az új szárnyba lépve lépcsőkön, vagy zuhatagszerű látványlifteken jut a lenti előcsarnokba a látogató, majd a szolgáltatások mozgalmas terein át érkezik az üvegparavánnal leválasztott időszaki kiállítótér elé. Az oszlopokon álló előadótér a jéghegy csúcsában foglal helyet, és spirálforma rámpán keresztül közelíthető meg. A kristályépületből egy hosszú, felszínre törő mozgólépcső – visszahúzható folyosóteleszkóp – vezet a mai főbejáratig. A főlépcső közepén a lifteket rejtő üvegszobor jelzi a kapcsolatot. A térszint alatti bővítés anyag- és színhasználata erőteljes kontraszthatásra épül: a régi épület kőanyagával harmonizáló padló mellett hófehér felületek jelennek meg. Az időszaki kiállítótér válaszfal-elemei többféle térosztást tesznek lehetővé. Az üveghegyet napközben természetes fény járja át, este kékesen dereng – izgalmas kontrasztot képezve az emlékmű sárgás megvilágításával.

Bán Ferenc DLA tervjavaslata – munkatársak: Viszlai József, Barcza Gergely, Kukucska Gergely, Weiser Balázs, Halászné Ráczkevi Anna, Juhász-Nagy Balázs, Szász Norbert, Forrai Gábor

 

A kertépítő Balázs Mihály

Hivalkodó építészeti jel helyett szépen művelt vadonnal oldja fel a Hősök tere aszimmetriáját, és teremt saját „aurát” a múzeumnak tervjavaslatában Balázs Mihály terve (jobbra). A főlépcső elé tervezett, ellipszis alakú, rézsűs díszkert ölelő mozdulattal vonja egy körbe a régi és az új bejáratot, a múzeumnak ad hangsúlyt a téren, nem a megérkezés helyének. Merthogy a Szépművészeti, ellentétben a Műcsarnokkal, kiesik a Millenniumi Emlékmű hatóköréből, nem az Andrássy utat záró oszlopsor harmóniájához igazodik, hanem a teret ferdén metsző Dózsa György út vonalát követi. A kert nemcsak a hiányzó átfedésre kínál lehetőséget, a kúttal a végében összetett jelzés és rejtett bejárat is. A tudáshoz vezető út ez, Atlantisz szimbóluma – írja a számos egyházi és oktatási épületet tervező, Ybl- és Kossuth-díjas építész. Organikus építészeti tervében a kert észrevétlenül vezet be rézsűjének árnyas síkja alá, hogy a kút köré fonódó lépcsőn a mélybe ereszkedjünk. Alászállva előbb az előcsarnok, majd alatta a kiállítótér szintjére érkezünk, a kút fenekén körbejárva pedig a Hősök tere zöldesen derengő tükrében szemlélődhetünk. A kagyló alakú látogatóközpont természetes fénnyel is megvilágított előcsarnoka kanyonként választja el a portikusz mögötti, zártságot kívánó termeket a térszint alatti bővítés többi funkciójától. Az új szárny időszaki kiállítóterének egyetlen nagy terme az oldalfalba visszahúzható válaszfal-rendszerrel tagolható. Balázs Mihály tervjavaslatában a kiállítótér fakocka-padozatot és finom rácsszerkezetű mennyezetet, az előcsarnok bazaltburkolatot és színes falakat, az előadóterem fából készült akusztikus burkolatot kap. A kert kialakításában szintén a dunabogdányi bazalt dominál, a kút belső palástján, illetve annak közvetlen környezetében türkiz-mázas kerámia és zöld üveg kiegészítéssel.

