A művészetek iránt érdeklődő közönség számára végtelenül hosszúnak tűnő, kereken egy évtizedes zárva tartás, és több már bejelentett, de végül mégis mindig elhalasztott átadási határidő után idén áprilistól végre ismét látogatható az amszterdami Rijksmuseum. A kényszerű várakozás azonban az eredményt látva megérte: a hosszúra nyúlt, számos probléma és vita hátráltatta rekonstrukciót követően az érdeklődő nem egyszerűen csak egy felújított épületbe, hanem gyakorlatilag egy teljesen új múzeumba lép be, amely minden tekintetben megfelel a 21. századi követelményeknek. Ráadásul a Rijksmuseum kapunyitásával a Museumpleint övező három – egyenként sem akármilyen nemzetközi hírű – kiállítási intézmény közül immár a másodikat adták át felújítva egy éven belül (az elsőként megújult és egy új, hipermodern szárnnyal kibővített Stedelijk múzeumról lásd: MúzeumCafé 31. – a szerk.) és a harmadikra, a Van Goghra sem kell már sokáig várni. És bár a jelen sorok írásakor még zárva tartó múzeumban nem teljes „ráncfelvarrás” zajlik, mint a két már átadott intézményben, „csak” egy új bejáratot nyitnak a tér felé, azért a tervezett 15 millió eurós költségvetés és a 2007-ben elhunyt, de korábban az Egyesült Arab Emírségekben komoly projekteket megvalósított japán Kisho Kurokawa építészeti cégének tervei első ránézésre is többet sejtetnek egy egyszerű falbontásnál. A cikk írása és megjelenése között, májusban lezajlott itteni újranyitás után pedig a Museumplein felől immár mind a három múzeum megközelíthető, amelynek átalakítását a város már régóta tervezte.

A Rijksmuseum beruházása minden volt, csak nem zökkenőmentes: kisebb botrányok, technikai és költségvetési problémák, csúsztatott határidők, újra és újra kitűzött, majd elhalasztott nyitási dátumok jellemezték az elmúlt évtizedet. Jellemző a problémákra, hogy az egyik legnagyobb port felvert esemény a múzeum épületén keresztül vezető közút lezárása volt, amely a kerékpárosok számára jelent fontos útvonalat a központ és a város déli része között. Amikor a múzeum épült, a földterületet azzal a kikötéssel adták oda, hogy az utcának mindörökké nyitva kell maradnia. A múzeum azonban most lezárta a munkálatok idejére, ami jelentős felháborodást okozott: Amszterdam polgárai nemigen tolerálják jogaik korlátozását, főleg ha az kedvenc közlekedési eszközükkel kapcsolatos. Hosszas tárgyalások után a város vezetése végül megnyitotta az utcát a kerékpárosok előtt.

Hollandiában 1798-ban született döntés, hogy francia mintára létrehozzák a nemzet múzeumát. A Rijksmuseum 1800 májusában Nationale Kunstgalerij néven nyitotta meg a kapuit Hágában. A gyűjteményben ekkora már több mint kétszáz festmény és történelmi tárgy volt, amelyek számát C. S. Roos, az első igazgató számos újonnan vásárolt művel gazdagította. Elsőként Jan Asselijn hattyús festménye került a múzeum tulajdonába száz holland forintért – a kép a mai napig a Rijksmuseum egyik kiemelkedő darabja. Napóleon császár öccse, Lajos holland király utasítására a gyűjteményt 1808-ban Amszterdamba szállították, és a Dam téren lévő királyi palotában, a volt városháza épületében helyezték el. A múzeum a Koninklijk nevet kapta, és a következő évben nyílt meg a palota legfelső emeletén. A kollekcióba ekkor kerültek a város legjobb festményei, többek között Rembrandt Éjjeli őrjárat néven elhíresült alkotása. I. Vilmos trónra kerülése után, úgy 1815 tájékán a múzeum történelmi tárgyait Hágába szállították, miközben a képeket és a nemzeti metszetanyagot áthelyezték egy 17. századi városi palotába, a Trippenhuis épületébe.

