Újabb berlini terv

A Museumsinsel gyűjteményeinek vándorlásai

MúzeumCafé 37.

Azon, hogy a berlini Múzeumsziget múzeumait lassan minden héten más útvonalon és másik bejáraton keresztül lehet megközelíteni, már csak azok a turisták lepődnek meg, akik ritkán járnak a német fővárosban. Akik az elmúlt tizenöt-húsz évben már legalább néhányszor voltak itt, megszokhatták, hogy jegyet váltani csak a szinte naponta a helyüket változtató konténerbódékban lehet, és hogy az öt közül a legnagyobb múzeum, a Pergamon főbejáratáig napi átlag két daru és három markoló között vezet az út. Már ameddig egyáltalán nyitva volt. Most egy időre ezt is bezárták, és nyilak, valamint a campusok között éppen arra ingázó Humboldt-hallgatók próbálják meg útba igazítani az eltévedt látogatókat az ideiglenes bejárathoz.

A Múzeumsziget hűen tükrözi Berlin arculatát, ahol szinte minden négyzetméterre jut egy építkezés. A területen a város újraegyesítése óta folyamatos a munka, átfogó terv azonban csak 1999-ben született. Ekkor írta alá a Porosz Kulturális Örökség Alapítványa (Stiftung Preussischer Kulturbesitz) a sziget megújulásáról szóló úgynevezett Masterplant. Azóta ebből már két újabb íródott: eszerint nemcsak felújítják, modernizálják és bővítik a Múzeumsziget jelenlegi öt épületét (Pergamon, Régi és Új Múzeum, Régi Nemzeti Galéria, Bode Múzeum), hanem egy új részleget is emelnek a Bode Múzeummal szemben, és 2017-re elkészül a sziget fogadóépülete is, amely kávézóknak, boltoknak, éttermeknek és más közösségi helyeknek biztosít majd teret, megoldva a jelenlegi konténeres jegyvásárlást, valamint az épületek előtti sorbanállást. A Masterplanban a berliniek a város újraegyesítésének egyik fontos állomását látják, hiszen nemcsak a Múzeumszigeten belüli gyűjteményeket rendezik újra, hanem az egykor „Nyugatra”, a Potsdamer Platz mellé költöztetett „régi mesterek” festményeit, valamint a dahlemi városrészbe átvitt néprajzi, kelet-ázsiai és indiai művészeti kiállítást is visszahelyeznék a szigetre, újraegyesítve ezzel az egykori teljes gyűjteményt.

A Masterplan(ok) heves vitákat váltott(ak) ki Németországban. Vannak, akik az új fogadóépületet, illetve a régi épületek föld alatti összekötését ellenezték, vannak, akik túl modernnek és drágának tartják a terveket, és vannak, akik a „régi mesterek” gyűjteménynek a Bode Múzeumba való átköltöztetésében a múzeum jelenlegi gyűjteményének „szétrobbantását” látják. A Masterplan ráadásul állandó téma a német médiumokban is, hiszen nem elég a berlini Willy Brandt repülőtér vagy a „Stuttgart 21” botránya, a Masterplan dátumai is állandóan csúsznak, a költségek pedig egyre nőnek.

A német építésügyi hatóság legutóbbi nyilatkozata szerint például a fogadóépület 2014 helyett csak 2017-ben nyílik meg, a Pergamon Múzeum pedig előreláthatólag csak 2025-re lesz teljesen kész. Az építkezésre eredetileg 385 millió eurót szántak, de már 2012-ben látták, hogy ez nem lesz elég: a David Chipperfield által megálmodott új fogadóépület önmagában 71 millió euróba került volna. Ennek azonban már a fele elfogyott, úgy, hogy a tényleges építkezést még csak el sem kezdték, hiszen a sziget talaja nem volt alkalmas arra, hogy elbírja az építményt. Szakemberek szerint az iszapos talajba mintegy 1200 darab 35 méteres betoncölöpöt kell elhelyezni speciális búvártechnikával, hogy a fogadócsarnokot alulról meg tudják támasztani.