Balázs Mihály DLA tervjavaslata – munkatársak: Báger András, Somogyi-Soma Katalin, Tatár Balázs, Török Dávid

 

A látványépítő Vasáros Zsolt

Az információs társadalom vizuális igényeiből, illetve a múzeumok korszerű szerepéből kiindulva vázolja fel (fent) a Szépművészeti bővítési lehetőségeit Vasáros Zsolt. A múzeumok építése ugyanis sajátos virágzásnak indult, már nem kizárólag a bemutatott műtárgyak az érdekesek, gyakran az épületek látványvilága, a művészetet befogadó és közvetítő architektúra kerül a középpontba: a múzeumlátogatás egyre inkább építészeti turizmus – állítja a szakma határterületein kalandozó, belsőépítészettel, rekonstrukcióval és tárlatok látványtervezésével is foglalkozó építész. A Hősök tere „finom tengelytörésekkel komponált” harmóniája már a múlté, a tér autósforgalmi csomóponttá silányult. Ezért a műemlékvédelmi előírásokat betartva, a Schickedanz-épület iránti maximális tisztelettel, de a vendégforgalmat inkább elterelné a megszokott belépési iránytól a tervező. Vasáros Zsolt két, hosszanti rámpán csalogatja le a látogatókat a bővítménybe, a „causeway-n” lesétálva egyre-másra tárulnak fel a titokzatos terek. A balra eső lejárat és a liftház minden manírtól mentes, ék alakú építményei a főhomlokzat atlantiszi világba süllyesztett timpanonjait sejtetik. Puritánságukat a mélység gazdag térélménye, mozaikszerű, aszimmetrikus szerkesztése ellenpontozza. Meglepő módon például homlokzatot épít a mélyben a tervező: az étterem teraszaként is működő, süllyesztett térszintje egzotikus növényfalat és hatalmas, csordogáló vízfelületet kap javaslatában. A világos térrendezés és a 21. századi anyagok mellett a piazzától balra eső kiállítótérre is korszerű megoldást kínál Vasáros Zsolt: födémrácsra függeszthető mobilfalakat és a variálhatóság érdekében két, zsilipes bejáratot tervez a teremnek.

Vasáros Zsolt DLA tervjavaslata – munkatársak: Hauszknecht Katalin, Holicska Ádám, Kállay Gábor, Megyesi Zsolt, Nagy Zsolt

 

 

A társépítő Ferencz István

Schickedanz Albert tartotta a vonalzót Ferencz István tervezőasztalánál a Szépművészeti Múzeum térszint alatti bővítésének megrajzolásakor. Igaz, a térszint fogalma viszonylagos, hiszen az Ybl- és Kossuth-díjas építész javaslatában az eredeti főlépcső előretolásával együtt mozdul a régi épület lábazati síkja is. A bővítés tehát a portikusz büféteraszának kiterjesztéséből, közel három és fél méteres magasságából indul. A „hatalmas városi fennsík” az ünnepi bevonulás és a szabadtéri rendezvények helye, az új szárny bejáratát pedig az előretolt díszlépcső kettévágásával nyert „drámai hasadék” adja. Ferencz István tervének (fent) alapgondolata az, hogy a régi épület nagy tereinek, illetve három lépésben megvalósult tervezésének ritmusa nemcsak hogy magában rejti a bővítés lehetőségét, hanem egyenesen folytatásért kiált. Javaslatában ezért az eredeti rendet megőrizve tervezi tovább az épületet: a Reneszánsz és a Márvány Csarnokok tengelyében bővíti az új szárny Atlantisra keresztelt, időszaki kiállítótermével a múzeumot. Egyúttal az eredeti tervekben szereplő lovas szobrokat is felállítaná a teraszra. A Szépművészeti Múzeum szakrális szerepét erősíti a műtárgyleeresztő nyílás is: a főbejárat elé tervezett műtárgylift és míves, bronz fedőlapja a beemelést funkcionális kérdésből attrakcióvá nemesíti, a műalkotások érkezése a díszlépcsőről követhető. A portikusz és a lépcsősor két oldalán hatalmas fényablakok biztosítják az új szárny természetes megvilágítását. A hasadékon belépve előbb a turisztikai központ, alatta a múzeum szintjére érkezünk. Az időszaki kiállítótér több részre osztható, de más termekkel összenyitva alapterülete közel a duplájára is bővíthető. Ferencz István épülete kívülről az eredetivel megegyező kőburkolatot, belső tereiben hófehér tereket, valamint az átláthatóságot segítő üvegfelületeket kapott.