A következő évtizedek alatt sokan gondolták úgy, hogy itt lenne az ideje egy önálló múzeum építésének. Évekig húzódó viták után 1876-ban indult meg az építkezés Pierre Cuypers tervei alapján. A szimmetrikus szerkezetű, neogótikus Rijksmuseum 1885-ben nyitotta meg a kapuit a nagyközönség előtt. Az épület nem aratott osztatlan elismerést: egyesek túl középkorinak, mások nem eléggé „hollandnak” tartották. A gyűjtemény gyarapodása időről időre szükségessé tette a bővítést. 1904 és 1916 között az épület délnyugati oldalához építették hozzá a jelenleg Philips-szárnynak nevezett részt, hogy helyet biztosítsanak a Drucker–Fraser házaspár által adományozott 19. századi festményeknek. Az 1950-es–60-as években újabb kiállítási teret alakítottak ki a múzeum eredetileg szoborkertnek tervezett két udvarának befedésével. A következő évtizedekben már csaknem egymillió látogató kereste fel az intézményt évente, miközben az épület állaga folyamatosan romlott, és a gyűjtemény bemutatási körülményei is kezdtek elmaradni a kor követelményeitől.

A holland kormány 2000-ben hagyta jóvá a Rijksmuseum felújításának tervét. Egy nemzetközi pályázati eljárást követően hét építészt kérték fel a múzeum felújítási és bővítési stratégiájának kidolgozására. A munkákat elbíráló testület vezetője szerint Heinz Tesar kivételével mindegyik pályázó a tetőszerkezeten keresztüli természetes megvilágítás kialakítását és az épületen átvezető kerékpárút megtartását képzelte el. A bővítésre Francesco Venezia tette a legradikálisabb javaslatot, ő egy labirintusszerű épületet gondolt el a Museumplein területén kialakított mesterséges tavon. 2001-ben a választás végül a sevillai Antonio Cruz és Antonio Ortiz építészpárosra esett, akik pályafutásuk során már szereztek tapasztalatot épületek felújításában. Ortiz szerint „csak külföldi kaphatta a megbízást, mivel a holland építészek számára ez a múzeum túl sokat jelent ahhoz, hogy nyitottan tudjanak róla gondolkodni”. A két spanyol építészmérnök az eredeti cuypers-i elképzelés koherens egységének visszaállítására törekedett. Minimális változtatásokat javasoltak a Rijksmuseum épületén, és ezek is leginkább az évtizedek alatti átépítések visszabontására vonatkoztak. Jelentős kihívás volt a tervezőknek úgy átalakítani az épületet, hogy a lehető legjobban közelítsen az eredeti állapothoz, de közben megfeleljen napjaink múzeumi követelményeinek, valamint a holland építészeti és műemlékvédelmi előírásoknak.

A két tervező fiókirodát nyitott Amszterdamban, és tizenkét embert alkalmazott annak érdekében, hogy teljesíteni tudják a helyi előírásokat. A főépület rekonstrukciója során elkerülhetetlen kiegészítésekről való gondolkodásukat jól jellemezte Muriel Huisman, aki Cruz és Ortiz amszterdami irodájának partnereként vett részt a felújításban: „A két tervező nem híve a narratív építészetnek. Nem törekszenek a régi és az új közti kontraszt erősítésére. Nem készítenek olyan tervet, nem használnak olyan anyagot, amelyek egyértelműsítik, hogy mit adtak hozzá az eredetihez. Ez azonban nem jelent historizmust, mivel az épület a világosan felismerhető, de visszafogott kiegészítésekkel is úgy néz ki, mintha mindig ilyen lett volna.” Az építészcsapat mottójává „a cuypers-i gondolat folytatása” vált.

Ennek szellemében kezdődtek el a több mint százéves épület rekonstrukciós munkálatai 2004 elején, miután a múzeumot az előző év decemberében bezárták. A menedzsment azonban a bevételekről – érthető módon – nem szeretett volna lemondani, ezért az épület Philips-szárnyában megnyitottak egy válogatott anyagú tárlatot Mesterdarabok címmel, miközben a gyűjtemény jó részét bérbe adták más múzeumoknak, valamint utazó kiállítást szerveztek az Egyesült Államokba és Japánba.