Az első és az eddigi legdrágább

A jelenlegi öt múzeumépületből eddig három felújítása és modernizálása fejeződött be. Az első a Régi Nemzeti Galéria (Alte Nationalgalerie) volt, amely 2001 decembere óta pompázik régi-új fényében. A templomszerű építményhez tartozó oszlopcsarnokot és az úgynevezett Stüler-árkádsort 2010-ben adták át. Hogy ezek megőrizhessék jelentőségüket, az Alte Nationalgalerie lesz az egyetlen múzeum a szigeten, amelyet nem köti majd össze a többivel a tervezett föld alatti régészeti sétány.

Ellentétben az Új Múzeummal (Neues Museum), amelynek alapzatát a felújítás során egy szinttel lejjebb süllyesztették, hogy előkészítsék a promenád „fogadására”. Ez volt a Masterplan eddigi legnagyobb megvalósult beruházása: a több mint hatvan évig háborús romként álló épületet mintegy 230 millió euróból építették újjá, és 2009-ben nyitották meg; 1939 óta akkor volt először újra a sziget mind az öt épülete látogatható. A Neues Museum felújításának terveit ugyanaz a David Chipperfield készítette, aki a fogadóépületet is megálmodta. Munkájában elsősorban a „kiegészítve helyreállítani” elvét követte (lásd: MúzeumCafé 16.a szerk.).

A félig kész: a Bode Múzeum

A már elvileg kész múzeumépületeken is akad még munka, hiszen hiába adták át 2006 októberében a felújított Bode Múzeumot, ahhoz, hogy a korábbi kelet- és nyugatnémet gyűjteményeket egyesíthessék, szükség lesz a történelmi épület bővítésére. A Kupfergraben és az S-Bahn sínek másik oldalán, az épülettől mintegy húszméteres távolságra épülne meg az új részleg, amelyben a bizánci és a szoborgyűjtemény, valamint az érmekollekció mellett a 13–18. századi régi mesterek festményei is elférnének.

A Bode Múzeum kiegészítése váltotta ki talán a legnagyobb ellenállást a német közvéleményben a Masterplannal kapcsolatban. Sokan attól tartanak, hogy a festmények, amelyek a Potsdamer Platzról költöznének vissza a szigetre, hosszú időre raktárba kerülhetnek, hiszen az új részleg építése várhatóan csak 2017-ben kezdődik meg, a Potsdamer Platzon viszont már most átrendeznék a Gemäldegalerie-t a 20. század képtárává. A Bode Múzeum szakemberei azért ragaszkodnak a költöztetéshez, mert vissza szeretnék állítani a múzeum gyűjteményének eredeti, 1904-es koncepcióját, amikor is a világon egyedülálló módon a hasonló korú, tematikájú és stílusú képeket és szobrokat egyidejűleg, egy installációban mutatták be itt. Ez Wilhelm von Bode gyűjtési stratégiája volt, aki a szobrászatot és a festészetet két egymást kiegészítő, komplementer művészeti ágnak tekintette, és e szerint rendezte be a kiállítótermeket is. A múzeum később erről lett világhírű, és 1956-ban ezért nevezték át Kaiser Wilhelmről Bode Múzeumra.

A bestseller: a Pergamon Múzeum

Évi több mint egymillió látogatóval a Pergamon Múzeum nemcsak a Múzeumsziget, hanem az egész német főváros leglátogatottabb kiállítási intézménye. Az Alfred Messel által tervezett épület 1930 óta várja a nagyközönséget – azóta befejezetlenül. A négy szárnyból ugyanis csak három épült meg. Az északi szárnyban eredetileg a Német Történeti Múzeum lakott, a déli és a nyugati szárnyban pedig az antik, az iszlám és az elő-ázsiai gyűjtemény. A negyedik rész, a fogadóépület a mai napig hiányzik. A nyolcvanas évek elején kialakítottak ugyan egy bejárati pavilont, ez azonban nem felel meg a mai kor igényeinek, ahogy a kiállítótermek klímaberendezései és technikai felszereltsége sem.

