Távol Afrikától, közel Afrikához

A Duna Múzeum igazgatója, az ez évi Pulszky Károly-díjas Szalkai Tímea biológus

MúzeumCafé 30.

„Gyermekkoromban arról álmodoztam, hogy Afrikában szeretnék élni, dolgozni. A szobám falán lógott egy poszter egy páviánnal. Talán ez volt az első találkozásom Afrikával” – kezdi mesélni kalandos élete történetét Szalkai Tímea, aki kicsit később már Jane Goodall kultikus könyvét, Az ember árnyékábant falta. – „Akkor döntöttem el, hogy ez lesz az életem!” Egyértelmű volt, hogy biológus szakra jelentkezik, ahol szakiránya az ökológia lett, diplomamunkáját is erről a területről választotta. De Afrika ekkor sem eresztette: levelet írt Goodallnak, aki válaszolt, és jött a lehetőség: a csimpánzok életét kutatni a tudós nő mellett Afrikában. A történelem azonban közbeszólt: a hutuk és a tutszik háborúja, a ruandai népirtás éppen ezeken a területeken zajlott, így az akkori kutatás meghiúsult. „De az álmomat máig nem adtam fel. Csak mire lehetőségem lett volna elutazni, megszülettek a gyerekek, és velük nem mertem vállalni a kalandos utazást Afrikába” – mondja. Helyette létrehozta a Goodall által alapított Rügyek és Gyökerek nemzetközi szervezet magyarországi intézetét. „Mára nagyon komoly nevelési központtá vált. Fő feladata az ember-, állat- és növényvédelem.”

A biológusdiplomával több lehetősége is adódott, végül az esztergomi múzeumban múzeumpedagógusként kezdett el dolgozni. De Afrika folyamatosan foglalkoztatta. És ahogy életében annyiszor, ekkor is a véletlen lendítette előre. „Megismerkedtem egy fotóssal, aki járt Kongóban, és erről könyvet akart megjelentetni. Az egyik fejezet megírására engem kért fel.” Ismeretségükből közös utazás lett: 2006-ban Ugandában primatológiai konferenciát szerveztek. „Engem az emberszabásúakról szóló rendezvény izgatott, a fotóst a helyszín, a titkos helyekre való bejutás reménye” – emlékezik vissza. Egy hónap alatt beutazták Tímea gyerekkori álmának, „az ember árnyékának” helyszíneit. A csábítás nagy volt: menni vagy maradni. „Túl sok volt az itthoni kötöttség, még picik voltak a gyerekek, de ekkor döntöttem el, ha ők kirepülnek, elköltözöm Afrikába.” Tavaly próbaként a fiúkat is magával vitte Kenyába. „Genetikailag kódolt lehet nálunk Afrika, otthonosan mozogtak az idegen világban” – mondja.

Szalkai Tímea 2007 óta a Duna Múzeum (Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum) igazgatója. Bár végzettségét többé-kevésbé itt is kamatoztathatja, azért az itteni munkája igen távol áll a csimpánzkutatástól. Mi az öröme, milyen kihívásokat lát benne, hogyan egyeztethető össze a két terep? – kérdezem. „Kettős életet élek – válaszolja. – Élvezem, szeretem a múzeumi munkát, ami nagy kreativitást követel, néha nagyon fárasztó, de az, hogy a szabadságom alatt veszem a hátizsákom, és útra kelek, újabb energiákkal tölt fel. Sokszor az utazás tapasztalatait beépítem az itthoni munkákba. Kölcsönhatásban van a két énem, a két vágyam. Alapvetően ez a kettősség jellemzi az életem minden szegmensét.”