A csaknem tíz évig húzódó munkálatok leglátványosabb eredménye a Rijksmuseum új előcsarnoka lett, amelynek bejárata az épületen áthaladó utcáról nyílik. Cruz és Ortiz a közúttal elválasztott belső udvarok beépítésének megszüntetésével két, összesen 2250 négyzetméteres, üveggel fedett átriumot hozott létre, amelyben jegypénztár, ruhatár, kávézó és egy háromszáz négyzetméteres ajándékbolt kapott helyet. Az előtér portugál csiszolt kővel borított padlózatát három méterrel az utcaszint alá süllyesztették, és a két részt egy földalatti folyosóval kötötték össze. Ez a megoldás nem kevés pénzt és időt emésztett fel a magas talajvízszint miatt, de így az előcsarnokból egyaránt elérhetővé vált az épület keleti és nyugati szárnya. Kisebb vita keletkezett, amikor a folyosó építésekor a tervezők szerették volna elbontani az ötvenes–hatvanas években épített, de szerkezetileg már feleslegessé váló, hatalmas támfalakat. A műemléket árgus szemmel figyelő bizottság nemet mondott, mert úgy vélte, ezek fontos elemei az épület megjelenésének. Az építők kénytelenek voltak három méter magas lábazattal kiegészíteni a támfalak alját, hogy azok ne a levegőben lógjanak. A múzeum előcsarnoka az utca felé eső nagyméretű üvegfelületeknek köszönhetően igazi vendégcsalogató hely. A járókelők nemcsak belátnak, de jegy nélkül be is léphetnek az átriumos kialakításnak köszönhetően fényárban úszó előtérbe, amelynek akusztikáját egy látványos, csillárszerű szerkezet szabályozza. Szintén ezt a feladatot látják el az udvar félköríves fülkéit kitöltő vörösesbarna panelek, amelyek függőleges csíkozású motívumot alkotnak az átrium mindkét oldalán.

A múzeum magas mennyezetű galériái és folyosói a felújítás nyomán újra a régi fényükben pompáznak. Ahol lehetséges volt, helyreállították az eredeti ornamentikával díszített falakat és mennyezeteket, amelyeket korábban már szinte teljesen eltakart az évtizedek alatt több rétegben rájuk hordott fehér festék. A padlókat és a színpompás régi üvegablakokat szintén felújították. A galériák teljes berendezését és a belső terek színvilágát a francia Jean-Michel Wilmotte tervezte meg, aki a Musée du Louvre épületében végzett munkája után vált nemzetközileg ismertté. Az eredeti állapot visszaállítása leginkább a nyilvánosság számára most első alkalommal megtekinthető impozáns könyvtárban sikerült, ahol megtartották a korabeli berendezés jelentős részét. Az épület belső díszítéseinek restaurálását összekötötték a gépészeti rendszer elrejtésével. A felújítás egyik legnagyobb kihívása volt eltitkolni a hatalmas épület műszaki berendezéseit a látogatók elől, hogy a műalkotásoké legyen a főszerep. A feladatok egyike a hatalmas szivattyúrendszer csővezetékeinek és végződéseinek az álcázása volt, amely óránként 450 ezer köbméter levegőt keringtet a múzeumban. Maga a berendezés a kertben, öt méterrel a föld alatt van elhelyezve, ahonnan nyolcvan centiméter átmérőjű csövek szállítják a levegőt az épületbe.

A múzeum kiállítási területét növeli a Cruz és Ortiz által tervezett új építésű Ázsia Pavilon, amely föld alatti folyosóval kapcsolódik a főépülethez. A vízzel körülvett, szabálytalan alakú, kőből és üvegből készült pavilon könnyen felismerhető, mivel élesen elkülönül a múzeum vörös téglás falától. A kétszintes épületet 670 négyzetméterén háromszázötven műtárgy van kiállítva a múzeum ázsiai gyűjteményéből. A Rijksmuseum átalakulásának másik látványos eleme a 14 500 négyzetméteres kert, amelyet Pierre Cuypers 1901-es elképzelése alapján tervezett meg egy holland tájépítészeti cég. A kertben restaurált szobrok, régi épületmaradványok találhatók, de a közeljövőben szökőkút, tavacska és üvegház is kerül majd ide. A terület szabadtéri múzeumként is funkcionál, nyaranta nemzetközi szoborkiállításokat terveznek; ez év júniusában Henry Moore munkáiból rendeznek itt tárlatot.