Az épület északi szárnyát, amelyben a történeti múzeum átköltözése óta az időszaki kiállítások voltak, 2012 októberében zárták be. Ennek felújítása várhatóan 2019-re fejeződik be, amikor is ideköltözhet a komplett iszlám gyűjtemény, köztük a híres Aleppo-szoba és a Msatta-terem is. A múzeum másik két gyűjteménye, az elő-ázsiai és az antik gyűjtemény a helyükön maradnak, azonban átrendeződnek. Az antik gyűjtemény kiállítási területe például jelentősen csökken. Az eddig az északi szárnyban található kiállítási darabok egy részét a Régi Múzeumba (Altes Museum) költöztették át; ezek a jövőben is ott lesznek láthatók. A múzeum középső részén csak a három nagy terem, a Pergamon, a Hellén és a Római Csarnok marad a helyén. Az elő-ázsiai gyűjtemény megkapja a teljes déli, az iszlám pedig a teljes északi szárnyat; ezzel mindkét gyűjtemény kiállítási területe megkétszereződik. Így az eddig a raktárakban rejtőző darabok is előkerülhetnek, és a jelenlegi kiállítási tárgyak is kiegészülhetnek. A Msatta-palota homlokzata például az új helyén mintegy 12 méterrel lesz nagyobb. Így, teljes valóságában még sosem volt látható. Előtte azonban egy komplett restauráláson esik át a homlokzat és az Aleppo-szoba is. A munkát az Aleppo-szobában kezdik majd, 2015-ben. A tervek szerint a szobát egy átlátszó plasztik fallal választják majd le a munkálatok alatt, hogy a látogatók megfigyelhessék, hogyan újul meg a 17. századi falburkolat. Hasonló eljárást terveznek a Msatta-palota esetében is, azzal a különbséggel, hogy míg az Aleppo-szoba falburkolata részekre bontható és szállítható, a 144 méter hosszú homlokzatrelief nem mozgatható. A látogatók így a tényleges restaurálási munkákat követhetik majd figyelemmel. Ezzel 2019-re szeretnének végezni, hogy minden készen állhasson a költözésre. Az új helyen, a most lezárt északi szárnyban több kiállítási darab is új kontextusba kerül majd, az Aleppo-szoba pedig a tervek szerint már műanyag borítás nélkül lesz látható, mivel egy olyan speciálisan klimatizált helyiségbe helyezik, ahol a falitábláknak már nem árthat a látogatók által kilélegzett szén-dioxid.

Az épület középső részét, tehát a Pergamon Csarnokot és vele együtt a pergamoni Zeusz-oltárt 2014 őszén zárják be, mintegy öt évre. Mivel az oltár 1994 és 2004 között komplett restauráción esett át, ezért itt csak néhány kisebb igazításra lesz szükség. Előtte azonban magát a csarnokot újítják fel: kicserélik a padlóburkolatot és a klímaberendezést, és megújul az oltár megvilágítása is. A legfontosabb változás azonban az lesz, hogy a csarnok a jövőben mozgáskorlátozottak számára is elérhető lesz, a Hellén Csarnokba pedig elkészítik a Milétosz-szobor kicsinyített mását, hogy azt a látássérültek és a vakok megtapinthassák. A Zeusz-oltárt a felújítás idejére speciális védőanyagokkal csomagolják majd be, elszállítani vagy lebontani semmit sem fognak. A másik két antik csarnokban sem nyúlnak hozzá a kiállítási tárgyakhoz, a felújítással csak a kiállítási tárgyak bemutatása, a kísérő és magyarázó szövegek, valamint a falak színe változik. Új, interaktív, multimediális technikákkal azonban nagy valószínűséggel 2019 után sem fogunk itt találkozni, mivel az antik gyűjtemény vezetősége tartja magát ahhoz az elvhez, hogy ezeket a termeket a maguk hagyományos-konzervatív kontextusában kell megőrizni, a modern technikákat pedig csak leválasztva, az új pinceszinten vagy az archeológiai sétányon lehet alkalmazni.