Mi mindent lehetett beépíteni az ökológia és az etológia szeretetéből, ismeretéből a múzeumpedagógiai munkába, amivel később, igazgatósága idején intézménye elnyerte a Vendégbarát Múzeum Díját? – kérdezem. „Bár a szüleim szerették volna, hogy tanár legyek, nem vágytam a pályára. A múzeumpedagógiát a véletlen hozta, tudtam, nem életre szóló, de abban az egy évben lelkesen csináltam. És hogy milyen a vágyaim múzeuma? Szerencsém volt a Duna Múzeummal, mert ez az intézmény elképzeléseimhez közel álló volt már akkor is, amikor odakerültem. Hogy mi az én kézjegyem? Az addig főleg a vízügyekkel foglalkozó múzeumba bevittem a környezetvédelmet, az azzal kapcsolatos problémákat, kérdésfelvetéseket. A biológia tudománya már az én nyomásomra vált az egyik fő profiljává a múzeumnak.” Az utazások során felkeresett science múzeumok, a külföldi lapokban megjelent szakcikkek sok új ötletet adtak a munkához. Az elmúlt évek egyik sikere a Szlovákia–Magyarország Határon Átnyúló Program projekt keretében megvalósult Duna-kiállítás volt 2009-ben, amely a folyó történetét feldolgozva jutott el a Dunával kapcsolatos legaktuálisabb kérdésekhez. Ebben segített a Nemzetközi Duna-év is, ami további szellemi és anyagi lehetőségeket kínált számukra. „Bár a Duna Múzeum csak becenév, valóban minden kínálkozó lehetőséget kihasználunk, ami a folyóval kapcsolatos. Ugyanakkor lavíroznunk is kell, hiszen múzeumként általában a kultúrához sorolnak bennünket, de jelenlegi fenntartónk a Nemzeti Környezetügyi Intézet.”

Ez a kettősség járhat előnyökkel is: a fenntartónak köszönhetően az intézményt nem érinti a múzeumok feje fölött történő, létüket, függetlenségüket semmibe vevő döntések sorozata, ugyanakkor a megszorítások két irányból nehezítik az életüket; szakmai biztonság, anyagi bizonytalansággal. „Az átszervezéseket mi sem kerülhetjük el. Igazgatói kinevezésem, 2007 óta négy főigazgatót fogyasztottunk el, szervezetileg másodszor szervezték át az intézményt. Minden átszervezéskor újra kell kezdeni a presztízsépítést, elmagyarázni, miért fontos a múzeum” – mondja Szalkai Tímea.

Egy kistérségi múzeumnak jobban oda kell magát tennie, izgalmasabb kiállításokat kell ahhoz szerveznie, hogy legyen állandó látogatottsága? – érdeklődöm. Úgy, hogy közben két irányban kell kielégítenie a szakmát és a közönséget. „2000-ben nyílt a vízügy történetét bemutató, akkor nagyon modernnek számító, interaktív állandó kiállításunk, amely kevésbé szólította meg a helyi lakosokat, inkább a távolabbi helyeken élőket vonzotta ide. Néhány évig felfutóban volt a kiállítás, de ma már csupán erre építve nem tudunk látogatószám-növekedést generálni. Ezért tartom fontosnak az izgalmas időszaki kiállítások megrendezését.”

Az állandó kiállítást a pénzhiány miatt nem lehet átalakítani, így maradnak a kisebb, időszaki kamarakiállítások, amelyek inkább a helyi érdeklődőket vonzzák. A végleges kialakítás előtt tesztelik az érdeklődők igényét, és azt figyelembe véve nyílnak az új tárlatok. Előrelépés volt a régió iskoláival való kapcsolatfelvétel, az együttműködés, a diákok bevonása a múzeumpedagógiai órákba. „Ez a kapcsolatrendszer alapfeltétele a TIOP- és TÁMOP-pályázatok benyújtásának.”