Ferencz István DLA tervjavaslata – munkatársak: Ferencz Marcell, Détári György

 

 

A hídépítő Janáky István

Három, Petőfihez hasonló költő is szavalhatna egyszerre a Szépművészeti Múzeum „lépcsőerkélyein” Janáky István bővítési tervjavaslata szerint; a mai díszlépcsőt közrefogó mellvédfalak, azaz balkonok közé ugyanis egy szélesebb harmadikat is tervez az Ybl-díjas építész. A középső erkély tömbje hídként kapcsolja össze az új fogadóépületet a Szépművészeti Múzeum mai főbejáratával. Merthogy az új szárny belépő előcsarnokát a felszínre (jobbra), a főépüettől eltolva kissé, a mai főlépcső elé telepíti Janáky István. A múzeum tengelyére illeszkedő, kétszintes pavilon földszintjén pénztár és recepció, emeletén − egy szintben a portikusszal − kávéházi terasz várja a Hősök tere látogatóit. A pavilonból a főlépcsőt kettémetsző, új balkon belsejében enyhe lejtésű rámpákon, lépcsőkön és lifteken érhetjük el a múzeum régi és új tereit. A belső folyosó végén, a mai előcsarnok alatti fogadótérben érintkezik a meglévő épület az újjal, ebből a jól belátható teremből indulhatunk tovább a Márvány Csarnok és a kétszintes, térszint alatti bővítés felé. E különös elrendezés a térszervezés számos lehetőségét rejti: a Márvány Csarnok például a régi előcsarnokkal, a portikusszal, valamint az új balkonnal és a kávéházi terasszal egybenyitva impozáns térsort alkot. Az új szárny felé indulva előbb az üzleteket és a kiszolgáló funkciókat befogadó „piazzára” jutunk, a pavilontól balra a kétszintnyi kiállítási nagyteret, jobbra az előadótermet találjuk a mélyben. A szabályos téglalap alakú, dupla belmagasságú kiállítóteret mozgatható falrendszerrel, illetve félig körbefutó, részben lépcsőzetes galériával tagolja a tervező. A szomszédos kreatív foglalkoztató az új szárny mélyudvarára nyílik. Janáky István javaslatában a pavilon tejüveg burkolatot és bronz tetőt kap, a mélyszinteken pedig a nyersbetont, a bronzot, a tejüveget, illetve a fehérre festett felületeket variálja az építész.

Janáky István DLA tervjavaslata – munkatársak: Gereben Gábor, Pataky Dóra, Gereben Péter

 

 

A struktúraépítő Mányi István

A kultúra klasszikus értelmezésén túl teret nyit a „dübörgő alternatíváknak, a heppening és a performansz időhöz kötött, elmúló és örökké változó törekvéseinek” a térszint alatti bővítésére benyújtott tervjavaslatában (fent) Mányi István. A Szépművészeti Múzeum rekonstrukciós munkáit 1984 óta tervező Ybl-díjas építész a bővítés előzményeinek megfogalmazása után egy 21. századi hangvételű, a régi struktúrák mellé rendelt új kulturális-turisztikai centrum körvonalait vázolja fel. Mányi István az új szárny tervezésekor az egyedi karaktert és a disztingvációt tartja szem előtt: a fő érkezési iránynak megfelelően egy transzparens üvegkockát helyez el a téren. A bejárati építmény új látványelemként jelenik meg, mégis érvényesülni hagyja az eredeti kompozíciót. A Hősök tere „tervezett” szabálytalanságához illeszkedve ¬z üvegkockát enyhén elfordítja, kiemelve a bejárat hívogató pozícióját. Az új bejárat liftjein és lépcsőin keresztül a forgalomelosztó szintre érkezünk, szemben az információs pulttal, a régi előcsarnokba induló felvonókkal, illetve az egyéb szolgáltató-terekkel. A díszlépcső lábánál kialakított ablakon át természetes fény árasztja el az előcsarnokot. Az időszaki kiállítótér az alsó szinten kap helyet és sínrendszerhez erősített mobil válaszfalakkal tagolható. Leérkezve a látogató neutrális, tiszta térrendszerrel, és – „kerülve a historizáló utánérzést” – funkcionális egyértelműségekkel találkozik. Ennek érdekében Mányi meleg, világos színű kőpadlót tervez az előcsarnokba, sötétzöld kőburkolatot a pénztárak elé, fapadlót az étterembe és a kiállítótérbe. Az épület energiaellátását megújuló forrásokra alapozza a tervező. A koncepció lényegéhez tartozik az akadálymentesítés, a kifogástalan technikai ellátás és informatikai háttér.

