A tudás és az elbeszélés erejével

Marosi Ernő kedvenc korszakáról

MúzeumCafé 38.

MúzeumCafé 38. 2013/6. december

MÚZEUMKÖRÚT / SZEMLE

Basics Beatrix

 

A tudás és az elbeszélés erejével – Marosi Ernő kedvenc korszakáról

A magyarországi romanika történetét összefoglaló kötet a Corvina Kiadó 2004-ben indult Stílusok – Korszakok című sorozatának legújabb monográfiája, szám szerint a tizenkettedik. Hogy egy-egy stíluskorszak művészettörténeti összefoglalása mennyire nem könnyű fel-adat, azt éppen a sorozat eddig megjelent kötetei példázzák: szerzője válogatja, kinek hogyan sikerül megküzdeni vele. Ami pedig a stílustörténeti kavarodásokat illeti, a szerző 1972-es A román kor művészete című könyvére rákeresve az interneten az Antikvár Szakkönyvek Boltja című honlap a fejezetcímeket sorolva következetesen „romantiká”-t említ…

Marosi Ernő hosszú idő óta a román kor legkiválóbb magyarországi kutatója, de még ez sem biztos, hogy elég ahhoz, hogy jó könyv szülessen. Hiszen nemcsak nagy tudású szakembernek, de remek elbeszélőnek is kell lennie egy ilyen kötet szerzőjének. Marosi esetében ez utóbbiról volt alkalmam már egyetemi hallgatóként is személyesen meggyőződni, amikor kedvelt korszakának szemináriumát tartotta. Ezeknek az óráknak az élvezetességét idézi fel most a könyv, amelyet az elbeszélés ereje mellett a világos felépítés, a közérthetőség és a lenyűgöző tudás jellemez. Tematikus és didaktikus fejezetek váltakoznak konkrét építészettörténeti emlékek, műalkotások elemzéseivel, ami különösen izgalmassá teszi a könyvet. A Művészettörténeti ismereteink forrásai című fejezet például rögtön az elején segíti az olvasót abban, hogy eligazodjon, miféle dolgok is teszik könnyebbé az emlékek megértését. A magyar romanika nevezetes együttesei című fejezetben találhatunk olyanokat, amelyek jól ismertek, és olyanokat is, amelyek kevésbé, miközben valamennyi izgalmas, érdekfeszítő, összetett, sokrétű történetek hordozója. Számomra a legvonzóbb fejezet Az Árpád-kori Magyarország művészete – Stílustörténeti vázlat című. A korábbiakban megismert emlékekre utalva a szerző itt felteszi a kérdést: „hogyan érkezünk külön-külön történetükből kiindulva az ország történetéhez vagy a magyarországi művészet történetéhez…?” Fejlődéstörténetet követhetünk-e nyomon, születik- e valamilyen összkép? Ám a „tökéletesedéshez vezető fejlődés elképzelése sem alkalmazható a művészetre. A gótika nem »fejlettebb« művészet, mint a romanika, és a 13. század nincs fölötte a 11. századnak.” Az átalakulásról szóló részben találkozunk a művek legszélesebb körével – kódexfestészet, falképek, iparművészeti tárgyak segítségével lesz még érthetőbb mindaz, amit a stílustörténetről olvashattunk.

A kötet használhatóságát, gyakorlati értékét növeli a terjedelmes függelék, amely lényegében válogatott szöveggyűjtemény, és amiről a szerző megjegyzi: „Kis válogatásunk nem tarthat igényt arra, hogy például a legfontosabbakat emelje ki. A korszak forrásainak áttekintése és összegyűjtése ugyanis művészettörténeti szempontból még nem történt meg.” Végül szószedet, vagyis a szokatlan, ismeretlen vagy idegen szavakat, kifejezéseket magyarázó, értelmező betűrendes lista, válogatott irodalomjegyzék, képjegyzék és a képek időrendi jegyzéke, valamint helységnév- és névmutató egészíti ki a kötetet.

A stílustörténeti monográfia hasznos és nélkülözhetetlen a közönség legszélesebb körei számára, élvezetes és tanulságos a szakembereknek, az egyetemi hallgatóknak vagy egyszerűen csak a korszak iránt érdeklődőknek. Ami viszont a kötet küllemét illeti, illusztrációinak, tördelésének, tervezésének színvonalában sajnos messze elmarad a tartalmától.

 

Marosi Ernő: A romantika Magyarországon

Corvina Kiadó, Budapest, 2013