Az időszaki kiállítások egy része képzőművészeti anyagból építkezik. Több fotókiállítás nyílt az elmúlt időszakban. Másfelől nagy hangsúlyt kapnak a szakmai kiállítások, amelyeknek középpontjában a környezetvédelem, az azzal kapcsolatban felvetődő kérdések állnak. „A váltás érezhető volt: megsokszorozódott a látogatók száma az előző évekéhez képest.” Tanárokkal beszélgetve kiderült az is, mennyire fontos az oktatásban egy-egy téma élményszerű bemutatása. És talán így a diákokból tudatosabb környezetvédők is kinevelhetők.

Kötéltánc? Kompromisszumok? Milyen stratégia kell ahhoz, hogy a politika és a pénz által egyre szűkebbre szabott játszótérben a múzeumok védjék integritásukat, és fennmaradjanak. Nehéz kérdés. Szalkai Tímea szerint kompromisszumok nélkül ez nem működik, de vannak jó kompromisszumok. „Folyamatosan új helyzetekkel kerülünk szembe, és ez élesíti a gondolkodást, a problémamegoldásra való hajlamot. A múzeumokért is felelős államtitkár, Illés Zoltán köztudottan »zöld«, ez irányt szab a múzeumnak, kihívást jelent a munkatársaknak, de új távlatokat is nyit, és magában hordozza a megújulás lehetőségét.”

A hazai tradíció, a „szamárlétrán való feljutás” nehézkes magyarországi gyakorlata korábban nem kedvezett a fiatal igazgatóknak. Hogy a mindössze néhány év munkaviszonya ellenére mégis mi döntött mellette? „Az előző igazgató, Kaján Imre többször mondta, engem szeretne utódjául. Akkor ez távolinak tűnt, de ő váltott, így megüresedett a széke. Utazás előtt, a repülőtéren értek el, elvállalom-e?” Az akkori munkatársak többsége jól fogadta a kinevezését, de „voltak olyanok, akik úgy érezték, nem tudnak velem tovább dolgozni, és felálltak”. A legnagyobb kihívás egy olyan új csapat felépítése volt, amelyre hosszú távon lehet építeni. És hogy mi mindenre jó, ha az embernek van etológiai végzettsége? Egy munkahely, annak közössége, kapcsolatrendszere sok tekintetben hasonlóan működik, mint az állatvilág. A megfigyelés, az empátia sokat segít. „A projektmunkákban hiszek, a feladat megvalósításában nagyfokú szabadságot adok munkatársaimnak. Ez rengeteg munkát követel tőlem is, folyamatosan követnem kell a megvalósuló munka összes fázisát, de csak akkor szólok bele, ha megtorpanást érzek.” A munkatársak egy része mára kicserélődött, de összeállt egy invenciózus új csapat, amely már az ő vezetésével számos sikert könyvelhetett el. Az egyik legnagyobb büszkeségük a TIOP-pályázat keretében megnyitott új foglalkoztatóterem. „A régi egy szűk, alagsori, foglalkozásokra méltatlan helyszín volt. Sikerült kialakítanunk egy nagy belmagasságú, izgalmasan tagolt terű helyiséget, ahol élvezetet jelent minden foglalkozás.”

Szalkai Tímea már muzeológusként is több lehetőséget kapott, hogy ötleteit, elképzeléseit megvalósíthassa. Ő tervezhette meg a Hortobágyon a látogatóközpontot, 2008-ban pedig a Zaragozában megrendezett Víz az életért világexpo magyar pavilonjának megtervezésére kapott megbízást. A legnagyobb kiállítási cégekkel versenybe szállva sikerül megnyernie a pályázatot. „A mi nevünk alatt, de végül nem a mi terveink alapján épült meg a pavilon.” Hogy politikai döntés eredménye volt-e, vagy csupán nem megfelelő kezekbe került a megvalósítás, ma már eldönthetetlen, nincs is értelme foglalkozni vele, a végeredmény azonban az eredeti terv egy lebutított, „fapados” változata lett. „Kedvemet szegte, hogy újra egyedi, önálló pályázatokat adjak be, de múzeumvezetőként azt vallom, minden lehetőséget ki kell használni, folyamatosan minden fórumon pályázni kell” – összegzi a tapasztalatait.