Az elő-ázsiai gyűjtemény az iszlám gyűjteményhez hasonlóan 2019-ig a helyén, a déli szárnyban marad. Itt csak azután kezdődnek meg a munkálatok, ha a Pergamon Csarnok, valamint az iszlám gyűjtemény a felújított északi szárnyban megnyitott. Így a kivitelezés alatt a Pergamon Múzeum legalább egy gyűjteménye mindig látogatható marad. A gyűjtemények közül az elő-ázsiai zár be a leghosszabb időre: várhatóan hat évre. Azokat a kiállítási darabokat, amelyek mozdíthatók, elszállítják, és tervezik azt is, hogy máshol ideiglenesen kiállítják. Az Istár-kapu, a Babilóniából származó Ünnepi felvonulás útja, valamint az asszír palotaterem azonban nem lebontható. Ezeket a Pergamon-oltárhoz hasonlóan becsomagolják, valamint megfelelő por- és ütésvédelemmel látják el.

A Pergamon Múzeum negyedik, eddig hiányzó szárnyának megépítését O. M. Ungers német építész tervei alapján a déli szárny felújításával egy időben, 2019-ben kezdik el. Ez az új épületrész az egyiptomi művészet építészeti remekműveinek ad majd helyet, ezzel biztosítva a teljes történelmi körsétát az egyiptomi időkből kiindulva Elő-Ázsián valamint az antik Görögországon és Rómán át az iszlám kultúrtérségig. A teljes Pergamon-gyűjtemény a jelenlegi tervek szerint 2025-től lesz újra látogatható.

Az elsőből az utolsó: az Altes Museum

Bár elsőként lett kész, utolsóként újítják fel: a Régi Múzeumban (Altes Museum) a tervek szerint 2015-ben kezdik meg a munkákat. A felújítás után a talapzattal egy vonalban lévő szint is kiállítási és kiszolgálótérként működik majd, a két belső udvart pedig üvegtetővel fedik le. A múzeumot eredetileg „minden művészet” otthonának szánták, így működött már benne képtár, és otthont kapott benne az érmekollekció is. 1966 után az NDK kortárs művészetének kiállítótere lett. A fal leomlása után fokozatosan kezdték el beköltöztetni az antik gyűjtemény darabjait a múzeumba. A legtöbb kiállítási tárgy a Pergamon Múzeum északi szárnyának bezárása után érkezett. A Régi Múzeum az antik görög, római és etruszk kultúra otthona lesz a szigeten.

A fogadóépület: a James Simon Galerie

Hogy a felsorolt múzeumok szerves egységet alkothassanak, két kapocs köti majd össze őket: a már említett fogadóépület, amely a sziget egyik mecénásáról, a Nefertiti-szobor adományozójáról, James Simonról kapja a nevét, valamint a föld alatti régészeti promenád. A fogadóépület alapkőletételét 2013 tavaszára tervezték, de már több mint fél évet csúszott a nem várt talajmunkák miatt. A jégkorszakból származó alámosások és az iszap miatt húsz méter mélyen van az első hordozóképes talajréteg, ezért van szükség a már említett 1200 betonoszlopra, amelyek alulról tartják majd meg a fogadócsarnokot.

A csarnokban minden lesz, ami eddig hiányzott a szigetről: központi információ, jegypénztár, gardrób, mosdó, kávézó, múzeumshop és konferenciaterem. És itt lesznek a jövőben az időszaki kiállítások is, valamint innen indul a föld alatti régészeti promenád, amely a látogatókat az emberiség hatezer éves történetén vezetné végig, így kapcsolva össze az öt múzeum különböző korokból és földrészekről származó mű-alkotásait. Ez lesz a Masterplan utolsó eleme, várhatóan 2026-ra lesz kész.

Hogy a teljes projekt végül mennyibe kerül majd, arról csak becslések vannak. A német médiumok szerint a Masterplan költségvetése nem áll majd meg egymilliárd euró alatt, hiszen az eddig befejezett három épületre, a Régi Nemzeti Galériára, a Bode Múzeumra és az Új Múzeumra már 457 millió eurót költött a német állam. Akármennyibe is kerüljön azonban végül a Múzeumsziget felújítása, annyi biztos, hogy az elmúlt húsz évben a világon sehol nem költöttek annyit egy kultúrprojektre, mint most Berlinben.