Mányi István tervjavaslata – munkatársak: Mányi Dániel, Molnár Judit, Kardos Gábor, Gáti Attila László

 

A továbbépítő Karácsony Tamás

Tiszteletben tartja a megszokásokat, ezért a régi főlépcsőt könnyed mozdulattal kibillentve engedi be a látogatókat az előcsarnok alatti térbe Karácsony Tamás. Pályázatának (fent) „szöveges része” rendhagyó: az Ybl-díjas építész légköbméterek és luxérték-számítások helyett az ihletforrás és a leendő látogatói élmény rögzítésére törekedet naplószerűen megfogalmazott írásában. Az új látogatóközpontot Lilikét kísérve járhatja be az olvasó: a kiskamasz a múzeumpedagógia modern tudománya szerint nemcsak befogad és tanul, hanem sokkal inkább él, szórakozik, hasznos időt tölt a térszint alatti épületben. Láthatjuk szaladgálni, bújócskázni, ebédelni és ajándékot vásárolni a kislányt, aki töretlen gyermeki örömmel és zajos igyekezettel veti bele magát a kreatív foglalkozásokba is. „Le a ruhát, fel a köpenyt. Lilike festeni indult, mi leültünk az előtér kávézójába, a korlát mellé… Lustán nyúltam el a kényelmes fotelban. Innen mindent átlátni” – írja a tervező. Hasonló érzékletességgel festi le a portikusz felszín alatti tükröződését, a közlekedőtér hosszanti tengelyére feszített, változó belmagasságú kiállítóteret, a mélyudvart és a ledfalú üvegkockát a tér bal sarkán, azaz terve fő jellegzetességeit. Lilike útja a látványterveken jól követhető, a kislánnyal tartva lépésről-lépésre tárulnak fel az olvasó előtt az új szárny kínálta lehetőségek. A naplóból az is kiderül, hogy a födémtömbök közti fényablakok – változatos vonalvezetésű rések – ötletét a berlini Pergamon Múzeum egy fa védőtető és egy palánk szorításában megpillantott timpanonja ihlette. Karácsony Tamás épületében ugyanis folyamatos a vizuális kapcsolat a múzeummal, az új, letisztult geometriájú terekben sétálva egy percre sem felejti el a látogató, hogy itt is a „régi” Szépművészeti vendége. A további bővítés lehetőségéről egy szalvétára skiccelt vázlatrajz árulkodik: a kisföldalatti viaduktra emelve metszené ketté a Szépművészetit a Műcsarnokkal összekötő, felszín alatti teret. Köré gyalogos zónát és üzleteket, s valahol Gábriel arkangyal alatt a mélyben egy újabb kiállítótér körvonalait vázolja fel a jövő regényében Karácsony Tamás.

Karácsony Tamás DLA tervjavaslata – társtervezők: Selényi György, Sebők Ildikó – munkatársak: Pásztor Ádám, Pukánszky Gabriella, Kemes Balázs