Igazgatóként az egyik legnehezebb feladatának azt tartja, hogy a folyamatosan szűkülő anyagi keretből hogyan lehet újabb és újabb támogatásokra szert tenni, milyen forrásokból valósíthatók meg a nagy léptékű elképzelések. A Nemzeti Kulturális Alap mint támogatói forrás kiapadóban van, és nagyon kötött, hogy milyen támogatásokra pályázhatók innen a pénzek. Szerencsére a múzeum fenntartója fantáziát lát a múzeumban és Szalkai Tímeában is: „Partnerek a külföldi kapcsolatok kiépítésében, ezen dolgozunk, ebben reménykedünk.”

És hogy mi a siker mércéje? „Egy jó csapatot vezetni, sikeres, látogatott múzeumot fenntartani, szuper kiállításokat szervezni, minden lehetőséget jól kihasználni – így együtt. Meg a díj, amely elismeri a szakmai tudást, a rátermettséget, az elmúlt éveket.” Merthogy a Pulszky Társaság által adományozott Pulszky Károly-díjat múzeumi tevékenységéért 2012-ben Szalkai Tímea vehette át. „Hosszú ideig csak távolról szemléltem a Pulszky Társaság munkáját. Nem léptem be, és ugyan már muzeológusként dolgoztam, úgy éreztem, hogy a biológia mint tudomány iránti elkötelezettségem az erősebb. Igazgatóként aztán már jobban beleláttam a társaság munkájába, kollégáim sokszor beszéltek az ott folyó munkákról. Tavaly éreztem először azt, lehet, hogy nekem is ott van a helyem. Látom, hogy a társaság jó közössége a múzeumi szakmának, odatartozónak éreztem magam, ezért kértem a felvételem. A tagságom így nem tekint vissza nagy múltra, emiatt viszont különösen jó érzés, elismerés ez a díj.”

Szalkai Tímea ennek ellenére „kakukktojásként” definiálja magát a múzeumi szakmában. Bár korábbi terveiben nem szerepelt, fontossá vált számára az ügy. Úgy érzi, munkatársai elfogadták. De hogy tíz év múlva mi lesz, marad-e a múzeum, vagy megvalósul a régi vágy, Afrika, abból ma még csak irányok, tervek, álmok látszanak. Egy biztos: a jelen a Duna Múzeum „Szeretném megerősíteni a múzeumot ebben az igen nehéz és labilis időszakban. Pályázunk egy látványtár létrehozására, ami a következő időszak nagy attrakciója lehetne.” Ha pénz állna a házhoz, tervei között szerepel a valamikor nagyon modern, az Év Múzeuma díjat elnyerő, de mára átalakításra szoruló állandó kiállítás megújítása, amiben a környezetvédelem nagyobb hangsúlyt kaphatna. Lehetőségei szerint a jövő század múzeumát valósítaná meg. A védett, műemléki épület kötöttséget jelent az átalakításban, de a tervek között szerepel a múzeum bővítése, új, absztrakt terek létrehozása is. A klasszikus és a nagyon modern összevegyítése harmonikus dizájnt eredményezne. „Az elmúlt évek változásai nagyobb szakmai hangsúlyt kapnának a kiállításban, hiszen a vízügy is rengeteget változott az elmúlt időszakban, és ezt a kiállítás nem követi” – mondja. A látogatónak is nagyobb szabadságot kell adni, hogy maga fedezhesse fel a múzeum segítségével feltárulkozó világot.

És hogy mit hoz majd a távolabbi jövő? „Afrika, Goodall munkásságának a feldolgozása továbbra is tervben van. A két énem, a tapasztalatom és a tudásom összegyúrásából szeretnék létrehozni egy bemutatóhelyet, amely az ő munkásságát, kutatási eredményeit mutatja be.” Vagy egyszer hátat fordítani mindennek, és új életet kezdeni Afrikában?!