A rekonstrukción belül külön feladat volt a múzeumi és oktatási munka korszerű helyszíneinek a megteremtése. Ennek keretében megújult a Rijksmuseum területén lévő, Rajziskola néven ismert villaépület, amely az 1892-ben alapított iskoláról kapta a nevét. Most multidiszciplináris központként működik, ahol három stúdióban főleg a fiatalabb korosztály számára biztosítanak lehetőséget a múzeum gyűjteménye által inspirált kreatív tevékenységre a művészet számos területén. Cuypers a 19. században a rajzolásban látta a művészet jobb megértésének eszközét és oktatási színvonalának emelését. A mostani központ tulajdonképpen visszaállítja az iskolaépület eredeti funkcióját, és korunk eszközeit használja fel ugyanazon cél érdekében. A múzeumi épületegyüttestől kissé távolabb található az új építmények közül elsőként átadott Műterem, amelynek kilencezer négyzetméterén a múzeum restaurátorai kaptak helyet, valamint termeket az Amszterdami Egyetem és műhelyeket a Holland Kulturális Örökségvédelmi Intézet. A spanyol tervezőknél itt is a funkcionalitás volt a fő szempont. A szokatlan, „cikázó” tetőszerkezet, a háromszög alakú ablakokból kialakított északi oldalfal célja, hogy a belső térben elkerüljék a közvetlen napsugárzást. A speciális, nagyméretű üveglapok kiszűrik az ultraibolya fény jelentős részét. Minden helyiség, folyosó és felvonó ajtaja magasabb és szélesebb az átlagosnál, ezzel is megkönnyítve a nagyméretű műalkotások szállítását. A Műterem többszintes épülete egy régi házhoz kapcsolódik, amely Cuypers tervei alapján épült 1917-ben.

A Rijksmuseum főépületének felújítása 2012 nyarán készült el, és szeptemberben kezdődött meg a tizenkétezer négyzetméteres kiállítótér műtárgyakkal való berendezése. Az új múzeumhoz új kiállítási koncepció is társult: az állandó tárlaton most első alkalommal vannak festmények, nyomatok, rajzok, fényképek, ötvöstárgyak, porcelánok, bútorok, ékszerek, ruhák és a holland történelem fontos tárgyai együtt, kronologikus elrendezésben kiállítva. A koncepció olyan speciális gyűjteményrészek bemutatását is lehetővé tette, mint például a hajómodell-kollekció. A látogató nyolcvan galériában csaknem nyolcezer alkotáson keresztül nemzetközi kontextusba illesztve ismerheti meg Hollandia nyolcszáz éves művészetét és történetét. A középkortól napjainkig tartó időszak másfél kilométeres sétával járható be a múzeum négy szintjén. Kiemelt hangsúlyt kapott a holland Aranykor, a 17. század bemutatása, amikor a fiatal köztársaság vezető szerepet játszott Európában nemcsak a művészetek, hanem a kereskedelem és a tudomány területén is. A korszakot harminc galéria anyaga reprezentálja, a központban természetesen Rembrandt híres festményével, az Éjjeli őrjárattal. Ez az egyetlen olyan mű, amely a rekonstrukció után az eredeti helyére került vissza. A festményt nem sokkal a Rijksmuseum ünnepélyes megnyitója előtt, március 27-én nagy médiafelhajtás keretében szállították át az épület Philips-szárnyából, ahol az elmúlt tíz évben volt látható. Ezt az épületrészt már márciusban bezárták, és megkezdték a felújítását. A kiállítótereken túl egy étterem és egy kávézó is várja majd itt a vendégeket. A következő évre tervezett megnyitása után ez a rész az időszaki kiállításoknak lesz a színhelye.

A 375 millió eurós projekt eredményeként a Rijksmuseum visszatért a világ vezető múzeumainak sorába. Az év minden napján nyitva tartó intézmény mostani kapacitása évi kétmillió látogató kiszolgálását teszi lehetővé. Korszerűsített épületének, páratlan gyűjteményének és Amszterdam idegenforgalmának köszönhetően a tervek szerint hamarosan el is éri majd ezt a látogatottsági mutatót.