Világhír, itthon(ról)

MúzeumCafé 45.

Amikor 2007 októberében útjára indult a MúzeumCafé, az első (még mindössze ötvenhat oldalas) számnak a bevezető hírcsokor utáni első nagyobb írása – Gyűjtemény a Tűztorony árnyékában címmel – a bő négy évvel azelőtt Veszprémben megnyílt Modern Képtárat mutatta be. Az intézményt – a város támogatásával – Vass László hozta létre magángyűjteményének letétbe helyezett kortárs képzőművészeti anyagából. Hogy lapunk éppen ezzel a cikkel kezdte meg azt a hosszú sort, amelyben az indulástól máig több mint másfél száz hazai, illetve külföldi kiállítási intézményt mutattunk be olvasóinknak, azt nyilván sokféle szerkesztői szempont indokolta, de hogy nagyon talán „nem nyúltunk mellé” ezzel a felütéssel, mi sem bizonyíthatja jobban, mint hogy öt évvel később a Hatje Cantz Kiadó által megjelentetett BMW Art Guide-ban, amely a világ harmincnégy országa százhuszonnégy városából a leginkább figyelemreméltó, a nagyközönség előtt is nyitott százhetvenhárom magángyűjteményt ajánlja a látogatók figyelmébe, Magyarországot egyedüliként a veszprémi Modern Képtár – Vass László Gyűjtemény képviseli. És most Vass László tovább „tágítja” kollekciója megismerésének lehetőségeit: a 2004-ben kiadott első, A Vass László-gyűjtemény című kötete után ebben a most megjelent vaskos, nagyalakú, elegáns albumban az elmúlt tíz évben a gyűjtői koncepció változása nyomán nemzetközivé lett anyagának külföldi alkotói által készített munkákat gyűjtötte egybe.

A kiadvány bevezetőjében Geskó Judit, a Szépművészeti Múzeum 1800 utáni, tehát a kortárs művészetet is magába foglaló kollekciójának vezető művészettörténésze – Vass László gyűjtésének egyik állandó szakmai segítője – a hazai műgyűjtés történetének fényében elemzi az anyagnak ezt a vonulatát (külön fejezetet szentelve a magánkollekció és a közgyűjtemények munkakapcsolatának; mivel Vass Lászlónak olyan ma már világszerte elismert alkotóktól is vannak művei, akiknek egyetlen munkája sem található meg hazai közgyűjteményekben, így bizonyos kortárs művészeti stílusok, irányzatok, tendenciák bemutatása gyakorlatilag nem lenne lehetséges az ő rendszeres kölcsönzései nélkül); majd Kumin Mónika művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria kurátora a Vass-gyűjtemény képei alapján elemzi a konkrét művészettől a minimalizmusig ívelő kortárs képzőművészet fogalmi rendszerét. Ezt követi a kollekció nemzetközi részének műveit felsoroló „katalógus” Josef Albertstől Shizuko Yoshikaváig; közte olyan, részben külföldön élő, de magyar származású művészek a gyűjteményben lévő munkáinak a bemutatásával is, mint Kovács Attila, Lakner László, Molnár Vera, Maurer Dóra, Megyik János, Nem’s Judit, Pán Márta, Vilim Kati. A kötetet egy Vass Lászlóval készített izgalmas interjú és a Modern Képtár rendezvényein készített bőséges fotódokumentáció zárja.

 

Konstruktív – Konkrét

Nemzetközi művészet a Vass-gyűjteményben

Art V. Premier, Budapest, 2014